Tamás-templom

A katedrálisról álmodtam ismét,
Bizonyos rendhagyó italozások után,
Fel-felriadva, úgy hajnali négykor.
Tudom, Hitetlen Tamás temploma ez a székesegyház,
Ki az Antikrisztus öt profán zsebébe dugta volna ujját
(Itt a nyereség – ilyen volt ez a Tamás)
– hajnali négykor – lázadozik a hólyag,
és a hálószoba ismeretlen
lebombázott városrészre emlékeztet.
Az ágyba visszazuhanva képtelen víziók
Szkülla és Kharübdisze közt ersatz Odüsszeuszként
Merülök, mint a meglékelt Szaturnusz –
És akkor, akkor lépek a székesegyházba,
Ahol a jól öltözött, ondolált Jézus képe fogadna –
De nem! – ördöngös forgószínpadon állok.
Talpam alatt forognak a ravennai mozaikok,
Visszaverődik a fény a closse-i Apollináris szentjeiről,
De torzak mind, s talpam alatt a kövek mintázta madarak
Összeverik szárnyuk, s fojtogató por száll számra-szememre.
A félelem harmadik, negyedik dimenziója ölel meg,
Fenyegetnek a glóriás szentek,
Mint Aba-Novák abesszin angyalai* a Városmajorban
(úgy ezer évvel később). Itt ecet buzog a keresztkútban
és titkos értelmű Rózsa (Sándor)
bomlasztja szirmát a láthatatlan karzat mögött,
ahol Füzér Rózsa karnagy játszik eszelősen
a pándémóniumon vörösre főtt rák-fúgát
(homár – fogam alatt roppan a páncél),
s egyszerre a szordínós trombiták is megszólalnak,
s rejtett dobok utánozzák a végső aritmiát…

Itt állok. Az álomban nem tehetek másként.
Az oltárképre függesztem szemem:
Szent Márton fogyókúrán – a görög**
Diétára fogta az eklézsiát…
(Orgaz[mus] gróf siratói se ettek már hetek óta)
– behúzza nadrágszíját a böjtölő világ.
S micsoda ablakok! Bostoni Szt. József előtt
Térdel Judit, hóna alatt Holofernész fejével.
Szt. Györgyöt legyőzi a sárkány,
Fehér csikó fut Boldogtalan László jobbján,
S Andráskereszt jelöli az ismeretlent.
Szt. Kristóf nem tud úszni. A kisded
Maga ér át a túlsó partra (erélyes csapásokkal)
S a boldog asszony injekciós tűvel kezében
Beoltja az almát, körtét, őszibarackot
Valami szörnyű betegség ellen,
Amit úgy hívnak: EVILÁG