játszma

eljutottunk a négyzet
negyedik sarkába
mellesleg uraim
vegyék le a cilindert

bomba van benne
maguk is hölgyeim
bontsák ki a fűzőt
fojtja a magzatot

igen a mennyezet pepita
a parkett úgyszintén
észrevették a díszlet
mindvégig ugyanaz

a szabályok nem
változtak
ne érjenek
egymáshoz

csak az adott alakzatban
léphetnek
cél a rendellenes
négyzetlap

 

A brünni kapucinus resurrectiója

A papírvékony két dimenzióból
a porhüvely ruhaujjai
imára reflexként
a térbe domborodnak.
Az élőt a holtak közt kutatom egyre.
E templom katakombális tudatom.
S rázuhanok a mindenség
csukott ernyőjére.

Az ima szavai a számban
darazsakká válnak,
s leforráz
kupolás homlokod.

Kifeszülök a mennyezetre.
Lenn a tátott szájú társak.
Vissza-visszavágyom
a horizontális halálba.

 

Kanyar

Megint a kérlelhetetlen pörgés.
Az ülések. Bilincses osztagok.
S a légnyomás. Arcon üt.
Szeges trónomba zuhanok.

Kibillenek. Valamiből. S a föld
futni kezd. Rajta.
S amit gondolok éppen,
a félelem kivetíti a boltozatra.

Tessék, tessék. A rémületbe pörgünk.
Csak folyvást. Egyhelyben. Utazunk.
Az égbolt följebb kapaszkodik.
S a föld zuhan alattunk.

Az út: egyetlen kanyar. Kör.
Önmagát maró skorpió-hurok.
A lendület dönt. A hurkon
kívül vagy belül szaladok.

A rémület. Az önkívület.
Ami a kívül, s ami a benn.
És aki csinálja. Aki pörget. Ami világít.
A csuklya alatt. Szemem.