Arcimboldo-szonettek

(részlet)

Valahol Japán és a Hold között
Nakonxypánban kajla bábok élnek:
téli-nyári álomba öltözött
kóró-, de mégis emberforma lények.

Az aprajuk hőscincérrel komázik
s csigahéjban kucorog, míg a nyurgák
nyakuk a jegenyék csúcsába nyújtják
s fülelik, a szél miről harsonázik.

Lábuk gyíkláb, a fejük mákgubó.
Néha maguk is halkan dudorásznak,
méz-illatú szirom-esőben áznak,

s míg cseresznyefákról pereg a hó,
mind somolyog és nem lesz úrrá rajta
a percek és a tények rémuralma

*

Bányász. Imbolyog árnyék-ülte tárnán,
fejére porló szénrögök görögnek.
Társa leskelő, karmos ördögöknek;
lábán csizma, kezében kurta csákány.

Vaksi vakond zegzugos járaton,
függnek fölötte roppant szénfalak.
Néha kivet a torlódó halom
elébe tigris- meg sárkányfogat.

Körötte borzongató éjszaka.
Árnyéka sincs, az árnyék ő maga;
sisakján pislákoló lámpa ég.

Azt is eloltja a tárnák szele,
ha felsüvölt a földmély szelleme:
a pokol-bűzű, rontó bányalég.

*

Angyalcsináló. Lelkek röptetője,
kik tovaszállnak zöngő szúnyogon.
Fölkeringenek kavargó szellőre
s tovatűnnek a légbe-szőtt uton.

Marad utánuk vascsipeszre száradt
véres vatta a koszlott pléhvödörben.
És nem tudni, az incifinci szárnyak
merre szállnak ködökbe merülőben.

Lelkecskék, rebbenő animulák
fönn láthatatlan suhognak tovább,
megcsillannak napfényben, éji hóban.

Fakult tükörben valakit keresnek;
élnek egy sors-vesztő dimenzióban
s az elalvókra félszeg odalesnek.

*

Tükörkészítő. Táblaüveget
karcos gyémánttal méretre levagdal.
Kerül köréje durva fakeret,
majd kenegeti ónnal és higannyal.

Különválik a kinti és a benti
világ, ahogy a zománc odadermed.
Az ezüst tükör többé nem felejti,
ki belenézett – asszony, férfi, gyermek

arcmását a foncsor titkon megőrzi,
s az elalvónak olykor felidézi,
mikor a zugban feketül az árnyék.

Ez is, az is hajlottan áll magában:
lélek és test érintés-távolában
fakó szempár és derengő tükörkép.

*

Kardnyelő. Áll a vásártér gyepén,
körötte batyus kupec-nép tolong.
Vaslánc csörömpöl durva bőrövén,
míg várakozón megperdül a dob:

kezéből égre mered görbe kardja,
a napsugárba mártva szertelángol.
Ahogy elszántan a magasba tartja,
izzadság gyöngyöz busa homlokáról,

majd hirtelen hátraveti fejét
s míg elhalkul körül a kósza nép;
lesik pisszegve, moccanatlanul,

ahogy torkán ledöfi görbe kardját,
majd elereszti cifra markolatját
s szemében poklok veres lángja gyúl.

*

Zimankóba vész farsang kurta farka,
a bolondünnep vége fele jár.
Egymásra ront két lovag: Konc király
meg a kákabélű Cibere-vajda.

Zene halkul, fogytán a teli tál,
csak száraz morzsák árválkodnak rajta.
Butellában kotyog a lőre alja;
de itt-ott kapatosan trombitál

néhány álcás bolond. Lyukas cipőt
meg záptojást dobál a ház előtt
s krumplihéjat a kószálók nyakába.

Ez kecskebak, amaz szottyadt boszorkány,
bakördög és csörgősipkás pojáca,
kinek veres láng lobog ki a torkán.