Betlehemi istálló

Hajnalodik, friss pára illata
kezdi öblögetni
az istállószagot –

kászálódnak, ahogy arcukba karmol
a nap, a szalmán hált
pórok, s motyogva álmukat
mondják, rídogált
a pihés, éjszakai csöndben megint egy hang,
mint anno
a jászolbéli újszülött –

kapva a világ után kétségbeesetten;
hadd maradhatna vele –

s hogy aztán is sírt tovább:
a nagy érzelemtől? vagy már félelmében-e? –

csak sejteni.