Kárpáti György
Letöltés - mást, másképp...
2005. június

A Muszterben már többször foglalkoztunk az internetes letöltésekkel, vadásztunk hollywoodi blockbusterek premier előtti DVD-screenerjeire, valamint bemutató utáni kamerás felvételeire. Engem nem hoz lázba a Pókember 2 vagy az X-Men 2, de még A Gyűrűk Ura magyar bemutató előtti levadászása sem a netről. Minek küzdjön az ember olyan filmek megszerzéséért, melyet néhány nappal, héttel, esetleg hónappal később kiváló feltételek mellett egy moziban is meg lehet nézni? Egy több száz megás file gyakran többhetes letöltésével kell megbirkózni, s a művelet még akkor is időigényes, ha darabolt és tömörített formát találunk. Rosszabb esetben, ha megszakad a letöltés, elvész a többnapos munka, de sikeres küzdelem után is érheti meglepetés az embert, mikor egy letöltött film elindításakor jön rá a mohó filmvadász, hogy csúnya tréfa áldozata lett, mivel a cím alatt nem a keresett alkotást találja...

Nos, ez a letöltések egyik oldala, ám van egy másik, véleményem szerint sokkal izgalmasabb terület. Ez pedig a Magyarországon - és nem ritkán világszerte - DVD-n ki nem adott filmek keresése és letöltése. Korábban azt hittem, mindenki csak amerikai kommerszeket tesz fel és szed le a hálóra/ról, de rájöttem, majdnem minden kívánság kielégíthető - még a legvadabbak is. Igen ám, csak a letöltögetés illegális cselekedet - tartja a közhiedelem. Szoftvert még magáncélra sem másolhatunk (az egy biztonsági kópiát leszámítva). A zenék és filmek letöltése azonban - amennyiben még közvetlenül sem szolgál jövedelemszerzést a tettünk - jogszerű. Igen, még akkor is az, ha jogsértés révén létrehozott forrásból (ilyenek a fájlcserélő rendszerek) származik. De a jogszerűtlenül hálóra töltött, megosztott szerzői jogi oltalom alá eső tartalmakból letöltve hozzájárulunk ahhoz, hogy tovább éljen egy illegális szisztéma. Ezért nem ajánlatos ilyesmit tenni. De a lényeg mégis az, hogy ugyan etikailag nem állja meg a helyét, a magáncélú letöltés nem büntethető.

Lumiere-egypercesek

Ínyencségekre utaztam. A filmgyártás kezdeti anyagai Magyarországon csak nehezen hozzáférhetőek. Lumiere-egypercesek többször mentek a tévében, de soha sem tudtam felvenni őket. Egy online bolt szerint 2003-ban megjelent egy 1-es régiókódú lemez Lumiere-kisfilmekkel, ám ezzel én nem vagyok kisegítve. A kutatás eredménye a hálón tizenkilenc film lett. De nem volt könnyű munka! Az 1896-os Megöntözött öntözőt 99-es indexszel sorolták be a Lumiere-életműbe. A geget ismerjük: egy kertész locsol, majd valaki rálép a slagra, abból nem jön több víz, s kertészünk belebámulva a locsolócsőbe szembetalálja magát a vízzel - majd jöhet a kergetőzés. A film minősége gyenge volt: roncsolt, rossz felbontású. Mindazonáltal van hozzá zongorakíséret, s aki akarja, ráfoghatja a képminőségre a több mint száz év viszontagságait. A következő kisfilmet nem sikerült lejátszanom (valószínűleg sérült a fájl), majd következett a Párizsi botanikus kert című egyperces, körülbelül hasonló képminőséggel - ami azt jelenti, hogy teljes képernyőn élvezhetetlen, olyan 15 x 20 centiméterben éppen elfogadható - és zongorakísérettel (4-es számú). A leállított kamera előtt kiöltözött emberek sétálnak el, miközben a sétányon strucc vontatta kocsi, szamár vontatta kordé, illetve lovas kocsi haladt el, zárásképp pedig tevegelő és elefánton ülő gyerekek. Ugyanilyen minőségű volt a 14-es számú Baromfiudvar, melyben két kisgyerek szárnyasokat etet magokkal, illetve a 328-as New York: Broadway a Union Square-nél, melyen a sarokra leállított kamera életképet rögzített: egy rendőr irányítja a gyalogosokat, miközben villamosok haladnak el, s a háttérben lovas kocsikon utaznak az emberek. Az Oroszlán a londoni állatkertben címűben egy rács mögötti oroszlánt cukkol egy férfi, az agresszív állat pedig ki-kidugja a mancsát a rácson, s biztosan elkapná a férfit, ha az közelebb menne (akkor a biztonsági előírások azért még nem voltak olyan alaposak). A munkaidő végében Lumiere-ék a gyár elé helyezett kamerával rögzítették, amint a munkások sietősen távoznak a kinyíló nagykapun. A Dragonyosok átkelése a Szajnán egy rövid akciójelenet a folyón lovaikat átúsztató férfiakról, majd következik az Átváltozás kalapokkal, melyben egy férfi a kamera előtt különféle kalapokban a viseletnek megfelelő foglalkozást, embertípust parodizálja. A koksz kitermelésében a felszínre kerülő forró salakanyagot locsolóval hűtik, a Hógolyócsatában a gyerekek egymást dobálják, majd leszednek egy a nagy hóban kerékpározó embert is. (Ez utóbbi filmet két különböző cím alatt ugyanolyan formában és minőségben sikerült letölteni.) A fal lerombolásában munkások ledöntenek egy válaszfalat, A gyerekcivódásban pedig két hasonlóan öltöztetett kisbaba cibálja egymást evés közben. Ismert egyperces A kártyaparti, melyben iszogatás mellett három kiöltözött férfi zsugázik a kibicelő pincér közreműködésével. A filmek szemmel láthatóan ugyanabból a bázisból valók. A munkaidő vége, a Fényképész-kongresszus megérkezése Lyonba és a Megöntözött öntöző hang nélkül, egész pocsék minőségben került elő, s mindössze 7 x 5 centis méretben voltak nézhetők. Ennél is izgalmasabbnak tűnt egy a többinél jóval nagyobb fájl, mely jobb minőséget és hosszabb játékidőt feltételezett. Mindkét állítás beigazolódott. Az összesen hat és fél percnyi anyagba feljavított képminőségben, retusálva, teljes képernyőn is nézhető folyamatos lejátszásban néhány kisfilm került egymás után, zongorakísérettel. A munkaidő vége után következett A munkaidő vége. Kicsit megdöbbentem. Az egyik az ismert szkeccs volt, a másik ugyanonnan felvett kisfilm, amely azonban más eseményeket rögzít: itt nemcsak emberek, hanem például lovas kocsi is kijön a kapun. Máshol nem találtam A kisbaba reggelijét, csak ebben a blokkban, aztán jött a már máshol is előfordult a Megöntözött öntöző, a Fényképész-kongresszus megérkezése Lyonba, A kártyaparti. A végén következett A vonat érkezése, mely az első nyilvános vetítés legendás alkotása volt. A blokkot A fal lerombolása zárta, mely egyben az első trükkfilmek egyike is lett, mivel az ismert bontás végén visszafelé is lejátszották a filmet, azaz a bontásból építést varázsoltak. A fordított folyamat épp annyira mulatságos, mint amennyire a korabeli néző számára hihetetlen esemény volt. Itt megszakadt a kép, de a zene ment tovább. Azt gyanítom, ez egy nagyobb anyagból kiollózott cirka hét perc volt. További keresgélés ellenére sem sikerült újabb egyperceseket találnom, azonban két másik ritkaságra bukkantam.

Porter westernje és a felhőkarcolók

A New York felhőkarcolói az északi folyóról (1903) vágás nélküli snitt egy hajóról a száz évvel ezelőtti város partvonalán. Láthatók a kikötődokkok, mellettük a magas épületek, s bár mozgás nincs, a parti viszonyokból következtetni lehet a régmúlt hangulatára. A legnagyobb örömöt mégis egy másik 1903-as film, Edwin S. Porter A nagy vonatrablása szerezte nekem. Az első westernfilm minősége nem is volt rossz, s bár zene nem hallható alatta, mégis nagy élményt jelentett újra látnom. (Itt kell hozzátennem, hogy az Egyesült Államokban két évvel ezelőtt kiadtak egy némafilmes DVD-t száznyolcvannégy percnyi tartalommal és az említett film mellett egy csomó korabeli westernnel, felújított képpel és zenei kísérettel.) Porter filmje nemcsak westernként újszerű, de a cselekménybonyolítás szempontjából is kiváló munka. A történetben láthatunk pisztolypárbajt, üldözést igazi vonattal és lovakkal, párhuzamos montázzsal és bizony halállal is. Persze a rablókat végül utoléri végzetük, pontosabban a rend lovas őrei, de a tizenkét perces rövidfilm addig is tartogat néhány izgalmas pillanatot, robbantást és vonatról rögzített látványos képet. A filmtörténeti alkotás pedig technikailag, a cselekmény bonyolítása, az idősíkok kezelése szempontjából már megelőlegezi Griffith Amerika hőskora és Türelmetlenség című filmjeit.

Ezek után kitör az emberen a mohóság, s máris soroltam azon kéréseimet, melyek régi és megvalósíthatatlan vágyként fogalmazódtak meg bennem, s most teljesen váratlanul a lehetőség édes borzongása fogott el.

Murnau klasszikusai

Murnau Faustját időnként az Örökmozgóban is ki lehet fogni, de házi gyűjteményben tudni, az egy egészen más érzés! A német rendező 1926-os filmjét számtalanszor elemezték már, így én csupán a letöltött változatra szorítkoznék, hiszen a filmből nem egy verzió létezik. Nos az internetes Faust százhat perc, s bár ez tíz perccel rövidebb, mint az 1997-es felújított változat, gyanítom, hogy ugyanaz a verzió lesz, mert a film minősége kiemelkedő. Döntően rögzített kameraállásból vették fel a jeleneteket, de nagyszerű kocsizások is felfedezhetők benne. Egészen pompás a zene (ha jól tudom, az eredeti zenét rendelték a filmhez a restaurálás során), a rendezői perfekcionizmus pedig szinte minden jelenetben tetten érhető. A trükkök változatosak (hol csak füstbombával imitálnak tüzet, hol áttűnéssel öregszik-fiatalodik az ember, vagy rávetítéssel repülnek az égbe a szereplők), s minden képről lerí, hogy óriási lelkesedéssel készültek. Bár sokak szerint Murnau legjobb filmje nem a Faust, de még csak nem is a Nosferatu, hanem az 1927-es Virradat. Murnau első amerikai produkcióját a Fox stúdió finanszírozta, s rögtön három Oscar-díjat nyert az első hivatalos Oscar-ceremónián. A legjobb fényképezés és legjobb színésznő díja mellett (amit ugyan Janet Gaynor két másik szerepéért is kapott) egy kvázi legjobb film Oscart is kapott az alkotás, a „legjobb film a különlegességek és művészi produkciók” kategóriában. A Virradat letöltése kitartó munkát igényel, de nagyon megéri a fáradságot, hiszen egy igazi ritkaságról van szó, ráadásul az angol inzertes film kiváló minőségben, príma zenei aláfestéssel akadt a horgomra. A történet főhőse egy boldog család (a bevezető kommentár hangsúlyozza is, hogy átlagemberek, így a látottak bárkivel, bármikor megtörténhetnek), férj, feleség, gyerek. A vidéki családi idillt a nagyvárosból érkező úri nő zavarja meg, aki elcsábítja a férfit, s arra buzdítja, költözzön vele a városba, az útban lévő feleséget pedig tegye el láb alól, a gyilkosságot vízbefúlásnak álcázva. A férfi őrültségnek tartja az ötletet, ám végül csak ráveszi magát a végzetes csónakázásra. A megfelelő pillanatban lecsapna az asszonyra, ám látva a félelmet felesége szemében, nem tudja megtenni az őrültséget. Az asszony ezt követően hosszas menekülésbe kezd, a férfi pedig folyamatos esdeklés közepette követi. A városba kerülve aztán kibékülnek, sőt, nagyobb szerelem lobban közöttük, mint valaha. Ám egy tragikus vihar mindent összetör, miután úgy tűnik, a feleség egy balesetben vízbe fúlt. Az összeomlott férfit ezt követően újra felkeresi a házasságtörésre buzdító asszony, akit majdnem megfojt a félőrült férj. Ám mielőtt bekövetkezne a gyilkosság, a mentőalakulat megtalálja az életben lévő, ám eszméletlen feleséget. S amikor eljön a virradat, férj és feleség egymásra néz, majd megcsókolják egymást - teljesítve a tökéletes happy endet. Az érzékeny, ám nem érzelgős film nemcsak Murnau és a német expresszionizmus, hanem a kor amerikai filmgyártásának a jegyeit is magán viseli. Murnau hihetetlen erőteljes montázsokkal, plánváltásokkal, számos flash forwarddal (jövőbe nézés), remek kameramozgásokkal teszi lebilincselővé a filmjét. A zene rendkívül intenzív, az ember szíve szinte a torkában dobog. Murnau hihetetlen dinamikus filmet készített, mely a mai napig is érvényes mondanivalóval és remek stílusban hirdeti a filmkészítés szépségét.

Leni Riefenstahl és a propagandafilm

Az egész úgy kezdődött, hogy egy filmtörténetórámon éppen a 30-as évek propagandafilmjéről beszéltem, és elejtettem az ilyenkor kötelező mondatot is: persze mindezt mozgóképes demonstrációval lenne jó látni. És hozzátettem: nálunk nem elérhető Leni Riefenstahl A berlini olimpiája. Aztán egyik tanítványom megszerezte a filmet az 1935-ös Az akarat diadalával együtt, melyhez tartozott egy az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszusról készült propagandafilm magyar felirattal és jegyzetekkel, hogy az egyes személyek milyen funkciót töltöttek be a pártrendszerben és a Führer famulusi hierarchiájában. A teljes alkotás várt rám, mind a száznégy percével, nem is olyan rossz minőségben. A biztonság kedvéért még angol feliratot is kaptam hozzá. Az akarat diadalának rendezői székét Fritz Langnak szánta Hitler, ám ő, miután elfogadta a felkérést, azonnal disszidált. Leni Riefenstahl teljes irányítást kért, s cserébe minden idők egyik leghatásosabb propagandafilmjét nyújtotta át a Führernek. Riefenstahl kocsizott, daruzott, plánt váltott, néhány átszellemült arc kiragadásával a nézőt is a közelbe hozta, be-bevágta a horogkeresztes zászlót, néha egész extravagáns helyet talált a kamerának, mely látszólag csak véletlenül volt ott, s lopva figyelt, de a gyakorlatban minden látvány a kameráknak szólt, gyakran napokat töltöttek egy sikeres felvétel beállításával. Az erőfitogtatás mellett természetesen néhány kongresszusi részlet is bekerült a filmbe, hangsúlyozva Hitler szónoki képességét. A propagandafilmektől eltérően ebben nincs kommentár, mely (félre)értelmez, magyaráz, befolyásol, itt a képek manipulálnak, ráadásul olyan tökéletesen, hogy a legnagyobb bűnt éppen megalkotásukkal követte el Riefenstahl. A film úgy befolyásol, hogy közvetlenül nem vesszük észre. S minő ambivalencia: Az akarat diadalával a dokumentumfilm megszületésének is szemtanúi lehetünk. A berlini olimpia az 1936-os ötkarikás játékok filmje volt. Riefenstahl kétrészes filmet készített az olimpiáról, az első száztizenegy perces, a második kilencven perces lett. Döbbenetes, hogy a film minősége mennyire jó, a zene és a hang persze recseg egy kicsit, de ezzel együtt is azt gondolom, nagyszerű. Az olimpia nyitányaként az athéni Akropoliszon készült jelenetek láthatók, amint az oszlopfők között lassan elkocsizik a kamera. A szobrokat áttűnéssel egy kidolgozott testű férfi váltja, s néhány lassított kép után (az egyik meztelen hölgy maga a rendezőnő, Leni Riefenstahl) feltűnik az olimpiai láng, mely elindul a berlini olimpiai stadionba. Hitler visszafogott, két mondatban megnyitja a játékokat. Lobog a fehér alapon ötkarikás olimpiai zászló, galambok tízezreit eresztik el. A film a megkerülhetetlen náci zászlók és karlendítések ellenére sem olyan direkt politikai propaganda, mint várnánk. Ám pont ebben rejlik a dolog ereje, hiszen a filmet a nácik arra használták, hogy kedvező színben tüntethessék fel a nemzetközi közvélemény előtt a Führer vezette országot. Emiatt mozgósítottak negyvennyolc operatőrt, használtak fel kétszáz órányi filmszalagot, s a forgatás után másfél évig készíthették a végső változatot. Az eredmény önmagáért beszél: Riefenstahl filmje tökéletesen dokumentálja az olimpiai eseményeket, precízen, pontosan közvetíti a sportágak küzdelmeit, a nézők pedig mindenkit megtapsolnak, legyen szó akár német sportolóról, vagy az amerikai Jesse Owensről (a világ barátai vagyunk, s a világ a mi barátunk - „olvasható ki” a sorok közül). Tökéletes sportfilm, a mai napig helytálló, példaértékű ábrázolással, sőt számos olyan megoldással, ami Riefenstahl agyából pattant ki, s mára egy sport- vagy tévéközvetítés természetes része. Víz alatti képek, kézikamerás felvételek, futó-, vitorlásversenyek, melyek érzékletes ábrázolásához más és más technikára, beállításra van szükség. Nyitásként előbb a diszkoszvetés küzdelmeit mutatják, előbb egy amerikai, majd egy német sportoló dobásával, aztán jönnek a többiek. A dobásokat Riefenstahl lassítja, ezzel érzékeltetve a dobás dinamikáját, s miközben egymás után dobnak a versenyzők, a német kommentátor ismerteti a nevüket, a nemzetiségüket és az elért eredményt. Az összes versenyszám közben bevágják az ünneplő tömeget, mutatják a kijelzőn olvasható végeredményt, s közelit kapunk a kommentátorról is. A kameramozgások kiválóak, akárha mai közvetítést látnánk. A plánváltások tudatosak. Az egyik legnagyobb élvezetet a 100 méteres férfi síkfutás jelentette. Az évszázad egyik legjobb sportolója, Jesse Owens futásai élményszámba mennek. A selejtezőket is mutatják, láthatjuk, hogy a rajtgép helyett még a salakba ástak lyukakat, amelyek a rajtot, a futók kirobbanását segítették a startpisztoly eldördülése pillanatában. Owens minden futamban az élen végezve, az elődöntőben 10,2 másodperces világcsúcsot futva nyer aranyérmet. (A film 48. percében pedig akarva-akaratlanul elszorul az ember szíve, amikor a hölgyek még régi technikájú magasugrásait követően - azaz elölről, lábemeléssel - felcsendül a magyar himnusz, és Csák révén megszerezzük az első aranyérmünket.) A számos sportág zárásaként a férfi maratoni mezőnye indul el. Itt személyes drámák, elcsigázott emberek láthatók, lassítások, közelik, félközelik váltják egymást. Hol lábakat, hol arcokat, hol árnyékokat látunk. A zárójelenetben a győztes beérkezését és összecsuklását lassítva, zenei aláfestéssel ábrázolja a rendező, majd a záróünnepség képsorai és az olimpiai zászló alatt áttűnéssel látható olimpia láng zárja a filmet, miközben totálból a fényárban úszó stadiont látjuk. A berlini olimpia második epizódja a sportolókat helyezi a középpontba. Természetképek váltják egymást, premier plánban egy pók szövi hálóját, egy bogár mászik át egy levélen, egy gólya száll le, miközben a reggeli ködben emberek sziluettjei bontakoznak ki a tóparton, s rögtön felszisszenek, hogy hát ez az, jön a menetelés és a hitlerjugend sportolók. De nem, csapda nincs, csupán nemzetiségtől független sportolók melegítenek melegítőben, majd meztelenül futnak a szabadban. Vagy mégis? Egy pillanatra meghűl az ereimben a vér, amikor a férfiak bemennek a zuhanyozókba, de nem és ismét csak nem, hiszen itt friss víz jön, a szaunában csak gőz van, a sportolók pedig lazítják izmaikat. Majd jönnek a gyakorlatok, előbb egy talajtornász, majd egy gyűrűspecialista mutatja meg gyakorlatát már a nagyközönségnek, s hirdeti a test és a sport szépségét. A nehezebb gyakorlatelemek lassításra kerülnek, kifejezve koncentrációt, őserőt, s általában mindent, amitől a sportot érdemes nézni s űzni. Ezt követően következnek a vitorlások küzdelmei, majd egy lövés dörren, de ez nem a vitorlásokat tűz alá vevő hadiesemény, csak a rajtjelzés, s itt már meg-megszólal a kommentátor. Remek plánváltások hozzák emberközelivé a képeket, premier plánok, félközelik mutatják, hogy mennyire nagy figyelmet követelő sport a vitorlázás. Riefenstahl hihetetlen érzékkel vág, egyik pillanatban a hullámokat, következőben egy darab vitorlát, majd egy kapaszkodó embert mutat, s tökéletes a hangulatjelentés. A vizes sportok a végére maradtak, előbb evezés, majd úszás és műugrás következik, utóbbi kettőnél néhány egészen impozáns kameramozgással. A műugrókat „követi a kamera”, remek mozgásban vágásokat is láthatunk, az úszóknál pedig olyan közeliket vág be a rendezőnő, mintha a mellettük lévő pályán úsznánk mi is. Zárásképp égbe mutató zászlók - amerikai, brit és svájci is villan, sőt a magyar is látható egy pillanatra, majd végül az olimpiai láng és az ötkarikás zászló egymásra exponálva, s lassan már csak a füst látszódik, vége az olimpiának, kialudt a láng, a kamera pedig a napra vált (ami trükkel világít, de ez a legkevésbé sem zavaró). A propagandaminisztérium megbízásából készített filmet először 1938. április 20-án mutatták be, majd később számos díjjal tüntették ki, s egyes listákon még minden idők tíz legjobb filmje közé is beválasztották.

Számos itthon ritkaságszámba menő produkcióhoz lehet hozzáférni a világháló és az azon szörföző nagylelkű filmrajongók jóvoltából. Mivel pedig kis hazánk filmpiaca közel sem fedi le az igényeket - főleg a speciális, keveseket érdeklő kívánságok terén -, engedjük el nyugodtan a fantáziánkat, s ne hagyjuk, hogy a rideg valóság kedvünket szegje. Aztán majd egyszer talán magyarul is megjelenik vágyunk összes tárgya. De minek addig várni?