Fazekas Eszter
Két filmkocka között egy kis legenda
Tűnődések az első magyar színes film, a Ludas Matyi digitális restaurálása közben

A Magyar Nemzeti Filmarchívumban 15 éve mentjük szisztematikusan, nagy mennyiségben a nemzeti filmkincset. Négyéves tesztelés, támogatás utáni kilincselés, előkészület után a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Mozgókép Közalapítvány közel húszmilliós támogatásával egy éve indulhatott el, és most zárult le az első teljes hosszában színes magyar film, a Ludas Matyi restaurálása. A Magyar Filmlaboratórium, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, a Veszprémi Egyetem Képfeldolgozási Tanszéke és az RDI Stúdió megfeszített munkájával csak digitális úton tudtuk visszavarázsolni a Ludas Matyi színeit, mert a felvételi nyersanyag már csak 3%-ban tartalmazott színnyomokat. 1961-ben, a film újraforgalmazásakor csak fekete-fehér kópiát tudtak készíteni róla, hangja pedig eredetileg is olyan torz volt, hogy újra kellett szinkronizálni. A felújítást segítő Szécsényi Ferenc operatőr - a film másodoperatőre - szerint a restaurálást végzők ugyanúgy az ismeretlenbe ugrottak, mint annak idején a színeslátvány birtokosai. Pedig a restaurálás nem jelentheti azt, hogy találomra, kifestőkönyvszerűen kiszínezhetünk egy filmet. Hogy is zajlott ez az egész? Milyen gondolatai támadhatnak a felújítást irányító, a korszak iránt fokozott elfogultsággal vádolható filmtörténésznek egy filmkocka, jelenetsor harmincadik tüzetes átvizsgálása közben? Ezekkel az élményekkel szeretném Ludas Matyit újabb vándorútjára bocsátani.

Filmtechnika dióhéjban: a korabeli színesfilmekről
A Ludas Matyi 1949-ben készült, úgynevezett nitro-alapanyagú film volt. Az egyébként csodálatosan telített színű és különleges fényű nitroanyagok a cellulóz salétromsavas vegyületei. Mint a robbanószerek. Az archívumokban megfelelő hűtés, páratartalom és szellőztetés mellett (6-8 Celsius-fok) kell tárolnunk a nitrofilmet, mert hőre, tűzveszélyes anyagokra, erős súrlódásra nagyon érzékeny. Kifejezetten lobbanékonnyá és robbanékonnyá is válik. Ha zárt térben meggyullad, berobban, mint egy lőporraktár, és hatalmas, sercegő lánggal ég. A magyar filmgyártás 1957-ben tért át az úgynevezett biztonsági nyersanyagokra. Ezek a salétromsav helyett ecetsavat tartalmaznak. Idővel szintén megkeserítik az archívumok életét, mert az ecetesedési, bomlási folyamataik fertőzik a többi filmet is. A fél évszázadnál idősebb nitrofilm átmentése biztonsági nyersanyagokra ennek ellenére veszélyessége, bomlékonysága miatt minden archívum elsődleges feladata. A lehetőség szerinti azonnali átmentés nagyon fontos a színes nitrofilm esetében. A színesfilmet alkotó három réteg: a zöldeskék, a sárga és a bíbor ugyanis nem egyformán időtálló. A kezdetleges színestechnika idején még nagyon csekély mértékben tudták csak stabilizálni a színek tartósságát. Ezért fakulhatnak ki a teljes elszíntelenedésig a nitrofilmek. Először a zöldeskék bomlik el, majd a sárga, s végül a bíbor. Egy megfakult kópiát kézbe véve gyakran tapasztalja az archivátor, hogy piros az egész. Az egyes filmnyersanyagok színkaraktere mind más és más. A negyvenes-ötvenes években az anyagok lágyabbak, melegebbek voltak, mint a mai harsány, kékes csillogású Kodak vagy a kellemes, sárgás-meleg Fuji. Az AgfaColor, amelyre a legtöbb magyar film készült az ötvenes években, barnás-vöröses, narancsos jellegű volt. A Ludas Matyi és még másik két film, a Civil a pályán (1951) és a Különös házasság (1951) Gevaert-je pedig az Agfa-technológiának megfelelően jellegzetesen kékhiányos, barnás, szépia-szerű. Sajnos, mindhárom film néhány éven belül teljesen kifakult. De a biztonsági anyagok stabilitása is csak a nyolcvanas évek elejétől javult alapvetően: a hetvenes évek Kodak Eastmancolorja például ma sokszor majdnem olyan bíbor, mint egy húsz-harminc évvel öregebb nitrofilm. A fénymegadó laborszakembereknek az a feladatuk, hogy egységesítsék a filmek fény- és színvilágát. Bármilyen pontosan világít is egy operatőri gárda, minden filmnegatívon akadnak felvételből fakadó eltérések a sötétség-világosság és a hidegség-melegség tengelyén, tehát a zöldeskék és a vörös közti sávban. A negyvenes-ötvenes években színes zselatinszűrőkön át kopírozták a filmpozitívokat. Ezzel és a hívásidő egyedi meghatározásával próbálták befolyásolni, sőt színesebbé tenni a még érzéketlen anyagokat. Nálunk a hatvanas évek közepén kezdett kialakulni a színes fények keverésének egzakt labortechnikai módszere, amelyet ma már számítógép vezérel.

Az előkészületek: a legizgalmasabb dolog minden filmanyagot átnézni
A Ludas Matyiból volt egy teljesen kifakult, színes nitro-negatívunk, az eredeti felvételi szalag. Szerencsére erről 1982-ben készült egy színes kópia, rögzítve a negatív akkori állapotát. Kiderült, hogy erre is szükségünk lesz, hiszen a negatívból kiszakadtak erősen sérült részek, ahol Soós Imre és Pártos Erzsi (Matyi és anyó) meghitten esznek, beszélgetnek a tűz mellett. Az pedig alapvető cél, hogy a restaurálás mindig a legteljesebb eredeti változatot állítsa helyre. De a hiányzó rész ebben a biztonsági anyagban is rettenetesen sérült, begyűrődött volt, hatalmas ragasztásokat tartalmazott, remegett. Tovább kutatva, két fekete-fehér pozitív kópia után végül egy lágy kékes pozitívban találtuk meg azt, amit kerestünk, amelyet 1981-ben gyártottak le itt az archívumban, hogy szükség esetén bármikor lehessen egy újabb lágy negatívot készíteni róla.

És ez így megy. Gyakorlatilag kockáról kockára vetjük össze a különböző anyagokat, hogy kiderüljön, mi az, amit a felújításhoz használhatunk. Mikor már mindent átnéztünk, s tartalmilag egyben van, amit át akarunk menteni, megcsináljuk a felújítás menetét tartalmazó "forgatókönyvet" a fázisokra bontott kalkulációval, s indulhat a munka. Eközben a filmlaboratórium szkennelési próbákat és színteszteket végez: hogyan is lehetne azt a kevés színnyomot felerősíteni...

Miért költöttünk ennyi pénzt a Ludas Matyira?
A Ludas Matyi filmtörténeti státusza egyedülálló: ez volt az első, teljes hosszában színes magyar film. Gyúlékony nitroanyagra készült. Hagyományos labortechnikával már csak a fekete-fehér változatot tudtuk átmenteni. Az általunk felújított több mint 400 hangosfilm - többek között a Liliomfi, a Szerelmesfilm, a Szindbád vagy a Pál utcai fiúk korhű restaurálásához nem volt szükség digitális eljárásra, mert nem voltak ennyire fakultak, sérültek. De nemcsak "színtelensége" miatt unikális darab a Ludas Matyi: a fordulat évének jellegzetes, reprezentatív alkotása. Az új népideológiának Fazekas Mihály háromszor urat verő népmesei figurája remekül megfelelt. Fazekas szinte kétszereplős műve feldúsult pártideológiával: Ludas Matyi "forradalmát" népes "gárda" segíti a korabeli kritika szerint is "mucsai Falstaffá" torzított Döbrögivel (Solthy György) szemben. Az élen szerelme, a kis cseléd, Piros (Horváth Teri), Döbröginek Matyival szimpatizáló huszárja (Görbe János), a nádasban szervezkedő szegények, a vándorszínészek és a kizsákmányoltak mellé álló tudós debreceni professzor (Somlay Artúr). A népítéletszerű harmadik megveretéskor Döbrögivel együtt tömeges kiröhögés tárgya lesz az egész "ellenség": a finnyás, butácska Döbrögi Gyöngyi (Ruttkai Éva), Nyegriczky Bálint, a számító népnyúzó kérő (Bozóky István), Bogáncs, a vasmarkú ispán (Szakáts Miklós) s Pamela, az ijedező-ájuldozó francia társalkodónő, aki Matyiban a francia forradalom egy rettenetes hősét véli felismerni (Kiss Manyi).

A film mégsem lett sematikus, mint a vele nagyjából egy időben készült Szabóné, a Teljes gőzzel vagy a Talpalatnyi föld illúzióromboló folytatása, a Felszabadult föld. Ez annak a nem mellékes körülménynek köszönhető, hogy a párt a nívós végeredmény érdekében szerencsére a korszak egyik legtapasztaltabb rendezőjét, Nádasdy Kálmánt bízta meg a film rendezésével. Nádasdy ekkor a legismertebb színház- és operarendező, Kodály barátja, a nagyívű filmeposzoknak és a lelki rezdülések ábrázolásának egyaránt kiváló mestere volt (Gül Baba, 1940; Magdolna, 1942; Föltámadott a tenger, 1954). Föld Ottó, a nemrég elhunyt legendás gyártásvezető beszélt a legszebben Nádasdy Kálmán sugárzásáról, empátiájáról, reneszánsz műveltségéről. Csak a szemével instruált, s a filmezés technikai oldalát nagyszerűen kiválasztott munkatársaira, Ranódy Lászlóra, Szemes Mihályra, Hegyi Barnabásra, Bolykovszky Bélára bízta. Tökéletesek a szereplőválasztásai. A Ludas Matyinál az sem számított, ha valaki Gábor Miklós. A próbafelvételen Soós Imre természetesebb, elemibb volt Horváth Teri mellett nagyszerű intellektuális színészünknél. Elmerengek: mennyi méltóság van abban, ahogy Horváth Teri és Soós Imre egymásra tud nézni. Vagy: huszadszor sem lehet nem röhögni a politikai áthalláson, mikor elhangzik a kivezényelt éljenző tábornak az instrukció: "Csak akkor éljenezzetek, nótázzatok, ha Döbrögi alispán átlépi a diadalkaput...." És talán abban is van némi fricska, humor, ahogy a film céloz Rákosi és Ludas névazonosságára, mikor Döbrögi második megveretése után sorra Mátyásnak keresztelik az újszülötteket.

Természetesek, frissek és erőteljesek a színészek, látszik, hogy jól megírták szerepeiket. Az idősebbek, Kiss Manyi, Solthy György, Balázs Samu vagy Misoga László játékán is érződik, hogy örömmel élnek figurájukban. Horváth Teri gyönyörűen emlékezik többek között Pamela hálás szerepéről költői önvallomásában, a Sári-gyöpben (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 206. old.): "Imádtuk, utánoztuk Kiss Manyit: "Csak testemen keresztül jöhet Monsieur Döbjögi házába ez a gazongéz, ööö gézengaz. ""

A Ludas Matyi a korabeli filmgyártás leglátványosabb vállalkozása volt. Nagyon sok jelenet játszódik természetes környezetben, tóparton, vásáron, pusztán, erdőben. A döbrögi vásárt például Dabason vették fel, több mint hatszáz helyi és környékbeli statisztával. Emellett rendkívüli igényességgel tervezték meg nemcsak a színeket, hanem a legkisebb tárgyi részleteket is: például a piacon árult csizmák oldalt varrottak, s a parasztingek is korabeliek. Az egyik jelenethez egy helybéliről húzták le a megfelelőt. Mindez újdonság a műteremhez és gyors gyártáshoz szokott magyar filmben. Ezt megelőzően a filmgyártás ipari termelés volt. Persze akadtak azért szép kivételek, mint a Valahol Európában, a Talpalatnyi föld vagy a Szőts-filmek, az Emberek a havason, az Ének a búzamezőkről, de nem ez volt az általános.

Mit is jelentett esetünkben a digitalizáció?
A digitalizáció általános bűvszó. Ma mindenki digitalizál, aki kurrens akar lenni. Az a televízió is, mely egy adásra megvesz egy dokumentumfilmet, átírja digit Beta kazettára, amelynek ára húszezer forint. És az is digitalizálás, ha filmes felbontásban (2K, 4K, 6K) levilágítanak egy celluloid anyagot, elektronikusan restaurálják a színeit, kiszedik belőle a karcokat, stabilizálják a remegéseit, majd ismét filmes felbontásban visszaírják felvételi nyersanyagra, amelyről már hagyományos laboreljárással készülhet a vetíthető filmszalag. Dióhéjban nekünk is ezeket a munkákat kellett elvégeznünk a képpel. Elindult a szkennelés, színfölerősítés, képjavítás. A felvonásokat snittekre szedve haladtunk előre. A leglátványosabb jelenetsorokkal, a Dabason forgatott vásárjelenetekkel kezdtük.

Ugrás az ismeretlenbe: a kép 55 éve és ma
Az operatőr, Hegyi Barnabás szerint a belga Gevaert nyersanyag kalandos úton, cseh közvetítéssel jutott hozzánk. Ez volt az első Gevaertre készült film. Az anyag minősége öntési problémákból fakadóan gyakran változott, s amúgy olyan érzéketlen volt, hogy a színhelyesség érdekében még a napfényes külsőkben is agyon kellett világítani hatalmas szenes lámpákkal. Filmgyártásunk 1949-ben ehhez nem rendelkezett megfelelő lámpaparkkal, nem volt színes laborálás, nem voltak megfelelő vegyszerek, s a belga cég mindössze egy év garanciát vállalt a negatív színtartósságáért. Dobrányi Géza, a későbbi laborigazgató, a színes technika megteremtője megpróbálta a Ludas Matyit megelőző kísérlet, az 1949. május elseje című színes dokumentumfilmhez használt AgfaColor lejárt hívó vegyszereit alkalmassá tenni a Gevaert laborálására. Hegyi Barna már forgatott színes filmre, ő fényképezte 1942-ben a Beszélő köntös legdrámaibb jelenetsorait: ez tíz perc volt. Hegyi és társai rengeteget tesztelték a nyersanyagot. Csináltak egy hatalmas színtáblát, tele az összes árnyalattal. Nagyon sok próbát készítettek színészek nélkül is, pusztán a kelmék, a tárgyak színéről. A Ludas Matyi negatívja makacsul nem azokat a színeket "látta", amelyeket Fülöp Zoltán díszlettervező, Márk Tivadar és Surányi Lili, az ezer színben pompázó ruhák kiötlői elgondoltak és Hegyi Barna lefényképezett. Döbrögi piros mentéje minduntalan lilára váltott. Az 55 év után a filmlaborban fölerősített színkorrekció is ciklámen lilát mutat. Hogy mégis piros lett az 1950-es bemutatón? Volkmayer Antal, a fekete-fehér filmkidolgozás úttörője rengeteg színes szűrőt is alkalmazott a kopírozáskor, hogy a vetített kópián helyreálljanak a színek.

Mi viszont csak a negatívra, a filmtörténeti forrásokra, többek között Szécsényi Ferenc emlékezetére, de legfőképpen a film belső, labortechnikai törvényeire hagyatkozhattunk. 8-10 színrestaurátor szétszedte a képet, külön kezelve a tónusosságot, kontrasztosságot és a színek elemeit. Fölerősítették a színmaradványokat, kiegyenlítették a képen a színharmóniát. Ebben a munkában az emberi arc volt a biztos pont. Ám a színezékek egyenlőtlen arányú bomlása következtében a "fölhúzott" kép még szétesett állapotot mutatott: az egyik arc bíbor, a másik halálsápadt. Így aztán külön-külön kellett javítani ezeket a szélsőségeket, folyamatosan kitakarva a kép már stabilizált elemeit. Így került le a "fátyol"a szederjes arcokról, Döbrögi lilává vált ruhájáról és a penészzöld nádtetőről is.

Olykor még túl jól is működött a képjavító-program. A Veszprémi Egyetem és a Sztaki gárdájának új szoftvere például teszteléskor a sok karc, negatív sérülés, apró pöttyök, villódzások között a piactéren kavargó port is kiszedte.

Nézem az egyik legmulatságosabb jelenetsort: A lánykérő ünnepi vacsorán Nyegricky mártást kér. A finnyáska, finomkodó Gyöngyi előzékenyen maga akarja kiszolgálni. Segítő keze összetalálkozik a felszolgálóéval, s az egész mártás imádottja arcán landol. A gáláns kérő megköszöni a buzgalmat. Hányszor vehették fel a jelenetet, míg valamennyire színes lett? A műteremben forgatott belsőkben még nehezebb volt a világítás. A gyönyörű, múzeumokból összeszedett hatalmas gyertyatartókban égő gyertyák csonkig olvadtak a szeneslámpák hőjétől. A restauráláson is elég szépia-szerű a felvétel, látszik, hogy az árnyékosabb részeket nem pusztán az idő vasfoga kezdte ki. Sosem voltak színhelyesek. Márpedig ami nem volt az, azt nem színezhetjük ki. Ez a fő restaurálási alapelv...

Milyen szép és fiatal Ruttkai ezen a filmen! Noha már hatéves korától színészkedett Lakner bácsi gyerekszínházában, ez volt az első jelentős filmszerepe. Nagyon igyekezett, semmi nem volt elég jó neki, amit csinált... A színészfejedelem, Somlay Artúr finoman pöccintett felé mutató- és középső ujjával. Ruttkai odalibbent. "Csak azt akarom mondani Kedves, hogy ne akarjon olyan nagyon!" - szól a legenda, ahogy Szécsényi Ferenc fölidézi. Ruttkai mozdulata, intése, sóhaja, mulatságos grimasza, szenvelgő arcjátéka maga a sokhúrú báj.

Nézem a filmlaboratórium csodálatos digitális összefényelő rendszerén át Somlay és Soós paroláját. "Servus, Humillimus" - fogadja fel famulusának a tudós orvos a legényt. Hiányzó kockák, hatalmas ragasztásnyomok. Szerencsére egy-egy kockát nagyon jól lehet az előzővel, következővel pótolni, főleg, ha a kép nincs élénk mozgásban. S ismét megelevenedik előttem egy legenda. Soósnak előbb az életben kellett eljátszania Somlayval ezt a filmhelyzetet. Kitartó küzdelem után jutott el "Árgyél bácsival" a paroláig. Horváth Terit idézzük a Sári-gyöpből: "Somlay észre sem vett bennünket. Leült egy karosszékbe. Ezüstös fejével türelmetlenül körültekintett. Imre súgta nekem: - Látod, Terike, olyan, mint egy isten. Somlay elkiáltotta magát; mennydörgött: - Ásszisztencia! Mit mondok én ennek a?... - Imre felé bökött. Imre, mint a pinty, a művész úr elé toppant. - Tisztelettel kérem, én nem vagyok "ennek a", én Soós Imre vagyok. (...) - Árgyél bácsi szemében a harag lobogott. Imrével farkasszemet néztek. Imre állta Somlay tekintetét, szűkített szemmel, erős szemöldökkel. Árgyél bácsi acélkék szeme hirtelen megolvadt. - Jól van, kölyök. - Kölyök sem vagyok. Soós Imre vagyok. Az a becsületes nevem. - Jól van, kolléga. Gyere ide, parolázzunk. Servus humillimus. Humillimus. - Szervusz - csapta Imre a jobbját Árgyél bácsi tenyerébe. Aztán jót nevettek." (208-209. old.)

Egy 1949. júniusi újság még arról tudósít, hogy Gábor Miklós lesz Ludas Matyi. Horváth Teri alakításáról a legnagyobb méltatás épp Nádasdy és Ranódy beszélgetése, amit Horváth Teri a próbafelvétel után "véletlenül" hallgat ki. A két nagy akkor dönt, Horváth Teri marad, neki kell új partnert keresni, mert "jeles színészünk ebben a paraszti világban hamissá válik. (...) Én csendben megszólaltam az ajtóban: - Igazi Ludas Matyi csak Soós Imre lehet. Tessék kipróbálni!" (Sári-gyöp, 199. old.) - Annak idején Soóst is, Horváth Terit is Nádasdy felvételiztette. Szaván fogták a kis tanítványt. "Azt játszottuk: Imre őrzi a juhokat, én szaladok feléje, látom, elmerülten koszorút fon százszorszépből. Mögéje lopakodtam, befogtam a szemét. - Találd ki, ki vagyok - mondtam éneklő hangon. Imre kacagott, lehúzta szeméről a kezem takaróját. Én el akartam szaladni. Fél térdre estem. Imre a fejemre kanyarította a százszorszépkoszorút." (Sári-gyöp, 200-201. old.). A forgatás 1949. augusztus 20-án kezdődött.

A Ludas Matyi 43 év után újra Soós Imre hangján szól
Horváth Teri emlékezik vissza arra is, hogy a két erős hajdú, jókora bottal olyan élethűen verte Ludas Matyit, hogy megrepedt Soós farcsontja. "Egy zokszót sem szólt, csak bicegett." "Én uram, a fizetést köszönöm. Ha az úristen megengedi, tán meg is szolgálom... De írja föl a kapufélfára, el ne felejtse, háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!". - A felvételt külsőben vették föl élőhangkamerával, akkoriban nem volt még utószinkron. A filmnek ez a legtöbbet idézett néhány mondata volt a legtorzabb. Soós Imre rekedtes, fékezhetetlen őserőt kifejező hangjától végképp begerjedt a hangfelvétel. Tény, hogy a színtelenség mellett éppen az ő hangja okozhatta már 1961-ben is a legtöbb problémát a film újraforgalmazása körül sürgölődő szakembereknek. A felvételből fakadó torzítás miatt úgy döntöttek, hogy újraszinkronizáltatják a filmet. De már mind a két főszereplő halott volt. Soós Imrét Csíkos Gábor, Solthy Györgyöt Greguss Zoltán szinkronizálta. Nekünk már az MTA Sztaki és Dr. Erdélyi Gábor hangmérnök által kifejlesztett új digitális hangátíró-rendszer segítségével - mely a hang grafikus görbéinek módosításával dolgozik - sikerült a hangsérülések zömét kiszűrni, enyhíteni egy kicsit a tragikus torzításokon, tompítani a műtermi jelenetek visszhangzását, élvezhetőbbé, érthetőbbé tenni az eredeti "Soós-verzió" filmhangját.

Soós Imre a Körhintáig csak ezt a filmjét szerette
Lehetne hosszan folytatni a sort, felidézni a restaurálás sok-sok problémáját. Többek között azt, hogy a korabeli erős világításnak és a restaurálás színfölerősítő technikájának köszönhetően szellemképpé, kísértetszerűvé vált Soós Imre arca a tábortűz lobogó fényében. Ebben az esetben egészen a digitalizálás első fázisáig, a beszkennelt nyersanyagig kell visszanyúlni és újrakezdeni a színfölerősítő-kiegyenlítő munkát. Sok digitális hiba csak az első vetíthető restaurált filmkópiában mutatkozott meg.

Kísért a szellemkép, a nagy színész tragédiája, akit a proletárdiktatúra fölemelt, majd ideológiájával "reklámparasztot" csinált belőle. Irigyei úgy emlegették, mint a "népi demokrácia tévedését", aki "nem volt elég tanulékony", hogy tanácsba járjon, önkritikát gyakoroljon. (Kicsit később a Körhinta cannes-i sikere után a francia sajtó a magyar Gérard Philipe-ként emlegette). Osztályából - oda járt többek között Horváth Teri, Buss Gyula, Szénási Ernő, Váradi Hédi - ő volt az egyetlen, akit "kivagyisága" miatt nevelési céllal lehelyeztek Debrecenbe. Önemésztő Rómeó-előadásai után harminc kilométert gyalogolt anyjához és éhes testvéreihez Balmazújvárosba, hóna alatt két kenyérrel, mert nemhogy autót és villát, még egy albérletet sem kapott. Közben pendlizett Debrecen és Pest között, mert azért szükség volt rá a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, az Állami áruház és a többi korabeli kollektivista kasszasikerhez. Megdöbbentő, ahogy 1954. januárjában, a Színház című lapban A színész és a szerep címmel elemzi ezeket a filmeket. "Kikötötték, hogy a Ludas-Soós féle fogat villogtató mosollyal játsszak." Nyíltan rántja le a leplet e sematikus filmekről: "Mindegyikben sportolok, esztergálok, (...) szerelmemmel a vízparton sétálok, sosem látni, amint szájon csókolom őket. (...) Az első színészi konferencián már felvetették színészi munkám elsekélyesedését, (...) miközben rám kényszerítik ezeket a szerepeket." Csak Ludas Matyira hivatkozik élő alakként.

Együtt él bennem ez a szellemarc a film végi mosolygó gyermekarccal, amint egy "l" betűt firkant a hármasútnál álló táblára: 'Visszajön Ludas Matyi, ha kell!" Mindkét arc az igazi Soós Imre. Talán most visszajön egy kicsit, színesben mosolyogva...