Boronyák Rita
Határok között
Film és önérvényesítés

(RI-nak)

Magyar filmgyártás jelenleg nem létezik, noha készülnek filmek, sőt néhány jó filmet is láthattunk. Az utóbbi évek mérlege kiváltképpen negatív: a Kontrollnak, a Dealernek nincs honnan kiemelkednie. Nincs jól megcsinált, megbízható filmes középmezőny. A vágyálmok világába tartozik a jó szórakoztató magyar film, olyan, ami sokakhoz szól, sokakat visz be a moziba. A közönségnek szóló műfajfilmek kedvelői Árpa Attila első könyve óta reménykedhettek abban, hátha ő lesz az, aki végre profiként lép föl. Talán majd ő bebizonyítja, hogy a filmgyártás üzlet. Az első lehetett volna azon az úton, amelyen ha sokan elindulnának, beindulhatna a kívánatos változás. Olyan filmek sokaságára volna szükség, amelyekről a szakma és a közönség sem elnézően nyilatkozik, nem a lesajnáló "ahhoz képest, hogy magyar, egész jó volt" hangzana a moziból kijövet (Valami Amerika, Üvegtigris stb.).

Árpa közönségfilmet ígért nyilatkozataiban. Hangsúlyozottan nem akart a filmes pályázati rendszerbe belépni, tudva, hogy a hivatalos filmes berkekben nemkívánatosnak tekintik kereskedelmi televíziós múltja miatt. Be tudta bizonyítani, hogy sikerre lehet vinni egy filmtervet a szokásosnak nevezhető kérincsélések nélkül is. Saját kapcsolatrendszerét használva üzleti alapra építette föl az Argo gyártását. Rátermettségét elég jól bizonyítja, hogy egykori munkahelye, a sikerkönyvében (Ha én ezt a klubról elmesélem) botrányvadász módon kitárgyalt RTL Klub is a finanszírozók között volt, s a díszbemutatón a csatorna vezérigazgatója, Dirk Gerkens mondta a laudációt.

Remény

Úgy tűnt, hogy Árpa televíziós múltja alapján tud(hat)ja, mit igényel a közönség. Két könyvéből pedig arra következtettem, tisztában van vele, mi az, ami a közönségnek is jó, de színvonalas is. Reméltem, hogy a televízión kívüli való világ Árpának már nem tudatos botrányépítést jelent, mert kinőtt a primer hatáskeltés bulvárvilágából. Példaképeinek Guy Ritchie-t, Tarantinót jelölte meg. Nem rossz, nagyon nem rossz. Elvégre a magyar mindennapok bőven szolgálnak "fényérzékeny" történetekkel. Ha Árpának egy csöpp esze lett volna, nem hagyja meg a "whiskys rabló"-t az amerikaiaknak, vagy a miskolci "Bonnie és Clyde" love storyját Deák Krisztinának. Számos történetet hallunk nap mint nap a hírekben, melyek itt játszódnak, mind nagyon magyar, mindegyiket meg lehetne jól írni, pergő dramaturgiával filmre vinni, és garantáltan érdeklődést keltene, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy a miénk.

Vajon miért hagyta figyelmen kívül a nagyon realista Árpa azt az alapigazságot, hogy az embereket elsősorban önmaguk és környezetük érdekli, ha egyszer széles közönségnek akart filmet készíteni? Egyetlen magyarázat kínálkozik: talán nem ismeri a hétköznapokat. A bulvár nem a hétköznap műfaja. A bulvár legfőbb éltetője, a botrány kitüntetett esemény, ami megtöri a hétköznapokat, jutalom, csámcsognivaló. Árpa realizmusa, úgy tűnik, a bulvárban ragadt, és nem annak hétköznapokban gyökerező mélyén.

Trash és píár

Legyünk diplomatikusak, és szenvtelenül szögezzük le: szükségtelen Ritchie vagy Tarantino filmjeivel összevetni az Argót. Jóindulatúan annyit megjegyeznék, hogy Árpa munkáján látszik, ismeri a két említett rendező filmjeit. Nem fogom vitatni Árpa megoldásait, mert ő van olyan okos, hogy minden, filmjét érhető kritikát képes munkája előnyére visszaérvelni. Nem sikerült akciófilmet készíteni? Mert ez akcióparódia! Ahhoz meg kevés a vicces jelenet? Mert ez trash-film! Az mi? Nem körülhatárolható és nagyon trendi. Életlenek a képek, szemcsés a kópia? Hiszen trash! Sorra-rendre levágódnak a fejek, a dialógus helyenként az érthetetlenségig rossz a hanghibák miatt? Miért vár jobbat, ez trash! Mindent szándékos trash-ként ad el: tévedés, mellényúlás, hozzá nem értés kizárva. Ha a néző, a kritikus a trágárságot kifogásolná, a valóságra hivatkozik, mondván, menjen végig a körúton az aggályoskodó. Szomorú, hogy igaza van. Csak az a baj, hogy Árpa profizmust ígért. A kifogásolt filmes hibák a trash-megjelölés dacára, minden mellébeszélés ellenére hozzá nem értésből, gyakorlatlanságból fakadnak. Amikor Tézeusz (Görög László) beesik a lakásába az ajtóval egyetemben, a helytelenül megválasztott képkivágás miatt tökéletesen látható, hol fűrészelték be, hogy ne okozzon sérüléseket. Ez píár, a maga teljességében. A reklám, a sulykolás, az erős ember ügyessége. És ez a piac, a maga pompájában. Mindent el lehet adni, csak a megfelelő szlogent kell hozzá kitalálni, és a megfelelő nyomatással kell üzemeltetni a marketingúthengert. Ez a szemléletmód nagyon veszélyes, különösen, ha az eljárást és minden megnyilvánulását önigazolásképpen önkényesen elnevezik profinak. Miért ne tennék, ők szabják a szabályokat. Csakhogy a filmnek van múltja, hagyománya, nem most kell kitalálni a működési elvét, s van kódrendszere, nyelve, amelyet az Argo alkotói nagyon kezdetlegesen beszélnek. Árpa és társai formai eredetiség és valódi mondanivaló nélkül, a jó hecc jegyében, poénkodva blöffölnek, de ez a blöff nem az a Blöff.

Árpa önmagában is nagyon veszélyes. Ennek a mondatnak örülne igazán! Csak úgy mosolyogna az elégedettségtől a szeme, hisz az efféle minősítés az életeleme! Árpa igazán és lényéből fakadóan, megejtően vonzó, minden kétséget kizáróan ő a menő csávó. Nagyon népszerű, mert okos pimaszsága a fenekestül felfordult, értékválságos, szomorúan erőszakos és neurotikus Magyarországon, a sokmillió szegény országában, ahol a "whisky-s rabló" már-már nemzeti hős lehet, követendő példa. A valóságshow-k által megmozgatott és fanatizált tömegek ugyanúgy a népszerűséget, a sikert, a gazdagságot akarják, ahogyan ő, és a közös célért mind külön-külön ordítják, hogy félre az útból. Miért is? Mert jönnek ők, az erősek, a nagyhangúak, a mindent akarók. Forradalom ez, a tömegek forradalma. Mindenüket odaadják, hogy cserébe 15 perc hírnevet kapjanak. Minden eszköz megengedett - lásd Árpa az RTL Klubnál.

Média és kultúrreflex

A médiáról Magyarországon kevesen írtak Árpánál kendőzetlenebbül. A Valótlan Világtalan - Halál egyenes adásban című könyve VV Attila megtagadása és leleplezése. Önkritika és számvetés. Írása közben működtek az Árpába beépült kultúrreflexek. Ő is felhívja a figyelmet arra, amire Schilling Árpád a Nexxt-Frau Plastic Chicken Show-ban (2001): "Eddig is el fog menni, emberek!" Árpában még megvan, ami az Árpa-produkciókon, a valóságshow-kon és általában a kereskedelmi televíziókon szocializálódó generációkban nagyon félő, hogy már nem lesz meg. Annak tudása, hogy a bulvárspirál nem tud megállni. A kukkoló ember mindig többet akar. Ha a szex, a durvaság, az egymás legyaloglása már nem elég, akkor a nyílt színi gyilkosság lesz csak elegendő pihentető levezetés a napi robot után a tévénézőnek, figyelmeztet maga Árpa. Úgy, hogy korábban mindent megtett annak érdekében, tekeredjen csak minél jobban az a spirál. Árpa az Argót szánta bizonyítéknak arra, hogy tud mást is. Lehet, hogy szeretne, de egyelőre nem tud.

Két szélsőséges viszonyulást láttam a valóságshow-khoz. Az egyik a Réz Andrástól: a nagyon művelt hasonulás. Ez van, ezt kell magyarázni, sőt, közhelyszerűen befejezve a mondatot, ezt szükséges szeretni is. Teljes esztétikai és logikai fegyverzettel védve a létezőt, mint a létező világok legjobbikát. Hogyisne volna a legjobb, hiszen nincs más. Nagyon logikus. A másik a teljes elutasítás: Kornis Mihály dühösen elhagyta a Nap-kelte stúdióját, ahol a valóságshow-król vitáztak a magyar értelmiség médiaarcai. Vitatkozni a létezővel, s a vita értelmetlenségét látva elhagyni a terepet. Béke van, és mégis háború. Ha kivonul, a terepet otthagyja éppen azoknak, akikkel nem volt képes megvívni az igazáért. A csatát elvesztette, a terep az ellenfeleké.

Ha abból indulunk ki, hogy a valóságshow a nagy tanítómester, akkor jelenleg Árpának áll a zászló. A filmje írásom időpontjában túllépte a 100 ezres nézőszámot. Vessük ezt össze azzal a ténnyel, hogy a filmszemle-fődíjas Magyar szépségnek (Gothár Péter, 2003) a mai napig nincs forgalmazója. A hivatalos filmkészítés által jutalmazott alkotás addig sem juthatott, hogy megmérettessék a mozikban. Árpa filmje 2004-es, vetítik, özönlenek rá a nézők. És tovább élezem az ellentétet: Gothár filmje nem nevezhető sikerült alkotásnak, így jól látszik, hogy valójában nem tömeg- és magaskultúra áll ellentétben egymással. Ahogyan nem is tartom értelmesnek az effajta, a hierarchia alapján történő ütköztetést. Hogyan lehet állást foglalni? Mi a hivatkozási alap? Ha a nézőhöz Árpa munkája jut el, mert ő el tudta érni, hogy húsz kópiával vetítsék a multiplexekben, mit kell gondolnunk? A film a közönség számára készül, s Gothár filmje akkor sem lenne közönségfilm, ha vetítenék. Legyünk álszentek, s tekintsünk egy rossz filmet fontosnak a nagy szent kultúra nevében? Vagy álljunk a másik oldalra, s sebesen gondoljuk azt, hogy az a jó film, amelyet a nézők megnéznek? Fogós kérdés. Mert a néző befolyásolható nagyon, s a népszerűség a jelenléttől függ. A nagyon hangsúlyos médiajelenléttől. Mert képviselni tudni kell, és ebben lehet Árpa példa. Mert van ténykedésének egy példaértékű szelete, amelyet eltanulva talán túl lehet lépni a mai helyzeten. Kulcsszavak: helyzetfelismerés és érdekérvényesítés.

Nem szeretném túldimenzionálni Árpa jelentőségét a mai magyar filmes helyzetben. Akármilyen fájdalmas is, de a film ugyanolyan áru, mint az unásig emlegetett mosópor. Ugyanúgy kell eladni, ugyanazokkal a fogásokkal. Meg kell tanulnia a magyar filmesnek jelen lenni a piacon. Nem az íróasztalánál, a nyugodt csöndben, légvárakat építve arról a valaha volt helyzetről, hogy a művész művész, és neki különleges bánásmód dukál. Mert az is ugyanaz a kitűnni vágyás, önmagát láttatni akarás. Fikarcnyit sem különbözik az Árpa önérvényesítése mögötti exhibíciós vágy Gothárétól. Aki közönség elé lép, magát akarja megmutatni. Álszentség a művészetre hivatkozni, és a műért való harc fázisát elegánsan kihagyni akarni. El kell tudni adni. Érdekessé kell tudni tenni. Az eszközök megválasztásában természetesen aztán olyan óriásiak lehetnek a különbségek, amekkora a Való világ és például a Dealer promotálásában megtapasztalható.

Nem biztos, hogy a művésznek meg kell fizetni azt az árat, amit Árpa Attila érzésem szerint megfizetett. Árpa neve és a sikersztorija miatt tízezrek tódulnak a moziba megnézni az Argót. De Árpa a maga személyében nem sokat nyert. Akkor sem, ha anyagilag nyertes. Mert miközben Árpa előadja kígyóbűvölő műsorszámát, Árpa, a gondolkodó lény, a marketingtől meg nem fertőzött énje szenved. Elsősorban az unalomtól. Túlságosan jól tudja, mit kell csinálnia, túlságosan profi. Paradoxon: a harcokban edzett ember rutinos lett, kevés helyzet jelent számára kihívást - ez a halála, mert őt az új meg új kihívások éltetik. Újabb paradoxon: most már szenved attól, hogy szerepelnie kell, hogy színház az egész világ, s abban ő magára a kőprofi szerepet osztotta. Már kőprofi, kő, nem mozdulhat, mert amit kitalált, sikeres. Merev, és nagyon, de nagyon unja. Túlságosan jól ismeri a játékszabályokat.

A kultúrbeidegződések gyötörte sztár

A Ha én ezt a klubról elmesélem című könyv utolsó két oldala azt sugallja, hogy Árpa, ha nem is bánt meg semmit televíziós múltjából, azért ráérzett a határra: "Nem hozhatjuk a nézőt kellemetlen helyzetbe azzal, hogy vulgáris dolgokat mutatunk neki, nem okozhatunk zavart a fejében azzal, hogy provokáljuk, nem érezheti magát kényelmetlenül attól, amit lát. Ennek ellenére én puncimosást adtam önöknek. Cserébe a nézettségért... Rá kellett jönnöm, hogy igenis vannak kompromisszumok.". Aztán a készítendő filmjéről írt, s mivel önmagát is kíméletlen egyenességgel ábrázolta, reménykedhettünk, hogy a könyvből megismert okosság és tisztánlátás segítségével készítendő filmjében a hatáskeltés általa jól ismert eszközeit 15 perc hírnévnél hosszabb távú célok érdekében használja majd. Nem így történt.

Árpa Attilának ugyanis "van lelke". Minden fogalmazásbeli felszínessége és kiszámítottsága dacára, profizmus ide vagy oda, ott érződik az írásán. Nem véletlen, hogy a piálást emlegeti. Iszik, hogy kibírja. Mi a nyereség? A nézőszám. A cél a sok Ladikos Laci bácsi meghódítása ott a tévé és a vászon előtt. (Csak őt emlegeti folyton célszemélyként, ami mutatja, hogy Árpa a tetejébe körültekintés nélkül macsó, ahogy a magyar átlag. Célközönség férfiak és nők egyaránt megeszik, hogy az Argóban nincsenek nők. Illetve van egy nőnemű mellék-főszereplő, aki a médiában nyomul, kifejezetten férfias eszközöket használ. Rosszul van megírva a szerepe, még a neve is rossz: Kun Katalin - kimondta ezt valaha valaki így egyben a stábból? KunKa.)

Sztárok egymás közt promóciós hakniban

Árpa a Fábry-showban. Egykori televíziós csatornájának showmanje úgy pattan le Árpa zártságáról, hogy a fal adja a másikat. Az intelligenciája maradék morzsáiból haknizó Fábry készületlenül, idegenkedve, kötelességszerűen fogadja műsorában, s Árpa egy pöccintéssel a helyére teszi. Kijavítja Fábry tárgyi tévedéseit, a nyugalom fölényével inti meg. Aztán rájön, fölösleges, mert Fábry úgysem hallja őt. De nem kell durvának lennie, most nincs szükség a nagyágyúkra. Lehet jóképű, megnyerő, lefegyverző mosolyú, udvarias. De valahogy nem élvezi. Csak a nevetésében érezhető némi élet, a többit rutinból hozza. A show businessben kerekre kopott. Muszáj volt neki, hogy minél kevesebb támadási felületet adjon. Felszíne sima. A vele készült interjúkból kiderül, hogy még a gyakorlott és valóban kíváncsi kérdezők sem találnak fogást rajta, mert ügyesen kisiklik. Fábry nem kíváncsi Árpára, nem akar élő beszélgetést. Kötelességet teljesít: promotálja az RTL Klub által támogatott filmet, az Argót.

Rossz választás. Unalommal propagálni egy filmet, amelynek lételeme az érdeklődéskeltés, az elégségest sem üti meg. Árpa pontosan tudja, mit akar tudatni a nézőkkel. Ugyanaz a közlendő, ami a többi információs, promóciós csatornán. Ugyanaz a poéntár, ugyanazok a forgatási kis színesek. Minden gondosan végigagyalva, lecsiszolva, kiszámítva. Még éppen legyen kicsit törvénysértő az illegális forgatások felemlegetésével, mert az érdekes, de túl messzire azért nem tanácsos menni. Mert MINDENKI kell. Nincs célközönség. Mindenki Ladikos Laci bácsi.

Ha Fábry akárcsak tíz évvel ezelőtti önmagát nyújtaná, bizony be-beszólna, és akkor talán Árpa sem unatkozna ilyen feltűnően. Mert Fábry észjárása üdítően kiszámíthatatlan (volt). Elképesztően eredeti szóáradatával folytatott valaha hatalmi harcot. Hajdanvolt remek képzettársításaitól nem a szóbősége, sokkal inkább a szellemessége miatt nem jutott szóhoz beszélgetőpartnere. Mára Fábry szómenése maníros locsogás, amire Árpa csak legyint. Kihasználja Fábry nézettségét, de valójában kutyába sem veszi. Fábry is, a többi újságíró is eszköz. Gondosan megmért, kimilligrammozott kampány részei. Amely kampány célja nem adás, hanem elvétel.

A helyzet szomorú. Szomorú Fábry, szomorú Árpa, aki az adott kiszámítottságban nem létezik, hiszen automata üzemmódban van. És szomorú a néző is, mert néhány jól elsütött poénon nevetve elfelejti, hogy nem kapott semmit. Világítást, dramaturgiát, kicentizettséget, ügyességet láthat, de kívül marad. A legtöbb, ami a helyzetből kihozható, az elismerő csettintés: na, ezt jól csinálták meg (ez esetben még csak nem is). Itt a show business csúcsa, ennél többet nem tud és igazából nem is akar adni.

A show business előnyei

A tudatossága. A kiszámíthatósága. A zabolázottsága. A "ha ezt csinálom, akkor ez és ez történik" biztonsága. Paradoxon: miközben egyre messzebb és messzebb megy az érdeklődés fenntartásában, mindenkor a kiszámított hatás vezérli. Úgy megszabni a botrányt, amely az érdeklődés felkeltéséhez és főként fenntartásához kell, hogy azért az még ellenőrizhető maradjon. A show business maga a forma. Tudni, mit miért, milyen hatással. A tartalom másodlagos, de az adott viszonyok ismeretében elég pontosan leírható. Tartalomtár, gondosan megszabva. Az egész készlettár próbája a siker, izgalmát a bukás lehetősége adja.

Árpa a show business nagymestere. Könyveiben pontos és természetesen tudatosan jól kontrollált képet ad arról a folyamatról, ahogyan mostani show-bizguru énjévé vált. Naivitásról, hitekről eleve szó sem esik. Gátlásokról sem. A stratégia, az ügyesség, a dörzsöltség vezet látszólag mindent a könyvében. Az egyetlen öltönytől a luxuséletmódig. Mert az a cél. A gátlástalanság az eszköz, a siker a cél.

Portré önérvényesítéssel

Árpa Attila olyan, mintha egy amerikai életmódkönyv alapján tervezték volna: magas, jóképű, szikrázóan okos, szellemes, és mindig, minden körülmények között tisztában van a saját érdekeivel. Árpához hasonló ember nincs Magyarországon - azaz nyilván több ezer van, de ők mind olyanok, mintha a másik 999 nem lenne. Könyveiben, nyilatkozataiban lefegyverez megnyerő nyíltsággal vállalt exhibicionizmusa, hatalom- és pénzvágya. Az országunkra jellemző álszentség számára ismeretlen fogalom. Érdekeit nem maszkírozza semmivel, nem hangoztat emberbarát szózatokat, nem vall szerelmet az ő édes televízió- és filmnézőjének, nem akarja tanítani, nevelni az emberiséget, nincsenek hangosan hirdetett céljai. Annyit kommunikál magáról, a dolgairól, amennyit célravezetőnek tart. A hazánkban szép számmal fellelhető meg nem értett, értsd érvényesülni nem tudó tehetségek, ha nem szégyellnék, tanulhatnának tőle.

Amit tudni enged Árpa Árpáról, az nagyon pontosan kijelölt világot mutat. Annak a világnak két sarkalatos értéke van: a siker és az érdekesség. Árpa látszólag jól érzi magát a rivaldafényben, úgy tűnik, a siker és az érdekesség egyszerűen lételeme. Mégsem kelti nyüzsgő sikerhajhász benyomását. Beszédmódja nyugodt, gesztusai és mimikája fegyelmezettek, szerencsésen elegáns alkatának hála imádott bőrszerkójában is úriember kinézete van, összességében tehát egy gyors észjárású, jó humorú, pontosan gondolkodó, komoly ember. Az évek során megszerzett alapos médiatudása birtokában komolytalankodik a szakmáján, amelynek biztosan kezeli eszközeit.

Önérvényesítés és filmezés

Árpának igaza van a maga szempontjai szerint. Ha ez a pálya - ezt és ezt kell csinálni, gondolja. A show business eszközei azonban nem alkalmazhatók a filmre. Árpa nagy erőkkel felvezetett Argójában egy kocka film nincs.

Filmet kétféleképpen érdemes készíteni. Először, ha valami nagyon fontosat akar valaki elmondani. Ha érdekli az embereket a mondanivaló, az elviszi még a helyenként kevéssé sikerült formát is (Kontroll). Másik esetben nagyon jónak kell lennie formailag a dolognak, profinak, hogy a jól megcsináltság gyönyörködtessen (erre sajnos nincs magyar játékfilmes kortárs példa). Az Argo elsőfilm, készítője sem mondani nem akart különösebbet, sem a formához nem ért. Nem érdekes és nem szórakoztató. Ha Árpa mondani szeretne valamit, akkor a médiáról, a hatásmechanizmusról kellene forgatnia, mert arról van tudása - kérdés persze, hogy anyagából tudna-e filmet gyúrni. Ha pedig műfajfilmet akar készíteni, akkor tanulnia kell, amihez nem biztos, hogy megvan benne a kellő alázat. A tudást nem lehet erőből, önérvényesítő eszközökkel megszerezni. Jó alkotáshoz csupán az, hogy jó valaki az eladás művészetében, nem elég.

A forgatókönyv hollywoodi és részben csehes ihletésre a magyar kisembert állítja középpontba. Gonosz, gátlástalan, tehetségtelen, műveletlen, elképesztően bunkó és közönséges. A dramaturgia szerint minden szerencsére szüksége van, hogy győzhessen. De az Árpa által sokat emlegetett magyar kispolgárnak, Ladikos Laci bácsinak ára van, amit a film készítői és Árpa együttesen sem tudtak megfizetni. Az ő pénznemükért csak Balog Tibi kapható. Hja, ez egy böszme, bűnözős ország, gondolja, s megpróbálja megtalálni a böszme bűnözés előnyeit Balog Tibiben, aki majd jól legyőzi a gonosz profikat. Jó gondolat lehetne, csakhogy a kisember nem használható annak a számára, aki csupán mix-megfontolásokból akarja beletenni valamibe, s meg sem próbálja látni őt. A film nem valóságshow, ahol az élő, mozgó szereplő majd megoldja a helyzeteket, a mindenható szerkesztőnek csak jó érzékkel ki kell őt választania. A figura nincs megírva. Ahogy a film sincs megírva, ahogyan film sincs, csak sitcom-helyzetek laza lánca. Néhány jó ötlet, sok import humor-közhely mixelt egyvelege, feldolgozatlan és átgondolatlan motívumok összessége, végtelennek tűnő unalmas puzzle, s a szép, hosszú főcím.

Személyes záradék: én még szeretném azt hinni, hogy a show business értékei mások, mint a mindennapi életéi. Ne az emberi tudatosság alakítson mindent! Ne a kiszámíthatóság és a botrány gondos adagolása irányítson! Jusson hely a valódiságnak, az ember természetes késztetéseinek! A tehetség általában ezt a civilizációs alapkérdést célozza. A civilizáció egyre inkább a tudatosságot, a tervezettséget, a racionálisan mérlegelt dolgokat jelenti. Nem szabadna. Az ember unatkozik a tiszta kiszámíthatóság birodalmában, ahol az ösztöneit célozzák racionálisan. Nem az a valódi meglepetés, amit kiadagolnak gondos eszek számunkra.