Kazinczy naplójából

Szép vereshagyma! honnomat idézed,
kertjeit és termőtalaját.
Hol nő még ily nagy uborka, dús tök s mézédes paradicsom?
Biztosan itt nem, ezen a rettentő alpesi tájon,
hol a vár tornyára komor sziklaorom lemered;
sólyom néha visít, de zerge nem ugrik a sziklán.
452 (mondja Szulyovszky) grádics visz föl a várba.
Az állam, a császár foglya vagyok, ám a szabály megengedi –
néha hozathatok inni, s ilyenkor társaimmal
árva hazánkon könnyeket ejtve isszuk a jó tokajit.

 

Stefferl pályát választ

A boldogtalan szerelem kínja
velőmig átjárt. Lőjem főbe magam?
Menjek Amerikába? Megannyi kérdés.
Vagy inkább próbáljam felrázni
tespedéséből nemzetem? Ösztökélni
okos jobbulásra, maga-művelésre?
S arra, hogy mindenki fizessen adót,
mert a „vérrel adózás” ideje már lejárt?
Ó, hogy megvetnek és gyűlölnek Bécsben!
Minden mágnással összevesztem. Gyakran
elfog a félelem: az ár ellen úszom!
De hogy e drága lény szerelmére méltó lehessek,
küzdenem kell, helytállnom és tehetségem szerint
szolgálnom ezt a hazát.