Zalán Tibor
Dünnyögés, félhangokra
Lepedékes rossz szívvel keltem
törekvésem vágyam testem lelkem
nem lesz többé nekem se fontos
Lázam van Testemen jeges bandázs
*
Sötétedik merül a háló
homályba akad zsiványnak se jó
aki az örökkévalóra
úgy tekint mint örökké valóra
*
Perdül a vaskocka és hatos
Vágóhídig a kettes villamos
nedves szemű lovakat szállít
A kerítés vasán lóg Huszárik
*
A függöny mögött már folyik a
játék Homokot merít a szita
rápereg az arany maszkokra
Felnyög a színésznő ráng a combja
*
A Dunán lomha gályák úsznak
lefelé Elmehetnék alkusznak
aki holt anyját is eladja
Ülök a parton Úgy harmadnapja
*
Beteg vagyok senki se sajnál
maradok saját riadalmamnál
Párnámban szálldos kering a toll
El vagyok veszve érzem Valahol
*
Adósságom nincs van rá írás
csigolyáim közt szélesül a rés
Rám találtak Poklot jártam És
szörnyen éltem Nem tetszett Kiváltam
azóta vagyok félelemben
s a szégyennel Fájdalmas az ember
*
Narancsszínű ajtók nyíltak ki
semmibe lépett rajtuk valaki
át Tömött nagy hernyók másznak a
kalapján Élhet az elmúlásnak
*
Azt tagadta meg amit kértem
akárhogy forgatom az én károm
vagy bűnöm de hát mindegy is már
Üres a szívem letépett naptár
*
Csodálta de késett az értés
úgy maradt meg mint könnyed kísértés
lásd akadt ha értette volna
nő De neki is másra volt gondja
*
Röptetsz sólymot véres a csőre
csak érnél haza Haza időre
Most úgy van tél nem telelődött
És ősz sem volt Csak hó Így kezdődött
*
Kelyhekből és aranyból iszunk
életről döntünk s késik válaszunk
Testünk megannyi féregjárat
gondolatbűn környékez és fáraszt
*
Negyvenezer ember szerelme
nem ér fel az én szerelmemmel de
miért hogy mégis mégsem szeret
Állok Mosolygok Közben elveszek
*
Mit kezdhetnék a szerelemmel
furcsa állat a magányos ember
Perben saját fajával Hallgat
Mögötte feldúlt birodalmak de
lehet csak néhány szétdőlt alom
Tested fázik lelkem rád adom
*
Négy kerék dübörög alattam
magamon már lehet túlszaladtam
közönnyel És nem integettem
Ki bánik el most a tetememmel