Féjja Sándor
Tékaséta, gyereknézők, hiányérzet
DVD-n megjelenő animációs gyerekfilmek terjesztéséről pszichológus szemmel
2006. június

A mozgóképpel először találkozó kisgyerek éppoly természetesen fogadja annak látványát, mint bármi másét. Így nézi a szülők mosolyát, a cicát, a csörgőt, az ételt, a labdát, a plüssfigurákat vagy az idegenek arcát. Számára minden új, és így azonnal érzelemmozgósító forrás lehet.

A képélményem én vagyok

Amolyan „szivacslélek” ő, minden érzékleteset magába szívhat. Önnön mivoltában, nyitottságának számos paraméterét működtetve fogadja, nézi mondjuk a bilit, akkor is, ha kezdetben utál ráülni. A felnőttek – egy-egy meglepődő, zavarba jövő nézőt leszámítva – hasonló természetességgel bámulták az addig sosem látott mozgóképeket. 1888-tól az animációs, majd 1895-től az élőszereplős produktumokat. Miért? Mert nincsenek eredendően mozgókép-sajátosságú lelki tulajdonságaink. Csakis azokkal a pszichikus folyamatokkal tudunk befogadni, amelyeknek birtokában vagyunk. „Az állam én vagyok” – mondta a Napkirály. A film én vagyok, mondja a néző. Mozgósított lelki készletünkből válogatván másképpen szabjuk személyiségünkre az élményt, ha nem rapszodikus, hanem életünk szerves része a művek befogadása. A képzet több, ugyanarra a jelenségre vonatkozó emlékképből kialakuló szemléletes élményforma. Mozgékony átmenet az esetleges és a választékos észlelés, valamint a konkrét és az elvont fogalmak között. Élménymintá(in)k olykor szunnyadó, máskor aktiválódó anyaga. Sajátunkká teszi képélményünket.
A nézőt „megfogó” animációk hősei, eseményei hajlékonyan alkalmasak új élményminták teremtésére, illetve a korábbiak gazdagítására. E többlépcsős „menetrend” sémája: 1. a gyerek valóságból eredő élménymintáinak a befogadásra gyakorolt hatása; 2. az átélt cselekményből empátiával, identifikációval átvett minták folytonos befolyása filmnézéskor, majd érintőleges áttételekkel a mindennapokban. A menetrendkövető gyereknéző minden állomáson áthalad. Egyidejű, egymást többszörösen átfedő folyamatok során, amelyekben – műtől, életkortól, befogadói szokástól függően – változik az egyes szakaszok hangsúlya és elegye. A látottak emocionális, gondolati földolgozása, értelmezése, majd pedig utóhatása volt s maradt a befogadói élmény lényege. Gyereknézőnél, felnőttnél egyaránt. A néma, később hangos fekete-fehér és színes mozgóképek hordozójának szerepe érthetően mindig másodlagos a hordozott tartalomhoz képest. Utóbbi feladata: megszólítani a „képre kattant” néző lelkületét. A befogadóé meg az, hogy fogja föl a cselekmény eszmeiségét. Már ha van neki.
Potenciálisan mindenképpen veszélyeztetettnek minősíthető a szocializálódásának adott fázisában „tartózkodó”, alakuló személyiségű gyerek. Aki életkorát tekintve nem is lehet tisztában számos mindennapi és mozgókép kínálta dologgal, értékrenddel, s azoknak egymáshoz (nota bene: őhozzá) való viszonyával; a társadalmi normák erkölcsi és esztétikai vonzatával. Egészséges gyerek olyan befogadó, aki szinte alapállásából elfogadó. Könnyű hát vezetni! Akarva? Akarattalanul? Hatását tekintve teljesen mindegy. Káros. Az alakuló-fejlődő személyiség Énműködésének árthat. Hasonlóan az ifjakhoz és a felnőttekhez, ő is tudatos és tudattalan relációkban vezeti, éli az életét. A mozgókép mindig valamihez képest fejt(het)i ki hatását. Léte-befolyása önmagában nonszensz. Mind a gyerek, mind a felnőtt mintegy szembesíti mindennapjaival mozgóképes élményeit. Ezerféleképpen s áttételesen szól(hat)nak hozzá hétköznapjaihoz. Szocializációs komponensek akkor is, ha parányi cseppenként fejtik ki hatásukat. Mozifilm, tévé, videó, DVD: meglévő élménymintákkal találkozik. Befogadóját a valóság és a mozgóképi kvázi-világ élménymiliőjéhez képest szólíthatja meg úgy, hogy a néző annak részesévé válhat.
Milyen a DVD-n megjelenő animációs gyerekfilmek keresettsége? A piac reagálása? – Kifejezetten stabil – mondja Kántor Mihály az Odeon Lloydban –, különösen azoké a daraboké, amelyeket nem sugároztak televíziós csatornák. Elmondható, hogy sok közöttük az örökzöld. Többen állítják, hogy korábban elég volt a tékás ajánlása ahhoz, hogy a tagok elvigyenek tőlük DVD-ket. Manapság az internet hatalmas befolyásoló tényező. Egy-két perc alatt hozzájuthatunk a kölcsönzésre kiszemelt filmekről szóló alapinformációkhoz. Már amennyiben az adott tékának megfelelően frissített honlapja van. Itt kettőt ajánlok az érdeklődőknek: www.odeon.hu, valamint www.primateka.hu. Magam is haszonnal keresgéltem az adattömegben. Az utóbbi internetes oldal itthon először kínált látogatóinak megfelelő háttér-információkat video- majd DVD-állományáról. Így azóta is naprakészen áll a kölcsönzők rendelkezésére.
A gyerekek moziba járnak, sűrűn tévéznek, videokazettákat s DVD-ket néznek. Kölcsönhatásukban zajlik (szocializáló) mozgóképi élményük. Jellemző gyakorisággal a televíziós – főleg amerikai és japán – animációs sorozatok, olykor egyedi produkciók reklámerejű mintáit használva keresnek, kerestetnek maguknak hasonlókat a videotékák DVD-kínálatából. Otthonra. Többnyire apuka, anyuka „meggyőzésével”, meg hát ott vannak az igencsak elnéző, az unokák kérésére majd mindig vevő nagyszülők. A kölcsönzött DVD-ket amolyan családi program keretében, nagyszülők, szülők, gyerekek általában együtt nézik meg. Ezt is tékástól hallottam: a DVD-s Vizipók-csodapók frissessége miatt (megjelenésekor) „erős nyálcsorgató effektust váltott ki”: szülők, gyerekek egyaránt repültek rá. Igen sokan. Ugyanis a szülők és a nagyszülők saját film- és tévéemlékeiket idézik fel a DVD-s házimoziban, amikor a gyerekeknek kikölcsönzik például Mirr-Murr kalandjait vagy a Lúdas Matyit. Disney rajzfilmjeinek sajátos publikuma az úgynevezett Mickey-közönség volt, amelynek fő komponense a család: kisgyerekek, szülők, nagyszülők. Illetve a serdülő fiatalok. És alapvetően így van ez ma is. Az animációs DVD-k zömmel családi igényt elégítenek ki. Középszerű, értéktelen, sztereotípiákban tobzódó, sablondramaturgiájú, érdemi tartalmakat roppant rutinnal kikerülő, külsőségeiben hatásos DVD- és videokiadványok, tévéműsorok sokaságát láthatja a gyerek. És általában látja is. Ha nem otthon, akkor a szomszédban, barátjánál, csoport-, iskola- vagy osztálytársánál. Jó ez, nem jó? Így életszerű. Meg aztán egyetlen felelős, kulturált szülő se rendőre gyermekének.
A kölcsönzők szempontjából melyek a mellőzött, és melyek az előnyben részesített animációs DVD-k? – Ez a reklámkampánytól függ és a borzalmas méreteket öltő feketepiactól. Úgy veszem észre – mondja Ruszinkó Gábor –, a kiadóknak nem érdekük, hogy ez ellen megfelelően fellépjenek. (Príma videotéka és DVD-kölcsönző.) Ha egyes filmek előbb kerülnek a feketepiacra, mint a moziba, akkor mi maradhat meg belőlük a tékásoknak? Sokszor hangzik el: „Már ezt is letöltöttem…”
Mi kellene a DVD-n megjelenő animációs gyerekfilmeket nézők igényességének kialakításához/növeléséhez? Bizonyos filmekhez élvezhető magyar nyelvű extrákat kéne készíteni. A tékások a gyakorlatban rendre tapasztalják, hogy az extrás DVD-ket tekintik meg a legtöbben. Főleg a gyerekek. Talán azért, mert nekik több szabadidejük van, mint a szüleiknek, a felnőtteknek? Mérlegelendő szempont. „Egyértelműen azok az animációs filmek vannak hátrányos helyzetben, amelyek kifejezetten felnőtteknek készültek. Szerencsére ezen a téren az utóbbi néhány évben az oktatásban végbement szemléletváltás sokat enyhített. – Elképzelésem szerint – mondja Kántor Mihály – az optimális közönség egy animációs filmnél a technikai kivitelezést és a történetszövést ugyanolyan súlyú meghatározó szempontnak tekinti.” Amint ezt például a nagy sikerű japán Akira bizonyította: a fentebb említett oktatás kulcsfontosságú, de a nyílt, mélyre tekintő szemlélet is kitermelhet egyfajta természetes igényt. Az életkori csoportokon belüli közös élmény rendkívül fontos ahhoz, hogy társai között is jól érezze magát a gyerek. Nem szerencsés, ha mondjuk Évike felvillanyozó DVD-s élményét meséli el a Z-galaxis szörnyéről, s eközben Pistike csak ámul, néz (nem mint a moziban), s nagyon szeretne, ám nem tud hozzászólni. Viszont fölöttébb kíváncsi lesz, hiszen ő nem láthatta a Z-galaxist. A Pistikék, Évikék személyközi kommunikációjának olajozottságához egyebek közt nagy szükség van közös mozgóképi ismeretekre. Kiscsoportos-élményre. Hiánya a csoportkohézió ellen szól(hat). Függetlenül attól, melyikük hol, milyen képhordozón találkozott az elrettentően izgalmas Z-galaxis-belivel. A gyerek csoport- és mozgóképi élményreakciójának kezeléséhez tapintatos (mindenekelőtt szülői, pedagógusi) kontroll szükségeltetik. A „beszéljük meg, mit láttál, miről volt szó, hogyan vélekedtetek?” attitűd. Nyilván nem egymenetes foglalkozásra, hanem hónapokon, éveken át tartó folyamatra gondolok. Szükséges az átélt és szóba jött cselekménynek, hősöknek az alakuló személyiségű gyerek Énfunkcióiban való „elhelyezése”. Hogy ez nem könnyű? Nem ám! Nagyon problémás. Hosszú éveken át, gyerekfilmklubos foglalkozásokon országszerte tapasztaltam, érzékelem: a mozgóképi élmények utógondozását a gyerekek nem csupán szívesen fogadják – meg is illeti őket. Szinte sugárzik belőlük, hogy animációs élményük átélését követően vezetőt, sztalkert óhajtanak a látottak felidézése és megbeszélése végett.
A kiskorú életkori társai között mindig ott van a csoportszellemet képviselő-megjelenítő „ügyeletes falkavezér”. Ennek figyelembevétele: ábécé. Mozgóképi benyomások megítélésének tekintetében sincs ez másképpen. Mit tehet a szülő? Mit léphet más felnőtt? Hiteles, folyamatosan frissített esztétikai és erkölcsi értékkínálattal „szólhat hozzá” megfelelő modulálással a gyerek mozifilm-, tévé-, video- és DVD-élményéhez. Így lesz esélye rá, hogy képben legyen. Kisebb-nagyobb kudarcok során juthat el oda, hogy a gyerek megélje s elfogadja, hogy valóban értékes életmintát kínál a macskák réme, Frakk, a döbrögiverő Lúdas Matyi, a Mézga család egymást cikiző testvérpárja vagy Mekk Elek, az ezermester. És megannyi itthoni társukhoz hasonlóan azok is, akik kéz a kézben járnak a meseirodalom klasszikusainak (Andersen, Grimm-fivérek, Milne, Móra, Benedek apó gyűjtése stb.) mozgóképen újraszületett figuráival. Ilyen továbbá a Süni a ködben, A púpos lovacska, a Hókirálynő, s napjaink több humánus komputerteremtménye.
A felnőtteknek törekedniük kell rá, hogy a gyerek hasonló hősökkel, történetekkel azonosuljon érzelmileg. Őket keresse-szeresse meg leginkább. Úgy érezze közel magához cselekedeteiket, hogy véletlenül se hozza egyiküket sem közös nevezőre holmi comics-közeli pókemberekkel, sorozatgyártott supermanekkel, Tini Titánokkal, pusztító robotszörnyek inváziójával, a Scooby-Doo-csapattal, ember- és állatformájú ölőgépekkel, s a velük egyívású, vizuális médiumokat elözönlő (rém)társaikkal. Szabad-e félelmes és erőszakos dolgokat gyerekanimáción megjeleníteni? Miért is ne! Kérdés, hogyan. A megfelelő dramaturgiával építkező, a kiskorú pszichikus nívóját, Énműködését beszámító animációk félelemmozzanata, agresszív tartalma egyetlen egészséges lelkületű nézőnek sem okoz érzelmi traumát. Figyeljük meg: művészi animációban az erőszakost, a gonoszt, a félelmetest mindig felülírja, legyőzi – és ez a döntő – valami pozitív tulajdonság, emelkedettség, bátorság, találékonyság, jóság, önzetlenség, szépség, poézis. Ennek élménybeli jelentősége a katarzis tartalma: a gonosz, a félelmes, a támadó az erkölcsössel eliminálható. Vagyis mindig a morálisan kedvező kicsengés indokolja az elvetemültség, az agresszió és hasonló „szörnyűségek” mozgóképi megjelen(ít)ését. Efféle humánus tartalmú DVD-kből több videotékában válogathatunk. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy az öncélú agressziót, gonoszságot preferálja-e a nézői kereslet.

A kölcsönzés és a befogadás hátulütői

„Sokan nem is tudják, milyen remek animációs filmek vannak a hazai piacon. Nincs meg az egészséges befogadó közönség, amely hosszabb távon igényelné a műfajt. A dolog azért is furcsa – tájékoztat Gyulai Gábor –, mert mégiscsak volt nekünk egy Pannónia Filmstúdiónk. A legtöbb fiatal néző a kötelező olvasmányok megúszása miatt találkozik egykori remek rajzfilmeseink nevével, ami egyfelől jó, másfelől viszont nagyon nem.” Hogy a cselekményben kalauzoló, a néző animációképén „munkálkodó” hősök mennyire életképesek, s milyen emberi felhanggal, milyen érzelmek kíséretében elevenednek meg a gyerekben, az sok mindentől függ. Egyrészt a figura esztétikai hitelességétől, cselekedete indítékától, magatartása etikai súlyától. Röviden: a dramaturgiai megformálástól. Másrészt az alakulóban lévő, kiteljesedő Énű gyerek élménymozgósító képességétől (életkor, iskolázottság, attitűd, ízlés, mozgóképi formanyelvismeret…). A gyerek annál inkább jelen lehet egy animációs történésben, minél elfogadhatóbban jellemzett figurák vonják be őt átköltött (elvarázsoló) univerzumukba. Hogy milyen hordozón, általában másodlagos kérdés. „Több értékes vagy szórakoztató régi animációs film, köztük számos magyar mű nem talál utat a DVD-formátumhoz. Következésképpen ezeket máig VHS-kazettán kölcsönzik azok, akiket elsősorban az alkotás, és nem annyira az azt hordozó médium vonz.” (Kántor Mihály)
A néző az észrevétlenül vagy szándékosan választott (kapott?) életbeli eszményekkel, jobbára igencsak közvetetten azonosulva sajátítja el a társas, személyközi megnyilatkozások sorát. Szimpatizáló érzelmei elsősorban azokra a cselekedetekre, viselkedésekre és gondolatokra irányulnak, amelyeket könnyen és szívesen egyeztet össze Énjével. Rendkívül összetett folyamat ez. Nemcsak a hétköznapi tapasztalatok követhető, családi, iskolai, egyéb közösségi és önmaga teremtette más eredőjű ideálok szerint zajlik. A néző animációképét alakítóan is fejlődik, állandóan összevetve azt a benne munkáló ideálokkal a valóságos vagy vélt kontaktusok, lelki rokonszenvek (és persze antipátiák), vagyis identifikációs mozzanatok hatására.
Speciális igény a régi játékfilmek újrakiadott változatainak s a filmtörténeti értékű ritkaságoknak számító művészfilmek kölcsönzése. Annak a tékásnak, aki a lehető legszélesebb nézőréteget igyekszik kiszolgálni, szinte minden megjelent DVD-t meg kell vásárolnia. Tehát olyanokat is, amelyekre csekély az érdeklődés. Országos viszonylatban kb. 800-900 kölcsönző téka működik, s talán ha 50-80 vásárol(hat)ja meg mindazt, ami megjelent, megjelenik. Sokan mindössze jól akarják érezni magukat az animációs DVD-k nézésekor, mindenekelőtt a gondűző nevetés, pezsdítő feszültség, látványos digitális megoldások, animált lények fantasztikus küzdelmének végigszurkolása, s hasonló „lazítások” céljából. Miért is ne szusszannának? Ilyen esetekben – tapasztalják a tékások – zömmel a felnőttek választanak DVD-t a „gyerekek számára”.
„Egyre inkább elmosódnak a gyerekek és a felnőttek közötti életkori határok. Az ifjú korosztály és a fiatal felnőttek mind gyakrabban igényelnek, kölcsönöznek animációs gyerekfilmeket DVD-n.” (Vicei Zsolt) Sokban a nézői visszajelzések navigálják a tékásokat. Kölcsönzőbarát üzletpolitikának tekinthető, ha minél tágabb kör kiszolgálását célozzák meg. Jóllehet, vannak DVD-k, amelyek nem megfelelően „termelnek”. „A VHS-animációkat folyamatosan mentik át DVD-kre. Általában a sikeres mozifilmeket gyorsan követik DVD-változataik. Egyes DVD-n megjelenő alkotások öngerjesztő módon tudják fenntartani a nézők kölcsönzői érdeklődését. Ennek egyik aktuális példája – tudom meg a tékás Király Imrétől a Corvin Filmpalotában – az örökzöld Hamupipőke. Az ilyesmi persze ritka. A magyar animáció értékei DVD-n kevesebb nézővel találkoznak, mint azt megérdemelnék. Akik viszont kölcsönzik, azok a visszajelzésükben animációs örömélményükről számolnak be.” Hozzávetőleg 70 százalékbanban angol nyelvterületről származó DVD-s gyerekanimációk vannak a tékák legtöbbjében. A maradékon osztoznak a magyar, a francia, a japán, a volt szocialista országok s más nemzetek alkotásai. Méltatlanul kevés alkotás található a volt szocialista országok (román, bolgár, jugoszláv) színvonalas animációiból, amint a szovjetekből is.
A japán animációs DVD-k között egyre több nő ki kétes értékű képregényekből. A Disney-cég sohasem bízza magyar kiadóra produktumait, s újabb DVD-it fél, maximum egy évig engedi „tékázni”. A húszas, harmincas években készült klasszikusai gyakorlatilag elérhetetlenek. A Magyar népmesék DVD-s változata majdnem teljes, s már készül az utolsó, a hatodik lemez. Sajnos mégsem keresik, viszik annyian, mint amire a tékások számítottak, s amit ez a rajzfilmszéria megérdemelne. Miért? Mert epizódjait elég gyakran sugározzák a földi és az égi tévécsatornák. Azok az animációk, amelyeket régebben a Televideo adott ki – eltűntek a piacról (például Leo és Fred, a két jóbarát).
Optimális lenne, ha az értékes animációs gyerekfilmek mindegyike magyar felirattal jelenhetne meg, s ha a külföldi és a hazai klasszikusokat (pl. Macskássy Gyula életművét) is sikerülne DVD-n közkinccsé tenni. A szakértelemmel, készletüket módszeresen, naprakészen működtető videotékák hatékony, gazdaságilag is eredményes tevékenysége ellen dolgoznak a DVD-k zűrös eredetű, „filléres” kalózmásolatai. Nem kevésbé aggályos az úgynevezett lakossági forgalmazás (benzinkutaknál, bevásárlóközpontokban stb.). Általában méltánytalanul olcsón kínálják az esetleges válogatású, nemritkán bazári színvonalú DVD-ket, köztük az animációsokat. És hát egyre több mozgókép tölthető le az internetről. A VHS-videók sorsa, keresettsége (kölcsönzése) egyre elkeserítőbb. Ennek ellenére, a pácienspárti tékás alig keresett kiadványokat is polcon tart, sőt valamelyest még azok választékát is bővíti. Nála az animációs filmek sem mellőzöttek. A hazánkban aggasztó méreteket öltő DVD-kalózkodás nem csupán a tékák forgalmát csappantja meg: negatívan befolyásolja a mozik látogatottságát is. Nézőelszívó hatása van. „Pesten még katasztrofálisabb a helyzet, mint Budán, mert ott sokkal nagyobb méretű a feketepiac, illetve az illegális letöltés az internetről. Ezért nem annyira könnyű népszerű videotékát kialakítani. Főleg annak, akinek eddig nem sikerült, mert ezek után sokkal nehezebb lesz.” (Ruszinkó Gábor)
Hogy valami meg is valósuljon az animáció személyiségformáló lehetőségéből, elengedhetetlen, hogy a néző a lejátszott DVD-ken valódi értékekre találjon. Olyan erkölcsi, informatív s egyéb tartalmakkal azonosulhasson, amelyeket a közvetlen vagy a késleltetett katarzis megélése után érdemben vethet egybe életével, környezetének valóságával. Tudatosításra értékhordozó, maradandó mozgóképi emlékek érdemesek. Nem a tékák hibája, ha megtalálható bennük az egy kaptafára „véres”, romboló erőket jókedvvel felszabadító, tetszésük szerinti agressziójukat fitogtató, kataklizmákban laza cinizmussal lubickoló alakok. Az ártó mintákat adó, igénytelen cselekményű animációs DVD-k választékát szaporítják. Ki mit kér, ki mit néz meg? Mindig a befogadó választ. Ez így van rendjén. Jól választani viszont nehéz. Napjainkban a DVD-ket kölcsönző nézők a „véres kaptafákat” nehezen kerülhetik ki. Lesből támadó rejtőzködők is vannak közöttük. Idevágó patikamérlegem persze nincs. Annál inkább jelzem: fókuszálnunk illik az emberi felelősségre, a szülői, felnőtt kontrollra. Végső soron a gyerek és a DVD-n megjelenő animációs filmek közötti kapcsolat – akárcsak más médiumoknál – egyfajta állandó harc is. Küzdelem azért, hogy a társadalmi-emberi értékeket varázslatosan tolmácsoló mozgóképi esztétikumok tovább éljenek a nézőben: felszabadító vizuális örömöket nyújtsanak, majd az említett tudatosítás hatékony eszközévé váljanak.