Bíró Ferenc
Ötvenéves a hazai diafilmgyártás

A 20. század első éveitől már általános volt az üveg diapozitívek használata. Csaknem negyed századot kellett várni a szalagos diafilmek tömeges gyártásáig. A nagy sorozatban megjelenő kópiákat először a Magyar Fotó Állami Vállalat Dia-osztálya készítette, elsősorban az akkoriban szép eredményeket felmutató szabadművelődés vetített képes előadásainak illusztrálására. 1951-ben 102, 1952-53-ban 162 új film készült összesen ötvenezer példányban. A korabeli népművelési munkát segítő kiadványokat először a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szakosztálya, majd a Népművelési Minisztérium munkatársai szerkesztették, a munkába bevonták a téma akkori szakértőit is. A Népművelési Minisztérium 1954 őszén - idén ötven éve - megszüntette a Magyar Fotó Diaosztályát, és jogutódjaként megalapította a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot. (A Magyar Fotó 1956-tól a Magyar Távirati Iroda önálló szervezeti egysége lett.) Az új gyártó feladata elsősorban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megrendeléseinek teljesítése volt, mely intézmény a községi, városi népművelési munkához, a politikai és tömegszervezeti agitációhoz, valamint a közoktatás számára igényelt nagy sorozatban diafilmeket. Ezzel a tevékenységgel párhuzamosan - a lángmentes filmnyersanyag bevezetésével (1953) - megkezdődött a mesediafilmek nagyarányú gyártása. A fokozatosan kialakuló új műfaj a televízió megjelenése előtt az otthoni mozi szinte kizárólagos formájává vált. A mai Diafilmgyártó Kft. mint jogutód mindent megtesz a műfaj életben tartásáért, nemcsak felújításokkal lepi meg az érdeklődőket, hanem új mesefilmek elkészítésére is vállalkozik.

Ismeretterjesztő diafilmek

Az ismeretterjesztő diafilmeket az 50-es évek elején minden más korabeli médiához, ismerethordozóhoz, kommunikációs eszközhöz hasonlóan, a napi politika szolgálatába állították. Az első (1952-es) - egyben vetítőgép-ismertető - árjegyzékben szerepel például az első 5 éves népgazdasági terv célkitűzéseinek megvalósítására sarkalló film, vagy a Szovjetunió népeinek gazdasági eredményeit bemutató munka. Néhány jellemző cím: A Szovjetunió Kommunista Pártjának története, Sztálin élete, Rákosi Mátyás harcos élete, Asszonyok, lányok, gyertek traktorosnak, Tavasz a kolhozban, Termeljünk több tojást! stb. A magyar történelmet feldolgozó összeállítások között ilyeneket találunk: A Magyar Vörös Hadsereg 1919-ben, Május 1. - a dolgozók harcos ünnepe, Sztálin elvtársnak köszönhetjük stb. Ugyanakkor a napi politikai agitációtól elszakadva készültek olyan szalagok is, melyek képanyagukban és szövegükben lényegében változatlan formában évtizedekig forgalomban maradtak. Emlékezzünk 48-ra! (1970-ig), II. Rákóczi Ferenc (1977-ig). A filmek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, a későbbiekben a Népművelési Minisztérium megrendelésére a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat közreműködésével készültek, és a Beszélő képek sorozatcímet kapták. A tekercsek az említett témák mellett a művészet és irodalom jeles alakjait, emlékeit is bemutatták. A Budai vár a TTIT művészettörténeti sorozatához készült szemléltetőanyag volt, és szövegkönyvének összeállításánál arra törekedtek, hogy ha valamelyik előadásra a szakelőadó nem érkezne meg, akkor a kultúrmunkások minden nehézség nélkül be tudják mutatni a diafilmet. Erre a lehetőségre a szövegkönyvek külön is felhívták a figyelmet a következő mondattal: "Ez a diafilm önálló vetítésre, bemutatásra alkalmas." Hasonló céllal készült összeállítás Petőfi, Csokonai, Jókai életéről 1954-55-ben.

A szövegkönyveket lassan felváltotta a képek alján olvasható, először tájékoztató jellegű, majd részletesebb, elemzőbb felirat, kísérőszöveg. Érdekes vállalkozásként tarthatjuk számon a Diahíradót, melynek darabjai kísérő filmként csatlakoztak az egyes összeállításokhoz. De önálló kiadványként mint Világ- és Sporthíradó is megjelentek. Céljuk a gyors politikai, gazdasági és ideológiai tájékoztatás volt. Az időközben újra rendszeressé váló filmhíradó tette feleslegessé ezt a kezdeményezést. Bár a sport területén tovább tartották magukat a diafilmek. Készült diafilm például az 1953-as angol-magyar futballmérkőzésről, az 1955-ös budapesti műkorcsolyázó Európa-bajnokságról. Ám a tömegkommunikáció fejlődése végképpen túlhaladottá tette a diafilmes "híradó" műfaját.

A filmnyersanyagra készülő diakép a mozgóképfelvételnél szorosabb rokonságot mutat a nyomtatott kiadványok, képes albumok népes családjával. Gondoljunk csak a napjainkra megszaporodott, egy-egy személy életét bemutató ikonográfiai könyvekre, képes összeállításokra, valamint a hasonló jellegű életrajzi diafilmekre. A legtöbb dia-összeállítás könyv alakban is megtalálható. Például Balogh János akadémikus, ökológus A megsebzett bolygó televíziós filmsorozata alapján készült az Öt világrész útjain című dia-összeállítás (1982), a diakiadást követően megjelent könyv formájában is. A földrajzi filmek közül megemlíthető Hanzelka és Zikmund útikönyvei nyomán készült Utazás Afrikában (1956), Buenos Aires (1956), vagy magyar szerzők írásai, fotóalbumai alapján összeállított Kerala (Kende István, 1957), Peking (Rév Miklós, 1958), vagy az Afrikai vadászúton (Széchenyi Zsigmond, 1963). Ezek a kiadványok legtöbbször a képanyagok másodlagos közlésén alapultak. Hatvany Lajos Beszélő házak (1958) című képes albumának szerkezeti felépítésével rokon a Szilágyi Ferenc szerkesztette Budapest irodalmi emlékei című háromrészes diafilm (1958). De fordítva is lejátszódott a folyamat: a színes kivitelben készülő ismeretterjesztő összeállításoknál a szerkesztők egyre gyakrabban fordultak nyomtatott albumokhoz vagy képes folyóiratokban publikált reprodukciókhoz, fotókhoz. Minden szerzői jogi tisztázatlansággal és tiszteletlenséggel együtt ez a folyamat rávilágít arra a tényre, hogy az ismeretterjesztő diakép a szemléltetésnek, az ikonográfiai tájékoztatásnak egyik hatékony eszközeként jelenik meg, ahol már nincs a felhasználó szempontjából jelentősége az eredeti forrásnak.

Az irodalmi, irodalomtörténeti diák érezhetően jelentősebb szerkesztési-szerkezeti változásokon mentek keresztül az évek során. Az író-költő portrék először javarészt leíró, lexikális ismereteket adtak az egyes személyekről, inkább rövid monografikus összefoglalóknak tetszettek, míg a későbbi darabokon a művész személyiségének élményt adó bemutatásának igénye jelentkezik. Ezt a hatást azzal érik el az alkotók, hogy a kísérőszövegek irodalmi idézetekből, kortársi visszaemlékezésekből állnak, melyeket a filmekhez tartozó hangkazettákra színészekkel mondattak fel, vagyis művészi értelmezésben kerülnek bemutatásra. A diafilmre már nem az irodalomtankönyvek kiegészítő illusztrációjaként tekintettek, hanem önálló, emocionális hatás kiváltására alkalmas médiumként. Ezzel a szerkesztési elvvel a hagyományos tekercses filmekkel szemben mélyebb és maradandóbb élményt nyújtanak, műfajilag, esztétikailag új minőséget hordoznak a sorozatok. A legsikerültebb összeállítások közül kettő: Szabad szerettem volna lenni mindig (Radnóti Miklós, 1979), Versben bujdosó (Nagy László, 1983). Ez utóbbiról, a diafilmgyártás történetében ritka jelenségként, több elismerő kritika jelent meg a sajtóban.

Iskolai oktatódiák

Az ismeretterjesztő összeállításokkal legszorosabb rokonságot az iskolai oktató diafelvételek mutatják. Az 50-es évek elején több mint háromszáz tantárgyi képsorozat készült biológia, földrajz, történelem, irodalom tárgykörben, és gyakran összemosódnak a két kiadványtípus határai. A filmek a Népművelési Minisztérium Iskolai Filmintézete, majd a Művelődési Minisztérium Szemléltető Filmkirendeltsége megbízásából készültek. A szövegkönyveket a Felsőoktatási Jegyzetellátó adta ki. A szériában gyártott tekercseket az Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat forgalmazta. A 60-as évek derekától az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalat Kutatási és Filmgyártási főosztályának irányítása mellett kerültek kiadásra. A szériákat, a szövegkönyveket ekkor már az MDV készítette. Az iskolai diafilmek és diasorozatok árjegyzéke 1972-ben jelent meg, és 158 címet tartalmazott osztályonkénti és ezen belül tantárgyi bontásban. Az ismeretterjesztő kiadványokkal ellentétben a képsorokhoz bőséges információt tartalmazó kísérőszöveget és módszertani útmutatót mellékeltek. Az egyes filmekhez készült útmutatók a képek leírásán túl didaktikai, pedagógiai magyarázatokat is tartalmaztak, illetve hozzákapcsolták a szemléltetőanyagokat a tankönyvek megfelelő részeihez.

1980-ban a TANÉRT 388, az oktatásban használható diafilmet forgalmazott. Ebből 191 kizárólag oktatási célra készült, 197 cím a Diafilmgyártó saját kiadványai közül került a jegyzékbe. A 70-es években készült kiadványok közül a történelmi, földrajzi diasorozatok mutatkoztak a legsikeresebbeknek. A gimnáziumi latin nyelvtanításhoz megjelentetett sorozat Molinari Az antik Róma című könyve (1967) alapján készült, kiegészítve annak képanyagát a hazánkban föllelhető ókori emlékek képeivel. Nyolc, a szakköri munkát segítő szalagot a Diafilm Mintaboltban, az ország egyetlen ilyen szaküzletében lehetett megvásárolni.

1973-tól az UNESCO támogatásával megalapított veszprémi Országos Oktatástechnikai Központ fejlesztette a közoktatás számára a nem nyomtatott információhordozókat. A diafilmek esetében a szerkesztés, szövegírás, a negatív felvételek készítése az erre a célra létesült szerkesztőségben történt. A Művelődési Minisztérium által jóváhagyott taneszköz gyártása az MDV-nél, kereskedelmi forgalmazása a TANÉRT, későbbiekben a Calderoni névre visszakeresztelt, azóta csak biológiai szemléltetőeszközöket gyártó vállalat egykor működő üzlethálózatában történt. Lényegében az OOK tevékenységének köszönhetjük a hangosított diasorozatok rendszeres iskolai használatát. Az akkori audiovizuális kiadványok közül a Magyar népművészet, A múzsák testvérisége, a Rádióvízió című összeállítások mutatkoztak a legsikeresebbnek.

Mesediafilmek

A mesediafilmek a műfaj jellemző darabjai, a köznyelvben egyet jelentenek a diafilm fogalmával. Gyártásuk megkezdésének évében harmincegy művet készítettek. Az 50-es évek végére elérték a 200 címet. Ekkorra megvoltak a mese- és az ifjúsági irodalom klasszikusait feldolgozó adaptációk.

Kezdetben a gyors mennyiségi felfutást elősegítették a hazai és az egykori szocialista országok, elsősorban a szovjet rajzfilmgyártás terméséből készült diafeldolgozások. Ilyen tekercseket találunk közöttük, mint A pórul járt róka (1955), A csodamalmocska (1955), Mese az öt kis kínairól (1957). Az eredeti mozgófilmek képi világát a hazai filmforgalmazás és archiválás esetlegessége miatt részben ezek a diaváltozatok őrizték meg számunkra. A hazai rajzfilmgyártás történetét jelentősebb alkotásainak diafeldolgozásai is megörökítették. Így megjelent A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1954), A két bors ökröcske (1956), A kutyakötelesség (1957), Ludas Matyi (1976), Vuk (1979) stb. A magyar rajzfilm klasszikusai nemcsak nevüket adták a diaváltozatokhoz, hanem maguk is rajzoltak olyan képsorozatokat, amelyek csak diafilmként láttak napvilágot (például Macskássy Gyula - Várnai György Három kívánság, Macskássy Gyula - Dargay Attila Jancsi és Juliska, Richly Zsolt Harcsabajusz kapitány).

A rajzfilmek némiképpen önálló diaváltozatai mellett a játékfilmek fotóiból is állítottak össze szalagokat: A császár parancsára (1958), A kis Mukk története (1957) stb. Ennek az irányzatnak egy sajátos terméke a Gábor diák (1958), ahol többszörös műfaji transzponálással találkozunk. A Kalmár László rendezte és Badal János fényképezte Huszka-Martos-operett filmváltozatának standfotóiból készült a diafilm, amely a filmcselekmény vázlatát adja, vegyítve az eredeti mű dalszövegeivel. A játékfilmek diaváltozatainak száma húsz körül mozgott, és nem szolgált nézői számára mással, mint hogy segítségével felidézhető legyen otthon is a látott mozidarab. A pergőfilm-adaptációk közül négy színes kivitelben is elkészült.

Nemcsak a játékfilmek, hanem az ifjúsági regények diaváltozatai is igen sok esztétikai kérdőjelet vetnek fel. Elsősorban az erős és kényszerű tömörítés miatt elvész az eredeti mű varázsa, pusztán képregényszerű leegyszerűsített képsorozatot kapunk. Ennek az eljárásnak egy szélsőséges példája Dumas majdnem 1500 oldalas Monte Cristójának 75 kockás változata. Ugyanakkor a legnagyobb hazai "képregénygyáros" Zórád Ernő Gulliver, Don Quijote, Koldus és királyfi, Münchhausen című diafilmjei - hogy csak néhány kiragadott példát említsünk az 1955-58 közötti évekből - ízlésesen és nagy szakmai rutinnal közvetítik az eredeti irodalmi művek hangulatát.

A 70-es évek közepétől az MDV új módon igyekezett továbbfejleszteni tevékenységét. A szerkesztők tudatosan törekedtek arra, hogy a mesediákat az esztétikai nevelés szolgálatába állítsák. Így főképp olyan irodalmi alkotások kerültek feldolgozásra, mint Weöres Sándor, Kassák Lajos, József Attila stb. gyermekversei, Andersen, Benedek Elek meséi, melyek szövegcsonkítás nélkül válhattak a képek kísérőszövegévé. Grafikailag változatosabb alkotások születtek; a hagyományos tempera- és akvarellképek mellett egyre nagyobb számban jelentek meg más technikák (kollázsok, textilképek, bábfigurák stb.). Könyvillusztrátoraink legjobbjai is helyet kaptak az alkotók között, így egyre gyakrabban olvashattuk az impresszumadatok között Kiss Ilona, Háy Ágnes, Réber László, Gyulai Líviusz, Zsoldos Vera, Heinzelmann Emma és mások nevét - ez rangot adott a kiadványoknak.

Az ismeretterjesztő összeállításokkal ellentétben a mesediafilmek hangosítása már az 50-es évek elején elkezdődött. 1953-1960 között 25 diafilmhez készült 78-as fordulatszámú hangfelvétel, melyeket önálló meselemezként is forgalmaztak. A Derék Jankó szerencséje című képsorhoz kiadott hanglemez volt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat első prózai kiadványa. A korszak népszerű színművészei (Gózon Gyula, Berky Lili, Váradi Hédi, Csákányi László, Ladányi Ferenc, Vörösmarty Lili stb.) kölcsönözték hangjukat a meseszereplőknek, és a felvételek zeneszerzői között találjuk Petrovics Emilt, Kocsár Miklóst, Maros Rudolfot, Farkas Ferencet. A mesehangfelvételek még hosszú ideig szinte önálló szigetet képezve, a mikrobarázdás és a kazettás magnós korszakot is megérték.

Tizennyolc évi szünet után 1978-ban az MDV újra hozzákezdett a hangosított mesedia gyártásához, ahol a kép és a hang társítása szinkronvezérlés nélküli hangszalaggal történt, először kísérleti céllal (a mai Örökmozgó helyén működő Mátra mese- és ifjúsági moziban). A bemutatók sikerét követően megjelent az első 1000 példányos széria, amely 10 filmből és egy hangkazettából állt. A 10-30 forintos árakhoz szokott vásárlók megvették a több mint 300 forintba kerülő kiadványokat. A hangfelvételek színészei és bemondói között ott voltak az újabb művészgeneráció tagjai, néhány nevet említsünk a teljesség igénye nélkül: Császár Angéla, Káldy Nóra, Gyabronka József, Kristóf Tibor stb. A hangosítással párhuzamosan a filmek egy része leicaszalagos magyar és idegen nyelvű változatban, tehát keretezhető formátumban került forgalomba. Ez a technikai megoldás az óvodai és iskolai használat igényeit szolgálta ki.

Az utóbbi évtizedek elektronikai forradalmának egyik népszerű terméke a videó lett. A mágneses képrögzítés produktumai iránti igény és érdeklődés, valamint a kazetták gyors és egyre szélesebb körű elterjedésének hatására a kiadó 1986-ban megjelentetett 8 mesediát képkazettán Mese, mese, mátka, 1987-ben pedig egy Benedek Elek-összeállítást Nagyapó mesél címen. A feldolgozott történetek már korábban ismertek voltak hagyományos diaszalagon. Az új ismerethordozón történő rögzítésük egyszerre adott vizuális és akusztikai élményt nézőinek. Az addigi nagyméretű, távlati dimenziót nyújtó vetítéssel, a képek "egybeni" szemlélésével ellentétben a grafikában rejlő mikrovilágot, képrészleteket, kompozíciós elemeket is feltárta a videováltozat.

Az elmúlt években a diázás - különösen a szalagos mesefilmek esetében - újra reneszánszát éli. Ennek magyarázata, hogy az elektronikai forradalom mellett megfigyelhető egy tudatos visszatérés a hagyományos technológiák és értékek felé. A videót, a számítógépet nem lehet figyelmen kívül hagyni, de míg ezek kiiktatják a szülőt, a felnőttet a gyermek életéből, a diavetítés visszahozza őket: meghitt hangulatban olvassa fel a mama, papa vagy a nagyobb testvér a történetet, a kicsi bármikor megállíthatja a mesét, és saját tempójában dolgozhatja fel a látottakat, hallottakat. Ezért több grafikus újra érdeklődik a műfaj iránt. Gondos Mária fiatal iparművész szakdolgozatát a diafilmről készítette, és három mese diaváltozatát rajzolta meg, melyből egy történetet, Hauff Kis Mukkját a Diafilmgyártó Kft. 2003-ban megjelentetett. Ugyancsak újdonság az idén nyáron kiadott és több részesre tervezett képsorozat, Bartos Erika-mese: A Bogyó és Babóca, mely a legfiatalabb korosztály szórakoztatását tűzte ki célul. A gyártó a régebbi filmek felújításánál figyelembe veszi a nézők nosztalgikus óhajait, amit hagyományos levélben vagy elektronikus formában juttatnak el az érdeklődők hozzájuk.