Kortárs

 

Peer Krisztián

Rutinból rossz irányba

Mint áruházi elkallódott pici –
ki vigyáz rám, ha nem vagy ott?
Elmulatnak rajtam a köpenyes nénik,
ismétli nevemet a hangosbeszélő.
Gyere, mielőtt eltörik a mécses,
gyere, mert megtalálják zsebemben a csokit,
gyere, mielőtt megunnak!

Én leszek majd, aki szatyrodban kutat,
hibás kifejezéseiddel tovább él,
írásodat aláhamisítja.
Szemed fénye, fény, ami a szemedbe süt,
neked rendelt sors, rád szabott szerep.
Aki rólad árulkodik, és uralkodik rajtad:
neved és nevelted, almodban ébredő.

*

Hónapok után is találok majd
hajszálat – méregetem hosszát (amin már túl vagy)
és színét. Visszahívást kérek,
idővel letagadnak, mint egy galambpár, búg a telefon.
Magamból bohócot, esetünkből verset,
teszem, ami tenni adatott.
Elnyújtom az ügyet – üdítő
utolsó kortyát a jég. Fenyegetlek,
ha nem térsz vissza, nem térek magamhoz.
Újra elővett a fejfájás.
„El kell mesélnem, hogy hallok egy hangot.”

Belefeledkeztem egy régi divatba,
egyetlen induló: az idővel versenyzem.
Megint beleférek régi ruháimba,
mert már nem főzök neked.
Megfosztva beosztó életed szabadságfokától,
búvóhelyemre bezárva. (Intim teremen
már nem látszik a női kéz nyoma.)

*

Rád vetítem világképemet –
film közben felálltál,
most a ruhádon játszódik a film.
Miként nekem filmszakadáskor,
csinálva az üres fényből filmet.

Egy bűnszövetkezetet látok a háttérben,
a régi fényükben látom a dolgokat.
Albumlapozgatás közben a biztosíték kimegy
(hangyák költöztek a konnektor mögé),
és a kikacsintást észreveszem a képen.
Mint akinek nem olvastak folytatásos mesét,
álmomban sem kívántam soha a lámpaoltást,
és kinyitottam a szemem, mikor rám csuktad az ajtót.

*

(Csöpögtetős vár vagyok szélén az idő
rövid tanfolyamának. Jön majd egy az alkotómnál
erősebb és gonoszabb gyerek, vagy jön egy hajó.
Növény vagyok, nyár van,
és az Úr, aki nyaralni ment,
egy félkegyelmű gondjaira bízott.)

*

Kialvatlanul, időre sietve,
gondolatban megnyerve a régi vitákat,
metróra szállok, rutinból rossz irányba.
Várok az átszállásra (fülemben hangtalan élőbeszéd),
félig leköt egy óriásplakát. És még mindig a növényen jár az eszem,
amit lanyhuló kedvvel öntözök.

 

vissza