Szlaukó Katalin
Sziget Fesztivál 2004

Pedig nem is filmfesztivál

Évekig kibírtam Sziget nélkül, tudni véltem, milyen lehet, bólogattam, amikor mesélték, milyen jó buli, mégsem akartam kimenni rá. Három éve az első Sziget-kaland félresikerült, nem is értem miért tettem be újra a lábam. Végül megfőztek. Tavaly a Circus Baobab akrobatái után a sötétben utat keresve belefutottam a Kovalik Balázs-féle Figaro-előadásba. Lerogytam fél tucat részeg német srác közé, akik áhítatos csendben hallgatták az operát. Bár akkoriban sokan mondták azt is, hogy mi a fenét keresek kint, ha azt sem tudom eszik-e vagy isszák a Chumbawambát...

Nem lehet egyszerre három helyen lenni. Bevettem hát magam az Octopus, a Szabadiskola sátor és a mozi alkotta háromszögbe, hiszen a tavalyi tapasztalatokból okulva itt az üresjáratokban is lehet érdekesnek ígérkező beszélgetésbe, színházi előadásba, kicsit komolyabb koncertbe akadni. Igaz, sokszor egy szatyornyi meleg ruha kellett a műélvezethez.

A szabadtéri mozi mellett a Mozinet sátrában minden délután négykor fiatal filmrendezőkkel beszélgettek idén bemutatott vagy épp bemutatásra váró filmjeikről. A Simó-osztály utolsó elsőfilmje készen várja a forgalmazást. És ha részleteket nem is láthattunk Groó Diána Csoda Krakkóban című filmjéből, egy 12 perces, külön erre az alkalomra készült klipet elhozott a rendezőnő a beszélgetésre. Sajnos a gyatra fényviszonyok miatt a filmből kevés látszott, de így is fellelkesültünk, olyannyira, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál előadására, ahol a film decemberi bemutatója előtt levetítették a teljes Csodá...-t, közelharcok árán, de beverekedtük magunkat. A lengyel-magyar koprodukcióban készült film nagyobb részét Krakkóban forgatták. A lengyel producer maga Krzysztof Zanussi volt, aki már az első vágott verziót is elégedetten nézte. A film külön érdekessége, hogy a jiddis, magyar, lengyel nyelvek mellett nagyrészt a közép-európai angolon (sic!) hangzanak el a dialógusok, a mozikba pedig csak feliratos kópiák kerülnek. A történet nagyon lecsupaszítva egy Magyarországról Krakkóba került zsidó fiú, Pjotr és egy ösztöndíjjal kint dolgozó restaurátorlány, Eszter szerelméről szól, a bonyodalom pedig egy ősrégi könyv körül zajlik, amivel a fiú dédapja, egy csodarabbi életre tudta kelteni a halottakat. A végtermék egy kedves, szerethető, kicsit misztikus keserédes darab, két fantasztikus színészi alakítással: a nagymama szerepében Békés Italával, a rabbiéban Franciszek Pieczkával.

Ugyanitt, két nappal korábban a Magyar Nemzeti Filmarchívum, a Magyar Filmlaboratórium és a Veszprémi Egyetem Képfeldolgozás Tanszékének munkatársait lehetett faggatni az Örökmozgó Filmmúzeumban a szeptemberi Filmemlékezet Fesztivál keretében - akkor még csak - bemutatásra váró Ludas Matyi felújítási munkálatairól.

A Szabadiskola sátorban Pálfi Györgyöt a készülő Taxidermiáról kérdezte a film.hu munkatársa. A beszélgetés alatt a kivetítőn a film készülő honlapjának alapjául szolgáló CD-ROM-ot nézhettük, ami a költségek összekalapozásához szolgál referenciául. A három részből álló családtörténet (nagyapától unokáig) középső része már kész van, a rendező az epizód két főszereplőjét is magával hozta. Nagyon a munka elején járnak, hiszen még 30 forgatási napjuk van hátra, 2005 januárjára lesz dobozban az utolsó muszter, mondta a rendező, a vágáson kívül pedig még rengeteg trükk elkészítése is ezutánra marad. Jóllehet a téma nagyon is magyar vagy kelet-európai, de Pálfi szerint a film külföldön is eladható termék lesz, amit garantál a film forgatókönyvének Sundance-díja is. Két jelenetet mutatott meg a leforgatott anyagokból, egyet az apáról, egyet az unokáról. Kálmán, az evőbajnok épp ki akar szállni a versenyzésből, kis Kálmán, a fia pedig élete első edzésén tejbegrízben fölényesen veri tíz társát. A mama pedig ott áll, és könnyes szemmel, büszkén figyeli a gőzölgő vályú fölé hajló csemetéjét. Kacagtató és torokszorítóan tragikus a jelenet. Alig hat percet láttunk a filmből, de annyira megragadott, hogy alig várom már a bemutatóját. Pálfi elmesélte, hogy milyen nehéz volt Kálmán szerepére embert találni, hiszen egy sportevőnek minimum 140 kilósnak kell lennie.

Két nappal korábban Bereményi Géza Micsoda útjaim címmel tartott "órát" a 70-es évekről. Pályakezdéséről mesélt, Cseh Tamással közös munkáiról, közben közös szerzeményeiket játszotta le a hallgatóságnak. Személyes emlékeit felidézve próbálta a zömében lányával egykorú hallgatóságnak elmagyarázni, milyen is volt akkoriban fiatalnak lenni. Hogyan élt, hogyan szórakozott, mitől félt és mire vágyott az akkori fiatal generáció. Amit elmondott, azzal értelmezte a közbeiktatott dalokat.

Két program közti szusszanásban a Sziget mesék sorozattal a Libiomfiig jutó Kálmánchelyi-Végh alkotópárosról is megnyugtató hír érkezett. Idén csak korábbi filmjeiket ismételték a Szigeten, s bár úgy tűnt, szélcsend honol házuk táján, most kiderül, újabb forgatókönyveken dolgoznak.

Az RTL Klub szabadtéri mozijában minden este két játékfilmet vetítettek. Még soha nem láttam ott akkora tömeget, mint a Kill Bill egymás után játszott részeinek előadásán. Itt aztán lehetett pótolni, újranézni! Bár szerintem ennél sokkal lényegesebb a tízórás bemelegítő filmblokk, amelyben magyar rövidfilm-válogatásokat vetítettek. Igazi gyöngyszemekre bukkanhattunk. A hangulat is családias volt: a focipályányi téren ötven néző lézengett. Aki nem valamelyik alkotó ismerőse volt, arról rövid időn belül kiderül, filmrendező szeretne lenni. Sajnos a kiadott programmal legkevésbé sem egyezett a vetítési sorrend, de legalább minden estére jutott meglepetés, és a "nem szeretem" filmeket sem hagyta ott az ember, mert sosem tudhatta, hogy mi jön utána. Sajnos a koncertek ideszűrődő zajában és a rossz hangfalaknak hála sokszor csak onnan volt élvezhető a dialóg, ahonnan már alig látszott a vászon.

Többek között főiskolás vizsgafilmeket mutattak be (Nuker, Rohatt dolog, 18 kép egy konzervgyári lány életéből - Grunwalsky-osztály, 2003), előkerül újra a tavalyi kedvenc, Pálfi Szabolcs Busza, a filmszemléről ismert Inforg Stúdiós filmek: a Genius Diabolis, Játszó gyerekek, és a Jocó, az ugyanott díjnyertes 1 hét, részletek Papp Gábor Zsigmond Budapest retrójából.

Itt fedeztem fel Géczi Dávid Falu skizóját -, idén sajnos nem volt vetítés a Filmszemlén a kizsűrizett filmekből, különben már korábban rátalálok -, aminek sajnos csak az első fele igazán jó. A film vidéki "idillel" indul. Tomi nagyanyja hangjára riad álmából, menni kell, etetni kell a csirkét, kecskét, fejni is kell, a kutya szódára szomjazik. Ha nem az aktuális munkákat sorolja, akkor az evéssel vagy a nősüléssel kergeti az őrületbe unokáját, esetleg épp a késő éjszakai tévénézést rosszalja. A nagyinak csak a hangját halljuk, ahogy folyamatosan dirigál, az elúsztatott, kézikamerával felvett klipszerű képeken pedig a hőst, aki orra alá mormolt káromkodásokkal teszi a dolgát a háztájiban. A párhuzamos monológok annyira más nyelvrétegben vannak, hogy rögtön találgatni kezd az ember, mit is keres egy ilyen fiú a faluban. A dialógokat és a képeket humor szövi át, mintha a Hukklét mixelnénk Szőke Andrással. Tomi lázad, amikor pedig végleg betelik a pohár, fogja a hátizsákját és a fővárosba utazik. (A két helyszín közé a film zenéje is határvonalat húz: MagUra (falu), Pantheon (város).) Itt derül ki, hogy Tomi, a "Füves" ismert alvilági figura, akit lelőttek, és kómába került, persze olyan hírek is terjengtek, hogy vidéken húzta meg magát a nagyanyjánál. Sajnos, amennyire jó a civil nagyi, annyira rosszak a gengsztereket alakító epizódszereplők, főleg, mert köztük ott az ellenpont az újságos szerepében a színész-rendező Végh Zsolttal. A filmet a nagymama hangjára felriadó fiú epizódja fogja keretbe, a nézőre hagyva a döntést, hogy mi volt álom, mi a valóság.

Ráadásként Géczi fekete-fehér majdnem némafilmjét is levetítették, ami Káldy László: Jövök, ha tudokjának végkifejletére rímel. Géczi Dávid Házasságában traktort látunk a sufniban, ami előtt fűszálat rágcsáló kalapos férfi újságot olvas, azaz olvasna, ha felesége szüntelen pörölése egy perc nyugtot hagyna neki. Hallgatja egy darabig, majd komótosan a csákányért baktat, és eltűnik a kuckóban. Felesége tetemével lép vissza, talicskába teszi, kicsit félretolja, cserepekkel és szalmával befedi. Gondosan a helyére teszi a talicskát, megtisztítja a csákányt és visszaül olvasni.

Deák Péter Áramszünetjét a 35. Budapesti Függetlenfilm Szemlén díjazták, nem véletlenül, de a Szigeten este, sötétben, szabadtéren talán jobban hatott. Régen féltem ennyire. A vásznon egy sötét lakás pillanatképei: merev test a kádban, fortyogó főzet a gázon, árnyék a falon, egy kéz bárdot emel, sejtelmes gyertyalángok imbolyognak, sikoly, egy nőt ütlegelnek az ágyon. Mikor lőn világosság, kiderül, hogy semmi horrorisztikus nem történt, pusztán egy lakásban pillantottunk körül, ahol az anya főz, az apa épp hazérkezik, az egyik lány fürdik, a másik pedig kedvesével párnacsatázik.

Csáki László Fluxus című kisfilmje Paul Auster Timbuktujának filmes adaptációja. Virazsírozott képeken látjuk megelevenedni a narrátor gyermekkori emlékét, egy napot az életéből, amit szokás szerint a Fluxus hajfény ragyogott be. Maga a szer annyira gusztustalan volt - már csak az is, ahogy az üvegből a fejére cuppant -, hogy óhatatlanul arra gondolt, a gyártó kamasz fiúk spermájából kotyvasztja termékét. Nem elég, hogy fénylett a feje, ráadásul lerítt róla, hogy életét a szülei irányítják. Az iskolában aztán szép lassan, minden áldott nap sisakkeményre száradt a fején a kulimász, olyan fura lett a tapintása, hogy nem lehetett nem birizgálni. A komédia utolsó felvonása az utolsó, megváltást jelző csengőszókor következett: levakarhatta a fejéről a ragacsot. Ami legalább olyan jó volt, mint az összes szex, pia és drog, amit azóta eltelt életében megtapasztalhatott. Tízévesen a Fluxusnak köszönhetően megízlelhette a magányos boldogságot. (Manapság sajnálatos mód szinte csak rövidfilmekben vállalkoznak a rendezők irodalmi művek feldolgozására, a filmszemlén több is akadt, Hajnóczy Péter Ki a macska? című novellájából kettőt is neveztek.)

Az Eső utánnal cannes-ban nyerő Mészáros Péter legújabb filmje, A disznó útja az európai uniós csatlakozás apropóján született. Pátosz- vagy demagógia- és lenézésmentes a produkció. Májusban a győri Mediawave-en versenyen kívül tartották a premierjét. Egy csatakos, gumicsizmás nagydarab figura száguld oldalkocsis motorján az esőben. A motor lefullad, ő pedig kétségbeesetten stoppolni kezd a műúton. Egy német sofőr veszi fel, hősünknek tehát kézzel-lábbal kell elmutogatnia, hogy állatorvoshoz siet, mert a kismalaca halálán van. A nyugati autó megfeneklik a vidéki földúton. A gazda tolja, de mire végre kikecmeregnek, a malac megdöglik. A tragédia összehozza a két férfit, szomorúan kuporodnak le a német laposüvegével a kocsi előtti sárba - ekkor a malacka panaszosan felnyög.

Zajos sikert idén csak a MyFilm és az Exist Stúdió animációs filmjei arattak, hiába no, a kilátogató közönség könnyed szórakozásra és nem királydrámákra vágyik, ők a Szigetmesékhez szoktak. Nádas Tibor kétperces remeke a Hogyan repüljünk? Egy hiperaktív kiscsibe szárnyalási problémáit egy sztoikus agg kakas tanácsával rövidre zárja. Ugyanis, ha a csibe megbökdösi a kérődző tehén tőgyét, egy akkora rúgást kap, hogy az óceánig száll. Kollár László - Pál Balázs Csigaemberében a mesélő Igor Lazin, a blikkfangos szövegnek és történetnek külön bájt ad a narrátor akcentusa és a felvételben hagyott nyelvbotlások. A Gnóm bolygón kihaltak a normális lények, mert a nők az elesetteket ápolták, így a sérültek maradtak fenn. Egy bolygóközi utazási irodával missziót szerveztek a legszerencsétlenebb országba, így kis hazánkba is, hogy jobbítsanak a folyton sopánkodó földlakók életén. Cserébe néhány magyar filmrendező ellátogathatott hozzájuk. Hozzánk többek között egy csiga-, egy tapír- és egy lajhárember érkezett, akiket egy öreg házaspár fogadott be, s nevelte őket sajátjaiként. Egy napon elromlott az asszony tévéje, mire gyermekei hozzáláttak, hogy felvidítsák, és előadják neki kedvenc sorozatának, a Bátor tűzoltóknak házi változatát. Csak közben porig égett a lakás, s hiába oltották, mert a csigaember lassú volt ugye, a lajhárember csak aludt, a sünember meg kilyukasztotta a slagot. Leégett minden. De ez megváltoztatta az idős emberek életét: nekiláttak az újjáépítésnek, a mozgástól javult az egészségük, és többé nem sopánkodtak. Közben a Gnóm bolygón vendégeskedők az ott őshonos sültgalambok fogyasztásától eltunyultak. Az Exist Stúdiót Hegedűs Márton jó öreg Bérgyilkosa és tavalyi, kétperces Zaja mellett Riedl Katalin Tündérkékje képviselte. Ez egy szeretnivalóan gonosz darab. A cicát és madarat áruló állatkereskedő törzsvevője két szomszédasszony. Napi (!) vásárlók, ez a tény a boltos kíváncsiságát is felkelti, egy napon meglesi hát, mi ennek az oka. A cica levadássza a madarat, így annak tulaja szeretve gyűlölt szomszédnője hipnotizálása után baltával metszi le a gyilkos négylábú fejét. Majd kedvenceiket mindketten gondosan elföldelik a kertjeik mögötti tarlón. A sírok sora végeláthatatlan. A boltos elszörnyed. A következő nap, mint vérbeli kereskedő már dupla áron árulja a jószágokat, koporsót is ad melléjük, mindkét vevő megelégedésére. A boltos ugyanis egy saját szigetről álmodik, és így pedig gyorsabban gyűlik rá a lé.

Ternovszky Béla Hüje Robinsonja a modern kor gyermeke, mind tecnikailag (komputeranimáció), mind szellemiségében. Szigetre vetett hőse a földdarab teljes flóráját felhasználva kényelmes otthont épít magának famotorral, fatévével. Szó szerint vékony kacsalábon forgó palotát, hiszen építményébe a sziget sziklaanyagát beledolgozza. Amikor pedig minden kész, a leheletnyi tartópillér mindent a tengerbe temet.

Egyik este épp szedelőzködtem, amikor a nagyfilm helyett a fesztivál egyik reklámszignálja hangzott fel, majd alig félperces animációs etűdöcskék következtek, néhány annyira rövid volt, hogy többször ismételve lehetett csak bemutatni. Délutánonként ugyanis a moziréten animációs workshop dolgozott, még rövid homokanimációk is születtek. Szép gesztus volt, hogy a szombati "főműsoridőben" a Kontroll előtt telt háznak mutatták be őket.

Bevallom, azért nem csak dolgozni jártam a Szigetre. Néhány koncertre kimenőt adtam magamnak, hiszen itt volt Omara Portuondo a Buena Vistából, feljött Kecskemétről a Bohém Ragtime Jazz Band, nagyszínpadra került a Bëlga, nem csak az eső miatt szorongtunk a Hot Jazz Banden, sőt még Boban Markovic utolsó három számát is sikerül elcsípnünk, Lajkó Félix három ráadással megtoldott koncertjéről nem is beszélve. Bár ha jobban belegondolok, tulajdonképpen majd mindegyik felsoroltnak köze van a filmhez...

Az utolsó napon hihetetlen embertömeg árasztotta el a helyszíneket, a heti élményektől kimerülten utolsó körünket róttuk. Közben elhaladtunk egy nyakkendős kutya mellett, amely épp egy fotósnak pózolt (persze a tavaly látott, gazdája után bukdácsoló liba még mindig viszi a prímet), kicsit odébb az Afrika falu dobosainak produkcióján felbuzdulva lelkes tizenévesek konténerkukán bizonyították, hogy ritmusérzékük a fehéreknek is van. Egy lány a porban guggolva maroknyi süteményen igyekezett tizenvalahány gyertyát meggyújtani, hirtelen irigyen gondoltam az ismeretlen ünnepeltre, szerettem volna a helyében lenni, kár hogy nyár elején nincs nagyszabású happening, amelynek a közepén privátban is lehetne ünnepelni.