|
Botár Attila
Pohárral szívmeleg kéz
(Takáts Gyulának)
Életverőfényt
mandula ága hint.
Szikrás rügyektől. Tiszta a láthatár
keményebb kedvű pásztorától.
Szarka, rigó, seregély
leszáll itt
vulkáni táját élni. Az évszakok
elfogyhatatlan színei közt lebeg
a hangokon, a könnyű kéken
túl, de nem oldva a
vétetéstől.
Mélyen Somogy hűs berkeihez kötött
s zegzug-gyökérrel nyúlik a tó alatt –
kibukkanóban szívmeleg kéz
tart poharat s emelinti
értünk.
Fabula
Az ember, aki néz: odatapad
a képek enyvéhez, felejti szárnyát,
körülveszi a rikító homály
egét s útját: csak lehetne szabad,
a vélt és a világ közt vakon áll,
s a tarka hályogok magukba zárják.
