Sárközi Mátyás

Két hangra

LEVELEK ZUGLIGETBŐL

A nyolcadik levél

„Uram – mondta valakinek doktor Samuel Johnson, az angolok bölcs szótárszerkesztője, úgy 1780 körül –, aki Londont unja, az életet unja.” A Leicester Square a legkedveltebb csatangolóhelyem, ez a belvárosi tér, közepén a fák között mélázó Shakespeare-szoborral. A főiskoláról a Soho Square-re szoktunk kiülni, sütkérezünk az egyre bátrabb tavaszi napfényben. A Leicester Square az más. Csupa élet, nyüzsgés, izgalom, látnivaló. Itt vannak az első hetes nagy mozik, amelyek előtt szombat délután messze kanyarog a sor, mert elővételben nem lehet jegyet venni a pénztárnál. Az angolok szenvedélyes sorbanállók. Büszkék arra, hogy mekkora fegyelemmel és türelemmel tudnak egymás mögé sorakozni, akár a buszmegállóban is. Meg nem szegnék a szabályt, hogy aki előbb jött, az előbb kerül sorra. A Leicester Square-en zenészek szórakoztatják a kacskaringózó sorokat, öt-tíz pennys könyöradomány reményében. Egy üveghangú, kövér asszony, Meg mindennap ott van. A hétvégeken feltűnik Joe, az egyszemélyes zenekar, gitárjával, szájharmonikájával, a lábára erősített dobbal. Már hanglemezt is készített, dalát, a Rosie-t fújja az egész ország. Szórakozás és egyben izgalom a két kígyóbűvölőt figyelni. Ők délután jelennek meg, egy kapualjban sokáig készülődnek a jelenésükre. Profik. Pedig róluk lehetne mintázni az angol kispolgárt. Egyikük szemüveges, kopaszodó, szomorú arcú emberke, a társa szikár, északi típus. Bajuszt ragasztanak, hózentrágeres Chaplin-nadrágba bújnak, piros fezt nyomnak a fejükbe, majd hirtelen kirohannak az útra, az autók elé. A Piccadilly felől a Charing Cross Road irányába lassan gördül az összetorlódott kocsisor. Fölzeng a tangóharmonika, a két pasas sztepptáncba kezd, csattog a cipőjük az aszfalton. A nagyobb autók előtt tánc közben mélyen meghajolnak, leborulnak. A közönség vidul. A poén még hátravan. A harmonika cikornyás keleti melódiát nyekereg, a szemüveges feltűri a nadrágját, előtűnik a csupasz, visszeres lába szára. A fezt az útra teszi, furulyát kap elő, és bűvölni kezdi a kígyót. A furulya végén cérna lóg, és ahogy a keszeg emberke egyre magasabbra tartja hangszerét, a fezből, cérnavégen imbolyogva, fölemelkedik egy ócska melltartó. A tömeg hahotázik. Most jön az izgalom. A műsor e pontjánál tör előre hátulról két sisakos rendőr, s a járdára inti a kígyóbűvölőket. A karhatalom és a szórakoztatóipar képviselői között rövid konferencia zajlik le. A fontoskodó rendőr blokkot húz elő, és felírja a szemüvegest. Hétfőn reggel majd megjelenik a rendőrbíróságon, és fizet három font büntetést a gépkocsiforgalom akadályozásáért, közcsendháborításért. Közben a harmonikás a kapualjban számolgat. Ebben a menetben bevettek tíz fontot, ez egy segédmunkás heti bére. S még lenyomnak néhány rundot a téren, ha a rendőrök elmentek. Mi lenne, ha betiltanák a mutatványt? A Times biztosan vezércikkben foglalkozna a felháborító esettel. Sérelmet szenvedne a nagyvárosi magányosok és bámészkodók ingyencirkusza.

A levegőben már érződik, hogy jön a tavasz. Közeleg március huszonegyedike, amikor a zugligeti levélíró ötvenéves lesz. Én meg a nyáron húsz.

Matyikám, itt látható az új írógép. Egyelőre kicsit idegen, de majd megszokom. Mivel az Olympia szerzői jogdíjából vettem, stílusosan – Olympia gyártmány. Nehogy eszedbe jusson a születésnapomra költségbe verni magad. Ha boldoggá akarsz tenni, küldj magadról egy jó
képet.

A kertben megkezdtük a tavaszi vakarást és permetezést, előkelőbb kertész híján Mihács bácsi, a tömbmegbízott vakargatja a törzseket. A Gide-próbafejezetet holnap adom le. A Zsófi könyve is megjelenik nemsokára. Tegnap nagy vasárnapi rumli volt, ami már szombat este kezdődött, ugyanis a Fazekas házaspár előbb jött, Fazéknak vasárnap megint valami mahábháratán kellett jelen lennie. Ma voltam Erzsivel a Gellért-gőzben, és utána ott is ebédeltünk a teljesen üres vendéglőben. Aztán hosszan lógtam a városban, néztem a világot, miközben azon elmélkedtem, hogy furcsa dolog teljesen egyedül éldegélni, minden problémát egyedül megoldani.

Ádáméknak tegnap volt az első koncertjük mint nem Honvéd együttesnek. Bátyád állítólag észvesztően szép volt Bárdos Lajos frakkjában. A levlapot köszönöm, most már mindent tudok a londoni forgalomról, de keveset rólad. Fazék és Ica gyönyörő kétszobás villalakáshoz jutottak a Házmán utcában. Zoli megürült régi lakásából [virágnyelven: a börtönből] viszont társbérlet lett, többek között Magyar Pali lakik ott, Lakatos Pista és az Égető Eszter fia [Kristó Nagy István]. Most szállítottuk fel Anna nénivel, nyögve és izzadva, a tizenegy tyúkot és a Miska kakast a kertbe. Szentkuthy éppen ott napozik Dollyval.

Voltam A hattyú premierjén, ahol az estélyi ruha kötelező volt. Mindazok a színésznők jelen voltak seggig dekoltálva, akikről biztosan tudom, hogy már rég meghaltak, és úgy emlékeztem, hogy már exhumálták és díszsírhelyre is átvitették őket. Az előadás elég jó. Sulyok pont olyan, mint az Olympiában, a szerep is szóról szóra ugyanaz. Páger kitűnő mint hülye főherceg, csak olyan halkan beszél, hogy az első sorokon túl nem hallani. Úgy látszik, valami torok- vagy gégebaja van.

Csét, úgy hallom, makacs nátha kínozza. Sokszor snupecol beszéd közben. [Értsd: állandóan hallgatom a BBC magyar adását és Cs. Szabót.] Azon gondolkodom, hogy megpróbálok útlevelet szerezni látogatási céllal, és személyesen köszöntelek fel a születésnapodon. Mit szólnál? Megmutathatnád nekem Londont és a Jolán nénit. Utóbbira különösen pali lennék.

Míg én a Leicester Square vagy a Piccadilly tömegében sodródom, s figyelem, hogy az arcok mögött miféle sorsok rejtőznek, anyám a pesti utcákon és presszókban teszi ugyanezt. Molnár Ferenc nyugati bolyongásai közben fél napokat töltött pályaudvarokon, s nézte az elutazókat, érkezőket.

Halász Gábor „özvegyével”, Tóth Erzsivel jár anyám olykor a Gellért-gőzbe, ami érthető, hiszen a zugligeti ház legszomorúbb helyisége a fürdőszoba. A konyha még csak hagyján, a sárgaréz falicsappal, a fafűtéses tűzhellyel, kopott kredenccel, csorba tányérokkal. De a fürdőszoba alulmúl mindent. Zöld olajfestésű falán átüt a ház mögött folytatódó domb nedvessége. Hólyagosak, salétromosak a falak, a vakolat sok helyen hiányzik. Mosdani csak a régi, foltos kád fölött lehet, fürdeni pedig csak akkor, ha befűt az ember az ódivatú rézhenger alá. Télen a csap befagy. Így esett, hogy egy iskolai ünnepség alkalmával, amelyen – mint általában – én mondtam el néhány verset a világirodalom nagyjaitól, színpadra lépésem előtt kedves tanárnőnk megszemlélt csészealj vastagságú, százdioptriás szemüvege mögül, majd azt mondta:
„Fiacskám, vedd fel a sáladat, s mint Ady Endre a szobron, vesd át a válladon a végét, amúgy bohémosan. Ugyanis ilyen piszkos nyakkal nem lehet a közönség elé állni…”

Az angol fürdőszobák is hidegek, az angolok úgy vélik, hogy a hálószobákat és a fürdőszobát fölösleges fűteni. De a csapból legalább folyik a meleg víz. Ha a fűszeres családja nem fürdi el az egészet, mire rám kerül a sor.

A kilencedik

Megjött a leveled és a Graham Greene-regény. Köszönöm szépen. Itt szünet nélkül folynak a születésnapi ünnepségek. Először Fodor Bandiék állítottak be egy Pischinger-tortával, majd Major Jenőék egy szép, zöld, régi vázával s benne piros tulipánokkal. Kéri Henrikék egy kiló mézet hoztak. Ezután jött Fazék és Ica narancsokkal és mazsolával. Ádáméktól kerti nyugágyat kaptam, Esztertől kosarat, benne jénai tállal és egy fekete estélyi táskával. Dél felé régi dadád, Annus jelent meg, kávékrémes mogyorótortával, Baracs narancstortával, Grandpierre Baby egy gyümölcsöstállal, délután Erzsi és Bandi egy csokor fréziával, Lator és Jutka egy méteres szalámival, Keszthelyi Nándi stílusosan négy fehér és egy piros szegfűvel, Zoltán (a 31. házassági évfordulónkon) egy doboz cukorgyümölccsel, Rác András és Zsóka ciklámennel.

Most képzeld el azt a szegény pasast, aki egy hete lenn a Zugligeti úton a fák között bujkál. Alig győzött jegyezni!

Tegnap este folytatódott az ünneplés Gyapay Gáboréknál, gyönyörű új könyvet kaptam a magyar parasztházakról. Ott voltak [Bibó] Pistuék is, akik akkora baszom nagy pálmát hoztak, hogy nem is tudtam hazacipelni. Hol fog ez elférni a szobában? Közben korrigálok, mint egy őrült, mert megjelenik papádtól az Oldott kéve, és a vendégek miatt nem tudok elkészülni, pedig hétfőre be kell adni.

A Honvéd együttes mégis együtt marad. Állami Férfikar lesz a neve. Csak néhány tagot rúgtak ki, közöttük egy Horváth Ádám nevű fasisztát.

A tizedik

Most érkezett a szülnapomra írott leveled. Ugyanakkor jött egy az anyámtól, de annyi Károly bácsi és Etel néni van benne, hogy egy szót sem értek belőle.

A virágnyelven írt levelezésnek is megvoltak a hátulütői. A New Yorkban élő anya és budapesti lánya között azért volt szükség virágnyelv használatára, mert a levelek általában a Molnár Ferenc-örökség pénzügyi titkairól folytak, melyekről a magyar hatóságoknak sejteniük sem volt szabad. Így azután Vészi Margit a sorait oly alaposan megtűzdelte a családi titkos nyelv virágaival, hogy végül már a címzett sem értett meg mindent.

A „Károly bácsinak” kedves története van. Mint a történelemkönyvből ismeretes, Horthy Miklós országlásának kezdetén IV. Károly magyar király még megkísérelt visszatérni a trónra. Különvonata már Budapest közelében járt, amikor Horthy utasítására katonai egységek tüzelni kezdtek a mozdonyra és a vagonokra. Dédnagyapám, Vészi József akkoriban a Pester Lloyd főszerkesztője volt, híres vezércikkíró, s ráadásul királypárti. A történelmi esemény napján a lap egyik munkatársa esett be lihegve Vésziék lakásába, amely a szerkesztőség fölött volt, a Mária Valéria utcában.

– Főszerkesztő úr, óriási szenzáció. Károly király vonaton megpróbált visszatérni, de Horthy löveti a szerelvényt.

– Hát ez fantasztikus – szólt a hírnök pihegését végighallgató dédnagyanyám –, ezt azonnal meg kell telefonálnom Etelnek.

– Szó se lehet róla! – harsogta dédnagyapám. – A telefonközpontban a kisasszony nem szerezhet tudomást a történtekről! Ez szigorú államtitok!

– Jóska, te egy percig se aggódj – mondta dédem fagyos nyugalommal. – Úgy fogom prezentálni Etelnek a dolgot, hogy a telefonos-kisasszony azt meg nem értheti.

S már nyúlt is a kagylóért.

– Halló. Központ? Kérem Lipót huszonkettőt. Te vagy az, Etel? Képzeld, mi történt. Károly bácsi különvonaton megpróbált Pestre visszatérni, de a Horthy löveti…

E történet után minden olyan személyt, akinek a kilétét illetéktelenek vagy cenzorok előtt titokban akarta tartani a család, Károly bácsinak vagy Etel néninek neveztünk.

Anyám zugligeti levele így folytatódott:

Olyan ideges vagyok, hogy semmi rendeset nem tudok csinálni. Ma is csak ellófráltam az időt. Kicsaltam Erzsit egy bús feketére a könyvtárból, azután Grandpierre Babynál ültem süvét, ahol Emil a lábát törte. Izgatottan várom a születésnapi ajándékodat. A Sanguinetti kislány végleg távozott Angliából?

Itt volt Tarján Vera. Készül férjestől Londonba, ahol a pajeszos unokatestvérének héber imakönyvüzlete van. Ott fognak dolgozni, mert itt szerintük rövidesen pogrom lesz, és ki fogják őket irtani. Attól félek, ha Verát és Ivánt meglátják Londonban, ott fog kitörni a pogrom.

Na szervusz, befordulok a fal felé, és alszom. Ölel a mama.

A tizenegyedik

Hillary Dawkins huszonegyedik születésnapját fergeteges partival ültük meg. A huszonegyedik Angliában fontos születésnap, mert ez a nagykorúság küszöbe. Hillary még nem költözött diákalbérletbe, a nagy családi házból jár be a főiskolára. A papa bankfiókot vezet, tágas villája van Észak-Londonban. Születésnapi ajándékként a szülők az éjszakát szállodában töltik, a ház teljes egészében a lányuké, aki meghívott dorbézolni vagy harminc vadembert.

Alkonyatkor kezdtünk szállingózni, a szomszédos házak lakói résre húzott függönyök mögül fürkészték az utcát. Rozoga öreg autók kanyarodtak be a sarkon. Ételben s italban nem volt hiány Hillary házánál, s a kezdeti suta téblábolás után hangulatban sem. A földszinten dübörgött a rock, csilláron himbálóztak a majmok, az első emeleti nagyszalonban viszont felfedeztünk egy csodás gépzongorát. Pedáltaposásra régi swingszámokat pergettek a szellemkéz mozgatta billentyűk. Egész éjjel etettük a gépet a lyuggatott papírlemezekkel. Hajnali fél háromkor már csendesedni kezdett a ház, de a zongora tovább trillázott, amíg Nick Evans bele nem hányt a szerkezetbe. A fények kialudtak. Ágyakból, pamlagokról s az öblösebb fotelek mélyéről is nagy nyögések, zihálások hallatszottak, egymásra találtak a párok. Maggie-vel, a kis skót szépséggel táncoltam, a konyhában faltunk és beszélgettünk. Arról, hogy milyen rózsákat ültetünk majd a kertünkbe, ha nagy művészek leszünk, s ne vegyünk-e bolondériából gépzongorát. „Jó polgári háznál mindig elkél a zongora, mert abban lehet tartani a szennyest” – idéztem Molnár humoreszkjét. Maggie hozzám simult és nevetett. Délben egy lezuhant függöny redői között ébredtünk.

Három nap egymás után jött tőled levél. Nagyon búsulok, hogy a szép váza darabokban ért hozzád. Talán Andorral majd sikerül küldeni egyet épségben, csak ki tudja, mikor kap útlevelet! Ő is, Baracs is állandó búcsúzási hangulatban vannak, de ezt még eljátszhatják hónapokig.

Tegnap Janikovszky Éva haját tépve telefonált Eszternek, hogy Baloghy Mária bent volt az Ifjúsági Kiadónál, és felajánlotta a Lányok könyvét. Mi lesz, ha rájön, hogy a gyékényfonástól a karácsonyfadíszekig egy csomó dolgot tőle plagizáltam a Zsófi könyvéhez? Kénytelen voltam fél napot ülni a Bupti Könyvtárában, kivenni és bemutatni mindazokat a század eleji és múlt század végi leányalbumokat, amikből Baloghy másolta ki az egész könyvét. Janikovszky Éva megnyugodott.

Ma eperkapálás volt beütemezve, de szakadt az eső, és elhatároztam, hogy alszom. Hiába, mert megjelent Mihács bácsi a permetezés honoráriumáért, és nyolctól tízig mesélt kalandokat katona- és vigéckorából.

Tegnap az építész Rácz Györgyékhez voltam meghíva, mert fivére, Pali egy napra följött Békésből a születésnapját ünnepelni, és én voltam az ajándék. Pali kedves volt, mint mindig. Az itteni Ráczék hercig tizenhárom éves fia gerincét törte a tornaórán, és négy hónapra gipszágyba van fektetve. Vele és Palival jól el lehetett beszélgetni.

A Kulacsban együtt ebédeltem Kormossal és Domokossal, akik konzíliumot tartottak, hogy mit kellene csinálni Latorral, aki csont és bőr. Fazék teljesen belehülyült a Buddhába és Icába. Az érdeklődési köre valahol Pestszentlőrinc és a nagymosás vidékére határolódik. Időnként visszatér a Nirvánából a földre. Attól félek, hogy egy idő múlva belefárad a Nirvánába, és akkor csak a nagymosás marad.

Baráti körünk egy része Kossuth-díjat kapott. Németh László, Szabó Lőrinc és Borsos többek között. Azt hiszem, most már oly nagy urak, hogy szóba se fogunk állni egymással. Elég szomorú, hogy a karrier így elragadja az ember mellől a barátait, hovatovább Pistuval kettesben fogunk társadalmi életet élni. No meg Gyulámmal [Illyés], aki most a gyomorfekélyét kúrálgatja a Balatonnál. Én gondolkodom, hogy meglátogassam-e pár napra Naca nénit, mert nagyon utálom már ezt a Pestet.

Írj sűrűn, mert imádok levelet kapni.

A zugligeti levél arra céloz, hogy olyan írók és művészek fogadtak el Kossuth-díjat, akiknek a díj visszautasításával kellett volna tiltakozniuk társaik bebörtönzése ellen. A diktatúra azonban mintegy a maga oldalára állította őket. 1951-ben a nemzetközi hírő zeneszerző, Lajtha László volt az, aki efféle bátor aktusra készült, de a barátai lebeszélték a hősködésről, hiszen megtorlás lett volna a vége. Végül átvette a Kossuth-díjat és az azzal járó pénzt, de egyetlen fillért sem tartott meg, mindent szétosztott politikai okokból állástalanná vált tudósok, valamint szerzetesek között.

Ami a levélben nem tetszik, az a tervezett balatoni kirándulás. Anyám 1944-ben, mindig remekül működő ösztöneire hallgatva, kisétált a zsidók összegyűjtésére szolgáló, Széll Kálmán téri csillagos házból. Eszter nővéremet, aki buzgó katolikus, megmentették a Szürke nővérek, Ádámot hagymaszedő kisbéresként magához vette szigetszentmiklósi, isten háta mögötti tanyájára Erdei Ferenc. Én a tojással, túró-tejfellel Budapestre járó Rózsi kofa jóvoltából családjához, Balatonkilitire kerültem mint kissé szégyellni való zabigyereke. Hogy közel legyen hozzám, anyám Balatonlellén, házmesternénk leánykori okmányaival, pesti kibombázottként kezdett új életet. Badák Naca első világháborús hadiözvegy kis szobáját vette ki albérletbe. Igencsak összebarátkoztak.

A tény, hogy oda készül látogatóba, azt sejteti, hogy veszélyt érez. Ki akarja vonni magát a budapesti forgalomból. Azt szeretné, hogy ne terelődjék rá a figyelem. A tavaszodó Balaton amúgy is csak jót tehet a közérzetének. Ám közben kivirágzott a mandulafa a zugligeti házikó ablaka előtt, rügyezni kezdtek az orgonák, s vidámabbnak tetszett az élet.

A tizenkettedik

Matyikám, megkaptam a klozeton erőlködő brazil futballista képét, nem tudom, milyenek a londoni fényképészek, de borzalmas vagy rajta. Viszont legalább kiderül, hogy jól nézel ki. Itt esővel és sárral kombinált családi húsvét volt. Eszter már reggel felhozta a négy kisebbet. Laci orgonált a Werner Lojzinál Remetén, Eszter elvonult Nelson misét énekelni a Mátyás-templomba. Én meg feltettem három kiló sonkát főni, reszeltem tormát, pucoltam a tojást, és sütöttem egy regimentre való diós bejglit. Ebédre csak tizenöten voltak, Baraccsal, Andorral és Rác Andrisékkal. Gabika a lapáttal csontig vágta az ujját, Sanyika hasra esett a sárban a fehér cipőjében. Ádám seggre esett a lépcsőn, karján Péter-Pállal. Eszter és Laci a legnagyobb gyereküvöltésben nekiült a zongoránál Ferne Geliebtét énekelni. Mire Kozmáék, Fazékék, Domokosék, Garay és Jutka jöttek vacsorázni, már nem voltam az élők sorában. Jutka éjjelre is itt maradt, hogy a vidéken tartózkodó Lator lelkéről elmélkedjen fél éjszaka. De ebben már praxisom van, mert előző nap Fónyi Duci volt itt, hogy a nyolc év alatt felgyülemlett problémáit részletesen átbeszéljük délután hattól másnap reggel kilencig. Csak úgy röpködött a sok Pali, Miklós, Imre és Gizi, akikről máig sem tudom, hogy kik, csak az derült ki róluk, hogy ők is meghasonlottak, és ők is hánynak, meg idegesek. Az is kiviláglott viszont, hogy [Erdei] Joci, Feri és Sanyi, akikről legalább tudtam, hogy kik, nem lettek okosabbak az évekkel, és mindent csak félig vagy rosszul értenek meg.

A kert isteni, a tyúkok részben kotlanak, részben tojnak. Moldova fenn lakik a kunyhóban, és drámát ír, miközben átázik a tető, és a fejére csöpög az eső. Révészék a szomszédban, miután ráfizettek a tavalyi tyúkászatra és gyermeküdültetésre, idén áttértek a méhészetre. A méheket főleg az én lekvárjaimban tartják, nyáron, gondolom, majd a feketekávéban és a levesben fogják őket üdültetni.

Tegnap meghívtam [Bibó] Pistuékat és az összes gyerekeket a Rózsadomb kávéházba. Megállapítottuk, hogy mi már abban is különbözünk Ducitól, hogy jó idegeink vannak, és nem hányunk, pedig bizony isten, volna ok és indíték. Igen jó étvággyal ebédeltünk. Annától kaptam Saarbrückenből ijedt levelet, úgy látszik, rossz híreket hallott Auwinkelből [Zugligetből]. Kár az embernek ilyesmivel foglalkozni. Én mindig azt mondom, hogy jobb megijedni, mint félni. És különben is: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát. Most föl is öltözöm, beviszem apád Petrarca-fordításának a korrektúráját Latornak a kiadóba. Jót fogok ebédelni a Kulacsban. Múlt héten csodálatos fellépésünk volt ugyanott, mert Domokos Matyival volt fél egykor randevúm, hogy megünnepeljük a születésnapját, és csak vártam, vártam, míg végül jött Kormos Pista, és lihegve jelentette, hogy Domokost a kiadó büféjében annyian ünnepelték, hogy teljesen részeg, és ordít, hogy mindenkinek behúz egyet. Egy óra késéssel azután megjelent nyolcas formában lépkedve, de akkorra már annyira lehiggadt, hogy csak Juhász Ferencnek akart behúzni, de akkorát, hogy na.

Különös mindezt a Charing Cross felé kattogó metrón olvasgatni. A szemközt ülő keménykalapos angol és mellette a hindu család, két széthízott kislánnyal, nem tudhatja, miért vonom össze aggodalmasan a homlokomat, s egy fél perccel később miért nevetgélek magamban, amint magam elé képzelem kedves druszám, Domokos Matyi vékony alakját a füstös Kulacs vendéglő asztalai között közeledni. Milyen jól elkapott Matyi pillantása Csernus Tibor Három lektor című hármas portréján, ami Juhásszal és Vajda Mikivel ábrázolja!

Visszakívánkozom ebbe a meghitt világba, ahol a fennálló rend sok aljas átveréséért emberi tisztességük megőrzésével próbálják magukat kárpótolni a köreinkhez tartozók. S lám, intellektüelszinten a tisztességtelenség bajnokai készülnek ki jobban. Fónyiné Majlát Duci éveken át a Szabad Nép egyik olvasószerkesztője volt, felelős minden megjelent sorért. Ebbe csak belerokkanni lehetett. S ami az elmúlt év őszén történt, attól kiborult Duci nővére, Majlát Jolán, s férje, az idealista balos szociológusból a bizánci „rend” kiszolgálójává alacsonyodott Erdei Ferenc is. Meghasonlottak, és hánynak.

Valamikor réges-régen, a háború előtt, amikor még szoros barátság volt szüleim és a parasztból jobbító szándékú társadalomtudóssá cseperedő Erdei között, Feri és anyám egy ízben kimentek az Őszi Vásárra bámészkodni, lacikonyhánál ebédelni. A vásárban egy cigányasszony kártyából jósolt. Beültek a bódéjába, hogy megtudják, mit hoz a jövő. Feri idegesen nevetgélve lépett ki a kalyibából. „Mi baj van?” – karolt bele anyám. „Azt jósolták, hogy nem halok meg természetes halállal” – húzta fintorra az arcát Erdei.

Tavaly ősszel, azután, hogy az oroszokkal tárgyalt Tökölön, Maléteréket tőrbe csalták és elhurcolták, őt meg hazaengedték, hadd fusson, valaki egy szitára géppisztolyozott, fekete autót látott árokba borulva, a tököli országút szélén. Anyám belesápadt, amikor meghallotta a hírt. De más autója volt az, Erdein nem fogott a cigányasszony jóslata.

A tizenharmadik

A környék egyik iskolájában angol nyelvtanfolyam indult, főként az egyre nagyobb számban Angliába szerződő háztartási alkalmazottaknak. A magyar menekülteket ingyen oktatják. Már elég jól belejöttem az angol társalgásba, de a fránya múltidőket rendesen meg kellene tanulni. S még mindig elfog egy kis zavar, ha egy idős hölgyet „you”-nak szólítok, keresem az illendőbb névmást, de nincs sehol. A tipográfia ősz hajú tanár asszonyát, aki a főiskola rektorának neje, éppúgy „you”-nak kell szólítanom, mint az évfolyamtársakat.

A nyelvórákat egy türelmes fiatalember, Mister Appleton tartja, hétfőn és pénteken. Valahonnan előkerült egy hattagú társaság, magyar fiatalok, gyárban dolgoznak, együtt laknak, fiúk, lányok. Salgótarjánból és Miskolcról jöttek, szidják a klímát és az angol kosztot. Azért mégiscsak megvannak. Alapszinten már ők is beszélnek angolul. Mister Appleton kezdő tanár, de módszeres. Bejön, nevét krétával felírja a táblára, s közli, hogy apple az almát jelent. Odarajzol egyet a neve mellé. Azután az asztalra mutat. Ta-ble mondja tagolva. „Asz-tal!” – csendül fel a miskolciak kórusa. Tanítják Mister Appletont magyarra.

Holnap hajnalban indulok Erzsivel háromnapos balatoni túrára, bár szakad az eső. Már bepakoltam kakaót és teát a kilitieknek és lelleieknek, remélem, Naca néni nem halt meg közben.

Voltam a nőorvosnál, aki azzal boldogított, hogy ököl nagyságú daganatom van, de ne törődjek vele, legföljebb majd megoperál előbb-utóbb, de az is lehet, hogy magától visszamegy, mire megöregszem. Hát most igyekszem gyorsan megöregedni.

Baracs június elején megy, és viszi a neked köttetett fehér pulóvert. Andor bácsi útlevele viszont nehezen születik. Végre tavasz van, nyílik az orgona és a japánbirs, egész éjjel üvöltenek a fülemülék a Hunyad-ormon. A héten megint nagyvilági életet éltem, voltam [Illyés] Gyuláéknál, Pistuékkal, de Flóra, úgy is mint háziasszony, egész este mélyen aludt a díványon, a ház ura meg ideges volt a [Déry] Tibor ügye miatt, alig várta, hogy hazamenjünk. Pistuéknál aludtam, főztünk egy teát, és még sokáig értékeltük Gyula és kollégái állapotát. Boriska alig bírt reggel hatkor kimászni az ágyból, hogy tanítani menjen.

A mai nap az orvostudomány jegyében fog állni, mert elviszem Domokost a Meákhoz fogat húzatni, Csé Kati nénit a Haitschhoz, mert ideg-összeroppanása van, és folyton öngyilkos akar lenni. De ezt ne mondd meg az Andrisnak.

Jártam Ferenczy Béninél, aki fantasztikus, mert a beszélőképességét, úgy látszik, végérvényesen elvesztette, és a jobb oldala béna, viszont azzal a két szóval, hogy „nem” és „igen”, valamint mimikával, a világon mindent meg tud magyarázni, és a bal kezével gyönyörű dolgokat rajzol. Írni egyáltalán nem tud, olvasni meg csak franciául. Furcsa dolog lehet az ember agya! Erzsike nagyon szép, és elviselhetetlen, mert úgy beszél Bénivel, mint egy hülye gyerekkel, és folyton elmondja helyette, hogy mit akar mondani, holott Béni egész másról akart volna beszélni.

A szomszédos öt szobában Joci volt szerelmét [Révai Józsefet] ápolják ugyancsak féloldali gutával, de neki, sajnos, megvan az író- és beszélőképessége. Úgy látszik, még mindig csak öt szobában tud elférni vele.

A rádió a múlt héten bemondta, hogy negyvenezer vámmentes csomag vár feldolgozásra a postán, és elseje óta napi ezerötszáz érkezik, s ebből csak napi ezret tudnak kezelni. Előbb- utóbb a te csomagod is megjön.

A tizennegyedik

Miféle hírek keringhetnek Budapesten, amelyek nem jutnak el Londonig, de elérkeznek a Saarbrückenben élő Márkus Annáig? Anyám derűs, Illyés borús. Mindenki feszült, de „trallala”, az én idegeim vasból vannak – próbálja elhitetni a levélíró. Máskor beismeri, hogy egész éjjel nem alszik. Bibóval egymást biztatják. És várnak. Rosszat sejtenek. Kádárnak nincs érzéke emberi becsület és emberi értékek iránt.

Hát megjöttem a Balatontól. Írtam is neked Lelléről egy lapot, szép vitorlásokkal. Naca néni nagy örömmel fogadott. „Juuúj nákém!” Percek alatt lett tyúkleves házi metélttel és tyúkpaprikás nokedlival, öntött salátával. Hatkor már ágyba fektetett bennünket, és Parragi nénivel körülülték az ágyat, hogy az emlékeiket előadják. „Mondtam Matyinak, dobd el azt a szar karácsonyfát… juuúj az a Matyi. Jaj dá náváttünk…”

Reggel ágyba hozták a diótortát, azután elutaztunk Szántódra. Elballagtunk a remeteéletet élő Illyéshez, akit előbb halálra rémítettünk avval, hogy pár napra jöttünk, de nem fogunk zavarni, majd megleszünk valahol. Mikor kiderült, hogy mindjárt továbbmegyünk, nagyon kedves lett, főzött nekünk kávét, és elkísért egész a hajókikötőig. Elgyalogoltunk Aszófő felé, és megnéztük Borsosék házát és kertjét. Bedugtunk egy névjegyet, és továbbsétáltunk Füredre, ahol meglátogattuk Liptákékat, akik olyan műveltek voltak, és olyan irodalmárok, hogy majd meghaltunk tőlük. A lakás úgy meg van tömve népi szőrökkel meg szarokkal, mint egy céllövőbódé, és minden tenyérnyi falfelületen képek vannak, hogy Gabusnak szeretettel Bernáth Aurél, Gabusnak hálából Egry József és Gabusnak hódolattal Leonardo da Vinci. Mire eljöttünk tőlük, már csak büdös csirke volt vacsorázható a hotelban. Viszont osztályfölötti apartmanban aludtunk, ami épp most készült el a növekvő idegenforgalom reményében, kobaltkék falakkal, azúrkék csempével, ibolyakék lámpákkal és türkizkék lámpaernyőkkel, továbbá fűzöld bevonatú bútorokkal. Reggel fürödtünk és masszíroztattunk, azután felszálltunk egy személyvonatra, ami abban különbözött a gyorstól, hogy azon sem volt étszolgálat, viszont hat és fél órát ment, megállt külön Érd felsőnél, Érd alsónál, Érd középsőnél, Érd kitérőnél, Érd Uraknál és Érd Hölgyeknél. Erzsit Tóth Endre várta nagy szénanáthával, és eltüsszentette, hogy Erzsi papája másnap repülőgépen kivándorol, mert négy bérháza van Nyugat-Berlinben, aminek tíz éve folyik be a lakbére egy ottani bankba, amiből ő megél hátralévő napjaiban, mert már hetvennyolc éves. Több mázsa kakaót és kávét hagyott a szegényháznak, ahol Erzsi költségén éldegélt, de tíz kiló rongyos gatyát és fuszeklit küldött nekik postán búcsúzóul.

Az oroszok már bevonultak Lellére negyvenötben, s anyám magához vett engem, amikor együtt karácsonyoztunk Badák Naca házában. Az ünnepek előtt fedezték fel az elmenekült Álgya-Papp család kastélyában a selyempapírba eltett édes körtét és a ládányi diót. A csemegét szétosztották a falu gyerekei között. Csodás karácsonyi ajándék volt ez. A kastélyból hazafelé letörtem a kerítés vasrácsán át az utcára kihajló fenyőfa egy kicsinyke gallyát. Befőttesüvegben az asztalra állítva karácsonyfának szántam. Naca néni kövér combjait csapkodva nevetett, amikor meglátott: „Juuúj, hát tá mág mit hosztál? Dobd mán ál aszt a vaszakot! Nám karácsonfa asz, csak vaszak!” Én azonban ragaszkodtam a fenyőághoz. Még fel is díszítettük. S mielőtt nekiestünk a diónak, körtének, elénekeltük a Mennyből az angyalt.

A tragikomédia ezután következett. Badák Naca az összes megtakarított pénzét eldugta az oroszok elől a nyári konyha kemencéjébe. Karácsony előtt egy nappal elhatározta, hogy bejglit süt. Befűtötte a kemencét, a papírpengők pedig pernyeként kiröpültek a kürtőn. Naca egész éjjel zokogott. Anyám nagy nehezen lelket vert belé, azzal vigasztalta, hogy a pengő úgysem ér ezután semmit, s nekiadta táskája zugából kincsét, a vastag arany óraláncot.

A tizenötödik

A Gide-fordítással nehezen haladok, mert elsöpört a társadalom. Voltam Borsoséknál kellemetlen estélyen, ahol Pistu hortyogása volt az egyetlen őszinte hang. Miklósékkal megromlott a jó viszony, amióta Kossuth-díjas lett, nem találjuk meg a régi hangot. Viszont voltam Erzsivel és Grandpierre Babyval vénasszony-ebédet enni a Belvárosi kávéházban. Utána meglátogattuk Ducit, aki megint otthon fekszik ideges hányással. Ahogy elnéztem őt a harmincnyolc kilójával, abban a sivár bérházban, valahol a Lenke tér üres telkei között, körülvéve csillapítókkal és családi fényképekkel, akkor már inkább maradok én is, mint a viccbéli Kohn, schnorrer Amszterdamban.

Közben beállított Mihács bácsi, és kerek másfél órát mesélt Hutter-szappan-ügynök koráról, a Föld kozmikus sugárzásáról, a kazánfűtő korában beadott termodinamikai újításáról és a baktériumos gyomirtás jövőjéről, különös tekintettel a tarack föld alatti rizómáira.

Megjelent apádtól az Oldott kéve, spenótszínű kötésben. Boldogítom vele az összes Szélnéket és Mihács bácsikat, mert jó nagy kövér könyv és rossz regény.

Tegnapelőtt Baracsot búcsúztattuk a Vörösmarty téri Malév-busznál. Ott voltak az összes Icik, Nyecek, Cőszök, Lolkák és Prittyek. A Lukinok és Ádám is megjelentek, meg Andor Andrisékkal. Baracs csak azért nem sírt, mert Eszterrel az indulás pillanatában a fogsorunkkal integettünk, a buszon ülő külföldiek nagyobb épülésére. Külföldiekről jut eszembe, hallom, Károly bácsi [Király Béla] Londonban van. Találkoztál vele? Nem akarná visszaadni a fehér pulóveredet?

Isten segedelmével idővel Andor is Londonban lesz, biztatták hivatalos helyen, hogy a hó végére megkapja az útlevelet. Ha ő elmegy, nem lesz felmenő családtagom a honban, én leszek a bölcs öreg. Már tegnap mutatkozott ennek az előszele, mert vasárnap délelőtt Andor se jött fel, meghívták Leányfalura. Szerencsére behavazott Káldor Gyuri, hogy ne maradjak teljesen öreg zsidó nélkül. Ebédre viszont Ádámék és Andrisék jöttek, és ehhez még vacsorára Fazékék, Domokosék, Moldova egy szőke démonnal és Mészölyék. Késő estig fociztak kapura a ház előtt, mindent felborítottak, minden virágot letrampliztak, s végül úgy elrúgták a gyerekek piros labdáját, hogy máig se került elő.

Megyek a kertbe, ami gyönyörű, rengeteg piros futórózsa nyílik a korláton, a fuksziák és gumós begóniák felülmúlják önmagukat. Ám quae cum ita sint, szarok az egész világra, és nemigen tudok örülni semminek. Nos, irány a kert! De kellő óvatossággal, mert soha nem tudom, kit és mikor izél Moldova a kisházban, s nem vagyok híve az in flagrantinak.

Király Béla valóban Londonba érkezett. Cohen úr, a fűszeres izgatottan kopogott szobám ajtaján, hogy jöjjek a telefonhoz, egy tábornok keres. Béla bácsi pattogó volt, mint katonatiszthez illik, s szokása szerint kicsit éneklősre húzta a mondatok végét, mint afféle finom úriember. Milyen régen is volt már a ködös hajnal, amikor Szélék hibbant pulija felverte a környéket hisztérikus csaholásával. Tucatnyi marcona, géppisztolyos férfi törtetett felfelé a lépcsősoron a kis házunk felé, élen egy ortopédcipős, sánta, nagydarab fiatalemberrel. Jött e csoportban, sápadtan, a tábornok is. Betoppant a szobába, ahol keresztben-hosszában emberek aludtak, ágyon, díványon, matracon.

Összeomlott a forradalom. A nemzetőrök teherautóikkal tűzpárbaj közepette törtek ki a pesti főkapitányság Deák téri épületéből. A Lánchídnál ismét úgy kellett átvágniuk magukat. A tábornok egyrészt azért didergett, mert a köpenye a parancsnoki iroda fogasán maradt, másrészt azért, mert fájdalmai voltak. Alig néhány nappal korábban operálták meg a börtönben szerzett bajaival. Király Béla tehát kivonult a konyhába, magára kapta nemcsak a fehér pulóveremet, de anyám egyik bolyhos meleg alsóneműjét is, amin kevésbé ütött át a vér.

A telefonbeszélgetésből az világlott ki, hogy az angliai szabadságharcos-szövetséggel baj van, valaki elvitte a kasszát. Vasárnap délután lesz a tisztújító gyűlés egy hotelban, legyek én is ott. Mikor a bérelt kis tárgyalószalonba léptem, már jelent volt Ispánki páter, Mindszenty sokat szenvedett, börtönviselt hajdani titkára, egy Makra nevű kopaszodó fiatalember, akiről hamarosan kiderült, hogy szintén éveket ült mint politikai fogoly. A forradalom szabadította ki. Vártuk Dálnoki Veress Lajos tábornagy érkezését. A szikkadt kis öregúr hamarosan befutott. Teát hozott a pincér, s megkezdtük kissé bizarr tárgyalásunkat. Király Béla elmondta, hogy az ENSZ meghallgatta őt, Kéthly Annát és másokat a magyar helyzetről folyó vitában. Dálnoki a maga részéről közölte, hogy vacsorára hivatalos, tehát húsz percnél tovább nem maradhat, ám véleménye szerint az lenne legcélravezetőbb, ha a forradalom londoni magyar menekültjei fúvószenekart alakítanának, ez jól összekovácsolja a kisközösségeket. A tábornagy mindvégig ezredesnek szólította a tábornokot, jelezve, hogy számára Király Béla vezérőrnagyi rangja smafu, hiszen ezt az új hadvezetés adta neki, nem sokkal azelőtt, hogy a tiszti akadémia főparancsnoki irodájából az Andrássy út 60.-ba hurcolták. Azt is sietett hangsúlyozni, hogy tulajdonképpen ő a legfontosabb ember a szobában, hiszen őt kétszer ítélték halálra, míg Király Bélát csak egyszer. A gyérülő hajú Makra a haza felszabadításának sovány lehetőségeiről szólott, majd a nemzet javát hajdan oly jól szolgáló Szálasi Ferencről, akinek a munkásság és a parasztság felemelkedését célzó tervei, sajnos, nem valósulhattak meg. „Szálasi nemcsak háborús gonosztevő, de egyben ostoba fajankó volt!” – mondta dühtől vörösen Király Béla. Makra sértetten távozott.

„Csupa hülyével vagyok körülvéve – temette arcát a kezébe a tábornok, mikor már csak ketten maradtunk. – Az amerikaiaknak épp most mondtam meg, hogy tovább ezt a szerepet nem vállalom, és elmegyek diáknak a New York-i egyetemre.”

Az a bizonyos tizenhatodik

A tizenhatodik levél Schlézinger Salamonné feladóval, a postabélyegző szerint Kispestről és dr. Vészi Gábor címére érkezett Londonba, 1957. május 21-én.

Matyikám, gondolom, csodálkozol, ha megírom, hogy megint itt ülök a régi lakásban! Mint írtam, múlt hétre volt tervezve a lakáscsere, hogy beköltözöm Zoli régi helyére. Csütörtökön jöttek a költöztető emberek [ávósok], őrületes rendetlenséget csináltak. Mindent kiszórtak és kiborítottak. Végül, miután öt markos férfi volt itt, valahogy végeztek, és átköltöztünk. Az új lakás [a fogház] nagyon barátságosnak és tágasnak látszott, úgy képzeltem, ott fogom leélni hátralévő éveimet. Kezdtem berendezkedni. Hát, mit tesz isten, szombat délután jön egy értesítés, hogy a felsőbb fórum nem hagyta jóvá a lakáscserét. Egy óra alatt kidobtak az új lakásból. Nem tudom, kinek a keze van a dologban. Csak valami nagykutya lehetett, aki beleköpött, mert formailag minden rendben volt. Én Joci régi lovagjára [Erdei Ferenc] gyanakodom. Persze ezt sohasem fogom megtudni.

Most úgy néz ki a szobám, mint Fedák Sári öltözője, tele rózsa-, szegfű- és pünkösdirózsa-csokrokkal, mert a régi szomszédok rettentően örültek, mikor megláttak. Vasárnap egész búcsújárás volt. Ádámnak egész héten fájt a gyomra, Andor bácsi is egész leromlott, csak Esztike meg én vagyunk szokás szerint virulók és nyugodtak. A költözködést érdekes mód a kutya nem sínylette meg, a cica azonban majdnem beledöglött. Csont és bőr.

Károlyt szeretettel üdvözlöm.

Nem Erdei Ferenc, hanem Révai József lehetett a beavatkozó potentát. Kórházi ágyához eljutott a hír, talán régi szerelme, Majlát Jolán útján, hogy Sárközi György özvegyét letartóztatták. S a félig béna nagybeteg azonnal kapcsolatba lépett a pártközponttal. Lám, mégsem oly nagy baj, hogy agyvérzése ellenére megmaradt a beszélőképessége.

Idáig jutott hát az ország. Földes szomszéd annak idején kötelességtudóan jelentette Király Béla s nemzetőrei hajnali átvonulását Zugligeten, látogatását a kis házunkban. Valaki most parancsot adott Sárközi Györgyné letartóztatására. Biztosan elvittek volna engem is. Anyám, csodás állatszelídítői tehetségével, őreit is emberségre tudta bírni. Ez nekem bizonyára kevésbé sikerült volna, különösen, ha felmerül a kérdés: megbízott-e Király Béla valakit az ellenállás szervezésével.

A tizenhetedik

Szakad az eső, itt ülök villanynál, és fordítom a Gide-et. De úgy meguntam, hogy írok neked, bár tegnap Gábor bátyádnak is ment levél. Nagyon furcsán érzem magam, amióta megjöttem a kórházból. Minden teljesen irreális, odabenn is az volt, idekinn pláne. De nem adom egy vak lóért, hogy ezt is kipróbáltam, ha már voltam zsidó ’44-ben és melós ’50-ben. Persze csak úgy jó az egész, ha most tényleg rendesen rendbe jöttem, és nem kell újra befeküdnöm. Nekem valami azt súgja, hogy [Révai] Józsi bácsi műtétje teljesen meggyógyított, sőt bizonyos fokig immunizált a jövőre nézve. De hát az ember ezt nem tudhatja biztosan ilyen súlyos bajnál.

Tegnap Feri [Farkas Ferenc, a Nagy Imre-kormány minisztere] barátomnál voltam tapasztalatcserén, miután ő is átment ezen a műtéten. Nagyon kedves volt, el volt érzékenyülve. Ő persze nem olyan könnyű eset, és nem vigyáz az egészségére!

Gyula barátom a Hárshegyi szanatóriumban fekszik már négy napja, és altatják. Milyen rossz idegei vannak ennek a generációnak! Most tulajdonképpen úgy kellene élni, hogy délelőtt dolgozom a kertben, délután meg fordítok, mert nagyon a nyakamra nőtt a Gide. De valahogy nem vagyok lendületben! A kert sárban úszik, a Gide-et unom.

Megnéztem a Műcsarnokban a tavaszi tárlatot, rossz, szürke, egyhangú. Az absztraktok olyanok, mint a tapétatervek. Az Ország Lilike nem Picasso, és a Vajda Julika se festő azért, mert a férje az volt. Mire jó egy kép, amit rossz nézni? Az a gyanúm, hogy ezekkel a művészeti irányzatokkal kifejezte magát egy undok, idegbajos kor, de most már jó lenne más, csak a fene tudja, mi. Legfeljebb azt tudnám itteni tapasztalatok alapján pontosan megfogalmazni, hogy mi ne jöjjön.

Most már olyan okos voltam, hogy okosabb úgysem leszek, tehát zárom soraimat, és megyek feketét főzni: ezt nagyon nélkülöztem a kórházban, úton-útfélen elaludtam, ülve, állva, mert a vérnyomásom lement a béka feneke alá.

A tizennyolcadik

Ebédszünetben s a délutáni órák után mostanában vad rock and rollozás dúl a harmadik emeleti diákklubban. Üvölt a rockzene, és rángatják egymást a párok. Egy majomszigetnyi főiskolás az utca felőli részen, a nagy ablakoknál toporog. Lábunkkal verjük a taktust, de nem vegyülünk a táncolók közé. Michael is szemlélődő típus, mint jómagam. Kissé elfogódottan megkérdezi, én vagyok-e az egyik magyar, mert ő a szovjetvilágból jött marslakót még sohasem látott. Beszélgetni kezdünk. Biztosan olyasmit is kérdezek, amit nem illő. Hogy mennyi az ösztöndíja, kik a szülei, és szereti-e a szocialistákat. Néha kicsit elpirul, de azért valamit motyogva mindenre válaszol. Az apja vasutas volt, a rendező pályaudvar gurítóján kapcsolta öszsze a vagonokat, de megcsúszott, bezuhant a kerekek alá, és meghalt. A mama elég tisztességes kárpótlási összeget kapott, s abból nyitott kis teázót a tengerparti Lowerstoftban. Azon a terecskén főzi a teát, és árulja a szendvicseket, ahol fordul a busz. A sofőrök és a kalauzok mind nála falatoznak. A bátyja, Walter tíz évvel idősebb, és halász. Michael rajzkészségét már az elemiben felfedezték, ösztöndíjjal került ide, tulajdonképpen festeni szeretne, de a grafika jobb megélhetést biztosít. Egy éve jár a festőiskolás Jane-nel, jól megvannak, mert Jane egyfolytában beszél, Michael pedig, ha nem faggatják, mint most én, naponta három mondatnyit ha szól. Hatan laknak együtt, bérelnek egy ócska házat, látogassam meg őket, ugyanis a hat közül az egyik a ghánai Sam, aki váltig állítja, hogy a legnagyobb jólétet egyszer majd a Szovjetunióban lehet elérni, mert ez az ország népességének a számától függ. Szóval jöjjek, és vitázzam Sammel, kakasviadalt akarnak látni.

Van új öltönyöm, nagyanyám küldte rá a pénzt New Yorkból. Utolsó filléreimen veszek egy doboz bonbont s egy üveg bort. Megyek vendégségbe. Gyalog, mert buszpénzem már nincs. London közepétől a White City városrész hét kilométer, ötven perc alatt megtehető. Egyre sivárabb környéken járok, és szitkozódva átkozom a londoni utcák építőit. Ebben a gigászi városban sok az olyan utca, ami sehová sem vezet, falban végződik, vagy ugyanoda ér vissza a gyalogos, ahonnét elindult. Már sötétedik, mire a kormos, rozoga ház bejárata előtt állok. Szél támad, kutya hideg van. Mintha nem is május lenne. Nagydarab srác nyit ajtót, mezítláb. David, a díszlettervező. Egyelőre csak ő van otthon, ma ő főzi a vacsorát. A nappaliban villany fűtőtest izzik vörösen a bedeszkázott kandalló előtt, fölötte vizes zoknik száradnak, mi tagadás, elég büdösen. Hamarosan jön Jane és Michael, befut egy pattanásos fiú, Kevin, a szobrász. S végül megérkezik Sam is, kövéren, ébenfeketén, arcán a húsba hasított törzsi jelekkel. David barátnőjét elütötte egy taxi, kórházban ápolják.

A vacsoraasztalhoz húzzuk a székeket. Én, az idióta, öltönyben, nyakkendőben. Ők térdig tágult pulóverben, piszkos ingben. Kinyitjuk a bort. Pirítósszeletekre öntött babfőzelék szerepel a menün, valamiféle füstölt hal, héjában sült krumpli, barackkonzerv. Sam tele szájjal magyarázza, hogy Ghána politikai életében rendkívül fontos szerepet játszanak a „market mammy”-k, azaz a piaci kofák. Talán én is ilyen benyomást keltek angol hallgatóimban, amikor vázolom nekik, hogyan járult hozzá az írók elégedetlensége a mi forradalmunk kirobbanásához. Jane és Michael összebújnak. Meghatóan szép pár. Éjfélig sem sikerült meggyőznöm a ghánai padlizsánt, hogy a szovjet típusú kommunizmus nem vezet se jóléthez, se társadalmi egyenlőséghez. Megkapom David elgázolt barátnőjének az ágyát. A jéghideg fürdőszobában zugligeti emlékeim támadnak.

Matyikám, itthon megy minden a szokott úton. Én sokkal rosszabbul vagyok, amióta Pistuval lakást cseréltem. Úgy látszik, könnyebben alkalmazkodom új környezethez. Boriska nehézkesebb, hiszen ott a két gyerek, s komoly anyagi gondjai vannak. Csé papa talán haragszik ránk, hogy már egyáltalán nem érdeklődik a családi dolgok iránt? [Értsd: miért nem foglalkozik a BBC Bibó letartóztatásával?] Kérdezd meg tőle, miért van ránk megsértve. Hajdani
nejének, Katinak megígértem, hogy elviszem a Haitsch nevű idegorvoshoz, mert teljesen szét van esve, de mit tesz Isten, Haitsch tbc-vel kórházban fekszik, engem meg teljesen elfoglaltak a „lakásügyek”: a magamé, Pistué és a békési Rácz Palié.

Idegorvosról jut eszembe, [Illyés] Gyula a Hárshegyi szanatóriumban fekszik, és altatják, nem is lehet látogatni. Én láttam pár percig, de teljesen ködös volt és kábult. Ám egyszer csak úgy meg találta harapni a karomat, hogy még most is kék és zöld. Nagyobb baj, hogy ügyvédem, Keszthelyi Nándi is bevonult ugyanoda kivizsgálásra, és kiderült, nem az idegeivel van baj, hanem súlyos korai agyér-elmeszesedése van, és reménytelen.

Ádám a Filharmónia csapatában a Petőfi Színház ellen futballozott, és úgy elesett, hogy tokszalagszakadása van, és feküdnie kell. Most Lukin Laci helyettesíti a kórusnál, ahol sietett bejelenteni, hogy a karnagyukat erősen tokon rúgták, ami leszállt a lábába, ezért nem tudott eljönni.

Boriska nagyon el van keseredve Pistu miatt, mindennap felmegyek, és iszom vele valahol egy feketét. Írj, ha mást nem, lapokat, de sűrűn.

A tizenkilencedik

A tanév véget ért Szent Mártonéknál, számomra csak két szemeszter volt. A főiskola jelmezbállal ünnepli, hogy ezt az évet is letudta. Cohenné a magánéletemmel édeskeveset törődik, a fűszereséket alig látom, csak köszöngetünk egymásnak, vasárnaponként pedig a dundi Hebron rózsája elé teszem a két font tízet a konyhaasztalra. Most azonban jókedvében van, kölcsönad egy régi lepedőt, hogy arabnak öltözzem, még valamiféle üvegstrasszt is előkotor a fiókból, és nagy kacarászva a turbánom közepére tűzi, mint galambtojásnyi gyémántot. Karján a szerencsére kevésszer hasfájós csecsemővel a kertajtóból nézi, ahogy lepleimben elindulok a földalatti-megálló irányába. A metrón csak kevesen fognak gyanút festői népviseletem valódisága felől, különösen a nigériai, ghánai vagy kenyai négerek vizsgálgatnak a szemük sarkából, akik ünnepnapokon maguk is bő tunikát öltenek.

A főiskolán már áll a bál, dübörög a zene. Morrs, a rektor, elegáns, tiszteletre méltó férfiú, és igen közepes festő, elmondja évzáró beszédét, amiből kiderül, hogy minden szép és jó, de Szent Márton diákjai nem nyernek díjakat. A rövid kabaré attrakciója nem annyira a szőrös szobrásznövendék, aki új utakat keres a formabontó szaxofonjáték terén, és tombolva szólózik tíz elviselhetetlen percen át, mint Eric Gore, a hórihorgas, halszemű, csontsovány festőprofesszor. Egy szál ágyékkendőben jelenik meg a színpadon, és tilinkóját fújva elismétli a Leicester Square clownjainak mutatványát a megbűvölt kígyóként felemelkedő melltartóval. A szobrászok sűrű sherryvel kínálnak mindenkit, én is meghúzom a flaskát, és jókedvem kerekedik. Janet most már levakarhatatlan Michaelról, de a kavargásból előtűnik a tüllszoknya alatt fekete macskaharisnyás Maggie, s kész felderíteni arab hercegi lepleim titkait.

Kínlódom ezen a főiskolán, merthogy az én könnyed vonalú rajzaimat nem nagyon méltányolják. Itt pedáns, sematikus, hiperrealista illusztrációkat kellene készíteni a megadott témákhoz, sok-sok hátérrészlettel. Legutóbb A legyek ura volt soron, s míg a növendékek java része a trópusi sziget buja növényzetének virág- és liánformáin bütykölt, a lányok botanikai szakkönyvekből másolták vasszorgalommal az egzotikus növényeket, én a regény gyerekszereplőit próbáltam jellemük szerint megrajzolni. Gilberry tanár úr hümmögve fanyalgott a beadott anyag fölött. A rám zúduló szigetországi élmények megannyi epizódja viszont megírásra vár. Elpártoljak a rajztolltól az ócskásnál vásárolt matuzsálemi korú írógéphez? Őszig gondolkodhatom ezen. Előbb Anglia felfedezése következik. Cohen úr kirakatában használt biciklit hirdet egy kiragasztott cédula. Hamar megegyezünk a biciklit kínáló vénemberrel, még gumiragasztót is ad a két font tíz shillingért.

Matyikám, íme néhány fénykép Zugliget idilli életéről. Mint láthatod, a fenekem nem lett kisebb az elmúlt hónapokban. Másodszor azt láthatod, hogy Judittal férjet keresünk nekem a vasárnapi Magyar Nemzet apróhirdetései között. Éppen felfedezek egyet, hogyaszongya, nyugdíjas tisztviselő 50-55 éves nőt keres feleségül, „lányok előnyben” jeligére. Csak azért nem feleltem, mert a lányságomat sajnos elherdáltam. Volt olyan hirdetés is, ami úgy kezdődött, hogy 35-40 éves fiatalember vagyok, ami elég meglepő, mert ebben a korban valaki már igazán precízebben megállapíthatná a korát. Továbbá láthatod az új, lazacpiros-fehér csíkos kerti garnitúrát, és láthatod, hogy a régi, eternitlapos konyhaasztal állványként szolgál a mandulafa tövében az árnyékkedvelő virágok számára.

Ami a klímát illeti, hála a napfoltoknak, olyan viharok vannak, amilyeneket még nem látott a Zugliget. Az éjjel például teljes három óra hosszat, megszakítás nélkül dörgött és villámlott! A Hunyad-orom állandó neonfényben úszott, és hozzá olyan jégesős vihar volt, mint amikor veled a Szépilonánál talákoztunk, amint a cipőddel a kezedben gázoltál hazafelé az esővíz-folyóban. Most is tele van az utca sárral, kövekkel és letört ágakkal. Este kilenc van, már megint tintafekete az ég, elviselhetetlen a fülledtség. A rádió recseg-ropog, Panni bebújt a dívány alá. Nekem igazán jó idegeim vannak, de az éjjel Sevenalettát vettem be, mikor harmadszor vágott a mennykő a Hunyad-oromba, s közben minden sistergett a szobában az elektromosságtól.

Estefele mindig [Bibó] Boriskával vagyok. A ronda Pistu cserbenhagyta, már hetek óta elment, és nem is ír neki. Tegnap végre kapott tőle levelet, hogy elég jól van, a koszt jó, a lakás elég kényelmes, jól alszik, és kéri Boriskát, menjen nyugodtan nyaralni Leányfalura, őszre csináljon programot nélküle. Kedves, mi? Ennyi évi házasság után így, szó nélkül otthagyni valakit két gyerekkel! Persze a gyerekek megérzik az ilyesmit. A kislány rosszul alszik, a fiú levert. A Gide-del nagyon keservesen haladok, mert nagy a meleg. Írjál!

Az angliai kerékpár-kirándulást kéthetesre tervezem. (Milyen lehet gondok közepette a börtöncellában hallgatni, hogy odakinn tombol a természet, villámok reflektorfénye villan be a kicsinyke ablakon?) Mindennap írok majd hosszú, illusztrált levelet kalandjaimról szárazon és vízen. (Bibótól elvették a szemüvegét?) Biztos eljön még a nap, hogy családi körben üldögélve olvasgatom régi leveleimet, felidézve felfedező utamat angol tájak s városok között.

A huszadik

A nagy angol kiránduláshoz mindenekelőtt pénz kell. Fél óra sem telik bele, és felvesznek a Lyons Corner House Oxford Street-i háromemeletes teaházába pultosnak. Itt főleg ciprusi görög és török fiúk dolgoznak, odaillek közéjük. Fehér sapkám van, fehér kötényem. Én vagyok az egyik kasszás. Abba bele lehet jönni, hogy tizenkét penny egy shilling, és húsz shilling egy font. Van félpenny is, és épp most vonják ki a forgalomból a vörösbegydíszes, farthing nevű negyedpennyt. Sűrűn használt váltópénz a kövér félkoronás, ami ugyebár két és fél shillinget ér. Koronás persze nincs. A pénzdarabokat Viktória királynőig visszamenőleg elfogadhatjuk a kasszánál, a múlt század végi, úgynevezett bunny pennyk, amelyeknek a képes felén még a fiatal, kontyos Viktória arcéle látható, elvékonyodtak, mint az áldozóostya.

A bejárati nagy pultnál sürgölődünk. Jobbomon török kisember serénykedik, a kékre borotvált Ali, balomon a nyurga, lányos mauritiusi hindu, Jacky Vernabadren. „Nevem Gyági” – mondta nehezen utánozható hindu akcentusával, amikor bemutatkozott. A fizetés gyenge, de ebédet is kapunk, és este annyit ehetünk a maradék süteményből, amennyit akarunk. A földszint menedzsere, a frankfurti születésű Mister Katz biztat, hogy maradjak a cégnél, még belőlem is lehet szendvicsbárvezető.

Öltönyös, keménykalapos úr telepszik elém pontban egy órakor. Rántott tőkehalszeletet eszik hasábburgonyával, egy shilling nyolc pennyért. Hétfőtől péntekig mindennap. Hetente ötször ugyanazt. Az öreg, kövér kínai délután négykor tornázza fel magát a magas bárszékre. Teázik, és Jackynek udvarol, szeretné ágyba vinni. A hindu csak röhög rajta. A kínai tisztes összegeket ígérget. Megjön az első magyarom is. Fáradt asszony esik be kávézni, s három szó után hallom, hogy honfitársra akadtam. Először riadtan néz rám, amikor a pénzt magyarul köszönöm meg.

– De hiszen maga nem ismer engem.

– Bizony nem. De magyarosan tetszik angolul beszélni.

Meg van sértve.

– Ugyan, menjen már. Perfekt beszélem az angolt. Külkereskedő vagyok.

Pesti. Kiküldetésben jár Londonban.

– Koszos, ronda egy város. Hogy tud itt élni?

A város most valóban a szokottnál is szemetesebb, mert utcaseprősztrájk van. S fekete is London, a szmog kormos patinájába dermedt. Talán kimosdatják legalább a középületeit, mint Párizsban. De ahhoz ide is egy André Malraux kellene. A briteket nem zavarja a házak szürkesége. Az ég is szürke.

Matyikám, égig hágott a társadalmi életem. Szombat este Latorék, Domokosék, Kormos Pistáék, Juhász Ferenc és Fazekas Ica voltak itt vacsorára (rakott karfiol, uborkasaláta, epertorta). Az éjjeli trópusi vihar közeledte elzavarta a társaság nagy részét, Domokosék s Juhász viszont kellemesen maradtak másnap délig. Kedden este Horváth Boldizsár, Erzsi, egy Ladányi nevű orvosházaspár és Bánék voltak itt (gombás, tojáskrémes, szardíniás szendvicsek, vajkrémtorta málnával). Szombaton Andor jön Petényi Gézáékkal. Megőrülök! Közben a szomszéd gyerekekkel megszedtük a két cseresznyefát, és begyűjtöttünk öt kiló epret. Olyan izomlázam van, hogy mozogni se bírok.

Megjött a fényképed. Most olyan, mintha állandóan ott ülnél velem szemben a komódon. Viszont kiderül, hogy nagyon sovány vagy, így jobb volna, ha nem gramofont vennél részletre, hanem többet ennél.

Tegnap rekordmeleg volt, negyven fok körül. Judit fenn aludt a gyerekekkel, mert Ádám pénteken a pécsi dalosversenyre utazott a hatvantagú Landler Jenő Férfikarral, nyakig zárt szövet vasutas-egyenruhában. A kórus végig részeg volt, csak a koncert idejére józanodott ki, egy Huszt és egy Felszállott a páva erejéig. Kaptak valami serleget, és a méltatás úgy kezdődött, hogy régi, kitűnő kórust és új, tehetséges karmestert hallhattunk. A hangverseny után a régi kóristák teleénekelték ganc Pécset, hogy pum-pum-pum-pum, feljött már a rózsaujjú hajnal, meg hogy nékem is volt egy máhájusom… Mindez nem vigasztalja Ádámot, mert holnap felvételizik az Akadémián, ahol harminc helyre már nyolcvan konzervatóriumi karnagy pályázik, és dunsztja sincs a zongoradarabokról.

Eszterék jövő héten mennek Prágába, engem itt hagynak a frászban, a gyermekparalízis-járvány közepén, az öt gyerekkel. Megint hozzáfogtam a Gide-fordításhoz, mert közeledik a szeptemberi terminus, és pénz kellene a gyümölcsös körüli kerítésre. Most megmosakszom, és megyek a Kárpátiába, ahová meghívtam Boriskát ebédre, miután már csak akkor eszik, és akkor nyugszik meg kissé, ha elviszem valahova. Kispista Torbágyon táborozik. Voltam a héten Gyuláéknál is. Kijött az ideggyógyászatról, de rettentő szomorú és ideges, tele van csillapítókkal. Írjál gyakrabban!

A huszonegyedik

Vacsora Cs. Szabó Lászlóéknál. A kocsislak földszintje tágas kocsiszín, itt sorakoznak Csé könyvespolcai. Közöttük székeken feszengve, pamlagokon elomolva vagy harminc vendég Bözsi csipedetes, füstölt csülkös bablevesét eszegeti, vigyáz, hogy tányérjából a pompás lé ki ne löttyenjen a szőnyegre, bútorokra, öltönyökre, kosztümökre, s közben élénken társalog. Andrást próbálom elcsípni, de a múltkori barátjával heherész, aztán elrohannak moziba. Ám a társaság felettébb kellemes. A brit jog egyik nagyágyúja, a tekintélyes külsejű Andrew Martin professzor (hajdan Neugröschl Endre pesti ügyvéd) kérdezget finomkodó hangján a hazai állapotokról. Csé egy fiatal BBC-s kollégája biztat, hogy Andrew Martin nem nagyképű ember, „csak olyan nagy képe van”. Valóban bernáthegyi kutyához hasonló, komoly arcú férfiú a brit jogreformbizottság emez impozánsan elangolosodott oszlopa, de időnként meglepően kisfiús mosoly fut át gondba borult vonásain. Itt van a magyar BBC külpolitikai kommentátora, Katona Pál, megismerkedem Fenyő Miksa fiával, aki már régóta képrestaurátor Angliában. Mint mondja, most, hogy Ignotus Pál is újból londoni lakos lett, kiteljesedett a Nyugat-leszármazottak triója, Fenyő, Ignotus és Schöpflin immár angliai nevek. Csé barátságos könyvtárszobájában a jóféle magyar középosztály civilizált reprezentánsai bableveseznek. A társalgás halk, mosolygós, udvarias. A társalgók tájékozottak a világ dolgaiban, műveltek és érdeklődők. Az öltönyök jól szabottak, a hölgyek gyöngysora valódi. Ezek az emberek révbe értek ebben a különös országban. De hűek a múltjukhoz, az ifjúkorukat meghatározó kultúrához. Miféle lelkivilág kell ahhoz, hogy a két hampsteadi öregasszony bezárkózzék villája borongós falai közé, és besavanyodjon, mint a felmelegített kávé, amit házvezetőnőjük tálcán behoz? Lenke némi életet vitt a házba, de csak a pletykálkodás témaköre bővült, a nagyszámú rokonságon s a házibarátokon köszörülgetik a nyelvüket. Gábor bácsi élete se több, mint mókuskerék, ahogyan ő az otthona és a kis üzem között pendlizik, nap nap után. Hazatérve lezuhan a tévé elé. Hová tették a nagypolgári igényeiket?

Éppen indultunk a Csiga úti kertbe málnázni Rác Andrisékkal, mikor hozta a postás a lapodat. Kedves családtagjainkért nem rajongok a leveleid nyomán, de az ember nem tehet a családjáról. A barátait még csak meg tudja válogatni, a családját viszont az Isten adja büntetésül. Tegnap óta nekem is nagyon gyomromban van a család, mert Pilinszky Jancsival üldögéltünk hosszasan az alsó rakparton, szemben a Fő utcával, ahol Pista lakik, és mesélt részletesen a válásáról, a link összevissza hazudozásról, a válóperes hajszáról.

Borsos Miklós ebédelt itt, mert vizsgáztatott a zugligeti főiskolán. Rém kedves volt így Buba nélkül. Isten bűnömül ne vegye, de a nejeket egyre kevésbé bírom. Oly jóízűen eldumáltunk nyári rántotta és uborkasaláta plusz málna mellett, mint már régen nem. Közben megjelent a pasas, akit már a múltkorról ismerek, és hozott egy meghívót holnap tizenegyre [június 12-re] Pistuékhoz. Nem mintha kedvem lenne a nagy melegben ilyen látogatáshoz, de nyilván csak rövid vizitről van szó. Majd csak túlesem ezen is.

A Gide sehogy sem halad, mert nincs kedvem nekiülni. Szerencsére Lator azzal biztat, hogy úgysem fog megjelenni.

A huszonkettedik

Matyikám, ma húsz éve már ott bömböltél a mérlegen a János szanatórium szülőszobájában, egy kétszer akkora, szőke újszülött társaságában. Ronda voltál, és a papa el volt bűvölve, hogy milyen szép vagy. Tegnap föladtam neked egy sürgönyt, remélem, éjjel nem ráztak ki vele az ágyból. Élj 120 évig, és nagyra nőj! Bárdos Tamás csinált rólam egy képet a szülnapodra, én el is küldtem volna, de a gyerekek azt mondják, hogy még tíz év múlva sem leszek olyan vén. Ma nagy program van, mert ráhúzom a Lukin gyerekekre az egyforma kék pólóingeket, amiket tegnap vettem nekik, és elmegyek velük a Horváth Mihály téri iskolába, Eszter és Laci fizetéséért. Utána a Rózsadomb vendéglőben ebédelünk Boriskával és két gyermekével búcsúebédet, mert ma költöznek ki Leányfalura. Szerdán Boriska bejön, mert van valami halvány reménye, hogy beszélhet Pistuval. Szerdán a Lukin gyerekek hazatérnek, kifújom magam, és hajat mosatok. Csütörtökön Domokosékkal kirándulunk Esztergomba, mert még soha nem voltak ott. Jövő héten jönnek a melósok, és 1900 forintért új betonlépcsőt csinálnak, ami eső után köpönyeg, mert mire elkészül, kivándorlás útján elfogynak az összes öreg zsidók, akik miatt megcsináltatom. De hát Eszter még lesz egypárszor másállapotban.

Andor itt ebédelt vasárnap. Véletlenül éppen osztrák hegyi napsütés volt, nagyon élvezkedett. Nem tudom, olyan jó-e neki, hogy elmegy. Inkább Lenke jöhetne haza isten nevében.
A legjobb élet mégiscsak itthon van. Különösen most, hogy százával mennek az emberek nyaralni Pistu után. Én nem tudom, hogy megyek-e a Zoliékhoz, de az az érzésem, hogy igen. Nos, nekirontok a Gide-nek és az eperültetésnek.

Kádárék még fontolgatják, bevonják-e Sárközinét a Bibó-perbe. A nyomasztó gondolat elől anyám az eperültetésbe menekül.

Milyen kicsi a világ! Cs. Szabóék bablevespartiján megismerkedtem a BBC-s Katona Pállal, akiről kiderült, hogy a régi szép békeidőkben apám titkára volt az Athenaeum Könyvkiadónál. S emlékezik a napra, amikor Sárközi György, épp most húsz éve, ragyogva toppant be az irodába. „Fiú!” – rikkantotta.

Születésnapomat egy kellemes hampsteadi ház vendégeként ünnepeltem. Baracs János végre jelentkezett, átnyújtotta a hazai ajándékot, a fehér pulóvert. Anyám annak pótlására köttette barátnőjével, Stránernéval, amit Király Béla vitt el azon az ominózus novemberi hajnalon. János unokaöccse, Péter kitűnő portréfotós, ő készített rólam a zugligeti sublódra szánt arcképet. Őt ideiglenesen házuk padlásszobájába fogadták be jómódú rokonok, s itt csaptunk kis ünnepséget. János, az idősődő, tekintélyes, kopasz, kövér bankár remek homáros rántottát kotyvasztott a teakonyhában. Szinte zugligeti volt a hangulat a lombos kertre néző padlásszobában.

Amikor átgyalogoltam novemberben az aknazáron, és megérkeztem az első burgenlandi falucskába, a helybéli elemi iskolába irányítottak, ahol szállást kaptam éjszakára, és ízletes meleg vacsorát. Az előtér falán az osztrák állatvédő liga falragasza virított, rajta egy kivert kóbor kutyával meg egy példásan tüchtigre kimosdott családdal, amely a kandalló előtt üldögélt, és szeretettel nézte, ahogy a ház megbecsült spánielje elnyúlik a szőnyegen. A plakáton látható otthonban minden tökéletes volt, a karosszékben kötögető fiatalasszony frissen dauerolt fürtjeitől a kakukkos óráig. S a kopott kredencek, repedt vitrinek, kivésett és vissza nem malterozott villanyvezetékek, a pergő festés és a málló vakolat világából a jó polgári ápoltságba átcseppenve, épp e sutyera plakát révén kezdtem megérezni, mi a különbség Kelet és Nyugat között.