Vér, sperma, könnycseppek, neon, eső, bőrkabát
Beszélgetés Árpa Attila rendezővel.

Gőzerővel készül debütáló filmje, az Argo a szeptemberi premierjére. Azon az augusztusi napon, amikor beszélgettünk, éppen a filmlaborban felügyelte az utómunkálatokat, s bár ötpercenként megcsörrent a telefonja, mégis szívesen beszélgetett velem. Attila két lábbal áll a földön, tisztában van képességeivel, és nem szállt el eddigi eredményeitől.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel?

- Szüleim filmesek voltak, apám gyártásvezetőként, illetve producerként dolgozott. Talán a leghíresebb film, amelyben közreműködött Herzog Nosferatu - Az éjszaka fantomja volt. De rengeteg filmet forgatott, én pedig gyerekként ott nézelődtem a forgatásokon, és nagyon tetszett ez a különös világ. Mégis sokáig nem volt közöm a filmhez, mert suliba kellett járnom, és sokat rosszalkodtam. Még Németországban belekóstoltam a tévézésbe: tévésorozatokat készítettem. Ott a sorozatokat úgy gyártják, mint itt a nagyjátékfilmeket: 35 mm-es kópiára forgatják őket, ugyanolyan körülmények és feltételek között, mint egy egész estés filmnél, csak éppen 45 perces epizódokat vágnak belőlük. Helyszínbiztosítóként kezdtem, majd voltam büfés. Amikor kiderült, hogy ügyesebb vagyok, felvételvezető lettem, később gyártásvezető.

- Miért akartál rendező lenni?

- Ez a vágy már régóta bennem volt, bár legelőször forgatókönyvíró és színész akartam lenni. A forgatókönyvírás talán lassan most már összejön, de a színészkedéshez nem vagyok elég tehetséges. Az, hogy bevallottam magamnak, nem vagyok jó színész, segített a döntés meghozatalában. Igazából egyetlen olyan szerepem van, amelyre büszke vagyok. A Menno Meyjes Maxában (melynek főszereplője John Cusack volt, operatőre pedig Koltai Lajos) igaz, csak három mondatom volt, de ez az egyetlen színészi teljesítményem, amelyre azt mondanám, hogy jól csináltam, és meg is érte.

- A Maxba hogy kerültél be?

- Casting. Az RTL-en akkor még nem voltam úgynevezett közszereplő - nem tudom, hogy most az vagyok-e -, másrészt a produkciónak semmi köze nem volt a kereskedelmi csatornához. Elmentem, mert olyan színészeket kerestek, akik angolul is tudnak. A rendező azt mondta, pont az az arrogancia kell neki, amit én mutattam a castingon, a német dialektus meg nem volt zavaró. Híztam 14 kilót a szerepre.

- Azért a három mondatért?

- Pontosan. Nem vagyok színész, nem tanultam sem a Lee Strasberg-, sem a Sztanyiszlavszkij-féle módszereket. De amikor meghíztam, szakállt növesztettem és rám adták a ruhát, akkor éreztem, hogy már nem én vagyok, és így könnyebben tudtam játszani. De megnyugtatok mindenkit, ettől nem gondolom, hogy klassz színész lennék, és mindenhol ott kell lennem. Egyszóval, a tehetség hiánya miatt a színészetet elhagytam, és helyette a rendezésre összpontosítottam.

- Akkor a filmművészetin a színész szakot nem is jelölted meg lehetőségként...

- Nem, mert Németországban én már túljutottam ezen. Nem vettek fel se Münchenbe, se Berlinbe, de ott kint vannak magániskolák, amelyek sokkal magasabb színvonalúak, mint itthon, és amelyeket ezért ott komolyan is vesznek. Többéves a képzésük, és nem is olcsóak. Csak valahogy nem jött be nekem az, hogy egy osztályteremben leülök a padlóra, és érezzük át a brokkoli zengését, meg hogy én egy virág vagyok a szélben. Ezek a gyakorlatok nem álltak közel hozzám. Vagy például, hogy forduljatok egymás felé, most egyikőtök a méhecske, meg ilyenek. Színészkedni azért mindig is fogok, mert nagyon szeretem. Bevallom őszintén, hogy a mai napig várok, és mindig is várni fogok arra a szerepre, amely igazán nekem való. Titkos vágyam, hogy egyszer jön egy rendező, kínál egy szerepet, és kurva jó vagyok benne. Valahogy az élethez hozzátartozik, hogy ennek is legyen vége, ez a szál is legyen elvarrva az életemben.

- Akkor miért nem írsz magadnak egy szerepet? Te ismered magad a legjobban, te tudod, mire vagy képes...

- Az a baj, hogy a főiskolán az egyik vizsgafilmemben magam voltam a főszereplő, és nem merte senki megmondani, hogy ez gáz. Így aztán, ha a saját filmemben szerepet vállalnék, akkor vélhetően ott állna a hetvenfős stáb, mindenki a kezébe temetné az arcát, aztán meg csak annyit mondana: szép volt, Attila! Azért is várok arra, hogy jöjjön egy rendező, aki tudja, miként kezeljen, és akkor egy olyat alakítanék, hogy mindenkinek leszakadna az álla.

- Ez a simlizés a tévében is megvan? A mosoly mögött a gyilkos vipera?

- Persze, csak ott sokkal rosszabb. Ott nemcsak véleményeznek és kritizálnak, hanem az adott személynek a pozíciójára is törnek, és fúrják pluszban. A filmben maximum az lenne, hogy azt mondja valaki: hú, de gáz ez a csávó, de mindegy, ne mondjuk meg neki. A médiában meg az van, hogy gáz ez a csávó, és ezt mindenkinek el is fogom mondani, sőt, még aláteszek, hogy még rosszabb legyen, mert lehet, hogy valamikor én leszek az ő helyén.

- Amikor elkezdted a tévézést, idealista voltál?

- Még most is az vagyok. Pont azzal, hogy otthagytam az egész médiacirkuszt, bizonyítom, hogy még mindig idealista vagyok.

- Hogy jött össze végül a rendezés?

- Németországban gyártásvezetőként világos lett számomra, ha rendezni szeretnék, vagy nagyon meg kell kefélnem valakit, ráadásul leginkább egy pasit, vagy öt-hat éven keresztül szívnom kellene kisebb sorozatok nemtudommijének a rendezésével, hogy esetleg majd valamikor odakerülhessek egy nagyjátékfilmhez. A másik megoldás a főiskola volt, ezért felvételiztem Budapestre és Londonba is, és mindkét helyen el is jutottam az utolsó fordulóig. Az utolsó fordulók időpontja azonban egybeesett, így végül a budapesti mellett döntöttem.

- Mert?

- Egyrészt azért, mert ez az otthonom. Hiába nem itt születtem, nem itt nőttem fel, a szüleim magyarok, és minden, ami bennem van, magyar. Amit külföldről kaptam, azt inkább tanultam, és nincsen meg bennem a német mentalitás sem. Londonban az élet nagyon rendszerezett, nem lehet megvesztegetni senkit, nem lehet senkire rámosolyogni, amitől gyorsabban mennek a dolgok. Aki szeret a zavarosban halászni, annak Magyarországra kell jönnie, annak ez Eldorádó, a lehetőségek hazája. Lehet vadulni, lehet variálni, teljesen más a rendszer, sokkal több a kiskapu, egy csibésznek pedig ez mindig fontos. Meg egyébként is, itt érzem jól magam, ez nekem való.

- Rendezői szakra akartál felvételizni, mégis producer szak lett belőle. Miért?

- Rendezői szakra felvételiztem, majd Simó leültetett egy négyszemélyes beszélgetésre a Novotelben, és azt mondta, rendkívül tehetségesnek tart, csak az a bibi, hogy a rendezői szakot magyarokkal akarja megtölteni, másrészt, hogy a szak már meg is telt. És hogy valljuk be, nem vagyok magyar, de érzi bennem a tehetséget, úgyhogy menjek a produceri szakra, mert ott szinte ugyanazt tanulják, mint a rendezőin. Ezután megmozgattam a lehetséges kapcsolataimat - az első ember, akit felhívtam, Illés Gyuri bácsi volt -, hogy Gyuri bácsi, szeretnék a főiskolára járni, segítsen már. Úgyhogy kisebb kanyarral és nem egészen a célállomásra, de mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára kerültem.

- Aztán átnyergeltél a tévére...

- Igen, mert megjelent néhány öltönyös fickó, és azt mondták, lenne valami lehetőség a tévére. Válaszút előtt álltam: befejezem-e a főiskolát, vagy kipróbáljam magam valamiben, ami izgalmas, mert valljuk be, hogy egy kereskedelmi csatorna indulása azért az. Aztán az eltöltött hat év után azt mondtam, hogy kiszállok az iskolapadból.

- Volt e valami egyezség a filmeddel, az Argóval kapcsolatban az RTL-lel, ami a távozásodat elősegítette?

- Igen. A lényeg az volt, hogy elmegyek, ha beszállnak pénzzel. Ez volt tulajdonképpen a lelépési összeg.

- Honnan jött az Argo ötlete?

- Ennek elég sok magyarázata van. Egyik oka az, hogy ez volt az a forgatókönyv, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtünk írni az osztálytársaimmal. Már akkor eldöntöttük, hogy mi készítjük el az első magyar akcióvígjátékot, mármint a mai, modern zsánerdefiníció alapján elsőt. A másik pedig, hogy igazán másfajta filmet akartam csinálni elsőre, mint a nagy átlag - sokkal hangsúlyosabb filmet. Olyat, amiben benne vannak a dolgaim, az érzelmeim. Van benne romantika, melankólia, enyhe szomorúság. Vér, sperma, könnyek, eső, neon, bőrkabátok.

- Miért ez a frappáns, rövid cím? Alkalmazkodsz a legújabb trendhez: Szezon, Kontroll, Dealer, Másnap?

- Három dolog miatt Argo az Argo. Az egyik, hogy rövid és könnyen megjegyezhető, mint az általad említettek is. A másik, hogy az alvilág titkos nyelvezetét, a tolvajnyelvet jelenti. De ma már káromkodást is értenek rajta. Harmadrészt pedig mitológiai vonatkozása is van a dolognak: Argosz-Argo-Kincskeresés. A film pedig kincskeresésről szól. Amúgy a film két szereplőjének neve is magában hordozza a mitológiai utalást.

- Úgy hallani, gagyi a filmed. Ilyenre sikerült, vagy szándékosan az?

- Egy szándékos gagyi alapfeltétele, hogy technikailag, vizuálisan és minden más formában is tökéletesen legyen megcsinálva. Ha valamiről paródiát akarunk csinálni, akkor maga a paródia felépítése és hátterének megteremtése több munka, mint maga az igazi gagyi. A film természetesen nem gagyi, főleg ha a filmtechnikai dolgokat nézzük, az alaptörténet viszont felvállaltan az. Egy amerikai B-movie szüzséjét idézi: adott egy elásott kincs, és van három csapat, akik folyamatosan egymást csesztetik és üldözik, miközben a kincsre hajtanak. Aztán vannak benne olyan elemek, melyek megidézik a kedvenc filmjeimet. Kamerabeállítások, amiket leloptam az Ál/arcból vagy más filmekből. Van benne egy csomó kikacsintás a filmrajongóknak és filmbuziknak, és ezek mind-mind szándékosak. Szóval nem akarom elhitetni senkivel, hogy én találtam fel a filmes spanyol viaszkot. Mucsi Zoli egy kurva nagy bőrkabátban sétál egy repülő előtt, és lassítva mutatjuk a kabátja lobogását. A film műfaja éppen emiatt trash-mese. Mondok erre a gagyira még egy jó példát: valaki egy valóban régi, 80-as évekből származó Adidas cipőt vesz fel, vagy ma bemegy a boltba, és vesz egy cipőt, ami az old-school stílust idézi, és háromszor olyan drága, mint a régi. Ugyanakkor az old-school sokkal retróbbnak tűnik, mint a régi, 80-as évekből megmaradt cipő. És mi ugye a 21. századi old-school cipő vagyunk jelen esetben. Ez a különbség a gagyi és a felvállalt gagyi között.

- Külföldi operatőrrel dolgoztál...

- Már a forgatás előtt tudtam, hogy vele akarok dolgozni. Christoph Vitt német, de Amerikában él. Korábban már több videoklipben dolgoztam vele. Gyors és megbízató, és nem bonyolítja túl a dolgokat.

- Látványban amúgy sem a hagyományos magyar filmeket vetted alapul.

- A külföldi operatőrnek köszönhetően nem lehet már az első pillanatban észrevenni, hogy ez egy magyar film. Manapság ugyan ez már nem igaz, de régen még úgy volt, hogy beültél a moziba, vagy kapcsolgattad a tévét, és rögtön ráismertél, ha egy magyar film ment. Ma már ez nem így van, főleg a volt osztálytársaim, Pohárnok Gergő, Garas Dani és a generáció többi tagja miatt. Nem tudom elmagyarázni, de mégis valamilyen különbség még mindig van. Ha egy külföldi operatőr jön ugyanazokkal a lámpákkal, ugyanazzal a kamerával dolgozik, mégis valamiért egy nemzetközi minőség érzetét adja a végeredmény. Nem tudom megmondani miért, és azt sem mondom, hogy tehetségesebb lenne egy magyar operatőrnél, csak van a munkájában valami plusz vagy mínusz. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kép, az egész technikai háttér, a hang ütős legyen. Arra, hogy legyen 5.1-es Dolby Digital hang, hogy kihasználjuk az összes 75 sávot a hangnál, hogy ha lövöldözés van, erősítsünk rá torkolattüzet, hogy tényleg durranjon. A technikai minőségre baromira odafigyeltünk. Ha a nézőnek nem kell azzal foglalkoznia, hogy mi nem jó, akkor át tudja magát adni az egész filmnek. Nem kell azon gondolkodnia, mit keres ott az a mikrofonállvány, miért nem szól rendesen az a nem tudom micsoda a lövöldözésnél. Üljön be, és a kép, illetve hang, mint egy amerikai filmnél megszokta, legyen király. Ez az amerikai filmek egyik titka, hogy bármennyire szar is a film, a kép és a hang mindig első osztályú.

- A látvánnyal elégedett vagy?

- 190 milliót költöttünk a filmre, ami egy átlagos magyar film költségvetése, de inkább kevesebb annál. Azt hiszem, ügyesen lavíroztunk. Mindjárt az elején a székhez szögezzük a nézőt, mellbe vágjuk olyan látvánnyal és akcióval, hogy a popcornos zacskóba se legyen ideje belenyúlni. Később részben a költségvetés miatt visszafogtuk magunkat, de az is igaz, hogy nem akartunk egy szuper akciódús filmet csinálni, mint a Bad Boys 2, amiből 90 perc tiszta akció, még akkor is pörög, ha már nem kéne. Szerintem ügyesen adagoltuk a látványos akciórészeket úgy a filmben, hogy nem érzed túl soknak, mégsem hiányolod őket, és hagynak időt a poénokra is. És jut idő a karakterekre is. Szóval azt mondaná az ember, hogy ennyi pénzből nem jön ki egy látványos, robbanásos, üldözéses, lövöldözős, verekedős, S8-as Audit összetörős akciófilm, de szerintem elég ügyesen lavíroztunk.

- Mi volt a rendezői koncepciód?

- Az egyik, hogy ezt a trash szót mindig szem előtt tartsam. A másik, amitől szerintem az Argo szeretnivaló lesz, hogy nem akar több lenni annál, mint ami. Az Argo annyi, amennyit a vásznon látsz. Sem a kampányban nem mondjuk, hogy túl mutat önmagán, én sem mondom, hogy ez olyan kurva nagy film, hogy csak na. Az Argo annyi, amennyi. És most célozhatnék más magyar filmekre, de nem fogok. A trash kifejezést a jelmezekre és a látványvilágra értem. Egy példa: miközben egy fekete csőrös amerikai hi-tech kamiont látsz, és öltönyös csávókat, akik szuper krómozott fegyvereket hordanak, a képbe besétál a főszereplőm egy narancssárga futógatyában, alatta cicanadrág, egy orosz fegyverrel, amely soha nem működik, és egyetlen fedezéke egy tehén. Ez a jelenet elmondva is tükrözi a film hangulatát, és kifejezi, mi az a trash. Úgy van az egész megcsinálva, hogy elmosolyodsz rajta, de mégis végigizgulod.

- Jobbnál jobb színészekkel dolgoztál együtt, a szereposztás parádésnak nevezhető.

- Mi a franctól lenne parádés! Nekem, neked, és aki foglalkozik a filmmel, annak az, de az átlagnézőnek nem hiszem, hogy az lenne. A Mucsi-Scherer párost esetleg a Jancsó-filmekből ismerheti a közönség, mint Kapa-Pepe duót, de az utóbbi időben már Jancsó-filmet sem néznek az emberek. Kovács Lajos, aki több száz filmben szerepelt, érdemes művész, lehet hogy most már ismerős a közönségnek a Kontrollból, de korábban maximum a Vodafone-reklámban láthatták. Csuja Imre elsősorban szinkronszínészként lehet ismerős, vagy esetleg az Üvegtigrisből, de onnan is csak annyi rémlik a többségnek, hogy Ízi Rájder, haver. Mellettük ott van Nagy Feró is, akinek a filmes pályája eddig kimerült a Ford Farlaine szinkronjában.

- Mennyi bújtatott reklám terheli a filmet?

- Nem olyan lesz a dolog, mint a Magyar vándorban volt. Úgy helyeztük el a reklámokat, hogy az orruknál fogva vezessük a nézőket. Például előbb mutatunk egy S8-as Audit, amire azt gondolná az ember, hogy reklám, de a következő pillanatban az autót ripityára törjük.

- Hány nézőre számítasz?

- A könyvemet ötvenezren vették meg. Ha ebből huszonötezren eljönnek a barátaikkal, barátnőikkel, már nem rossz. Ha ezek az emberek még egy embernek szólnak, hogy nézzék meg, és ők elmennek a barátaikkal, barátnőikkel, az már százezer néző. Kétszázezer már nagyon jó lenne. Annál többet pedig biztos nem fog elérni.

- Frusztrál, hogy nem végezted el a főiskolát?

- Nem hiszem, hogy sokat hozzátett volna a tudásomhoz. Anélkül, hogy rosszat mondanék, azt gondolom, sokaknak beszűkül ott a látókörük, sokan megváltoznak az ott eltöltött évek alatt.

- Hova helyezed magad a mai rendezői palettán?

- Az én filmem arra jó, hogy oszlassa a lila ködöt, mint a Valami Amerika vagy a Kontroll. Nem olyan, amit csak a barátnőm és a rokonaim értenek. Én is a fiatal filmesek közé tartozom, akik közönségfilmeket készítenek. Enyém a seggberúgós szerep. Lehet azon vitatkozni, hogy a Janisch Attila filmjei legyenek közönségcentrikusabbak, és hogy a Magyar vándor ne legyen annyira az. Az én célom, hogy árral szemben ússzak, és a filmem szóljon egy kurva nagyot. Nem olyan fontos, hogy a szakma lenéz-e, vagy felnéz-e rád, mert a szakma nem számít. Hanem a közönség. A szakmával egyáltalán nem törődöm, a kritikusokkal még kevésbé.

Szerkesztette: Kárpáti György