|
Szegedi Kovács György
Anyám a kapu előtt vár
Fürkészi sasmód az utca zugait,
s mikor meglát,
ott fog lángot a harangozó szív,
és öleli meg az élet
kacagó ifjúságom.
Éjbefúlt szél jajong a dombokon.
Fehér
Piszkos a nyakad.
Mozdulj hát.
Legalább most érezd
dajkád fehérségét.
Anyád agyonütött
egy kopasz nyakú kakast,
száz métert még legalább
iszkoltunk.
Most magaddal törődj,
legyen nálad minden,
a spray, toll, gyertya,
tudod,
csak az jó nekünk,
mint a vízen-járók,
ruhaszegély-érintők
meg Luther faültetése,
szóval nyertünk
valami nagy utazást.
Csókok
Olykor a "régi kígyó"
rongyos arcú szolgáit,
máskor Krisztus arcát.
Amannak szaga a dögé,
ennek a Nap leheletéé,
az ébresztésé.
Micsoda különbség!
De az én csókom üveg és egynemű,
silány kukorica.
