Végidő

Az üstök utcán kirakva gőzölögnek.
A tűz alattuk láthatatlan, de már lobog.
Álló autósorok között egy ló rohan.
Szeme kidülledt. Nyeregtelen.
Majd megpendül a láthatár,
ha átugorja.
A földből kiállnak bikaszarvak.
Mind több túr fölfelé.
Egy megtermett hiúz, véres a marja,
tépett,
óvatosan országról országra lép.
Gyilkos darázshad zúg és ellepi
az állófogadást.
Nyaka körül csapkod a világtanács
és menekül.
Mikor a híre jön, hogy az Északi-sark
megindult dél felé,
betongyűrűt emelnek az Egyenlítőn.
Valaki elkiáltja: Titanic a világ!
Futnának alagútba, de pénz bugyog
belőle, mint sár a kloakából.
S az áradás levelenként suhog,
s csörög vödörszám.
Képernyőkön hatalmak foszladoznak.
A népeket azonnal elfelejtik.
Nem mernek leliftezni a gazdagok
a bunkerokba, s piszkos szatyra
mellett iszik, füstöl s göcög
a hajléktalan.
Európára torlódik fönt a Tigris,
s alul a Csizmaszár hozzátapad.
Középen mind magasabbra nőnek a hegyek,
és visszaomlanak.
A bikák gödrükből kivackolódva rázzák
magukról a rühöt és a földet,
s özönlenek a városok felé.
A városok meg mint a tészta
megnyúlnak, átszakadnak.
Túl közel jött a Nap.
Se le, se föl. Se el, se vissza.
Marad kinek-kinek a talpnyoma.
Ha állni tud.
Legföljebb térdre eshetik.
De sárban arcra bukni már nem lehet.
A pásztorok nem tágítanak Betlehemből.

 

Recept

a sóder kell. a nagy duma.
éber légy minden alkura.

csavard. fogalmazz. ronts neki
s vissza puhán; fogsz tetszeni.

igéket ne. kalács-szavak
ízes levekben ússzanak

tányérodon. kínáld, etess
s csöppentsd a csöndet (ez a szesz).

beszélj, hullámozz, érveket
sorolj elő, s kissé rekedt

hangon gurítsd jó messzire,
„hogy”-ozz, „talán”-ozz, semmi „de”.

aranyba nyomnak, ünnepelt
szabadkozva nyered a pert.

most mondj igéket, taps alatt
fedd föl s takard, mutasd magad

s távozz; hátadról le a fény
pereg, patakzik könnyedén.