Nagy Pál

La Femme Intérieure

BAKUCZ JÓZSEF FRANCIA NYELVŰ KÉPVERSÉRŐL

Mottó: „Nincs költészet, ha az nem forradalom” (Breton–Bakucz)
Bakucz neo-szürrealista költői iskola, in Arkánum, 1991/9.

„B. futásai követhetetlenek, kiszámíthatatlanok és teljességgel feltérképezhetetlenek voltak. Cikcakkban futott, galaktikus jövőidő-térképpel memóriaházainak egyikében, mely térkép adatait rákopírozta a múltra, és az ebből nyert adatok segítségével olyan multidimenzionális struktúrát dolgozott ki, amelynek segítségével nemcsak bárhol és bármikor – jelen, múlt és jövőben – tájékozódni tudott, de könnyűszerrel lépett át azokra a mentális, fizikai, érzelmi területekre, amikre éppen szüksége volt próféciái kidolgozásához és az esetleges korrekciókhoz, mely kiigazításokat azonban utólag sohasem hajtotta végre; minden esetben elsődleges intuíciói bizonyultak igaznak.” Élet- és haláltársa, Kemenczky Judit jellemzi így Bakucz Józsefet, a Napfutót, nemzedékének legjobb magyar nyelvű költőjét. Nehéz lesz tehát feldolgozni életművét, nehéz lesz megírni – megíródik-e egyáltalán, megíródik-e valaha is – a Bakucz monográfiát. Életműve már csak azért is áttekinthetetlen, mert jó néhány kötete máig kiadatlan. Bakucz ugyanis nem verseket, hanem köteteket írt, tudatosan szerkesztett meg egy-egy nagyobb egységet, melynek mindjárt címet is adott. Ilyen például az 1971-es Zérus fok Celsius vagy az 1980–83 között született Nagy Hattyú. Az is nehézséget okoz, hogy az 1973-as Kövesedő ég és az 1994-ben kiadott, hét – 1985 és 1988 között született – kötetet tartalmazó gyűjteménye, a Megalit között Bakucz­nak nem jelent meg kötete. Tehát két hosszú időszak kiadatlan kötetei az olvasó számára hozzáférhetetlenek. Az 1985 előtti periódusból a Zérus fok Celsius (1971), a Totem (1971–72), a Zsófia sétahajó (1974), a Manöken (1979–85), a Nagy Hattyú (1982–83); a Megalit-kötetek, tehát az 1988 utáni periódusból angol nyelvű prózája, az 1982–89 között született High Hopes Cafe, azután két André Breton-műfordításkötet, az Oldható hal (1982–88 között dolgozott rajta) és a Tizenhetedik arkánum (ezek a fordítások 1988–89 között készültek), az Ösztönös madár c. kötet (1988), A legújabb szövetség (1988) és a 33 éve nézem a tengert c. kötet, 1989-ből.

Ennyit a technikai nehézségekről. Bakucz életművét azonban azért sem lesz könnyű feldolgozni, mert versei és egyéb szövegei a művelt, nagy tudású író rendkívül összetett, bonyolult üzenetei, próféciái. Mint ahogy ezt egy 1982–1984 között írt tanulmányban részletesen is kifejtettem (Kortárs eszmei, irodalmi áramlatok és a mai magyar irodalom, in Magyar Műhely, 69. szám, 1984. aug. 9.), Bakucznak jelentős humán műveltsége mellett kiterjedt természettudományos műveltsége is volt, gazdag szókincsének jelentéstartalmát nehéz megfejteni, szövegei jelentésrétegeit nehéz feltárni.

Így jártam én is az általam választott szöveggel, melynek formai és tartalmi jegyeit megpróbálom a következőkben mindannyiunk számára hozzáférhetőbbé tenni.

Bakucz La Femme Intérieure (A belső nő) c. képverse három A3-as méretű számozatlan kartonlapból („címoldalak”-ból) és 6 ugyanilyen méretű, 1-től 6-ig számozott lapból áll. (Ez utóbbihoz, tehát a 6. oldalhoz tartozik, az a számozatlan lap, amelyen a 6. oldal szövegének folytatása-maradéka található. A 9-es szám misztikája, mint tudjuk, sokkal gazdagabb, mint a tízesé.) A műnek (tudomásom szerint) nincs tasakja, sem fedőlapja; az is elképzelhető, hogy az én példányom 3 „első” lapja összekeveredett, nem vagyok bizonyos a sorrendben, lehet például, hogy a „tiré par Copy-Boutique” oldal a mű záró oldala.

Bakucz József viszonylag kevés vizuális költészeti művet hagyott hátra – hacsak a kiadatlan kötetekben nem bukkan föl ilyen jellegű mű. A Magyar Műhelynél 1968-ban megjelent Napfogyatkozásban és az 1973-as, ugyancsak Műhely kiadásában megjelent Kövesedő égben emlékezetem szerint nincs képvers. A Femme Intérieure-ön kívül a Zérus fok Celsiusban hármat találtam (Sztratoszféra; íme minden térelem; hal úszik hal úszik hal). Ezenkívül birtokomban van néhány kalligrafikus kézírással leírt Bakucz-vers, pl. az Illuminációk kötetből az abnormális fogás és a Szent Jakab tornya, melyeket a Magyar Műhelyben közöltünk. A Megalitban olvasható még a Nyári sírban tökkelütött menyasszony c. képvers. Ezzel együtt úgy vélem, hogy Bakucz szerette és fontosnak tartotta a képverset, hiszen mindig gondosan tipografizálta és helyezte el a térben szöveges verseit is, és több – a képversre jellemző – tipográfiai trouvaille-a volt. Ahogyan 1984-ben írtam: Bakucz szövegeiben a „fehér szó-, illetve mondatközök s általában a szöveg elhelyezése, vizuális megjelenése, valamint a szavak, sorok tudatos, a jelentések számát szaporító széttördelése, fölbontása” fontos sze­repet kapnak. „A fehér szóközök, sorközök a szótagok, szavak, szócsoportok, mon­da­tok, mondatcsoportok elszigetelését vagy ellen­kezőleg, váratlan összekapcsolását teszik lehetővé, s megtörik a szöveg lineari­tását. Az újabb Bakucz-verseknek sajátos képük van, melyeket (…) nyomdai jelek, grafikai elemek gazdagítanak.” A kép és a szöveg szoros összetartozása mindig is foglalkoztatta Ba­kuczot, a Nagy Hattyú 20 verséhez például Huszár Éva 11 festményének reprodukciója (vagyis 11 diapozitív) tartozik.

A Femme Intérieure francia nyelvű mű – vajon miért? Bakucz költészetében gyakran találunk görög, latin, angol, francia szavakat, sorokat, idézeteket; a Zérus fok Celsiusban például angol nyelvű betétek mellett számos francia nyelvű verszáró sor olvasható. Említettük angol nyelvű prózakötetét. Ez is ritka, hogy valaki – különösen magyar költő – három nyelven írjon! Mégis, Bakucz – véleményem szerint – „franciás szellem” (ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni): racionalizálja a mítoszt, ki akarja mondani a kimondhatatlant. Bakuczot a múlt csak azért foglalkoztatja, azért fordul a dolgokat, eseményeket univerzális méretűvé és érvényűvé tágító mítoszokhoz, hogy minél többet tudjon elmondani a jövőről. Ennyiben költészete valóban prófétikus vagy legalábbis utópisztikus ihletésű.

A kimondhatatlan Bakucznál gyakran asszonytestet ölt. Miért? Magyarázatért forduljunk magához a költőhöz. A Nyelv és közlés című hosszú (kiadatlan) tanulmányának első részében, A nyelv előtti nyelvben Bakucz – Jung nyomán – azt fejtegeti, hogy a „konkrét férfi biológiailag és pszichológiailag: Nőférfi – a konkrét nő pedig: Férfinő. Ez az Anima-Animusz Teória, amely szerint minden konkrét férfinak van egy árnyoldala: belső, pszichikai nőalakja, Animája – minden konkrét nőnek pedig belső, pszichikai árnyalakja, Animusza.” Árnyoldal? Bakucz fenti tanulmányának 2. pontja (Megtalált paradicsom) b pontjában éppen azt igyekszik bizonyítani, hogy nem igaz az az állítás, miszerint „a történelmi Ember-személyiség Bizonytalansági Faktora: az Asszony”, nem igaz, hogy a „Férfi húzza felfelé a Nőt – a Nő pedig, gravitációjánál fogva »passzív rezisztenciával«, tehetetlenségi nyomatékkal ellenáll”, éppen ellenkezőleg: „Das ewig Weibliche zieht uns hinan”… „Az ember harmonikus formája az a Tudás világosságára törekvő létező, aki tudja és elfogadja ugyanakkor, hogy racionális világa egyre nagyobb mértékben lesz komplex: honnan jött. Ezért tehát azt mondhatjuk róla: olyan ember-forma, aki eredetileg ellentét-párjával: édes ellenségével – kibékült. Ilyen meggondolásokból indulok ki tehát, amikor azt állítom: jobb, ha az új Pszicho-Matematikában az Asszony többé nem a Bizonytalanság Tényezője, hanem a Személyiség Megmaradási Elvének első, elengedhetetlen Lépcsőfoka. Ha tehát az ember az egyszerű szám és az asszony a kvantum-hatvány, akkor a szám és hatványa ebben az elképzelésben együtt haladnak a nagyobb Szám irányába.”

La Femme Intérieure tehát – úgy gondolom – egyrészt Bakucz belső, pszichikai nőalakja, ugyanakkor az Asszony, akivel Bakucz kibékült. A Femme Intérieure bizonyos értelemben orfikus képvers: „az ember szuper­komplex mentális-pszichikus szerkezeteiben az egész világ benne foglaltatik” – Bakucz-Orfeusz saját magából akar saját magának ideális Asszonyt teremteni. Végül mégis vezetőhöz fordul: a görög Hermészt megelőlegező óegyiptomi Hóruszt hívja segítségül. Vajon miért? „A kulcs a látás fogalmában van elrejtve” – írja Bakucz. „Hórusz, a Napisten, aki minden reggel megjelenik – vagyis a Grund, az Alap, az Anya sötétjéből Figurává válik az égen: fényével a sötétből kivarázsolja a világot; tőle eredően tehát Figurává lesz a Grund (Alap) is, az egész Világ – vagyis teremtés-aktust végez: ezért isten. Este azután újra eltűnik Anyja: Hathor, az Alap, a Grund sötétség-szájában; s ennek következtében aztán a világ is visszasüllyed a Grund figura- nélküliségébe – egészen másnap reggelig; addig, amíg Hathor, a kozmikus Tehén újra meg nem szüli fiát, Hóruszt – és meg nem kezdődik az újabb nap, Fény, Figura, Teremtés-ciklus – az új Nap. A kettő ellentétének ritmus-együttese alkotja természetesen az Időt, definiálja a planéta életét, álmait, építését-rombolását – egész komplex szerkezetét. Tehát nemcsak a látható, nappali aktus teremt, hanem a teremtés–rombolás, fény–sötétség, nappal–éjszaka ellentétpárjaiból álló ritmus: az Egy. Ezt a komplex elképzelést vallásrendszerré tenni, valamint vizuálisan kontemplálható szimbólumokba tömöríteni szobrokon, festményeken, szövegekben és a szöveg-atomokban: magukban a hieroglifákban is: annyit jelenthetett az egyiptomi vallásos néző számára, mint a Jelből kiáradó, kozmikus harmóniák hullámhosszára állni rá, vagy­is: együtt rezegni a világegyetemmel.”

A Hórusz-jegyek közül Bakuczot egyértelműen a Hórusz-szem, a képírás egyik jele foglalkoztatja (jelentése: épnek, egészségesnek lenni): ez a Femme Intérieure leghangsúlyosabb képi alkotóeleme.

A következőkben megpróbálkozunk a szállólapok, a „neo-szürrealista szó-alkímia” elemzésével.

I. A címlap 1-től hatig terjedő „szériát” ígér, mégpedig négyszer leírva, hogy a széria szót még inkább konkretizálja. A címet is megkettőzi: csupa nagybetűvel („verzállal”) – ez talán a férfit jelképezi, és kis- és nagybetűvel. (Ez lenne a nő?) A „paris – new york” nyilván arra utal, hol készült a mű; azonban a két helynevet tartalmazó sor közti üres sor végén lévő à azt is jelentheti, hogy a mű Párizs és New York között készült, ötlete talán egy repülőúton született. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az általam 2. címoldalként számon tartott lapon az olvasható: kivitelezte, realizálta J. Bakucz, new york, 1977. – A Párizs New Yorkban interpretáció is felmerülhet.

A lapon látható fontos – mert hangütő – grafikai elem értelmezése nem könnyű. A jel alkímiai jel: az amalgám jele. Az amalgámok: fémek oldata higanyban. Az ezüst–ón amalgámot például fogtöméshez használják, s ezüst amalgámmal vonják be a tükröt; ez a fon­csor. A tükör ősi felfogás szerint a leple­zet­len valóság jelképe, a tiszta igazságé. A tükör a Napot jelképezi Tibetben, Szibériában. A mai népi halotti rítusokban is fontos szerepe van a tükörnek, mely a mi hétköznapja­ink­ban sem csak arra szolgál, hogy Nárciszként nézzük magunkat benne, tudjuk, hogy pl. az összetört tükör szerencsétlenséget jelent.

A Femme Intérieure esetében valószínűleg máshol kell keresnünk a megfejtést: a tükör a világmindenség szimbóluma. Bakucz mindig a világmindenségről ír, azt próbálja értelmezni, interpretálni, s némileg befolyásolni. Ő maga írja: „széles, mai tudományos és kozmogóniai anyag felhasználásával igyekszik megvilágítani [mármint a költő, Bakucz József] az első generációs szürrealizmus (tehát még Bretonék) két nagy diktuma:

a) Nincs költészet, ha az nem forradalom és

b) El kell indulnunk egy új m

    ítosz felé –

                                               …helyzetét”.

A tükör másik, minket érdeklő tulajdonsága, hogy a Távol-Keleten az asszony lelkét tükörnek tartották. – S egy pillanatra visszatérve még az amalgám szóra: jelentéstartalma, holdudvara is felsejlik, főként az összeötvöződés gondolatában.

II. A „címlap kettőn” található az egész mű leghangsúlyosabb grafikai jele, a Hórusz-szem, amelyet az egyiptomiak főként amulettként viseltek. Mellette eltörpül a „talapzat”, a három írásos sor: „réalisé par / J. Bakucz / new york 1977.”

Az Arkánum 9. számában a Bakucz kézirathagyatékból fakszimilében közölt Álmok és víziók c. tanulmány (ennek Bevezetőjét Bakucz József a Magyar Műhely 1977-es találkozóján mondta el) második részében a Hórusz-szemet költőnk így értelmezi: „Az »Egy szem a szájban«-hieroglifája… : a Hang, a Teremtő Szó, az Istenség Maga”, s le is rajzolja a „wadzá”-t.

Hórusz, a sólyomisten egyébként királyi motívum is; a Hórusz-amulett megvéd a balszerencsétől. Az Ízisz karján ülő gyermek Hórusz a kereszténység „Mária a gyermek Jézussal”-képének kialakulására volt hatással.

III. Nagyságrendjét illetően a második leghangsúlyosabb jel, mely a „címlap 3”-on látható, ugyancsak óegyiptomi eredetű, ez az ún. hurkos vagy karikás, másként füles kereszt: Ízisz-jelvény, jelentése „anh”, élet. Az istenek a huroknál fogva általában úgy vitték, mint valami kézitáskát. Később valószínűleg a férfi–nő összefonódott (hermafrodita) jelképe is lett: egy enciklopédiában a női szemérem helyén látni, 900-os szögben elfordítva, tehát fekvő alakban. A „címlap 3” szövege: „nyomattatott Copy-Boutique-ban, Mt. Vernonban [ez időben itt lakott Bakucz József], illetve New Yorkban, 1977-ben”. Nem tudom, hány példányban készült, alig néhányról tudok; úgy emlékszem, az én példányomat Bakucz Jóskától kaptam, Marly-le-Roy-ban vagy Hadersdorfban, egy Magyar Műhely-találkozón.

1.) Hogy a Femme Intérieure Mallarménak címzett tiszteletadás is, az mindjárt az első lapon kiderül. A különböző típusú és méretű betűk „összeolvashatók”, azonos jelentésréteget hordoznak, önálló hálózattá szerveződnek, és persze egymással feleselnek. Maga a szöveg is utal Mallarméra.: „Ce dé” – olvashatjuk alul, baloldalt. A szöveg egy része: kézírás; a többi Letraset; a grafikai jeleket Bakucz átmásolja lapjaira.

A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt természetesen nem értelmezhetünk minden magányos betűt, jelet, szót, szócsoportot, mondatot, szimbólumot ebben a rendkívül gazdag és bonyolult szövegben; ezt a kezdeti elemzést más, alaposabb és szélesebb körű elemzéseknek kell követniük. De azért induljunk el az úton.

A Femme Intérieure első észlelésben kép; percepciója, befogadása képi befogadás, percepció: Gestaltként érzékeljük. Ezt agyunk jobb, „lírai” féltekéje végzi. Az olvasás, a befogadás második fázisa a bal, „intellektuális” félteke dolga. Az olvasást a képvers esetében nem feltétlenül fent és bal oldalon kezdjük, az én szememet például az „ELLES”, a nőnemű ők szó vonja magához, majd a varázsnégyszög, melynek gazdag jelentéstartalmát mindenki ismeri. (A Föld, az Univerzum szimbóluma, az eszmék megtestesülése stb.) Az ezen az oldalon is igen gyakori szójátékok a zene, a kígyó, a Szibilla szó körül születnek, lásd a mando, mandoline, doline, mando­lignes szériát. „Ça chante” – itt minden énekel, főleg a kézírást utánzó Letraset-sorok; melyek közül az egyik kifejezetten utal is a hallásra: ouď, ouď, ouď. „Elle chante et elle joue de la musique” – foglalnám össze a lap tartalmát gyermekeknek.

2.) A második lap közepén egy megtermékenyített petesejt vizualizálódik; a szöveg „a szem által csíkokra bontott nyelven” íródik, hogy a „pontos, az egyértelmű” nyúlósságát, ragadósságát (viscosité) a szerző elkerülhesse. Az alapvető módszer: a disszemi­náció, a szavak, a szövegtöredékek Thotra és Hermészre utalnak. Thot egyiptomi isten az írás feltalálója, az idő ura; a Nílus középső folyásánál fekvő Hermopoliszban uralkodik. Ő is madárfejű isten: madár- vagy páviánfejjel ábrázolják. Thot találta fel az alkímiát is – görög megfelelője Hermész, az alkímia „hermetikus művészet”. Az alkímia elválaszthatatlan az asztrológiától (nem véletlen, hogy bizonyos szimbólumok, pl. a mérleg égi jele és az amalgám jele annyira hasonlítanak egymáshoz). A Femme Intérieure úgy is felfogható, mint a „tökéletes tudás”, a gnózis keresése, szóban, szövegben, saját bensőnkben. Az alkímia szimbólumrendszere kozmogóniai és szexuális természetű, és duális oppozíciókra épül. A Legfelsőbb Nagy Mű két alapeleme a kén és a higany, filozófiai értelemben a föld és a levegő, a tűz és a víz, a férfi és a nő, az aktív és passzív, a Nap és a Hold stb. – „Une science de machination”, manipulatív tudomány bontakozik ki ezen az oldalon, sok a műszó (zygotique, apostasis, dactyloscopie, des­téri­lo­graphes, kinescopie, asymptotisme stb.) a Nő körül, aki átmenetileg elveszti szókezdő „f” betűjét. („Femme”.)

3.) A hármas oldalon folytatódik a szaga; a zodiákus jegyek közül a mérleg szimbóluma és a „vízöntő” szó jelenik meg. Ha jobban megnézzük azonban a mérleg szimbólumát, kiderül, hogy a pontos rajz alkímiai jel: a „szublimálni”, „tisztítani” jele! Az omphale, omphalo, omphalos, a franciául és görögül megjelölt központ, köldök, Delphoiban található szent kő körül szublimálódik a nyelv esszenciája. A folyamatba Thalész görög filozófus, matematikus, csillagász is besegít. Angol vagy angolosított francia szavak eddig is voltak a műben, most, amikor végre feltűnik az arany ere, magyar szavak és mondatok is megjelennek („mesélnék neked egy olyan de olyan” – mesét? pré-szagát? verset? „mesélnék neked couscous-ról, sajtokról, óportóról, a laputai szigetlakókról, míg forr az üst, tisztulnak az elemek.”).

4.) A negyedik lapon a ragadozóhal-asszonyról megtudjuk, hogy a szerző átmenetileg megölte őt, hogy az abszolút tisztaság állapotába juthasson – a háromszög a harmónia, az arányosság jele. A költő most költészettel foglalkozik. A kereszttel felosztott lap egyik mezejében Bakucz Papp Tibor költő barátjára kacsint, tőle vesz át – nem vendégszöveget, hanem vendéggrafikát, ha jól emlékszem, az órák, mérőkészülékek, lékek c. képversből emeli ide ezeket a fogaskerék-formákat, vagyis a „pappième kerület”-ből. A lap alján folytatódik a fiatal lányok kiárusítása.

5.) Az ötödik lapon José, a lator befejezi a női princípium dekonstrukcióját, és elérkezik a pszichoszomatikus zéró – első lapon előre jelzett – állapotába. Felsorolja a közbeeső állomásokat (kvantum-pszichológia, meta-uni­verzális matematika, az összehasonlító orgazmus teóriája), s rákacsint másik kép­vers-költő barátjára („hermétisme Nagyi­en”). Akkoriban erősen foglalkoztatott Hermész alakja; gyakran beszélgettünk Bakucz­cal Hermész Triszmegisztoszról is, az alkímia mitikus őséről, valamint a Tabula Smarag­dináról, Hermész Triszmegisztosz testamentumáról, amelyre a Kheopsz-piramisban bukkantak. A Hermész Triszmegisztosz név általában Thotot jelöli, a bölcsesség egyiptomi istenét – s íme, megjelenik Urobórosz, a saját farkába harapó kígyó, mely itt az elemzés végtelen lehetőségét szimbolizálja – de mondom, José, Joseph, József, akit visszavásároltak testvérei, befejezi a maga tabula smarag­dináját. Hogy ez az egész „déconstruction du féminin” egy új „bullshit” (hülyeség, szarakodás), mert „lost” (elveszett) a „found”, a Grund, vagy maga a tudás almája – döntse el az olvasó.

6.) Mi következhetik ezután? Záró­him­nusz a madár arcvonású ember-istenhez. A női princípiumot a Hang (voix) képviseli, az an­gyali üdvözlet hangja, a „voix d’orchis”, mely a mocsár fölé emelkedik, a mocsár fölött száll, amelyben még egyszer invo­ká­lód­nak a Femme Intérieure nyelvi motívumai.

Összefoglalás helyett megismétlem azt a néhány mondatot, amelyet Az irodalom új műfajai című könyvemben már leírtam: nem értek egyet (az általam egyébként igen nagyra becsült) Fónagy Ivánnak azzal a (Világirodalmi lexikonban kifejtett) véleményével, mely szerint „a képköltemények jó része a képet inkább a költői mondanivaló helyett és nem annak természetes kiegészítéséül nyújtja. (…) A költői üzenet egészében véve szegényesebbé vált.” Véleményem az, hogy a kettős percepció, az a tény, hogy a képverset először képként, Gestaltként, alakként, formaként érzékeljük, majd azután kezdjük el olvasni; hogy a vizuális és nyelvi információkat agyunk bal, racionálisabb és jobb, érzelmesebb, érzékiesebb féltekéje egyszerre dolgozza fel; az a tény, hogy a vizuális emlékezet mélyebb, tartósabb, mint a verbális emlékezet – és még sok más tényező (például a képversek nagyfokú játékossága), mind amellett szólnak, hogy a képvers, a vizuális költészet igenis gazdagította, megújította a költői üzenetet, s rajta keresztül percepciónkat és gondolkodásunkat. A költők – az egész világon – megérezték, hogy új képkorszak határán állunk, hogy a huszadik század végi, huszonegyedik század eleji kultúra vizuális kultúra lesz.