Viniczai Andrea
A tolmács naplója a bajor filmhétről

Mikor felkértek, hogy hét nap alatt tolmácsoljak le tizenhat filmet, illetve a filmek előtti, utáni, közötti "alkotó" (rendező, producer, színész)-közönség beszélgetést is fordítsam, elégedetten hátradőltem: biztos, megvan a rezsim a következő hónapra. Ráadásul biztos lesznek a filmek között szórakoztatóak, nem is szólva arról, hogy találkozhatok a filmhétre érkező híres filmesekkel.

Zártkörű, ünnepélyes megnyitó

Mindenki engem bámult, amikor beléptem az Urániába. Tudom, hogy nem vagyok olyan rossz tolmács, de hogy az emberek rögtön felismerjenek, ez melegséggel töltötte el a szívem. És körülbelül húsz másodpercig tartott. Ennyi idő kellett, hogy észrevegyem a közvetlenül mögöttem érkező Szabó Istvánt és Volker Schlöndorffot. Rendben, irány a tolmácsfülke! A két évvel ezelőtti bajor filmhét megnyitóján (akkor a Hontalanul Afrikábant vetítették) is sokan voltak, de most zsúfolásig megtelt a nézőtér. Már jó pár éve tolmácsolok, de az ilyen nagy megnyitókon még mindig izgulok egy kicsit, elég csak belegondolnom, kik hallgatják a fordításomat... Tehát A kilencedik napnál koncentráltam (csak dolgoztam), nem tudtam a filmre figyelni, de a negatív hőst alakító német színész tehetsége teljesen lenyűgözött...

Második nap

Dr. Klaus Schäfer, a Bajor Film és Televízió Alapítvány igazgatója röviden ismertette a filmhét programját, majd elárulta, hogy az első film, az Álszentek szerinte a "legbajorabb" alkotás az egész mezőnyben. Szerényen mosolyogtam mellette, én már sejtettem a poént. Később a közönség fele - a magát németül érteni vélő nagyérdemű -beül majd a filmre, de nem ért belőle egy kukkot sem. Hisz a filmben nem németül, hanem bajorul beszélnek. Szerencsére legalább előttem ott volt a film német szövegkönyve, így amikor éppen nem azon igyekeztem, hogy a bajor westernfilm poénjai feletti kuncogásomat visszafogjam, fordíthattam a dialógokat.

Ami nekünk a 6:3, az a németeknek a 3:2. A berni csoda az 1954-es foci-világbajnokság döntőjét idézi fel, ahol - a mai napig vitatott körülmények között - a németek legyőzték az akkor négy éve veretlen magyar "Aranycsapatot". Wortmann érzelgős, háborúvégi család-újraegyesítős alkotást gyúrt az alapanyagból. Maga Wortmann zavartan toporgott a film előtt, és csak annyit árult el, hogy számára legmegnyugtatóbb az volt, hogy a kedvező német fogadtatáson túl Grosics Gyula is már háromszor látta a filmet. Gyula bácsi most is jelen volt a vetítésen, jelezve, hogy nincs itt baj kérem, fátylat a múltra. A film egyébként egy szép képekbe csomagolt, szívbemarkolóan mesélt lineáris történet, csak ne minket vernének meg a végén. Sönke Wortmannra amúgy kicsit megharagudtam: egy csomó sportközvetítéssel tarkította a filmjét. A normál német beszédtempó szinkrontolmácsolása se könnyű, de a német sportriporterek hadarásba fúló extázisánál szinte tarthatatlan volt a szinkron. Nem beszélve a női tolmács számára eleve nem érthető és keverhető fogalmakról, mint szöglet, les stb.

Hétvégi filmdömping

A hétvége mindig nehezebb, pláne, ha verőfényes kora őszi délután van. Gyerekfilmmel kezdek. Bevallom, kicsit ódzkodtam Szombóc, más néven Szombatmanó kalandjaitól, de kellemes meglepetés volt. Ritkán tolmácsolok gyerekeknek, és kicsit meg is hatott, hogy vették a poénokat, amiket a fülükbe duruzsoltam. A végén elkaptam az egyik kis kölyök vallomását, hogy neki az tetszett a legjobban, amikor a tolmács néni elnevette magát. Ilyet tettem volna? Pedig nem szabad!

A Gettókölyköket már alig vártam, hisz ritkán adatik olyan filmcsemege, amelyben görögül (egyik kedvenc idegen nyelvemen) is megszólalnak. Nem beszélve arról, hogy igazi kihívás, amikor németül/görögül beszélő filmhez angol szövegkönyvet kapok. Németországba vándorolt, görög csonka család viszontagságairól szól a film, olyan gyerekekről, akiknek még csak lehetőségük sincs a jobb életre. Embertelenség, kilátástalanság, tehetetlenség. Sok görög káromkodás is elhangzik, ami miatt sokat bosszankodom, hiszen a "máláká" (seggfej) szót nem fordítják le az angol feliratban, hanem azt írják ki "malacka" (pedig az asshole is leírható ma már). Az egész teljesen valószerűtlen. Fordítok egy filmet céltalan fiatalokról, és folytonosan mosolyognom kell, ahogy megjelenik a felirat: malacka... Még szerencse, hogy a nap végén az Újhullám visszabillenti a hangulati egyensúlyomat. Én a 80-as években voltam tinédzser, így még mindig lázba hoznak olyan dolgok, mint a szinti-pop, tupírozott, dauerolt haj, koptatott farmer és furulyarágó. A film végtelenül egyszerű történetbe ágyazva (amatőr müncheni new wave együttes be akar futni) hihetetlen jó kör/kórképet ad a 80-as évekről. Hálás feladat olyan jó filmet fordítani, amelyben sok a zenei betét, hisz ilyenkor a tolmács is nyugodtan hátradőlhet, és élvezheti a filmet a nézőkkel együtt. Gegek, abszurd szituációk és legfőképpen hihetetlen báj jellemezte a filmet. Azonban a slusszpoén még hátravolt. A két főszereplő színész (akik mellesleg nagyon jól néztek ki a filmvásznon) a vetítés után bemutatkozott a közönségnek. És mivel én voltam a tolmács, szükségszerűen nekem is... Sajnos meg kellett állapítanom, igaz az a mondás, miszerint a kamera csal. Ott állt ez a két hihetetlenül tehetséges, helyes színész srác, kedvesen, lezseren -165 cm-esen.

Hétvége 2

Kíváncsi voltam, hogy egy producer mit mondhat a Vadócok átlagban 10 éves korú közönségének. Aztán leesett az állam. Remek hangulatú bevezető kerekedett ki, bár a Vadócok-reklámpólót viselő gyerekek e nélkül is fel voltak készülve a filmre. Ez már a második olyan gyerekfilm, amely engem gyerekkorom Szeleburdi családjára és Keménykalap és krumpliorrjára emlékeztetett. Úgy látszik, Magyarországgal ellentétben Németországban továbbra is fontos (illetve jó üzlet) gyerekfilmeket forgatni. Az Álszentek múltkori vetítéséből okulva most már mindenki kért tolmácsgépet (így hívják az Örökmozgóban a fülhallgatót), így a film hatalmas sikert aratott, a közönség szétröhögte a széksorokat. Olyan jó volt a nézőtérről a fülkébe hallatszó visszajelzés, hogy a szóválasztással és a hangsúllyal még inkább próbáltam dobni a filmen. Tuti volt a közös élmény, nem is éreztem magam fáradtnak. Sok energiát kivett belőlem a Szívritmuszavar. Nem tudom, hogy Önök hogy vannak vele, de én vettem már meg könyvet, csak azért, mert tetszett a borítója. És néztem meg úgy filmet, hogy nem tudtam, miről szól, de sokat ígérő volt a címe. Már a Szívritmuszavar címéből sejtettem, hogy nagyon fog tetszeni. Hendrik Hölzemann elsőfilmes rendező, aki korábban civil mentősként átélt élményeit dolgozta fel egy rendkívül felkavaró történetben. Ritkán fordul elő, hogy a film annyira leköt, hogy szinte elfelejtek tolmácsolni, de itt most majdnem ez történt. A közönség is némán ült. A film végén a producer várta volna a kérdéseket, próbált kezdeményezni, de a nézők még a film hatása alatt voltak. Mit lehet ilyenkor tenni? Boldogan megköszönni, hogy ilyen sokan eljöttek, és szépen szerényen elvonulni. De nem ez történt. Producer asszonyunk sztorikat mesélt a forgatásról, elmondta, hogyan karolta fel a nevenincs rendezőfiút, és miért jó egy profitorientált nagy filmes cégnek, ha ismeretlen rendezőpalántákat támogat. Kár. Ettől kicsit meghalt a film, és vele együtt a hangulat is.

A felén már túl vagyok

A berni csoda már szinte emlékezetből megy a második vetítésen, pici gond továbbra is a futball-szakszavak tömeges előfordulása miatt adódik. A Távoli fények előtt picit izgulok, a szervezők szerint ez a fesztivál egyik legjobb filmje, nem akarom elrontani. Lengyel, orosz, német dialógusok váltják egymást, de nekem, egy standard angol szövegkönyvvel a kezemben nem okoz problémát. Persze felvonulnak a német sztárszínészek is, és rájövök, hogy a hihetetlenül jóképű és tehetséges fiatal építészt játszó srác nem más, mint a náci tiszt (August Diehl) a Schlöndorff-filmből.

Mongólia diszkrét bája

Hidegzuhany. Bár a Szívritmuszavar tegnapelőtti sikerének híre sok mozirajongó fülébe jutott el, és minden jegy elkelt, műsorváltoztatás történt. Sajnos a producer hazavitte a filmet, de szerencsére mégsem A berni csodát, hanem az új Schlöndorff-filmet vetítik helyette. Most, a második fordításnál lepnek meg az elképesztően jól megírt dialógusok. Az egész film egy koncentrációs táborból hazaengedett pap és egy náci katonatiszt szellemi párbaja. És itt jövök rá, hogy ezért könnyű fordítani ezt a nehéz szövegű filmet. Ugyanakkor nehéz is, hiszen nekem tolmácsolnom kell, de a két főszerepet alakító színész (Ulrich Matthes és August Diehl) szinte nem engedi, hogy levegyem a szemem a vászonról.

Megnyugtató, hogy nemcsak engem lehet egy jó filmcímmel a moziba csábítani, hanem "fél Budapestet" is. A pityergő teve története egy egész estés, bájos történetet ígér minden korosztály számára. Moziba ritkán tévedő ismerősöket látok pótszékeken szorongani. Szomorúan könnyező tevecsemete, édes mongol gyerekek, gyönyörű képek a mongol sivatagról. Mindez szép zenével és minimális szöveggel... Kívánhat-e ennél többet egy tolmács? Nem, vagy csak annyit, hogy mielőbb kezdjék el itthon is forgalmazni a filmet.

Végre (?) vége

Gettókölykök, Távoli fények és A kilencedik nap az esti menü. Budapesti moziközönség utolsó lehetősége: most, vagy soha. Teltházas vetítések, fáradó tolmács. És a végére egy elismerés: "nem is vettem észre, hogy tolmácsolták a filmet, olyan mintha értettem volna az egészet".

A 2. bajor filmhét / Oktober >Film< Fest 2 Német filmek Bajorországból / Deutsche Filme "Made in Bavaria" program vetítéseit az Örökmozgó Filmmúzeumban tartották október 1. és 6. között.