Surányi Vera
Karlovy Vary, 2004

A Karlovy Vary-i filmfesztivál a világ egyik legrégebbi fesztiválja, Csehország fontos kulturális eseménye, amelyen rendszerint megjelenik az ország miniszterelnöke és más vezető politikusok. A cseh média legnagyobb orgánumai folyamatosan közlik a legfontosabb híreket. Története hosszú múltra tekint vissza. Az elsőt 1946-ban rendezték, hét ország részvételével. Azóta a kelet-európai térség legfontosabb fesztiváljává nőtte ki magát, "A" kategóriájú, éppúgy, mint a cannes-i, a berlini, vagy a velencei fesztiválok. Karlovy Varyban idén több volt a néző, mint az ülőhely. A külföldi sajtósok és a filmipar képviselői között hátizsákos diákok forgolódnak. Még a zuhogó eső sem riasztja vissza a jobbára parkokban éjszakázó, hálózsákos ifjúságot a kultúrhappeningtől. A fesztivállal egy időben, a Hotel Thermál előtt a cseh alternatív zene legfrissebb újdonságai hallhatók non-stop. A vetítések zsúfolásig megtelnek, általában az egész esemény alatt hatalmas tömeg hullámzik mindenütt. A külföldi forgalmazók ide jönnek felfedezni a legfrissebb kelet-európai filmeket, és itt nézhetik meg az összes előző évben készült cseh filmet. Ami engem illet, az Örökmozgó programszerkesztőjeként azért megyek minden évben Karlovy Varyba, hogy a cseh filmtermés áttekintése mellett megtaláljam azokat az art-mozis filmeket, amelyek eddig elkerülték más hazai filmes programok szervezőinek figyelmét. Persze ilyen egyre kevesebb van, de azért mindig sikerül négy-öt alkotást találni.

Karlovy Vary különlegessége abban rejlik, hogy lehetőséget teremt a kelet-európai filmek számára. Sajnos ezek a filmek nemigen nézhetőek meg máshol. A másik vonzerő a nyugati kritikusok számára, hogy a cseh filmművészet - amely az utóbbi időben érzékelhetően felfutott egy tehetséges fiatal generáció színrelépése nyomán - folyamatosan követhető. Minden évben levetítik az előző évben készült összes játékfilmet. A fesztivál koncepciója hasonlít a Berlináléhoz, a szekciók elnevezése is hasonló: játékfilmek versenye (versenyben még eddig nem szerepelt filmek), dokumentumfilmek versenye (30 percnél rövidebb és 30 percnél hosszabb dokumentumfilmek), "Más tekintet" (a filmnyelv, a téma egyedisége, a munka eredetisége a fő szempont), független filmesek fóruma, a nyugat keletje (filmek az egykori szocialista blokk országaiból), cseh filmek szekciója (az előző év cseh filmtermése), retrospektívek, életmű-díjazottak.

Ez egy versenyfesztivál, ahol díjakat adnak ki. A legjobb játékfilm kapja a Grand Prix-t (Kristály Glóbusz), amely újabban húszezer dollárral párosul. Minden évben kiadják "A világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulás" Kristály Glóbuszát, idén Jan Polanski lengyel filmrendező, Miroslav Odřiček cseh operatőr, és Harvey Keitel amerikai színész-rendező kapott életmű-kristálygömböt. Nem sok energiát pazarolnak a filmkereskedelemre. Többször elhangzott a szervezők részéről, hogy számukra a néző a fontos. Ha rosszmájú lennék, azt is mondhatnám, hogy a kényszer szüli a helyzetet. Mindenki tudja, hogy a kelet-európai filmeknek nagyon nehéz piacot találni, a nagyobb forgalmazók nem vásárolják, mert nyereséget nem remélnek tőlük. Nagyon kevés a kivétel, de azért van: Jan Hřebejk Élet minden áron című, Oscar-díjra nominált játékfilmjét harminckilenc országban vették meg (Magyarországon nem!). A különös és szomorú az, hogy Kelet-Európában sem vásárolják a kelet-európai filmeket. Így nehéz megismernünk szomszédjaink filmtermését. Ezért járunk Karlovy Varyba, és ezért szentelünk energiát arra, hogy legalább az Örökmozgóba behozhassunk néhányat közülük.

Én sok olyan filmet látok itt, ami hozzánk nem kerül be. A Titanic rendszerint alternatív, experimentális, meghökkentő, néha tabutémákat érintő, polgárpukkasztó filmeket válogat. Az Európai filmhétre a visszafogottabb hangvételű, humanista filmek kerülnek be. A Budapest Film a már nevet szerzett rendezők filmjeit vásárolja, ritkán kockáztatnak elsőfilmes, ismeretlen nevű rendezők munkáival. Az Örökmozgó új filmeket tartalmazó műsora (filmhetek, villanófény) inkább az Európai Filmhét ízlésvilágát tükrözi. De mindösszesen sem fedik le természetesen a világon egy év alatt elkészült formailag vagy tartalmilag kiemelkedő filmeket. Aki nem jár rendszeresen fesztiválokra, nagyon sok filmről lemarad. Sok olyan alkotás van a világban, amely rangos díjakat kap, mégis tiszavirág életű. Felragyognak egy fesztiválon, esetleg írnak is róluk, de sehol többé nem láthatók, homályba vesznek. Szerintem az elsőfilmesek több figyelmet érdemelnének, soha sem lehet tudni, hogyan alakul a rendező pályafutása később.

A fesztivál programját nehéz áttekinteni. Összesen 230 filmet mutattak be. Ezért én csak azokról a filmekről beszélhetek, amelyeket láttam. Szerintem az átlagszínvonal lejjebb volt a korábbi évekbelinél, de úgy tudom, ez világjelenség. Karlovy Varyban a díjazáskor általában a humanista szempontok érvényesülnek. A Kristály Glóbuszt elnyert olasz Gyerektörténet (r: Andrea és Antonio Frazzi) mérsékelten meghatóan feltárja, miként válnak a marginalizálódott, magukra hagyott gyerekek minden célt kiszolgáló eszközzé a maffia kezében. Reflexből utáljuk a maffia gonosz tagjait, és együtt érzünk a kiszolgáltatott gyerekekkel, de valahogy mégis kívül rekedünk a történéseken. Ugyanezt mondhatom a FIPRESCI által díjazott Mostohatestvérem Frankensteinről (r: Valerij Todorovszkij). Nem éreztem átélhetőnek a csecsen háborúban megsebesült, a háború borzalmaitól mentálisan is sérült férfi sorsát, aki hazaérkezésekor meglehetősen ambivalens fogadtatásban részesül. A látottak közül nekem a legjobban A folyópart tetszett, Ali-Reza Amini iráni rendező harmadik játékfilmje. Az amerikai-iraki háború idején kurdok menekülnek Irakból, így kerülnek egy aláaknázott határvidékre. Egy menyasszony az aknával övezett terület közepén mozdulatlanul, órákig állva várja a segítséget, miközben a többi menekült a domb köré telepedik, és mesével próbálják megnyugtatni az egyre kimerültebb és kétségbeesettebb fiatal nőt. A film vége finoman sejteti, hogy valamennyien ott lelik halálukat. Az egzotikus, sivatagi tájon játszódó történet megrendítő és mélyen átélhető, azt közvetíti, hogy az egymás iránti szolidaritás az életben maradás ösztönénél is erősebb. A film Don Quijote-díjat kapott. A szintén díjazott Niceland (r. Fridrik Thór Fridriksson) állítólag kevésbé sikerült, mint az izlandi rendező általam is nagyra becsült és nálunk már bemutatott Ördögsziget című filmje.

A cseh filmek mustráján az idei év kevésbé volt kiugró, mint az előzőek. Két filmre azért felkaptam a fejem. Az egyik egy fergeteges vígjáték volt: Unalom Brnóban (r: Vladimír Morávek, 2003) és a Květa Legátová népszerű és közismert regénye nyomán készült Želary, amelyet Oscar-díjra jelöltek, és tavaly a legnépszerűbb film volt Csehországban. Szeretném mindkét filmet bemutatni az Örökmozgóban decemberben, a Cseh Filmhétvégén. Volt még egy program a fesztiválon, amelyet szeretnék az Örökmozgóba is elhozni: a 10 legjobb török film sorozatát. A török filmgyártás abban hasonlít a kelet-európaihoz, hogy éppoly kevéssé ismerjük. Én még emlékszem, amikor Budapesten mindenki megnézte Yilmaz Güney filmjeit, mert fontosnak gondoltuk őket. Ebben a sorozatban látható lesz a ma már klasszikusnak számító Út (1982), a Remény (1970) és a Nyáj (1979), amelynek forgatókönyvét Güney még a börtönben írta. Ha tehettem volna, a magam részéről tiltakoztam volna az ellen, hogy a Shrek 2-t vetítették a fesztivál reprezentatív záróestjén. A Shrek 2 tipikusan multiplex-film, de az is lehet, hogy csupán a forgalmazóknak akartak kedvezni, mert ez volt a film itteni premierje.

Általában van magyar film a Karlovy Vary-i fesztiválon, de idén különösen jelentős volt a részvételünk. A magyar filmek közül legnagyobb sikere a Körhintának volt, több, húsz éve Budapestre járó külföldi kritikus nosztalgiázott rajta. A vetítőterem zsúfolásig megtelt fiatalokkal, és Törőcsik Mari és Soós Imre nagyon jól mutatott a Thermal Hotel falára vetítve repülés közben.