Temetem Édesanyámat.
Bölcsőjéig zokogom el őt.
Szívemen akkora bánat:
telehalom a temetőt.

Tudom én: ez a Föld Isten vágóhídja.
Ám az én bukásom gyönyörű bukás lesz!

Mint aki földbe magot vet:
én emelt fővel halok meg.

Száll az ökörnyál –
Az ősz gondolatjele
ődöng a pusztán.

Értsd meg:
a költészet
nem csupán ráció,
de nem ám, barátom,
Horátió!

Erkélyünk vasrácsán
micsoda vágyteli hangok!
Hé, gyere csak, Drágám:
basznak a békegalambok!