A vége

Mert vegetáriánus volt egész
életében. S bödönnel állt a méz.
Suhogtatta, aztán egy percre rá
megtárgyalták, hogy lesz már nemsoká
lova gyönyörű, paripája szép.
Mosolyba szökve néztem ott alá.
Az kéne még csak! Volt egyszerre két
bögöly nyargalta, vérező gebénk,
nem azért, hogy reumás hátukon
majd a bőrnyerget csikorogtatom,
hanem hogy ősszel húzzák az ekét.
Ez volt tehát a keresztapai
pofonok vége: mindig a paci.
És volt egy-két valódi nyakolaj

is néha-néha egész biztosan.
Hülye apu? – Nesze egy igazi.

 

A vers

Ezer éve a szolgám, inasom.
Ez a rang nem nagy, inkább alacsony.
Úgy is dolgozott, persze: hevenyén,
tessék-lássék, az alázat–fölény
párjából a fölénynek juttatott
idővel egyre nagyobb és nagyobb
részt, ámde csínján, kíméletesen,
ahogy olykor kikövetkeztetem.
Ezer éve szolgálom én is a
hanyag frátert azzal, hogy hű ura
vagyok. Elcsapom, visszafogadom;
elcsap és visszaédesít azon
nyomban. – Hogy hívják? Csupa zűrzavar.
Úgy hívják. Úgy. Regiment bűne van,

a napfény káosza, egy rossz cseléd.
Elfelejtettem arcát és nevét.