Góz Tamás Nekünk nézőknek könnyű a helyzetünk. Felhorkanhatunk, ha egy filmben magyartalanságot hallunk. Legyünk őszinték: ritkán bólintunk elismerően egy-egy jó poén hallatán. (Ilyen ritka kivétel az előző Muszterben a fordítói-dramaturg munkáról cikket írt Abed-Hadi Forát egy-egy Jóbarátok-epizódja.) Abba aztán végképp nem gondolunk bele, mi van egy félre csúszott mondat, vagy egy ütős bemondás hátterében. Egy átlag 90-100 perces film fordítása ideális esetben két-három nap alatt készül el, de akadt példa olyan extrém esetre is, amikor egyik napról a másikra kérik a magyar változat elkészítését. Persze kivételesen fontos munkáknál ennek ellenkezőjére is lehet példa, de már egyre kevesebbszer. Ilyenkor a fordító és a dramaturg ugyanaz az ember. Persze legtöbbször a két feladatkör különválik. A fordító feladata ilyenkor egy kicsit könnyebb. Elkészít egy nyers változatot, amely nem szó szerinti fordítás, de nem is "szájra írt" végeredmény. A finomítással a dramaturg foglalkozik. A tudományos csatornáknál több munkatárs dolgozik. A fentiek mellé belép a kontrollszakértő is. Ő megint egy újabb szempontból áll neki a szöveg ellenőrzésének. Elsősorban a szakkifejezésekre kell ügyelnie. A Spektrum televíziónál, ha kell, szavanként egyeztetik az elkészült magyar változatot. Erre azért is szükségük van, mivel a hűséges nézőik árgus szemekkel figyelik a műsoraik minden pillanatát, és folyamatosan tájékoztatják a tévéseket, ha valahol hibát hallanak. Az is előfordult, hogy a kontrollszerkesztő nem hibázott, csak egy szó magyar megfelelőjének nem a néző által megszokott kifejezést használta, hanem egy másikat. Ez utóbbi is teljességgel megfelelő volt, a néző mégis erőteljes stílusban kérte ki magának a hallott változatot. Azóta inkább jó előre megfontolnak minden kifejezést, hogy elkerüljék a hasonló dörgedelmeket. A többi tudományos televíziónál is hasonló szigorúsággal felügyelik az elkészült fordításokat. Vajon e komoly munkamegosztás ellenére mégis miért kerülhetnek rendszeres időközönként adásba egetverő magyartalanságok vagy fordítási hibák? A hazai dramaturgok legtöbbje a főállás mellett végzi a munkáját. A napi robot után esnek neki a film szövegének. A forgalmazók a legtöbb esetben a gyorsaságot és nem a minőséget díjazzák. Azok a fordítók kapnak folyamatosan feladatokat, akik a megfelelő időben, vagy ha lehet, még előbb elkészülnek a feladattal. Éppen ezért rengetegen igyekeznek a "húsosfazék" közelébe jutni. A forgalmazók ezt a helyzetet látva a vállalási árakat folyamatosan nyomják lefele. Így aki ebből akar megélni, annak mindig többet és többet kell vállalnia. Így viszont egy idő után a minőségre való odafigyelés a lehetetlennel válik egyenlővé. Néhány lelkes dramaturg még az internet adta lehetőségeket is igyekszik
kihasználni a helyzet javítására. Az alábbi vitát egy internetes fórumon
olvastam a "Szinkrondramaturgok fogjunk össze!" cím alatt. Felvetés:
"A piac méretéhez képest szerintem kevesen vagyunk! Csúfosan alul
vagyunk fizetve. Ami ellen együtt talán tehetünk valamit. Ha meghatároznánk
egy olyan minimálárat, amely alá egyikünk sem megy, akkor áremelésre késztethetnénk
a stúdiókat és a megrendelőket. A legtöbb stúdiónál egy filmpercért 350-400
Ft-ot fizetnek. Vagyis egy 100 perces játékfilm 35000-40000 Ft. Vállalkozóként
ebből még lejönnek a közterhek, a költségelszámolás pedig a munka jellegéből
adódóan nehézkes. Szerintem a mi munkánk nagy szaktudást igényel, a néző
pedig jogosan magas színvonalat vár el. Fogjunk össze, harcoljuk ki a
minket megillető munkadíjat! Ez a mi érdekünk, és a néző érdeke is, hiszen
így színvonalas szinkronok születnének." Reagálások: A fentiekből is látszik, hogy a problémára a mai napig nem született
jó megoldás. Pedig nem lesz bárkiből jó munkaerő. "A szinkrondramaturgnak
a nyelvtudás mellett szerteágazó kulturális, történelmi, irodalmi és az
élet legkülönbözőbb gyakorlati területeit felölelő ismeretekre is szüksége
van. Minden alkotás másfajta ismeretanyagot igényel." - állítja egyikük.
|