A siracusai kocsihajtóra

Ho héniochos (Kr. e. 475)
Delfi, Múzeum

K. J.-nak

Mondják: nincs még egy ilyen szomorú
fiatalember, mint a delfi győztes
kocsihajtó. Kinek tere a köztes
lét és ideje a most, a mélabú
pántja szorítja sima homlokát:
ránctalan a múlt s a jövő üres
fogalom neki; ha új célt keres,
csak ismétel. Mondják: a „nincs tovább”
félelme tükröződik diorit-
szemében.
Ám ahogy a gyeplőt húzza,
ő most a tyrannos, ő Siracusa,
a kalos, a kedvelt. Összeszorí-
tott, húsos ajka ellazul parányi
kamasz-gőggel: most érdemes megállni.

2002. április 16. Athén–Marathón között

 

Egy fiatal fenyőfához

Hogy megsebzett, ne bántsd a kést! A kéz
is dolgát tette csak – bár megremegve,
gyakorlott mozdulattal –, tiszta nedve
görcsbe rándult testednek míg egész
lelkednek gyötretésével kibuggyant.
Most már a kérgen vékony ér szivárog:
befogadván a nap színét ha áldott
gyantává megnemesedett, a roppant
füstáldozathoz fűszerül veszik,
s ki őrli, mézgát, tömjént elegyít
s görög borban ázott szegfűszeget
hozzá, s kilenc más fűszert belevet,
s egy kevés szodomai sót is szórva
hangosan szól: „Finomra törd, finomra!”

 

Delfi pipacsaira

Richter Zsófinak

„Bor, sör, pálinka” – kérdeztük gyermekkorunkban,
hüvelyk- és mutatóujjunk közé szorítva a pipacs zöld
bimbóját, épp csak a hegyét mutatva játszó-
társainknak. Ha kövér volt, rejtve, hogy szinte
már kinyílott, ha vékony, sejtetve, hogy
éppen feslik. Aztán, ha válaszoltak, szét-
bontottuk a leplet. Pirosak voltak a ráncos
szirmok, a szorosságból kibomolva, sárgás-
rózsaszín a csenevészebb, s a kifejletlen virág
áttetsző fehér. „Bor, sör, pálinka” – kérdeztük,
nem tudva szesznek, sem szerelemnek ízét.
„Bor, sör, pálinka” – kérdeztem a szomszéd
kislányt is, az első nőt, míg az udvarból lassan
a fészer mögé, a behatolhatatlan útjára
kerültünk. S talán mert nem jósolta meg
a vér vagy tej színét, ő mutatta meg először
magát. Hogy feltétel volt ez, vagy büntetés,
nem tudom, de a dombocskára és a kicsi
furulyára, a kövirózsára s aztán a fölfedeztetés
szégyenére ma is verejtékezem.

Kitől kérdezzem, és ki jósolja meg,
és ki akarja velünk a megismerés kéjét
és gyötretését, s hogy ki a megismerő,
és ki a megismert, az áldás és az áldozat,
és ki számlálja meg ártatlanságunk csöppjeit,
amint ráhullnak Delfi bíbor pipacsaira?

2002. április 11–12. Navplion