Kortárs

 

Győrffy Ákos

 

SMS-átiratok

 

"Éjszaka a konyhaasztal mellett, pohár bor és cigaretta.
Nem elég. Meg kéne töltenem magam, elárasztani
magammal
a mozdulataimat, öntsem el magam,
csorduljak túl, pohár és ital egyszerre legyek.

Jelentéktelenségemre figyelmeztet minden apró
elmozdulás, de én nem hiszek a jelekben, tudom,
hogy a látszat van csak, és ami nem látszat, nem létezik.

Mindent feladni, de nem megértésből, hanem félelemből.
Feladni úgy, hogy el sem kezdtem, a meg nem történt
dolgokat is feladni, a megtörtént dolgok meg úgyis
olyanok, mintha meg sem történtek volna.

Nem merek olyan szavakat használni, amelyek után
nem
tudnál mit mondani. Csak mellé, mindig
csak körülírom, hogy megkönnyítsem a dolgod,
miközben
ezzel a magamét nehezítem, pedig valójában
téged szeretnélek kínozni.

Azért mentem ki a tóhoz, hogy ne legyek ott, ahol
lenni akarok. Azért mentem a gátőrházhoz, hogy
ne legyek a gátőrháznál. Ezt biztosan nem érted,
mert sosem akartál igazán meghalni, nem tudod,
mit jelent az: igazán. A gátőrháznál nagyon rossz
volt, de kevésbé rossz, mint máshol lenni.

Három madarat figyeltem. Tudod, itt nagyobb az
ég, mint máshol, miközben mindenhol ugyanakkora
az ég, tudom. A három madár egymás mögött
repült
, az ég egyik felén már éjszaka volt, és ők
belerepültek az éjszakai égbe. Ez semmit nem
jelent, és nem is akartam semmit mondani ezzel.

Rettegek attól, hogy megszólítanak, hogy feltesznek
egy kérdést. Én nem kérdésre várok, és nem, mint
várhatnád, válaszra, csak tudom, hogy meg
vagyok szólítva, és a válasz én kell hogy legyek.
Ami nem vagyok még, arra kíváncsiak."

 

 

Mindjárt zárnak

 

Az ember nem veszi észre, hogy
hangszer, mondja a leszázalékolt
postás a bolt előtt a biztonsági
őrnek. Az úgy tesz, mintha nem
hallaná, mindjárt zárnak, épp
vonszolja
be az ajtón az akciókról
tájékoztató táblát. Illetve észreveszi,
szól
még a postás a biztonsági őr
után. Az automata ajtó hangtalanul
csukódik
össze a tábla mögött.
Illetve észreveszi, hogy hangszer,
csak
akkor már késő.

 

 

 

Történet

 

Egy őz leszakított lába fekszik
a
dűlőúton. A comb közepén jól
látszik
egy sebhely rég beforrt
csíkja, a körmökön a kopásfoltok.
Frissen kihajtott kikerics simul
a combcsont sáros, kiálló
csonkjához.

 

 

 

A műhelyből

 

A gépek, mondta apám, az egyetlen
megoldás
a gépek, ki kell küszöbölni,
úgymond, az emberi tényezőt, hiába,
nincs más megoldás, ami emberi, az

eleve hibás, mondta, nézd végig,
nézd végig az egészet a kezdetektől
eddig a pillanatig, mint az állatok,
tényleg mint az állatok, innen

hátulról, innen hátulról a műhelyből
mondom ezt, nem kell komolyan
venni, egy ember mondja ezt
a műhelyből, aztán majd elválik,

ki tudja, hogy mi lesz, hogy mi
lesz majd itt egyszer, nem
érdekes, ez egy hipotézis,
a gépek, amikor majd az

az első olyan műtét, amikor
kiküszöbölik majd azt a gént,
ami felelős a gyilkosságért,
a nemi erőszakért, a kiskorúak ellen

elkövetett nemi bűncselekményekért,
és egyáltalán mindenért, ami van,
ami hibás, ami eleve hibás, mert
emberi, meg lesz oldva, és mindezek

nem lesznek többé, mert magunktól nem,
csak a gépek segíthetnek rajtunk,
de persze akkor
én már rég nem leszek
életben, és te sem, de még a gyerekeid

sem talán, kérdés, hogy egyáltalán életben
lesz-e még akkor valaki, mindegy, anyád
szólt, menjünk ebédelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Nyitólap