Kortárs

 

Zalán Tibor

 

Dünnyögés, félhangokra

 

 

Lepedékes rossz szívvel keltem
törekvésem vágyam testem lelkem
nem lesz többé nekem se fontos
Lázam van Testemen jeges bandázs

*

Sötétedik merül a háló
homályba akad zsiványnak se jó
aki az örökkévalóra
úgy tekint mint örökké valóra

*

Perdül a vaskocka és hatos
Vágóhídig a kettes villamos
nedves szemű lovakat szállít
A kerítés vasán lóg Huszárik

*

A függöny mögött  már folyik a
játék Homokot merít a szita
rápereg az arany maszkokra
Felnyög a színésznő ráng a combja

*

A Dunán lomha gályák úsznak
lefelé Elmehetnék alkusznak
aki holt anyját is eladja
Ülök a parton Úgy harmadnapja

*

Beteg vagyok senki se sajnál
maradok saját riadalmamnál
Párnámban szálldos kering a toll
El vagyok veszve érzem Valahol

*

Adósságom nincs van rá írás
csigolyáim közt szélesül a rés
Rám találtak Poklot jártam És
szörnyen éltem Nem tetszett Kiváltam

azóta vagyok félelemben
s a szégyennel Fájdalmas az ember

*

Narancsszínű ajtók nyíltak ki
semmibe lépett rajtuk valaki
át Tömött nagy hernyók másznak a
kalapján  Élhet az elmúlásnak

*

Azt tagadta meg amit kértem
akárhogy forgatom az én károm
vagy bűnöm de hát mindegy is már
Üres a szívem letépett naptár

*

Csodálta de késett az értés
úgy maradt meg mint könnyed kísértés
lásd akadt ha értette volna
  De neki is másra volt gondja

*

Röptetsz sólymot véres a csőre
csak érnél haza Haza időre
Most úgy van tél nem telelődött
És ősz sem volt Csak hó Így kezdődött

*

Kelyhekből és aranyból iszunk
életről döntünk s késik válaszunk
Testünk megannyi féregjárat
gondolatbűn környékez és fáraszt

*

Negyvenezer ember szerelme
nem ér fel az én szerelmemmel
de
miért hogy mégis mégsem szeret
Állok Mosolygok Közben elveszek

*

Mit kezdhetnék a szerelemmel
furcsa állat a magányos ember
Perben saját fajával Hallgat
Mögötte feldúlt birodalmak de

lehet csak néhány szétdőlt alom
Tested fázik lelkem rád adom

*

Négy kerék dübörög alattam
magamon már lehet túlszaladtam
közönnyel És nem integettem
Ki bánik el most a tetememmel