Filmek a tolmácsfülkéből

Viniczai Andrea
Kanadai filmhétvége az Örökmozgóban

Kanadai filmek - szabadság, határtalan zöld és juharlevél

én legalábbis erre számítottam. Persze ez ugyanolyan közhely, mintha egy kanadai azt gondolná, hogy a magyar filmekben gulyást zabálnak kalocsai mintás abroszról, miközben egy puli halkan nyüszít a háttérben. A négy különböző műfajú és témájú filmet látva hajlamos vagyok azt hinni, hogy a válogatás a kanadai film keresztmetszetét adja - a programszerkesztők lelke rajta!

Cosmos a taxisofőr, aki Montreal utcáin fuvarozza a sorozatgyilkost és a műmellű nőt.

A filmajánló szerint Cosmos görög bevándorló taxisofőr, aki különös empátiával viseltet a taxijában megforduló utasok iránt. Igazi, tolmácsnak való csemege, gondoltam, hiszen az angol és a francia dialógusok mellett főszereplő barátunk biztosan megszólal majd anyanyelvén is. Csekély görögtudásom és az egyéves görögországi ösztöndíjélményem miatt teljes izgalommal vártam, hogy mikor káromkodja el magát, vagy mikor fakad dalra Cosmos. Körülbelül harminckét perc elteltével jött el a pillanat, és vele a csalódás is: mert a cikornyásan átkozódó Cosmos nem görög, de még csak nem is ciprióta, hanem szerb. Legalábbis szerbül káromkodik és dúdol. A csalódást a film végéig nem tudom kiheverni. Persze azért nem állok fel és sétálok ki a tolmácsfülkéből, de azért "jól megvan a véleményem".

Csak nem egy gorillával akarsz kettyinteni?

- kérdezi a film elején az egyik főhőst a pincérnő. A nyolc kávét egymás után bedobó elsőfilmes rendező joggal idegeskedik, az egyik legnézettebb show-ba hívták el. Természetesen Cosmos szállítja a felvétel helyszínére, nyugtatgatja, és még az sem zökkenti ki nyugalmából, amikor az ifjú művész sugárban kihány az ablakon. Cosmos, az (ál)görög hős ott van akkor is, amikor segíteni kell egy lánynak beindítani egy ajándékkocsit, amit a HIV-teszt eredményét szorongva váró barátjának vett. Ő fuvarozza a sorozatgyilkost is tettének következő helyszínére. A csinos negyvenes ügyvédnő is vele szállíttatja magát a soron következő tárgyalására. Itt találkozik volt barátjával, akiről kiderül, hogy a süketnéma vádlott tolmácsa. A férfi még mindig vonzódik a nőhöz, aki felajánlja neki, hogy ha hagyja elveszíteni a pert, akkor megmutatja neki vadonatújan plasztikázott melleit.

A Jött egy busz jutott eszembe: hat kanadai történetnél a taxisofőr, az öt magyarnál a busz a visszatérő motívum. És úgy érzem, hogy mindkét esetben az összekötő motívumok megmaradnak szükséges rossznak, olyan elemnek, amivel mindenképpen dolgozni kell, pedig lehet, hogy nélkülük jobb lenne a történet. Így pedig csak maradnak az impressziók, a nagy fekete-fehér semmi.

Járt már Ön Sárgakés városában?

Yellowknife egy kanadai város neve, a vetítés előtt még senki nem tudja, miért. A majd' kétórás road movie az elejétől magával ragad, hiszen én mindig fejet hajtok azok előtt a rendezők előtt, akik nem szövegelik túl a filmjeiket, hagyják a képeket beszélni. A soványka szövegkönyv egy tolmács számára külön bónusz, ilyenkor lehet a többi nézővel együtt hátradőlni és élvezni a filmet. Mert ezt aztán lehetett is. Max, a feltűnően jóképű fiú (hja... a tolmács is csak nőből van gyúrva) a kórház pszichiátriai osztályáról szökteti el Lindát. A lány a gyógyszerek hatása alatt kába, ideges, depressziós. Kis furgonjukkal elindulnak a végtelen kanadai úton. Nem beszélnek: feszültségtől súlyos képeket látunk. Max hirtelen lefékez, és felvesz két stoppos fiút (egy homoszexuális ikerpárt), akikről kiderül, hogy bártáncosok, és a következő városba igyekeznek fellépésre. Megnézi a műsorukat Max és Linda is: míg a fiút az ikerpár erotikus vetkőzőszáma bűvöli el, addig Lindát az egyik kisteremben éneklő kivénhedt bárénekesnő előadása nyűgözi le. Az énekesnő rosszarcú menedzsere a film másik főszereplője, a biszexuális hajlamú férfi egyszerre tartja sakkban az ikerpárt, Lindát és Marlene-t.

A film az eltérő szexuális beállítottságú karakterek kavalkádja.

Látszólag nem köti össze őket semmi, mégsem tudnak szabadulni egymástól. Linda elszökik Marlene-nel és menedzserével. Nem jut azonban messzire, valami ismeretlen erő húzza vissza Maxhoz. Viszontlátásuk szenvedélyes szeretkezéssel ér véget. Milyen viszonyban állnak? Szerelmesek? Barátok? Testvérek? A film mindegyik lehetőséget felkínálja, de nem ad egyértelmű választ. Yellowknife tűnik a végső megoldásnak. Úgy érzem, ha végre eljutnak oda, a feszültség feloldódik, eltűnnek a kérdőjelek. És ez a film egyik erénye. Nagyon lassan bontakozik ki a történet, és 110 percig tartja izgalomban az embert, hogy a végén, a film befejezése se áruljon el minden titkot. Hiszen Yellowknife olyan, mint a karácsony, nagyon jó várni, álmodozni róla, aztán ha ott van, már teljesen más az egész...

Nem én voltam!

- közli bátyjával Marco, miután kiderül, hogy húguk terhes. Noha e testvéri kirohanás egy vérfertőző családi drámát is sejtethetne, ez eszembe sem jutott a Nagybácsik fordítása közben. Épp ellenkezőleg. A film humoros betekintést nyújt egy olasz-kanadai család életébe, ahol az anya egyedül nevelte föl két fiát és lányát, mivel férje a nász után nem sokkal "olíva"olajra lépett. Az idősebbik fiú, John kényszerül betölteni az apa szerepét, amit elváráson fölül teljesít is. Fiatalon áll munkába, megszakítva tanulmányait. Tán éppen ezért szívügye öccse sorsa, akinek fizeti iskolai költségeit. Megteheti, hisz egy jól menő étterem teremfőnöke, és a tulajdonos - kit apjaként tisztel - fiaként szereti őt. A gond csak az, hogy meddig. Több oka is lehet munkahelye elvesztésére, ugyanis románca van a tulaj menyével, aki -sikertelenül - távozásra akarja bírni egy új élet kezdete reményében. Amitől azonban még főnöke dühénél is jobban tart, az a börtön. A probléma forrása John és Marco húga: Celia. Ő ugyanis megrögzött gyerekrabló, noha semmi rosszindulat nincs tettei mögött, pusztán nem tud elmenni egy magányos gyermek mellett, inkább hazaviszi.

Nem szellemi fogyatékos. Csupán balesetet szenvedett, aminek következtében más lett

- magyarázza barátjának Marco, aki lehülyézi Celiát. A szomszédok többszöri fenyegetőzése után már rendőrségi figyelmeztetésben is részesül a család. Mi mást tehet a két bátyó, mentő tervet kovácsol. Úgy vélik, az őshazába kell utazniuk, ahol megfelelő "donort" találhatnak húguk megtermékenyítésére. A sors azonban kegyes, egy ideális latin szeretőt küld Kanadába angol nyelvtanulás céljából. Ideális, hisz jóvágású, mediterrán származású, imádja a focit, és négy hónap után visszatér hazájába, így nem marad a család nyakán. A romantikus környezetet John főnökének vidéki birtoka adhatná, ahol ebédmeghíváson vesznek részt a fiatalok. Ám Celia nem viszonozza a latin fiú vonzalmát. Ugyanakkor a birtok gazdájának fia iránt nem közömbös a lány...

A film végére kellemes érzés töltött el. Szomorkás volt a film, mégis minduntalan megnevettetett (vigyázni, nehogy beleröhögjek a mikrofonba!), miközben elgondolkodtatott. Ez esetben a családról és a szeretetről.

A bumeráng mindig visszatér, a halott mindig feltámad.

Így lehetne röviden összefoglalni a Boomerang történetét. A háború utáni Belgrád egyik patinásnak egyáltalán nem mondható bárjában megforduló törzsközönségnek egy napját láthatjuk. Igazi csodabogarak. Itt van mindjárt Bobby, a fegyvermániás bártulaj, aki a belépő közönséget kedvenc gépfegyverének magnóra rögzített ropogásával fogadja, vendégei kedvenc sörét óriás töltényhüvelyben szolgálja fel. Miki, a történet másik főhőse pedig óvó jövendölést kap a metróaluljáróban a cigány jósnőtől, hogy vigyázzon, mert furcsa dolgok történhetnek vele még aznap. Miki barátunk így nem is aprózza el, nem sokkal később megkéri a mozi illemhelyén éppen magán könnyíteni akaró lány, Olga kezét. A friss ismeretség után épp csak annyi idő marad, hogy megbeszéljék az esküvő részleteit, a lánynak azonnal menekülnie kell, mert vagy három kiló heroint lopott el a város maffiavezérétől. Persze a bosszú nem maradhat el, pár órával később az esküvői ceremónián Olgát fejbe lövik. Már éppen mi is elszomorodnánk, amikor valami történik.

Kill Bill-hangulatot idéző rész, amikor a fejbelőtt menyasszony megjelenik a bárban.

A lövéstől kórós amnéziában szenvedő ara elképedve bámul a bárban sörrel gyászoló Mikire, aki váltig bizonygatja, hogy ő a lány újdonsült férje. Bobby, hogy megpróbálja a további emlékezetkiesést meggátolni, nemes egyszerűséggel egy borosüveg dugóját illeszti be az Olga homlokán tátongó üregbe. Feltűnik Ülep rendőrfőnök is, aki egyaránt érdeklődik a kábítószerlopás és a gyilkosság után. Az idő telik, egyre több sör és rövid fogy, muszáj a felesleges energiákat levezetni. És megszólal a szerb muzsika, indul a tánc (ami ugye a Macskajaj óta elképzelhetetlen fegyversütögetés nélkül), igazi balkán-party hangulat árad a vászonról. Kusturica óta tudjuk, hogy a balkáni témát nemcsak zsebkendőbe szipogós szomorú drámaként lehet bemutatni, hanem ki lehet fordítani az egészet a visszájára, jó nagy tükröt tartani a közönségnek a vászonról, aztán hadd röhögjön magán mindenki. A Boomerangban pont ez a pláne, olyan, mint a Mátyás királyos mesében a királylány, mutat is valamit a valós helyzetből, meg nem is, röhögünk rajta, meg nem is, kanadai is, meg nem is. A kanadai filmhétvége legharsányabb filmje volt ez, olyan, amit az ember sajnál, hogy nem nézhet meg még egyszer a sarki moziban.