Nagy Gáspár

Szigorúan titkos álombiztonsági barlangrajz

Azt mondja Valaki

akit én nagyon szeretek

felejtsem el – örökre

azon rendőrök neveit

akik mindenféle

szennyes papírok alján

az állam biztonságára

nézvést láttamozva

hol „belső ellenzékinek”

hol meg „ellenséges ellenzékinek”

szóval meglehetősen

rovottnak ítélték

valahai múltamat

abból is a legszebb éveket

éppen kerek húszat

a húsz és negyven közötti

véletlen és vétlen „kalandokat”

és fogták küldték rám

a kis (talán zsarolható) spicliket

szebben mondva: hírforrásokat

meg az önkéntes nagyobbakat

ahogy írva vagyon: ügynököket

és titkos megbízottakat

akik szerelmeim nevét

is jegyezték

és első zsengéimből

– micsoda minőségérzék! –

a legjobb sorokat

aztán mikor már a sorok

valóban verssé álltak egybe…

buzgó jelentéseikbe szőve

behalhatatlanodtam

(általuk is!)

a „kis magyar októberbe”

szóval felejtsem őket

és szigorúan titkos

tisztjeiket is…

most megint erre int

akit én nagyon szeretek

felejtsem a rossz álmok

bizonyosságát megőrzők

álságos neveit

mert nem méltó hozzám

a rossz álom

ez a fekélyes múltvakarék

s közben látom rajta

és érzem a hangján hogy fél

pedig a történtek idején

még alig látszott és önfeledten

játszott boldogan élt

bizony lehetne is felejteni

de azt hogy ő most fél

– szinte már tőlem is –

ezt mégsem felejthetem

s meg sem bocsáthatom

most már nekik

akik elhozták újra a félelmet

fölrajzolnom sem kell

a rossz álom barlangfalára

mert maguktól mindig kivetülnek

mint valami derengő karcok

s kilépnek a megfigyelt felbontott

és lehallgatott éveim

szégyen-hátteréből

ím öklendeztető a bizonyosság

hogy megesett velem

ők valós álarcok mögött

de mily fantáziátlan nevekkel

s fátyoltáncuk rendje – egyelőre – ez:

legelébb a nyugati végeken állt

jót érettünk Bocskai de nem fejedelmi pózban

legkitartóbban sármos magyar úrként

virág-Vitéz bimbózott őszfehéren

aztán leszakították (rólam) hirtelenjében

és Forgó is hamar elfordult

de közben jámbor gyermeki kiadóban

lett igen szemérmetes a Francia lektor

bezzeg Viktória az idegen költővel

franciázott s mit tehetett sziklaszilárdan

csodálkozott Sziklai barnán lesülve

mikor az alföldi detronizáló város

falusiTóth hírharangozója ugyancsak kongatta

a szélrózsa minden irányába az irodalmat

rögvest a Tiszába vetette magát a Tihanyi

révtől híres Endre király

aki a Duna kanyarulatos partján

a szentek Petőfi-körében csak egyszerűn Endrei

lett tán mert a nagy folyamot kissé

megduzzasztotta volna csak egy parányi

Kelet-es betűvel is az Ipoly

de a betűket szép keze-írásával nagyszerűen

Nagymárton körmölte oda

sebes informátori tettként

hogy aztán szerények legyünk mint

Havasi gyopár amikor megigazult

s megyéket általugrott a küldetés

nagy hanggal kortes tulipánt tűzött

békés hívei szíve fölé

(no ez volt a legnagyobb átverés):

álom-barlangi csalódás lett

virág-Vitéz bimbajának elsatnyulása mellett

de megint jön

akit én nagyon szeretek

azt mondja hogy ez a múlttal való hálás

már beteges önveszélyes

mondom: lehet de ebben a szégyen-silóban

(ha álom is) nevek lapulnak mélyen

egészen másképp de olyanok

persze fakó negatívban

akár a 301-es parcellában

nyugvó hősök mártírok

amikor drága ’56-os színészeink

sorolták őket ott a téren

hogy beleborzongtunk Istenem

és borzong ő is akit nagyon szeretek