|
Kárpáti György Azon tűnődöm, hogy Bud Spencer és Terence Hill miért lehettek akkora sztárok a 80-as években Magyarországon. Pedig akkoriban már érkeztek a hollywoodi sikerfilmek is egymás után. Miért fordulhatott elő az, hogy nyolc év alatt hatszor produkálták a legnagyobb nézőszámot, pedig versenyre kelt akkor már velük A cápa, Az elveszett frigyláda fosztogatói, a 101 kiskutya, A Jedi visszatér. 1981-ben a Piedone Egyiptomban-ra összesen 1 916 235 néző váltott jegyet, a második leglátogatottabb film a Nevem: Senki volt a maga 1 496 907 nézőjével, s az ötödik Seriff az égből-re is kíváncsi volt 1 107 947 mozizó. Ebben az évben futott még az Egy zseni, két haver, egy balek (829 764 néző), valamint az És megint dühbe jövünk (1 071 159 néző). Vagyis az öt Bud Spencer és Terence Hill-filmre összesen 6,5 millió jegyet adtak el. 1985-ben, amikor a Bombajó bokszoló 1 828 822 nézővel az első, az Aranyeső Yuccában 1 478 009 nézővel a harmadik volt, A cápa csak 1,5 millió nézőt vonzott, Az elveszett frigyláda fosztogatói pedig 1,1 milliót. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején a Piedone, a zsaru (1974), majd a Különben dühbe jövünk (1974) és a Piedone-sorozat Hongkongban (1975), Afrikában (1978), Egyiptomban (1979) részei óriási sikert arattak nálunk. Ekkor a Mokép egymás után hozta be a korábban elkészült - de nálunk nem vetített - Bud Spencer-mozikat. Akkoriban az embereket nem érdekelte, mikor készült egy film. (Más viszonyban voltunk az idővel.) A magyar közönségfilm a 70-es évek végére mélypontra zuhant. A családi szórakozást a Piedone-filmek nyújtották. A könnyed viccelődés úgy kellett, mint egy falat kenyér. Mert ugyan van itt pofozkodás, de nagyon stilizált formában. A karikatúraszerű csattogások nem rombolták a gyerekek személyiségét. Vért szinte nem is láthattunk. A Bud Spencer-Terence Hill kettős Stan és Pan legszórakoztatóbb akkori verziója (vagy mutációja) lett. Út a művésznevekig Bud Spencer Carlo Pedersoliként vízilabdázott. Ott volt az 56-os olimpián, melynek döntőjében társaival együtt alapos verést kapott a magyar vízilabda-válogatottól. Ekkoriban már gyakran járt el statisztálni filmekhez. És jól tanult. Az egyetem vegyészkarának érintésével jogi diplomát szerzett. Ám még ez sem akadályozta meg abban, hogy mindent hátrahagyva Dél-Amerikába menjen, s évekig útépítőként, kamionsofőrként, erdőirtásokon, vasútépítéseknél dolgozzon. De a szerelem végül visszahívja Rómába, és egyre jobban beleszeret a filmezésbe is. Közben légitársaságot alapít, megtanul repülőt, helikoptert vezetni, textilgyára lesz maga tervezte ruhákkal, s énekel is, no meg dalszövegeket ír. 1967-ben az Isten megbocsát, én nem! című westernnel kezdődik Bud Spencer tényleges filmes pályafutása, valamint életre szóló barátsága és együttműködése Terence Hill-lel. Kedvenc sörmárkájából és Spencer Tracy iránti tiszteletéből pedig megalkotja a Bud Spencer nevet. Terence Hillt Mario Girotti néven anyakönyvezték, s tizenkét éves volt, amikor Dino Risi egy úszóversenyen felfedezte. Bevette egy filmjébe, s innentől kezdve Girotti a filmezés rabja lett. 1967-ben felesége, Lori Hill, valamint egy éppen akkor olvasott latin könyv szerzőjének neve után (Terenzio) megváltoztatta nevét Terence Hillre. Westernbe oltott burleszk és családi mozi A nagydarab behemót és a langaléta egymás mellett Az ördög jobb és bal kezében mutatkozott be 1971-ben. A filmben ki nem állhatják egymást, aztán egy nemesebb cél érdekében mégis össze kell fogniuk. Az ellenfél mindig nagyon gonosz, ám néhány kiadós veréssel megtörik, majd jön a nagy végső leszámolás. Első filmjeikkel egy divat farvizén eveztek be. A 60-as években Sergio Leone ismét fényes magasságokba emelte a megkopott westernt. Terence Hill is westernekkel indul (Nevem: Senki, valamint az Egy zseni, két haver, egy balek). De a már Bud Spencerrel készített Az Isten megbocsát én nem! meg az Ördög jobb és bal keze nem klasszikus spagetti-westernek, hanem mondjuk úgy, komikus westernek. A nagy lövöldözéseket inkább a (tömeg)verekedések váltják fel, ráadásul a burleszk elemeit felhasználva sokkal inkább a gesztusokra, testbeszédre építenek, mint a verbális humorra. A menekülések a feldühödött csorda elől Benny Hill rohangálásaira emlékeztetnek, vagy még messzebb visszatekintve, a némafilmek esős-kelős filmjei juthatnak eszünkbe. A testbeszéd, a slap-stick elemek nagyszerűen működtek a Bud Spencer - Terence Hill filmekben is. Az első westernek még valamelyest komorabb hangvételébe belefért egy-egy pisztolypárbaj, de már Az ördög jobb és bal kezében is inkább verekedéssel, semmint lövöldözéssel szolgáltatnak igazságot hőseink. „Mi sosem voltunk gonoszak. Megvédtük a gyengéket, mi voltunk a jófiúk. Ez az oka, hogy a Terence Hill - Bud Spencer páros összeállt. Terence azért volt ott, hogy a nők kedvelhessenek valakit a filmben, Bud azért, hogy a férfiak felnézhessenek rá. Vagyis végül mindenki megkapta, amit akart.” A stilizált verekedésekkel (melyeknél ma már egy rajzfilm is durvább) a gyerekek is. Családi szórakozás, családi mozzanatok nélkül. Feleség, menyasszony, barátnő nincs a filmekben. Utalás szintjén meg is fogalmazódik, hogy örök agglegények (az És megint dühbe jövünk kifejező párbeszédére gondolok: „- Charlie, maga miért nem nősült meg? - Mert, mert... és maga?”). Nézzük a filmek anyaképét! A Kincs, ami nincsben ugyan nem a saját anyjuk a megjelenő sziget irányítója, de a „mámá” végső soron mindenki anyukája. Az Én a vízilovakkal vagyok-ban egy afroamerikai nevelőanya anyaszerepet játszik, az És megint dühbe jövünkben pedig mami helyett a papi tűnik fel. Az ördög jobb és bal kezében is testvérpárt alakít a két férfi. A szülők az első epizódban csak említés szintjén jelennek meg, a másodikban viszont már nemcsak anya, hanem apa is látható. A szülő szerepeltetésére nyilván a családifilm-hangulat erősítése miatt volt szükség. Az anya (és apa) megjelenése emberközelivé teszi a hősöket: lám, a marcona, keménykötésű férfiak is érző emberek, akik elérzékenyülnek szüleik jelenlétében, s egyszeriben nem is olyan ridegek, mint annak előtte. Alapjáraton a két férfinak nincs gyereke (vicces kikacsintás, hogy például Az ördög jobb és bal keze első részében Hill az igazi gyerekével játszik, amikor a mormonoknál pisztollyal szórakozik egy bébivel), elég problémát jelent számukra, ha egymást kell testvérként elviselniük. Páros szereplésük esetén nem jelenik meg gyerek a vásznon. Bud Spencer szólóban viszont gyakran kap gyerekpartnert, amivel mintegy pótpapává, nevelőszülővé válik. A Piedone-filmek íve különösen érdekes. A Piedone, a zsaruban még pisztollyal kénytelen a film végén szembeszállni a rosszakkal, s ezzel a Piedone-széria, sőt a Bud Spencer-filmek egyik legsötétebb darabja készült el. A Piedone Hongkongban-t követően megjelenik mellette a gyerek. A Piedone Afrikában című darabban a fekete kissrác, Bodo apját megölik, s ezzel a gyerek Piedonére marad, aki kvázi örökbe fogadja a csemetét. Ezzel már oldódik a széria komorabb hangvétele, melynek záródarabja, a Piedone Egyiptomban már kifejezetten családi film, ismét Bodóval. A Seriff az égből végén a földön kívüli kissrác (H7-25) a földön kívüli igazi szülei helyett a földi seriffet választja apjának. A következő részben (Seriff és az idegenek) már mint apa és fia szállnak szembe a földet meghódítani igyekvő idegenekkel. A páros szereplésénél a gyerek megbontaná azt az egyensúlyt, melyet ketten tökéletesen megteremtenek. A háromszög (s emiatt nincsen nő sem a filmekben) nem lenne képes azt az élményt, azt a hangulatot produkálni, melyet a két szingli játéka nyújt. Hova lenne a magányos farkas, az egyedül a világ ellen feeling? A márka védjegye - a szinkron A magyar sikerhez nagymértékben járult hozzá a pompás magyar szinkron. A Bűnvadászok és Nincs kettő négy nélkül filmek dramaturgja, Rés Éva, valamint az És megint dühbe jövünk magyar szövegének alkotója, Séry András nagyszerű szövegei máig nem vesztettek varázsukból. A szövegek egy része szójáték, s ezek kitalálásában virtuóznak bizonyultak a magyar fordítók. Jobb a magyar szövege a filmeknek, mint az eredeti. Az egyik - internetes fórumokon is idézett - példa erre az És megint dühbe jövünk-ből a „Minden nap egy alma és a doktor alma”. Az eredeti szövegben természetesen a doktor nem alma, viszont a leleményes fordítás értelmetlenül értelmes verziót adott a rajongóknak, kihasználva, hogy az alma, almás szavaknak van egy nincs, semmis jelentéstartalmuk is. Az És megint dühbe jövünk ilyen szempontból valódi aranybánya. A verbális viccek az egyes filmek elején, a két szereplő megismerkedésekor röpködnek igazán. Mivel az alapállapot, hogy a két férfi nem ismeri, vagy nem kedveli egymást, ez már önmagában kiváló csipkelődésre ad okot. A Bűnvadászokban például a nagydarab Spencerbe belebotló Hill első kijelentése: „Szépségem, a szélső sáv a kamionoké. Húzódj le a szélre, vágd ki a villogót és már - itt se vagy!” Majd, miután a férfi félreáll, a kötekedő langaléta máris újabb tust ad: „Utálom, ha egy férfi megfutamodik, nagy fehér hordó” - s miután a kövér füle botját sem mozdítja: „menj csak, kocogj tovább, te néma elefánt!” Amikor az első közös párbeszédféle lezajlik közöttük, az sem hétköznapi bemutatkozás: „Tudod pajtás, sok közös van bennünk. Matt Kirby vagyok - mondja Hill, mire az azonnali válasz: „én nem”. És miközben teli szájjal röhög az ember, Hill válaszát tán nem is hallja: „Ez is szép név. Bár kissé rövid.” A Nincs kettő négy nélkül nyitó jelenetében Bud Spencer egy lokálba érkezik késve, s mivel ő a szaxofonos, s rá várt a zenekar és a közönség, fontosnak tartja megjegyezni: „Elnézést kérek, de nem találták a cella kulcsát.” A hangulat fokozódik, amikor az alteregókutatók felajánlják neki a munkát és az érte járó nem csekély összeget: „1 millió dollárt mondott? Szabadlábon vagyok, de felügyelet alatt egy hátgerincsérülésért. A sértett át akart verni, mégpedig fél dollárral.” A Bűnvadászok további nagy pillanatokat is tartogat. Amikor a két férfi Miamiban ki akar rabolni egy bankot, Hill így nyugtatja Spencert: „Nyugalom, minden rendben lesz, ne aggódj. Ha túlleszünk a balhén, elugrunk mulatni Floridába.” Csak a válasszal nem számolt: „Máris Floridában vagyunk.” Vagy amikor rendőrnek állnak, s Spencer éppen az egyenruha és -cipő miatt áll sorba: „- Hányas? - Ne kérdezd a korom. - A méretét kérdeztem. - A leg-leg-leg-legnagyobb. - Lába? - 47 és 1-es. - Jesszus, megnézem, tartunk-e valahol akkora csónakot.” Az És megint dühbe jövünk-ben pedig a Travolta-kultusz is célkeresztbe került: „Csak annyit tudok róla, hogy a keresztneve Johnny. Nem csak Travoltát hívják Johnnynak. Legalább tízmillió ember van az országban, akinek a keresztneve Johnny. Igen, tízmillió férfi.” Csupa hétköznapi szituáció, s semmi különös a szavakban. Ám a képpel összeillesztve - és ehhez még a tökéletes magyar szinkronhangok - olyan megmagyarázhatatlan pluszt kölcsönöznek a jelenetnek, melynek eredménye kirobbanó nevetés. És persze a sikerben oroszlánrésze van Bujtor Istvánnak és Újréti Lászlónak, a magyar hangoknak, akik a dramaturgokhoz hasonlóan jobbak, mint az eredeti hangok. Mivel Bujtor külsőleg is hasonlít a mackós sztárra, szinte törvényszerű volt, hogy a magyar filmesek is meg fognak próbálkozni egy Piedone-mutációval. (Ahogy egyébként Inke Lászlóval is eljátszattak egy magyar Kojak-verziót: Kojak Budapesten.) Bujtor és Újréti teljesítménye akkor értékelhető igazán, ha bizonyos filmekben mások helyettesítik őket. Azt az alapállapotot vessük el, hogy feliratosan milyen a filmek élvezeti értéke, mert a videón feliratosan megjelenő Nyomás utána címűn, és a hangalámondásos kalózkiadásban keringő Az ördög jobb és bal keze 2-n kívül szerencsére nem kellett lemondanunk a szinkronról. Nos, bármennyire szeretem Kránitz Lajost, a tévében Bud Spencert rendszeresen átszinkronizáló férfi meg sem tudja közelíteni a Bujtor-féle ritmust. Lehet ennek oka a megszokás, az eredetire való emlékezés, de azt gondolom, hogy a sokkal ércesebb hanghordozású férfi sokkal inkább emlékeztet a német tévécsatornákon hallható monoton szinkronhangra, ami pedig több mint hervasztó. A Piedone filmek DVD-korongjain a kiadó előzékenyen mindkét szinkront rátette a lemezre (mire jó a technika!), ezzel kínálva a választás lehetőségét a rajongóknak. Persze a tévés átszinkronizálás napjainkban sosem látott divatnak örvend, így aki a kereskedelmi csatornán nézi újra kedvenc Bud Spencer - Terence Hill filmjét, az bizton Kránitz Lajost hallhatja. Persze megesik az is, hogy csupán egyetlen szinkron kering egy filmhez, s abban sem a megszokott hangok hallhatók. Az Én a vízilovakkal vagyok-ban például Terence Hill eredendően Szersén Gyulával hallható, a Bosszú El Pasóban című filmben pedig Bud Spencernek Vajda László kölcsönzi a hangját. Hagymásbab és bunyó A Bud Spencer - Terence Hill filmekkel kapcsolatban szót kell ejteni a verekedésekről és a nagy zabálásokról. A legtöbb film csúcsjelenetei közé tartoznak a roskadásig megrakott asztal körüli malackodások, de a két férfi egyes szerepeiben is előszeretettel gondolkozik a gyomrával. Az Én a vízilovakkal vagyok-ban egy hatalmas esküvői asztal köré ül le a két férfi a rosszfiúkkal. A Bűnvadászokban két prostituált szeretné kikapcsolni rendőr hőseinket. Az igazi mulatság akkor jön, amikor kiderül a vendéglátó hölgyek eredeti szándéka, s innentől szem nem marad szárazon a nevetéstől. („- Tudod mit akarnak ezek? - Nem. - Le akarnak itatni. - Na és aztán. - Hogy bírod a piát? - Az első öt litert nagyon jól, aztán a hatodiknál elkezdek kötekedni. - És te? - Viccelsz? Whiskey-n nőttem fel. A vérem 86 fokos.”) Az olyan kiszólások, mint a „Menjünk azonnal a vályúhoz. Hozasd be, kérlek, a tápot.” szinte magától adódó természetességgel röpdösnek. A Nincs kettő négy nélkülben a két alteregó megérkezése borzolja a kedélyeket. A Bud Spencer megformálta Antonio ugyanis eredetileg diétázik, amit hősünk természetesen kikér magának. Ezzel kapcsolatban legalább három fergeteges szópárbajt lehetne felidézni, de a legjobb mégis a milliomosok hazaérkezésekor hallható. Spencer rögvest a szakácsnőt keresi: „- Mi jót főztél ma nekünk, Ceffa? - Hát, mára semmit. - Rendben, és a második fogás?” Aztán a folytatásban a komornyik próbálja menteni a helyzetet: „Hadd emlékeztessem uram, hogy ma van a hónap első csütörtöke.” Mire a válasz: „És szerinted ez elég ok arra, hogy pihenni hagyjuk a fogainkat?” Az pedig, hogy a csütörtöknek mi a jelentősége, már nem is hallható a hatalmas röhögés közepette... A téma egyik legtöbbször idézett klasszikusa minden bizonnyal a Különben dühbe jövünk, ahol a két férfi egy versenyautó fölötti osztozkodásban a megbízható sör-virsli verseny mellett dönt. (A dolog annyira leleményes, hogy például a mai napig élő tradícióvá vált a magyar Bud Spencer - Terence Hill rajongói tábor körében.) A zabálások egyik érdekessége, hogy majd minden alkalommal az etikett valamennyi szabálya nélkül, csámcsogásokkal, böfögésekkel tarkított vircsaft válik belőlük. Hiába az ételkülönlegességek, a két zabagép az ételt habzsolva, evőeszköz nélkül, két marokra fogva tömi magába, mintha akkor ennének utoljára. Különösen Hill részéről embert próbáló a feladat, elvégre rajta nem látszik, hol fér el annyi étel. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mit is esznek a filmekben. Mindenekelőtt a bab, a hagymás bab, esetleg chilis bab, vagy zöldbabos rizs a kedvenc étel, s ez valóban minden filmben szerepet kap. Az ördög jobb és bal keze nyitójelenetében nagy adag bab fogy el Hill, illetve Hill és Spencer bendőjében. A Kincs, ami nincsben a lekvárszponzor finom lekvárjai kerülnek a tengerbe („Dögvész pusztít majd a cápák közt”), mert Spencer kedvenc étele a bab. A Nincs kettő négy nélkülben hatalmas adag zöldbabos rizs kerül a vendégek asztalára. (- Mi a specialitásod? - A zöldbabos rizs. - Jó lesz. - Nekem is. - Akkor kérnék két adag zöldbabos rizst. - Legyen négy. - Legyen inkább nyolc.”) Az És megint dühbe jövünk nyitó jelenetében egy jó adag hagymás babbal ismerkedik meg a két főszereplő. A bab Isten teremtménye - de isten igazából nem derül ki az étek valódi jelentősége, jelentése. Hacsak az nem, hogy a két férfi valóban nagyon szereti a babot... Nézzük még a verekedéseket! Sajátos koreográfia szerint zajlanak. Többségükben nyomasztó túlerővel kell szembenéznie a két férfinak, s nem ritkán csak emiatt alakítanak ad hoc érdekszövetséget. A többperces verekedős jelenetben kevés a beszéd - vagy egyáltalán nincs -, s kergetőzéssel vegyített agyabugyálást nevethetünk végig. Az erőszak ugyanis olyannyira stilizált, hogy komolyan venni semmi esetre sem lehet. Az, hogy valaki megsérül, onnan tudható, hogy a hatalmas csattanás találatot jelez, s az esetek többségében jó magasra vagy messzire repül az áldozat. Ettől persze nem feltétlenül kell kiszállnia a verekedésszekvenciából, egy-egy játékos többször is megpróbálhatja legyűrni Spencert és Hillt - kevés sikerrel. Az esetek jelentős részében a nagy túlerő ellenére egy-egy elleni bunyót láthatunk, de különösen Spencer esetében látványos megoldás, ha öten-hatan vetik rá magukat, s a kupac aljáról kirobbanó Bud rongybabaként szanaszét dobálja a szerencsétleneket. A verekedések többségében alacsony, nyurga, kis termetű emberek próbálják érvényre juttatni az egységben az erő közmondást, de nemritkán van egy kiemelt ellenfél (Én a vízilovakkal vagyok, Bombajó bokszoló), egy nagydarab csúcsragadozó, akivel Spencer szokott nagy leszámolásba kezdeni, s persze az ellen húzza a rövidebbet. Itt legalább azonos súlycsoportban lévő felek küzdenek egymással. Egyéb esetben a legpiszlicsárébb ügyekből pattannak ki a verekedések. Jöhetnek béna bőrjákóba öltöztetett paprikajancsik egy büfébe (Bűnvadászok) vagy szigetre (Kincs, ami nincs), netán rögbipályára (Bűnvadászok), lehet leszámolás farmon (Nincs kettő, négy nélkül, Én a vízilovakkal vagyok), hajón (És megint dühbe jövünk, Nyomás utána), ringben (Bombajó bokszoló), esetleg raktárban (Bűnvadászok), vagy szélsőséges esetben a középkorban (Zsoldoskatona). Spencer vagy a Spencer-Hill páros mindig győz, egy filmben többször is összeméri erejét az ellenféllel, s a happy endet legtöbbször egy nagyszabású verekedés jelenti. Vér nincs, sérülések nincsenek, nem láthatók (például utólag gipsz jelenti a csúfos verés végét) vagy stilizáltak (fogkiesés az És megint dühbe jövünkben). Halál nincs. Ez még a korai westernek többségére is igaz, de ha van is haláleset (ott még pisztollyal előfordult azért, elvégre a két férfi mesterlövész - Az ördög jobb és bal keze), az gyors lefolyású, nincs hosszasan kitartott kínszenvedés, haláltusa és egy csepp vér sem. A halál nem családi filmbe való, így a legritkább esetben jelenik meg (például a Bűnvadászokban, bár ott többször is poénnal próbálják elviccelni a kínai halálát, ám a lezárásban mégis ki kell mondania Bud Spencernek a hozzátartozók kérdésére, hogy: „az életben nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk”). Szuperhekusok Egy ismerősöm hosszasan időzött az USA-ban, s nagy Bud Spencer-rajongóként kereste kint a filmeket DVD-n. Meglepődve tapasztalta, hogy a színészről nem is igazán hallottak. Pedig az alkotások többsége az USA-ban játszódik, jól felismerhető helyszínek Florida, Miami és Key Biscane. Ugyanakkor az NSZK-ban 1980-ban az év legnépszerűbb színészének járó Jupiter-díjat is megnyerte Bud Spencer. Nálunk pedig az említetteken túl 1983-ban az Akit buldózernek hívtak (1 642 443 néző), 1986-ban a Nincs kettő négy nélkül (1 733 619 néző), 1987-ben az Én a vízilovakkal vagyok (1 314 153 néző), 1988-ban Az ördög jobb és bal kezével (1 215 602 néző) is a páros filmje volt a legnépszerűbb. S bár a számok érezhetően csökkenő tendenciát mutatnak, Az ördög jobb és bal keze például tizenhét év késéssel is csúcsra ért a magyar közönségnél! Lehet, hogy protekcionizmus áldozata lett Bud Spencer a tengerentúlon. Volt az amerikaiaknak saját gyártású tömegfilmjük, nem kellett nekik az európai konkurencia. Bud Spencer és Terence Hill közös útja 1985-ben a Szuperhekusok után megszakadt, s bár 1994-ben a Bunyó karácsonyig kedvéért még egyszer összeállt a páros, de az akkor már nem volt az igazi. Mindketten megöregedtek, s a filmgyártás is új irányokat vett. Ám a régi gyöngyszemeket már senki, soha nem veheti el tőlünk. „Nem gondoltuk, hogy mi leszünk az egyetlen duó a filmtörténetben, amely nem oszlik fel. Ennek oka az, hogy nagyon jó barátok vagyunk.” S hogy elfeledték-e őket, netán a korral leáldozott csillaguk? Aligha. Németországban például a közelmúltban egy teherautósofőr-találkozó tiszteletbeli vendégeiként megjelenő színészekért százötvenezren ordították rekedtre a torkukat. Néhány hete pedig az egyik honi kereskedelmi televízióban - a ki tudja hányadszor - vetített Nyomás utána 1,76 millió nézőt ültetett a képernyők elé, amivel a film a hét legnézettebb alkotása lett, megelőzve Győzikét és társait. Hiába. Húsz év ide vagy oda, ami jó, az jó...
|