Deák László

Az ősz van itt

Már piros vasrács mögött a hecsedli,
A kívül szúrós, belül szőrös őszi gyümölcs.
Kedvetlenül nézem, lóg az eső lába,
Nem tudok a túloldalra átmenni.

Estére elfogyott a pénzem, gondban vagyok,
Kerülgetem sorra a szembejövőket.
Elfelejtettem reggel a hibiszkuszt meglocsolni,
Olvasom egy emléktáblán a betűket.

Nem vigasztal meg engem ez a város,
Vagyok, mint akit kizsebeltek,
Bevert orrával elfordul a rácsnak.
Mintha azon túl lenne valami talányos.

Mintha csipke-hús lehetne ír a sebre,
Vagy új ösvény nyílna ott, csak lépni kellene,
És az útirány, fura mód, visszafelé vezetne.
Aki nálam bölcsebb, biztosan arra menne.

Zsúr

                                                           Randall Jarrell emlékének

Minden, ami volt, tárva-nyitva, fel lehet ismerni fejeket,
bár akad közöttük néhány felismerhetetlen, bús öreg fickó,
és éppen ő folytat egy rég abbamaradt szöveget. Vagy nézdegél,
ahogy te is nézed lehordott nagyszerűségek poros szövetét,
elmúlt lányok és elmúlt fiúk zörgő, hideglelős kadáverét,
akik füttyszóra bármikor, bárhol képesek újra megjelenni.
Persze a műsor változott, de a műsorban nem változott semmi.
Milyen érdekes és nyomatékos, hogy: tegnap összefutottam Judittal,
hanyagul odavetve, Tamás, azt hiszem, meghalt, hangzik fakón, tárgyiasan,
mert kell valami önvédelem, ma több, mint tegnap kellett,
és haladni kell, igen, a szűkre szabott esélyben az idővel, értjük egymást,
felbukkan egy hát, egy nyakszirt, ahogy mindig, és ahogy eltűnik minden.
Előbb se volt más, félig ismert minden, mindenki, hideg fényben állva,
sötét lépcsőházban lefelé botorkálva telt vagy húsz év, huszonöt,
a keresett szám úgysem jön ki, se így, se úgy. A fordulóban még láttam,
aztán minden elhomályosult, a gyatra fény mindennek az oka.
Ahogy hallom még, amint sarkaik kopognak, nevetgélnek elmenőben,
a szoba mögöttem telve füsttel, száraz és megrepedt poharakkal,
fülemben még ott csattognak a végső, kegyetlenül éles szavak.
Hát elmúlt ez az év is. Múlóban tehát, ami amúgy is bizonytalan.

Gyagya bácsi gagyogása

                                                           Parancs Janó emlékének

Iskolás tempó, bálványimádás, haszonlesés és szolgalelkűség,
És máris botlik tekintélytisztelettől a láb, a nyelv félrehord,
Már kezdetét is vette vala az ósdi, bárgyú, kirakati színjáték,
Zárt barátkörök kiművelt összeröhögési technikája szerint való,
Ami bár legfőképp pofára, de egyszersmint zsebre is megyen,
Élethosszt várhat kis szerepére az óvatlan, tél-túl betolakodó.
Ajánlatuk: csak józan ész, kitartás, elfogulatlanság, verseny, ráció,
De ha vélnéd, a dörgést végképp kitanultad, hol van már a tavalyi hó?...