Filip Tamás

Álmatlanság

                                       Tolnai Ottónak

Kinn még lüktet kicsit a város,

egy-egy részeg autó tolja maga

előtt a fényt, miközben a föld

baljós árnyak kötegét cipeli

a hátán, mint egy öregasszony.

Talán ilyenre fogalmazná

egy költő az éjszakát, hogy aztán

legyen mit kihúznia a szövegből.

Az ablakhoz lép, a morajlás,

a mozgás egyre halkabb és

távolibb. Sorban kialszanak

a fények, folyik a redukció,

egyre kisebb morzsákra esik szét

a kenyér, ám a nullapont ma

éjjel sem jön el, megint elfut

az a sovány Giacometti-ember.

Az egyszavas vers ott van a kabátja

zsebében; egy gyufásdobozban

tartja, fehér, mint magnézium-

por a villanás után.

Látogatás

Letér az útról, mint aki bujdosni indul,

bizonytalan helyszínek között halad,

valahogy félrevitték a térkép gyűrődései.

Fejébe veszi, hogy nem szabad hinni

többé a földabrosznak: hát elhajítja.

Találékony és tapintatlan, mint mindig.

De legfőképp kíváncsi, ahogyan nyitott

szemmel és füllel helyet foglal a pöffeszkedő

aszkéták és szelíd hedonisták között.

Rendel egy kávét, közben elkap egy-egy szót,

zsebre vágja, valami ideiglenes jelentést

keres nekik. Mintha egy szállítmány késne?

Valaki ideges, folyton az óráját nézi,

egy ököl az asztalra csap, de nem támad

belőle botrány, az alanyt s az állítmányt

sikerül egyeztetni, az alapzaj helyreáll.

Szemlélődik és rágyújt; visszavonult

miniszternek gondol egy sportújságba

merülő öregurat. A távozók azt mondják

mind: írd a többihez. Mivel is fizetnének?

A pénzt, mi a zsebükben maradt, már

bevonták, annyit sem ér, mint egy gyűrött

térkép a sárban. Hát mért tesz mindenki úgy,

mintha a működés a dolgok lényege volna?

Kinn egy csapnivaló film plakátja, ő titkon

mégis azt reméli, hogy itt nem vetítették soha.

Vitatják, ki lehetett a vendég, aki igazi

pénzzel fizetett. Az öregúrnak ismerős

valahonnan, de a neve nem jut eszébe.

Aztán a figyelem egy földrengés felé fordul:

valaki bekapcsolta a híreket.