A producer sehol a világon nem a saját pénzét teszi a filmbe
Interjú Miskolczi Péter producerrel

Az idei filmszemlén számos produceri díjat kiosztottak. Előtérbe került a szakma kevéssé reflektorfényben lévő tagja, a producer. Miskolczi Péter rel a szakmai elismerésről és a produceri munka buktatóiról beszélgettünk.

- A producer a saját pénzét teszi a filmbe?

- Sehol a világon nem a saját pénzüket fektetik filmes produkciókba. Csodálkozom, hogy több mint egy évtizeddel azután, hogy producerek vannak Magyarországon , ez időnként még újra előkerül, kvázi vádként. Hogy micsoda dolog, hogy egy film állami támogatásból készül, s nem saját tőkéből. Ilyesmit csak az mond, aki nem ismeri a szakmát. Egy-két generáció életéből kimaradt a producerség fogalma, s amikor valami elindult ebben az irányban (egy hosszú folyamat kezdeteként), mellette még tovább élnek a régi beidegződések. Európa, ellentétben az angolszász területekkel , még mindig rendezőközpontú, s arról már ne is beszéljünk, hogy itt a szűkebb környezetünkben mennyire alkotóközpontúak voltak mindig a filmek. Mostanra úgy tűnik , bekövetkezett egy viszonylag markáns fordulat. A producerek megjelenésével adódott egy személy, akit ki lehetett nevezni egyszemélyi felelősnek. Ez nagyon sok oldalról kényelmes dolog, főleg az elmúlt időszak kollektív felelőtlensége után. Általában a támogató szervezetek esetében a pályázatkiírásban, az elszámolásban és sok egyébben nagyon közel járunk ahhoz, hogy a producerség a helyére kerüljön. Viszont szükség lenne a szakma olyan művelőire, akiket valóban producernek lehet nevezni - azon kívül, hogy a nevük a főcímben olvasható. Nagyon fontosnak tartom, hogy valóban olyan egyéniségek legyenek a pályán, akik ezt a szakmát hitelessé teszik.

A producerré válás első lépése a hazai piac ismerete, a második a nemzetközi piacé. A kettő között pedig lassan elmosódik a határ, mert ha egyszer valaki kimegy a nemzetközi piacra, utána másképp nem tudja a saját munkáit elképzelni - látván az ottani finanszírozási lehetőségeket. Az angoloknál például kidolgozott jogi intézményrendszer van a producerek mögött. Ez nálunk most van kialakulóban. Ma még inkább az jellemző, hogy néhányan médiajogászként megállják a helyüket. Pedig ez nem kis terület, hiszen beletartozik a jogok felkutatásától kezdve a szerződések megírásáig, előkészítéséig nagyon sok minden. Nagyon hiányzik egy professzionális kereskedelmi háttér is, a hazai forgalmazásnak egy olyan sokszínűsége, amelyben jól el lehet igazodni. Ami pedig teljességgel hiányzik, az a nemzetközi filmkereskedelem, a magyar film külföldre történő értékesítése. A Mokép Hungarofilm Division ezzel foglalkozik, de én úgy látom, hogy olyan szerény eszközökkel, amelyek nem tudnak hatékonyak lenni. Van a kereskedelemnek egy olyan minimális szintje, amit ők nem tudnak elérni, ez alatt pedig ez a dolog nem hatékony.

- Hogyan lehetne ezt hatékonyabbá tenni?

- Nyilván, ha lennének jó, eladható magyar filmek, akkor nem lenne gond. Másik oldalról viszont azt mondom, hogy ha a kereskedő a külföldi vásárokra, fesztiválokra nem tudja eljuttatni vagy elkísérni a filmet, akkor ne is várjon eredményt. J elenleg ez a helyzet: a kereskedők eljutnak Berlinbe és Cannes-ba, aztán valószínűleg elfogy a pénzük. Persze ez nem az ő hibájuk, csak ilyen esetben el kell gondolkodni, s más lehetőségeket keresni. Például, ha már koprodukcióban készül egy film, akkor a partnerek vállalják fel a külföldi kereskedelmi feladatokat. Persze a legszerencsésebb, ha előre van egy világeladás, ami megoldja ezt a gondot.

Nagyon fontos feladata a producereknek a kereskedelmi hasznosíthatósághoz szükséges hordozók biztosítása, ami elég sokaknál probléma. Elfogy a költségvetés, már csak pont arra nincs pénz, hogy legyen angol feliratos betakazetta, egy ajánlófüzetke, pedig ezekre is nyerhető európai támogatás. Ezek a támogatások elég méltányosak és nagyszabásúak ahhoz, hogy érdemes legyen pályázni rájuk, azzal együtt, hogy elég szigorú feltételei vannak, s maga a pályázatírás sem egyszerű dolog. Persze a producernek éppen elég a produceri munkája, az a jó állapot, ha nem neki kell foglalkozni a belföldi forgalmazással, terjesztéssel, sem a külföldi eladással, hanem ehhez lennének akár intézmények, szervezetek.

- Változtatott a producer munkáján a filmtörvény?

- A filmtörvény kiszámíthatóbbá teheti a gyártás, forgalmazás, terjesztés egészét. Így a szereplők jobban egymás mellé tudnak állni. Fontos lenne azonban, hogy a finanszírozás ne essen úgy vissza, mint ahogy ebben az évben vissza fog esni, ami biztosan törést okoz majd. Ha az évi 25 filmből 15 koprodukcióban készülne, akkor biztosan lenne 4-5 jogász, aki azt mondaná, hogy ebbe kicsit jobban beleásom magam, mert ha ennyi nemzetközi munka van, akkor érdemes tartósan ezt a szegmenst megcélozni. Maga a filmtörvény a jogi hátterével teljesen rendben van.

- Van igény magyar filmre?

- Nehéz kérdés, mert őszintén szólva nagy-nagy általánosságban az európai filmre úgy, ahogy van, nincs igény. Ha Európában évente készül körülbelül 600 produkció, és a gyártó nemzet határait átlépő kínálat nagyjából 10 százalék alatt van, akkor olyan nagy igény nincs európai filmre. Ebből persze nem következik, hogy akkor ne is próbálkozzunk, mert biztos, hogy a magyar filmek nem versenyképesek.

Magyarországon most erős a közönségfilmes tendencia, hiszen nagyon sokrétűvé vált a filmkészítés mind alkotói, mind produceri oldalról, és az érdekek is szerintem majdnem 50-50 százalékban kettéválaszthatók. Van, aki a minőségre koncentrál, van, aki az eladhatóságra. A kettő elég elvétve esik egybe - amikor pedig ez létrejön, az egy nagyon ritka és szerencsés találkozás.

- Miért kell ennyire konzervatívan művészfilmben és közönségfilmben gondolkozni?

Tény, hogy európai szinten is azt a filmet tartják sikeresnek, amely több országban eladható, s a melynek a nézőszáma országonként is elég jelentős. Nem véletlen, hogy ha az ember európai fórumokon megfordul, akkor az utóbbi idők példafilmje az Amélie csodálatos élete. Ahol csak a box office-ról van szó, ott előjön az Asterix, amely körülbelül tízszer annyi nézőt vonzott, ám az előbbi kritikailag is elismert, s nagyon sok országba sikerült eladni. Természetesen nem lehet Európában évente még csak öt Amélie...-t sem forgatni. Ezért nagyon jó dolog a sokszínűség, ám még mindig lehetne találni olyan hasznosítási formát, amely javíthatna az értékes filmek bevételein. Én sokat várok a DVD-től, és a közeljövőben az internet is lehet a reklámértéken túl hasznosítási terület. De az ugye elengedhetetlen, hogy a kínálati oldalon ott legyen a termék.

Bizonyos országokban tudatos közönségnevelés folyik, és ez a nemzeti filmgyártásban is érezteti hatását. Például Dániában a nemzeti filmek 20 százalék fölött részesednek a filmek teljes bevételéből, annak ellenére, hogy kis lélekszámú országról van szó. Bár ehhez arra is szükség volt, hogy a tévével összefogva erőteljesen támogassák a nemzeti filmet. De hagyományosan jó eredmények vannak Franciaországban is. Térségünkben elég hullámzó az arány. A cseheknél van egészen kiugró, 40 százalék körüli vagy afölötti részesedés (hazai filmekre vetítve), bizonyos években pedig ez 10 százalék alá esik. A lengyeleknél nagyjából ugyanez figyelhető meg. Ott a történelmi filmeknek volt egy erős hulláma, ami egekbe emelte a lengyel film iránti érdeklődést, de ez most már lassan lecseng. Nálunk a nézettség csak ritkán van 10 százalék fölött. A lengyeleknél például a népesség sokkal magasabb, de a filmszám a miénknél nem több. Utánunk viszont van egy szakadék. Bulgária lényegében nem gyárt filmeket. De a közelmúltban Romániában sem volt sokkal jobb a helyzet: a 22 milliós ország évente egy-két filmmel jelentkezett. Ők az utóbbi időben feljövőben vannak, és az évi filmtermésük eléri a tizet. A balti államok és Szlovénia eredményei is nagyon ingadozók. Van olyan év, hogy a hazai filmek látogatottsága akár 25 százalék körüli, ami nyilván azt jelenti, hogy készült egy sikeres produkció, amit nagyon sokan megnéztek.

A nemzeti piacra orientálódás helyes folyamat. De talán nálun k e rősebb az a tendencia, hogy kifejezetten a hazai piacnak szólnak a népszerű filmek - s ebben szerepe van annak is, hogy kezd kialakulni a hazai „star system”, hiszen vannak olyan színészek, akik közreműködésével el lehet érni 100-150 ezres nézőszámot. Fontos, hogy a közönségfilmekben legyenek sztárok, a sztárság pedig úgy alakulhat ki, ha a színész folyamatosan jelen van, szerepel. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy ezek a filmek eljutnak mondjuk Erdélyig, s aztán tovább már nem, szemben a cseh filmekkel, amelyek nagy számban kerülnek ki európai piacokra. A mi közönségfilmjeink szinte kizárják magukat a nemzetközi piacról (leszámítva mondjuk a Kontrollt).

- Optimális a magyar piacon az évente megjelenő 20-25 film?

- A kreatív oldalnak szüksége van a 25 filmre, ugyanis ebből könnyebben kiválasztódhatnak az igazán jelentős filmek, melyek között lehet néhány közönségfilm is. De forgalmazóként úgy vélem, elég lenne 16 film.

- Furcsák a magyar nézettségi statisztikák. Olyan filmeket is beszámítanak, a melyek csak részben tekinthetők magyar filmnek (Csodálatos Júlia), sokkal inkább koprodukciók, vagy magyar közreműködővel készült külföldi filmek (Max). Miért magyar filmként tartják számon ezeket?

- Ami magyar koprodukcióban készült, az jogosan kerül beszámításra, ami inkább csak „szervizmunka”, az nem.

- Mondhatjuk-e azt, hogy egy átlagos filmnek a költségvetése ma Magyarországon 180-200 millió forint?

- Ez kicsit szűkös. De ez a realitás. Ennyiből kell kijönni. De legalább 250 millió forintra lenne szükség.

- A nagy költségvetésű, sikeres filmek sem hoznak profitot. Ez európai tendencia? Állami támogatás nélkül nem lehet filmet készíteni?

- Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban készítenek profitorientált filmeket. Ehhez kell egy masszív hazai 50 milliós piac, s ezenkívül egy európai hírű rendező, ami garantálja az európai országokba történő eladást. A szó klasszikus értelmében vett profitorientált, az amerikai és angolszász mintát követő közönségfilm-készítés talán csak Angliában és Franciaországban van, bár előbbiben ez sokszor összemosódik Amerikával a nyelv miatt. A többi országban klasszikus értelemben nincs megtérülés. Abból képződik haszon, hogy a gyártási költségek támogatásból érkeznek, és utána pedig fel lehet mutatni valamilyen idézőjelbe vett megtérülést.

- Sokszor elhangzik egy-egy magyar filmmel kapcsolatban, hogy na, erre kár volt pénzt pazarolni. Mi sarkall ma egy producert egy kifejezetten rétegfilm, művészfilm elkészítésére, amikor tudja, hogy a kész produktum még a néhány ezres nézőszámot is alig fogja elérni?

- Ha Janisch Attila megkeres egy ötlettel, forgatókönyvvel, akkor arra gondolok, hogy ezt a filmet meg kell csinálni, mert fontos és érdekes. Természetesen sokkal boldogabbak lennénk, ha a végeredménynek szélesebb nézettsége lenne, de úgy tűnik, hogy a hagyományos forgalmazási rendszerben ezek a filmek nehezen találnak utat a közönséghez. Egy bizonyos ponton lehet arról beszélni, hogy próbáljuk könnyíteni a befogadó dolgát, legyenek a filmben népszerűbb megoldások, ez is egy lehetőség, de akkor az már egy másik film lenne. Ha a producer munkáját értékeljük, akkor azt kell megnézni, hogy milyen volt a produkció könyv e, és milyen lett kész állapotban - ha a kettő összevetésében nincs nagy gond, akkor rendben vannak a dolgok.

Persze a producerek is sokfélék, és az ízlésük is sokféle, így az sem véletlen, hogy például Janisch Attila filmjei nálunk készülnek. A közös munka során mindig szellemi izgalmat, kihívást érzek, az ember azt gondolja, hogy itt valamit létre fog hozni a stáb, s ennek olyan eredménye lesz, amelyet emelt fővel lehet vállalni.

- Hogy indul egy film? A rendező megkeres egy producert kezében egy könyvvel: ezt szeretném megcsinálni...

- Magyarországon ma ez az általános. A másik a klasszikus producerséghez közelebb áll, hogy a producer választ egy témát, irat belőle egy könyvet, s keres hozzá egy rendezőt. De ez a szemlélet nálunk még nem érvényesül. A mi gyakorlatunkban például indításra vár egy-két ilyen produkció, s nem mondom, hogy olyan evidens módon fogadta ezt a szakma.

Általában egy forgatókönyvnek van tíz-tizenkét változata, ebből választódik majd ki a végső, forgatásra érett. A mi térségünkben az első változat az, ami már megy is forgatásra. Ez semmiképpen nem jó. Említhetném Mispál Attilát a Fény ösvényeivel, akinek a tizenharmadik könyvváltozata került forgatásra. Attila öt évvel ezelőtt keresett meg az újságcikkel, amelyből az ötlet született, ám az első próbálkozás úgy ahogy van rosszul sikerült, ott meg is rekedt a dolog, s félretettük az ötletet. Akkor kapott újra lábra az ötlet, amikor bevontuk Ta r Sándort a könyvkészítésbe, s elkészült egy olyan verzió, amit már csak tovább kellett építeni, mert az alapok elfogadhatók voltak.

Veszélyes, ha egy alkotó mindent maga csinál, vagy ha az anyagával évekre össze van zárva...Így nem alakul ki távolságtartás. Nem jó, hogy bár van vágó, a rendező lényegében mégis maga vágja a filmjét. Arra meg anyagilag sincs lehetőség, illetve idő, hogy a kész munkát fél évre letegye az ember, majd kicsit más szemmel újra megnézze, s lássa a benne maradt hibákat. Ráadásul a filmek döntő része aktuális, időben kell őket elkészíteni.

- Ön arról ismert, hogy hatékonyan tud külföldre pályázni támogatásokért. Egyedül van ezzel?

- Nem. Igaz, hogy nálunk az elkészült filmek arányát tekintve gyakori a külföldi részvétel. Ebbe biztosan beletartozik az is, hogy olyan filmeket vállaltunk, amelyek a hazai finanszírozási igényeket meghaladták, illetve számot tarthattak nemzetközi érdeklődésre. Korábban külföldiekkel elég sokat dolgoztunk, tehát nem volt idegen számunkra ez. Mostanra kialakult egy olyan jártasságunk a nemzetközi piacon, amire azt mondhatnám, hogy nem esünk kétségbe, ha el kell indulni feléje . Tényleg borzasztó nehéz, de tudjuk, hogy hova nyúljunk.

- Tanulható-e, illetve tanítható-e a produceri szakma? A Színház- és Filmművészeti Egyetemen volt ilyen szak...

- Jelenleg nincs. Volt három produceri osztály, amelyből egyet én is vittem. Hogy tanítható-e? Szerintem abban a formában nem, ahogyan ott próbálkoztunk ezzel. Egy produceri szaknak sokkal több köze kell, hogy legyen a való élethez és a valódi filmgyártáshoz. Az egyetem keretei csak bizonyos nagyságrendű produkciók elkészítésére adnak lehetőséget, amelyek valahol az óvoda és az általános iskola alsó tagozata között vannak. Magyarán a középiskola i és egyetemi szint (gyártási szempontból) sajnos nem elérhető ebben az intézményrendszerben. Ahhoz másfajta gyakorlatra, másfajta nagyságrendű filmekre lenne szükség. Az alapképzésen túl pedig szükség lenne pár éves külföldi gyakorlatra - s ez a képzés másik része. Ki kell menni olyan helyekre, ahol lehetőleg nagy filmek készülnek, és akkor az illető megszerzi a szükséges tapasztalatot. Ez megvalósítható is lenne, hiszen jómagam is híve vagyok a gyakornoki rendszernek. Ha lehetőség adódik rá, akkor a saját produkcióinkba igyekszünk behívni olyan fiatalokat, akik a pálya elején vannak. A produceri osztályomból is van olyan tanítványom, aki már több produkcióban dolgozott nálunk. Biztos vagyok benne, hogy a producereknek először producerasszisztensnek kellene lenniük.

Szerkesztette: Kárpáti György

Fotó: Somlói Kolos