Fried Katalin
Ősi titkok nyomában - A Majmok bolygójától A Da Vinci-kódig
2006. július

Amióta világ a világ, mítoszokat teremtünk. A tudomány öles léptekkel halad előre, egyre kevesebb a fehér folt, a mítoszok mégis rendíthetetlenül őrzik helyüket. Talán, mert a tudomány és a mítoszok között valamifajta rejtélyes összefüggés van. Mindkettő olyan világba csal, amely titokzatos, rejtélyekkel teli. A mítoszok ereje és a tudomány hatalma mindenre képes. A kettő együtt pedig a világ fölötti hatalmat biztosíthatja. Az olvasók, a nézők azt hiszik, a titkot megfejtve beavatottakká válnak, új alapigazsághoz jutnak. Elfelejtik azt, hogy csupán belekerültek egy olyan világba, ami csak látszólag valóságos, valójában nagyon is mesterkélt. De a filmeknek, a regényeknek éppen ez a dolguk – világot teremteni.

Szeretünk hinni a legendákban, szeretünk titkokat megfejteni, fellebbenteni a fátylat az ismeretlenről. Valóban, csupán ennyi lenne? Ilyenek vagyunk. Vagy birtokolni akarjuk a tudást? Tudni akarunk, vagy élni, netán visszaélni a tudást jelentő hatalommal?

Indiana Jones, Lara Croft, Langdon professzor és Baskerville-i Vilmos csupán az írói fantázia, a képzelet szülöttei. Tetteik, céljaik azonban már nem a mese részei. Amit ezek a hősök el akarnak érni, azt szeretnénk magunk is: felnyitni a frigyládát, meglelni Pandora szelencéjét, rátalálni a Szent Grálra, vagy megismerni az antik világ számunkra már örökre veszni látszó tudását.

Izgalmas kalandfilmekben, akciódús thrillerekben tálalják a szerzők szövevényes történeteiket. A vallás-, a művészet-, és a kultúrtörténet tényeit és rejtélyeit, a mitológia és a történelem alakjait és eseményeit vegyítik az alkotói képzelet eszközeivel. Minket pedig magával ragadnak ezek a történetek, részben, mert szeretjük a legendákat, részben pedig azért, mert magunk is részesei lehetünk egy évezredes rejtély megoldásának. Hirtelen elkezd összemosódni a misztikus és a tudományos világ, beavatottakká válunk, a tudás birtokosaivá, akiknek a mese hirtelen hihető valósággá válik. Annyira a titok mögé akarunk látni, annyira ismerni akarjuk annak erejét, hogy hinni kezdünk valóságos létezésében.

Mégis, ki ne játszana el azzal a gondolattal, mi történne, ha ráakadnának Mózes frigyládájára vagy Pandora szelencéjére? Vajon mit kezdene a világ az emberfeletti erőt sejtető ereklyék birtoklásával? A frigyláda, a történelem egyik legérdekesebb és legtöbb talánnyal övezett tárgya régóta foglalkoztatja a tudósokat, kutatókat. A ládában Mózes kőtábláit őrizték, háború idején pedig a zsidó hadsereg előtt vitték a frigyládát, hogy győzelemre vezesse a katonákat. A szövetség ládájának azonban több mint kétezer-ötszáz évvel ezelőtt ismeretlen körülmények között nyoma veszett. Holléte a történelem egyik legnagyobb rejtélyévé vált. Mint ahogy azt sem tudjuk, kik és hogyan próbálták felkutatni a ládát. Indiana Jones az angol titkosszolgálattól kap megbízást, hogy keresse meg a szövetség ládáját, mielőtt az a németek, pontosabban Adolf Hitler kezébe jutna. A Führer mindent elkövetett, hogy világuralmát biztosítsa. Hogy a frigyláda nyomát kutatta-e vagy sem, azt nehéz lenne megmondani, mindenesetre vonzódott az okkult tudományokhoz és a spiritualizmushoz. Ezt a tényt használta fel Steven Spielberg. A valóságot a fikcióval ötvözte. Távol a világháború kegyetlen hadszíntereitől, Afrika északi részén lázas ásatások folynak. A németek célja megtalálni az ókori történelem legendás ereklyéjét, a frigyládát. Számításaikat csak egyetlen ember akadályozhatja meg, Indiana Jones. Spielberg Jones figurájával a világ legismertebb és legkedveltebb régészét alkotta meg. A neves angol professzor, ahogy a titkosszolgálat emberei megfogalmazzák, nemcsak szakmájának egyik elismert tudósa, hanem az okkultizmus szakértője és az értékes, ritka régiségek beszerzője. Vagyis az a bizonyos megfelelő ember a kényes feladatra. Miközben az angol korona emberei közlik Jonesszal a feladatot, mi is leckét kapunk művészet- és vallástörténetből. Megtudjuk, mi is az a frigyláda, milyen szerepe van a kutatásban, a cél elérésében Áron pálcájának, és miért éppen a Kairó melletti romváros a láda feltételezett lelőhelye. Beavatottak lettünk. És amikor a záróképeken a szövetség ősi ereklyéjét egy faládában a többi szigorúan titkos és bizonytalan eredetű tárgy közé teszik, egy raktár sokadik polcára, akkor elbizonytalanodunk, hogy valóban léteznének világtól elzárt helyek, ahol titkos dokumentumokat, tárgyakat rejtegetnek, olyanokat, melyek alapigazságokat cáfolnának meg, és a történelmet írnák át. Mert ha igen, akkor jogosan kezdhetünk hinni a legendák valósággá válásában. Meggyőzzük magunkat arról, bárhol legyen is a láda, jobb, ha rejtve marad. Legyen az a föld mélye, egy sírkamra vagy egy titkos raktár, ott jó helyen van, mert mi történne, ha olyanok kezébe jutna, akik rossz célokra használnák fel.

Mi lett volna, ha Adolf Hitler megtalálja a ládát? A láda erejének birtokában, azaz a tudás ismeretével alkalom nyílik a hatalommal való visszaélésre. Jones számára a láda egészen mást jelent. Neki csak a tudás kell, nincs szüksége hatalomra. A civilben szinte gátlásos régészprofesszor, aki a katedrán félszegen ácsorogva, zavartan fogadja tanítványai rajongását; máskor magányos hős, vérbeli kalandor, arról akarja meggyőzni a titkosszolgálat vezetőjét, hogy ez a láda nem egyéb, mint egy történelmileg fontos lelet, egy értékes műkincs, amelynek múzeumban a helye. De, mit kezdene a múzeum egy fontos lelettel, mit kezdene vele a tudomány? Tanulmányozná, kísérletek alá vetné. Akkor vajon nem érdemesebb-e elzárni, megközelíthetetlenné tenni? Mert, bár a frigyláda csupán egy tárgy, de mögötte egy kifürkészhetetlen, nagy isteni űr rejtőzik. Ha a ládát akarjuk, akkor ezt az űrt fürkésszük.

Indiana Jones megmentette a világot, és „elásott” egy műkincset. Lara Croft sem „tett” másként. A sírrablóként is emlegetett, számítógépes játékokból ismert akcióhősnő nem sztereotip figura, egyik lábbal az ősi történelem talaján áll, a másikkal pedig egy nagyon valóságos, a legfejlettebb technológia által áthatott világban. Lady Croftnak a királynő megbízását az MI6 emberei tolmácsolják. Felkérik, hogy előzze meg a gonosz Jonathan Reisst egy ősi térkép, illetve Pandora szelencéjének fellelésében. Itt is elhangzik a lecke egy mágikus hatalmú ládáról, amit Pandora megtalált, felnyitott, és ezzel hatalmas csapást szabadított a földre. A szelence ugyanis a bajok és szerencsétlenségek forrása. Itt is sor kerül a „beavatásra”, nem lehetünk csupán külső szemlélői az eseményeknek, mert pontosan tudjuk, a mítosz létezik. Csupán valóságtartalmát nem ismerjük. A szelence megtalálása így számunkra is legalább annyira fontos, mint Lara vagy Reiss számára. Hiszen miért ne találhatott volna egykor Indiában az ókori nagy hódító, birodalomépítő Nagy Sándor egy különleges ládát? Miért ne igyekezett volna ezt elrejteni a világ szeme elől, mikor a láda szerencsétlenséget és bajt hozott? Miért ne lehetne a titokzatos Afrika szívében egy hely, ahová az ókor egyik legjelentősebb hadvezére és uralkodója elrejtette a szelencét? És miért akarja Lara és Reiss a ládát? Mert ismerni akarják azt a bizonyos megismerhetetlen űrt. Croft és dr. Reiss – vagy ahogy Lara nevezi: korunk Mengeléje – ezért a ládáért fut versenyt. A Harmadik Birodalom őrült doktora tudását egy megszállott elméjű hatalom szolgálatába állította. Tudásával rombolt és pusztított, ahogy ezt dr. Reiss is teszi. Titkos laboratóriumában vírusokkal kísérletezve törekszik a világ feletti hatalomra. A ládika megkaparintása egyben a világuralom megszerzését is jelentené. Pandora szelencéjét az Élet Bölcsőjében rejtették el évezredekkel ezelőtt, még Nagy Sándor idején. Croft számára ennek a kultikus helynek a megtalálása tudásának gyarapítását jelentené. Mikor Lara teljesíti a feladatot, azaz megtalálja a ládát, egyetlen percre elbizonytalanodik, de nem a hatalomvágy tör benne fel, csupán a tudós kíváncsisága. Óvatosan elmozdítja a doboz tetejét. Az apró résen át különös fény áramlik ki a szelencéből, és Lara abban a pillanatban visszazárja, majd a szelencét visszahelyezi a fekete, fortyogó tóba. Van, amit nem kell megtalálni, mondja a film végén.

Indiana Jones és Lara Croft mesebeli alakok, szuperhősök, akik minden akadályt legyőznek, és megmentik a világot a gonosz őrültektől. Ezzel az arcukkal jól illeszkednek abba a világba, ahol misztikus erejű ereklyéket kell felkutatniuk. De ez csak az egyik oldaluk, az, amikor Jones felölti kopott bőrkabátját, fejébe húzza viharvert kalapját és oldalára köti ostorát; amikor Lara feszes trikóban és testéhez simuló nadrágban, lófarokba kötött hajjal és oldalára csatolt gyorstüzelő fegyvereivel lendül akcióba. A másik oldalon Jones professzor és Lady Croft áll, teljesen hétköznapi emberek, egy tudós férfi és egy arisztokrata nő, akiknek szenvedélyük a régészet. Akik annyira elmélyedtek a történelem e szaktudományában, hogy az már vallásukká vált. Jones ellenfele, a szintén régész Belloq mondja egy alkalommal, neked a régészet a vallásod, vagyis a hited. A professzor és a lady ez által a hit által a tudásra vágyik. A hit által megszerzett tudás nem zárja ki a hitet, tudásukat a fejlődés szolgálatába állítják. Mert a megismerés és a tudás sosem veszélyeztetheti a hitet.

Ha évezredes rejtélyek helyett csupán évszázados ereklyék titkát keressük, a tudás és a hit különös viszonyával találkozunk. Az egyház úgy gondolta, hogy a megismerés, a tudás veszélyeztetheti a hatalmát. A könyveket hét lakat alatt őrizték, hogy sose jussanak illetéktelen kezekbe. Umberto Eco A Rózsa neve című regényéből készült filmben titkos kódokkal, rejtett szerkezetekkel nyílik meg annak a labirintusnak az ajtaja, mely az egyház által szentségtörőnek nyilvánított könyveket rejti. A könyvtár gyűjteményéhez senki sem férhet hozzá, kivéve az apát által kinevezett könyvtárost.

A könyv megismerést, tudást jelent, és egyben a papság emberfeletti hatalmának elvesztését. A történetben ezt Burgosi Jorge fogalmazza meg, mikor Baskerville-i Vilmos leleplezi gonosz tetteit. Jorge atya úgy véli, a gondolkodás kétkedővé tehet, a kétkedés pedig a hit ellensége; a könyvek arra ösztönöznek, hogy kételkedjünk Isten igéjének csalhatatlanságában. Arisztotelészt különösen veszélyes embernek tartotta az egyház. A papok attól féltek, ha a Biblia egyes részleteit megkérdőjelezi valaki, akkor az egész bizonytalanná válik. Az egyház igyekezett elzárni minden olyan tudáshoz vezető utat, mely a tanításainak, elveinek ellentmondott; a „tiltott” tudást rejtő könyveket vastag falak, zárt ajtók és végtelen labirintusok őrizték. S ha ezek nem parancsoltak megálljt, akkor radikálisabb eszközökhöz fordultak. A Rózsa nevében egymást követik a szörnyű és megmagyarázhatatlan halálesetek. Egy fiatal kódexmásoló olyan ablakból zuhan ki, amit sem előtte, sem utána nem nyitottak ki. A szerzetesek a Sátán tettének tulajdonítják az esetet. Az apát azonban utána akar járni a történteknek, és a nagy tekintélyű ferences baráthoz, Vilmoshoz fordul. Vilmos éles ésszel és a tudható tényeket tárgyilagosan vizsgálva nyomozáshoz lát. Az Arisztotelész művein iskolázott szerzetes kinyomozza a kolostor rettentő titkát, és megtalálja a gyilkost.

A 14. századot végigkísérte az egyházi és a világi hatalom harca, az egyházon belüli küzdelmek, a hit tudósainak eltérő állásfoglalása a szegénység és a tudás birtoklásának kérdésében. Az egyházi hatalmasságok konzervativizmusa és az egyházon belüli szabadgondolkodók szellemi felvilágosultsága vívta küzdelmét. A disputára készülő bencések, ferencesek küldöttségét, a pápai legátust és kíséretét titokzatos halálesetek zavarják meg a kolostorban. A Rózsa neve látszólag egy agyafúrt gyilkos tetteinek és leleplezésének történetét beszéli el, hátterében a kor jelentősebb eseményeinek felvázolásával. A két történet azonban nem párhuzamosan fut egymás mellett, hanem egymásra épül. A hatalom minden eszközt megragad, hogy tudását megtartsa, ha kell, a gyilkosság árán is. Baskerville-i Vilmos, a tudós szerzetes a rejtély megoldásával egyben a tudáshoz vezető ajtót is felnyitja. Vilmos atya fiatal novíciusával, Adsóval együtt kezd nyomozásba. Ügyes logikai következtetésekkel, jó megfigyelésekkel rájön arra, hogy a halálesetek a kolostor könyvtárával vannak összefüggésben. A rejtély megoldása egy könyv, egy olyan könyv, amelynek létét titokban kell tartani. A tudós ferences rendi szerzetes először a könyvtár labirintusának rejtélyét oldja meg, majd megfejti a könyvek elosztásának szisztémáját, végül megtalálja a könyvtár féltve őrzött kincsét, Arisztotelész Poétikájának második kötetét a komédiaelméletről, és végül leleplezi a gyilkost. Vilmos a könyvet keresi, és a könyv a gyilkoshoz vezeti. A tudós férfi számára nem a leleplezés a cél, hanem az elveszett könyv megtalálása. A könyvet akarja, és a könyvvel gazdagítani a tudományt. A gyilkos ezzel szemben visszaél a tudásával, kisajátítja egy szűk hatalom számára, mert pontosan tudja, hogy a szabad emberi gondolat veszélyeztetheti a rendet.

Jorge atya megszállottként védelmezi az apátság könyvtárának gyűjteményét, és ha kell, a végsőkig elmegy, semmilyen eszköztől sem riad vissza. Az idős atya pontosan tudja, milyen veszélyt rejtenek a „Filozófus” gondolatai. Ahogy mondja, a „Filozófus” mindegyik írása lerombolt valamit a kereszténység évszázadok során felhalmozott bölcsességéből. Az Ige isteni misztériuma kategóriák és szillogizmusok paródiája lett, az isteni teremtés matériává vált. A Filozófus felforgatta, feje tetejére állította a világot. S ha Arisztotelész komédiáról szóló fejezete is napvilágra kerül, akkor Isten képe is fejtetőre áll. Az őrült elmével Vilmos vív meg. Ő az igazságot kutatja, a tudást keresi. Egyfajta humanista tudós, aki az egyházat szolgálja, de nem fogadja el annak minden igazságát, mindig benne motoszkál a gyanú, hogy az igazság sosem az, aminek látszik. Neki nem azért kellenek a titkos könyvek, hogy hatalmat szerezzen, hogy konzerváljon egy fennálló világot – a könyvek számára a fejlődést, a haladást jelentik.

A regény és a belőle készült film középkori története egy intellektuális izgalommal teli rejtvény. Nem csupán egy jó krimi, ez egy metafizikus krimi, ahol a háttérben a történelem és a filozófia kérdéseire keressük a választ. Ehhez viszont olyan hős kell, mint Baskerville-i Vilmos. Akinek mély tudása lenyűgöző, akinek bölcsessége messze földön ismert. Vilmos megértően magyarázza el Adsónak, merre keresse az árnyékszéket. (A regényben az elszökött lovat kereső embereket igazítja útba.) Vilmos nem tesz egyebet – bármiről legyen szó: árnyékszék, ló, holttest, könyvek –, mint egyfolytában megfigyel maga körül mindent, akárcsak Langdon professzor, a neves szimbólumkutató.

A Da Vinci-kód hőse, Robert Langdon Párizsban tartózkodik, amikor egy késő éjszaka a Louvre-ba hívják. A múzeum idős kurátorát meggyilkolták, és a tettes titokzatos jeleket hagyott maga után. Langdon Sophie Neveu rendőrségi kriptográfus segítségével felfedi Leonardo Da Vinci műveinek rejtélyeit. A megoldások egy titkos társasághoz vezetnek, amely kétezer év óta őriz egy ősi titkot. Az elszánt tudós az igazságot keresi, a Szent Grál titkát. A Szent Grál ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem az a kupa, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott, hanem olyan igazságok dokumentumai (Sangreal-iratok), amelyek a Bibliából kimaradtak. A titokhoz vezető kódot pedig Leonardo Da Vinci festményei rejtik. A történet valódi helyszíneken játszódik, valódi dokumentumokra és szervezetekre hivatkozva ad elő egy fantasztikus történetet. A történetet a képzelet szülte, de megváltoztatta a világot. Ha tetszik, beavatottá tett minket. Pontosabban arra vezetett rá, hogy ne egyneműnek lássuk a világot. Az alternatív Jézus-történet szerint Jézus feleségül vette Mária Magdolnát, akinek gyereket fogant tőle. Így Jézusnak végigvezethető családfája van. A Szent Grál pedig nem más, mint ez a vérvonal. Langdon tudós, aki vallja, hogy nincs abszolút igazság, aki könyveket ír és hipotéziseket állít fel; akár Krisztus alternatív történetéről. Nem leleplezni akar, nem igyekszik megcáfolni Jézus isteni mivoltát, csak elgondolkodtatni akar. Nem állást foglal vagy igazságot mond ki, inkább alternatívákat kínál a világ értelmezéséhez. Mint történész a dokumentumok feltárásával az emberiség történetének minél szélesebb körű megismerését akarja elérni. Pontosan tisztában van azzal, milyen erővel bírhat egy olyan dokumentum, amely azt állítja, az Újtestamentum hamis tételeken alapul. Minden hit semmivé válna. A hit lerombolása pedig egy világ lerombolását jelentené.

A film utolsó jelenetében Langdon és Sophie a Rosslyn-kápolna kertjében arról beszélget, mit helyes tenni; álljon-e a világ elé Sophie a bizonyítékaival, és tárja fel az ősi titkot, ezzel alapjaiban megrengetve az istenhit tanait, vagy hagyja, hogy a vérvonal története legendaként éljen tovább. Lara Croft azt mondja az utolsó jelenetben, hogy vannak dolgok, amiket nem kell megtalálni.

Nincs abszolút igazság? Sem Baskerville-i Vilmos, sem Langdon nem fogadja el annak elvét, hogy egyetlen igazság létezik. Így azonban szembekerülnek az abszolút igazságon, szokásjogokon, előítéleteken és konvenciókon alapuló rendszerekkel. A rendszer a maga keretein belül megfelelően működik, de bármikor veszélybe kerül, ha teret enged a szabadgondolkodásnak.

A Pierre Boulle regényéből készült film, a Majmok bolygója is – ha úgy tetszik – alternatív kérdést vet fel. Mi lenne, ha az ember visszasüllyedne történelem előtti helyzetébe? Mi lenne, ha a majmok vennék át a helyüket? A Franklin J. Schaffner rendezte sci-fi mintegy 3000 év múlva játszódik egy bolygón, melyen művelt, beszélni képes majmok élnek. Az embereket ketrecekben tartják, és tanulmányozzák a magatartásukat a kísérleteik számára. Taylor parancsnok hosszú űrutazás után landol a bolygón űrhajójával, és rögtön a majmok fogságába esik. A férfira Zira doktornő figyel fel, aki vőlegényével, a történész Corneliusszal titkos kutatásokat folytat az úgy nevezett Tiltott Zónában. Hamarosan perbe is kerülnek, mert tevékenységükkel veszélyeztetik a fennálló rendszert. Zira és Cornelius szerint ugyanis létezett egy ősi kultúra ezen a bolygón, melyet évezredekkel ezelőtt az ember uralt.

Zira és Cornelius kutatásai veszélyeztetik a majomtársadalmat. Ha bebizonyítják, hogy a Tiltott Zónában lévő tárgyak az embertől származnak, és Taylor kapitány az evolúció hiányzó „láncszeme”, akkor kétségbe vonják a Szent Tekercsek dogmáit, azokat a tételeket, melyek a társadalom alapjai. Zaius doktor tudományos eretnekséggel vádolja Zirát és Corneliust. A tudósokat a majomhierarchia akadémikusai hallgatják ki. A jelenet a középkor hitvitáira emlékeztet; a valóság tényeit tagadó, inkvizíciós szellemiség szent írásokra hivatkozva minősíti lehetetlennek a nyilvánvaló dolgokat, és megrendíthetetlen szent hittételek skolasztikus idézésével tagadja az élet tagadhatatlan tényeit, miközben pontosan ismeri a valóságot. Zaius doktor a tengerparton vágja Taylor arcába ezt az igazságot. Az idős tudós mindig is tudott az emberről, az intelligens, gondolkodó emberről, aki a majmok felett állt. Tudása, bölcsessége azonban esztelenséggel járt együtt: háborúkat vívott, és mindent elpusztított.

Zira, Cornelius és Taylor ugyanarra keresi a választ: mi lett az emberrel, miért kell gátat szabni a fejlődésnek, mi lesz akkor a jövővel. A kegyetlen és pesszimista választ Zaius doktor adja meg: őrizkedni kell az embertől, mert az ördög eszköze, elpusztítja saját otthonát, a halál hírnöke. Az egyetlen megoldás a fejlődés megállítása, a jövő csak így menthető meg. Mikor Zira azt kérdezi Zaiustól, mit talál majd a lovon menekülő Taylor, az akadémikus azt feleli, a sorsát. A romokban heverő szabadságszobrot, az elpusztított földet.

Van, amit nem kell megtalálni? Vagy van, amit nem szabad megtalálni? Zaius szavai, ha lesújtóan is, de igaznak tűnnek. De ez egy látszatigazság, ahol ragaszkodunk az általunk kialakított világ szabályaihoz, igazságaihoz, esetleg dogmáihoz. Akkor inkább vállaljuk Taylor, Zira, Langdon, Vilmos atya és a többiek szerepét, és törekedjünk a megismerésre. Fürkésszük a megismerhetetlent, hogy a tudás által szélesítsük az igazságok halmazát.

A regény vagy a film nem az igazság- vagy valóságtartalma miatt érdekes, hanem mert varázslatos világba kalauzol. Évezredeket utazunk vissza és előre az időben; olyan világba érkezünk, amely látszólag valóságosnak tűnik. Titkok titkát fejtjük meg, „beavatottak” leszünk, és azon gondolkodunk, mi lenne, ha… Hinni akarunk, talán azért, mert megismerni nem lehet. Ez a fikció világa, az alkotói képzeleté, ahol csak addig vagyunk beavatottak vagy a „tudás” birtokosai, míg a titokzatos ereklyék vissza nem süllyednek újra a rejtélyek világába.