Csak sejted már

Amit leejtesz, koppan
lábad előtt, vigyázz,
ha lehajolsz, már nem ott van.
A tárgynak lelke van,
és elgurul, kuncog rajtad, kacag,
te ott maradsz egyedül,
és szégyelled magad.

Tíz ujjad szolgálja már
a két szemed.
Padlóra ülsz, és keresed,
ami örökre elveszett.
Látod, ez az öregség,
ez a szobányi egység,
e szűkre zárt kerekség.

Hol van lendülő két karod,
amivel nyitod ablakod,
hol két szemed,
hogy egy eltűnt világba láss,
mi nem fénylik, csak gomolyog,
eltünteti a mosolyod.
Nem kép, csak egy hang lebeg
az ég alatt, a föld felett,
a földre száll, és égbe kel,
a fán, az ágak résein
egy árva rigó énekel.
Csak sejted már, hogy lenge kék
fényárban úszik fenn az ég.