Kortárs

 

Veress Miklós

Gondolatok egy szótárban

1.        Muskátlikat izzad a délután,
és rálustál egy eltévedt darázsra
a digitális óra kattogása –
kiságyban fordul, így fordít Milán
magának épp valami anyanyelvet,
mit Istentől a maga jogán elvett;
s kirajzolódnak száján a szavak
– a lét előttiek, a lét utániak;
talán már hazugok, talán még igazak –
egy széttört világ sok cserépdarabja,
melyben magát még egésznek mutatja;
majdajozik és hajdnizik e blabla,
amit unokám kitalál magának
(és ennek a fülleteg délutánnak) –
csak Haydn – talán hajdina – bár Mozart
lehet inkább, ki netán idekószált,
hogy zenék mézillatát le ne késse,
mint az eltévedt darázs zümmögése.

2.        A némaság egy álmot gőgicsél:
káromkodik vagy épp Istent dicsér,
kinek még nincsenek oly szavai,
miket helyettünk fog kimondani;
vezényszavakat, reményszavakat,
vagy csak ami egy sebzett nyelv alatt
csiszolódik, mint homokká kavics,
hogy elfeledjem magunk – magam is;
míg megtudod – hallod-e, Kismilán –,
hogy nincsen semmi különbség közöttünk,
bár hamarébb vagy későbben születtünk:
szavak vagyunk egy ezredév falán
a semmibe dadogva (jel-szavak;
igazukban is hazugságosak?)
magyarul, angolul – hát jobb a jel!
a mozdulat, amelyben létezel;
minek beszéd, hogyha a szótagok
között az embertelenség dadog,
mint fölrobbantott házak, vonatok
füstjében rángatózó végtagok –
aludd ki inkább azt a kételyed,
hogy kitanulhatsz nehány mondatot
a terroristák s túszaik helyett!

3.        Minek a szó neked, minek a szótár?
A nemlétnek csöndjébe ringatózva,
mint én valaha – te is szabad voltál;
mért akarsz rabbá lenni, mondd, babóca:
belülről más, mi kívül szépnek látszott,
mint kiságyad, melynek rácsait rázod;
de közben szájunk lesed konokul,
hátha a titkunk leolvashatod
(germánul, szlávul vagy még magyarul),
s így közös létünk lesz az otthonod,
hol nehány szó mondattá gomolyul;
s így arcul szóvá az is, hogy: anya,
és szavasul könnye vagy mosolya;
de nem szól rád, hogy inkább biztosak
a lét előtti s utáni szavak,
mikor nincs délelőtt, se délután,
amit idővé gőgicsél: Milán.

4.        Nem baj – azt mondd ki, ami nem is voltál,
csak gondolat az elnémult szavakban;
vedd úgy, hogy csak nagy játék e könyvtár,
mit összehordtam én meggondolatlan;
s kiolvasott az életem helyett
belőlem minden szót, mit meg sem értesz,
mert nincs szerelmed még vagy szégyened,
hogy öld magad vagy önmagaddá létezz –
csak megpróbálnád tőlünk eltanulni,
mit Isten sem tudhat meg ugyebár
– bár övé ez a mindenségnyi holmi,
egyet kivéve: mert az a halál!
Az is csak szó – Kismilán, ne feledd el,
s a nemlétedbe álmodj vissza gyorsan;
míg nem tudni, hogy este lesz e reggel,
mikor e nagykönyv egyszer rám csukódik
– mert én nagy bűnöm, hogy úgy kiolvastam –
az első szavaktól az utolsókig.

1996–97

 

vissza