Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

BÉKÉSI + CSABAI + FIZIKA + ANKÉT

Keszőcze László
Csonka János MŰszaki Szakközépiskola és Kollégium, Szeged

logo Az 51. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató helyszíne Békéscsaba, nevezetesen a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt. A 2008. március 26-30. között lebonyolított rendezvény résztvevőinek többsége szerda délután érkezett Békéscsabára. Akik vonattal jöttek, azokat a pályaudvaron egy "fogadóbizottság" várta, és segítette az ankét helyszínére történő eljutásban. A gépkocsival érkezőket nyomtatott és internetes térkép, valamint táblák segítették a navigációban. A regisztrációnál a helyi szervezők ajándékcsomagot adtak át minden résztvevőnek, amely a programfüzet mellett békéscsabai tájékoztatókat, egy CD-t és egy DVD-t tartalmazott.

Az Ankét március 27-én, csütörtökön fél 9-kor kezdődött a megnyitóval. Elsőként Békéscsaba város alpolgármestere, Köles István köszöntötte az ankéton résztvevő fizikatanárokat. Ezután Kádár Györgyaz ELFT főtitkára szólt a megjelentekhez. Megköszönte Zátonyi Sándor és Lehoczki Pál szeptembertől tartó szervező munkáját, majd arról beszélt, hogy a gazdasági élet kulcsa az oktatás, az oktatás alapja a tanárok megbecsülése. Megnyitó beszédét egy idézettel zárta: "Fizika és zene nélkül lehet élni, de nem érdemes."

A főtitkár megnyitója után Pátkó Gyula az ELFT Középiskolai Oktatási Szakcsoportjának elnöke levezető elnökként szólt az ankét résztvevőihez, majd a díjátadások következtek.

Köles István polgármester megnyitója
Az előadások helyszíne és a résztvevők egy csoportja

A Mikola-díjat több évtizedes munkásságáért ifj. Zátonyi Sándor kapta. A tanítás mellett tankönyvírás, két ankét megszervezése, eszközépítő tábor, a honlap létrehozása szerepelt az indoklásban.A felhangzó taps azt jelezte, hogy a kollégák szerint is jó helyre került a díj.

A Marx György által alapított Vándor-díjat Plósz Katalin adta tovább Dézsi Zoltánnénak, aki Debrecenben dolgozott, dolgozik hosszú évek óta. Plósz Katalin betegsége miatt nem tudott személyesen eljönni, így egy videófelvételen ismertette a díjazott érdemeit.

A Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló Alapítvány által adományozott Fényes Imre díjat Varga István az ankétnak helyet adó iskola tavaly elhunyt tanára kapta posztumusz. A díjat felesége vette át, ezután egy perces néma felállással emlékeztünk az ankétokról, versenyekről és a KöMaL fizika rovatából is jól ismert kollégánkra.

A szakmai munka Szabó Gábor (SZTE) a Michelson-kísérlet 100 évéről című előadásával kezdődött. tudományos eredményei, a fénysebesség minél pontosabb mérésére tett kísérletei mellett sokoldalú személyiségéről is képet kaphattunk.

Radnai Gyula tanár úr előadása közben
Piláth Károly eszközeit mutatja az érdeklődő kollégának

A szünet után Tóth Eszterés tanítványai (Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác) a Teller-centenárium alkalmából Teller Ede és a magyar iskolások címmel tartottak nagysikerű dramatizált bemutatót.

A délelőtti program utolsó előadójaként az ELFT főtitkára, Kádár György (MTA MFA) előadását hallgathattuk meg Áramok a mágneses nano-rétegekben címmel. Az előadásban hallhattunk az "óriás" mágneses ellenállás- változásról, valamint ennek mai felhasználásról a mágneses szenzor és a mágneses RAM révén.

Az ízletes ebéd elfogyasztása után az eszközbemutató megnyitására és megtekintésére került sor, majd két-két műhelyfoglalkozást nézhettek meg a résztvevők.

Vacsora után egy vetélkedőre invitálták a tanárokat a szervezők Békési + Csabai + Fizika címmel. Akár játékosként, akár szemlélőként vett részt valaki a vetélkedőn, jól érezhette magát, kikapcsolódhatott, és nem utolsó sorban felszabadultan nevethetett egy-egy feladat kapcsán. Valószínűleg minden résztvevő sokáig fog emlékezni rá, hogy milyen reklámfilmmel szemléltetheti a tehetetlenség törvényét.

Pénteken elsőként Vankó Péter (BME) Mérési versenyfeladatok és "utóéletük" címmel tartott előadást, ahol országos és nemzetközi versenyek feladatait ismertette és azok iskolai alkalmazhatóságára mutatott rá.

Őt követte Geszti Tamás (ELTE) Régi és új kísérletek a kvantummechanikában című előadásával. Sok érdekességről hallottunk, de ezek sajnos csak nagyon jó iskolákban használhatók fel.

A rövid szünet után Radnai Gyula (ELTE) a tőle megszokott közvetlenséggel a fizika tanításában felhasználható játékok tömkelegét mutatta be, most éppen a hangtan témaköréből. Az előadás végén egy kis közös "zenélésre" invitálta a kollégákat, akik szívesen vettek részt ebben.

A nap utolsó előadója Horváth Ákos (ELTE) volt, aki Rutherford klasszikus szórási kísérlete mellett hasonlóan érdekes, fontos, de nem annyira közismert Rutherford-kísérletekkel ismertetett meg bennünket.

Ebéd és szieszta után műhelyfoglalkozások következtek, amelyek közül az első egy rendhagyó (plenáris) műhely volt. Ezen Pálinkás József (Debreceni Egyetem) a természetismeret érettséginek a parlament oktatási bizottsága által elfogadott tervéről tájékoztatta az ankét közönségét, utána Ádám Péter (Pécsi Tudományegyetem) a fizika középiskolai oktatása fejlesztésének lehetséges új irányát ismertette, majd Frei Zsolt (ELTE) mutatta be a Sulifizika digitális tananyagot. A természetismeret tantárgy bevezetésének terve a fizikatanárok között komoly ellenállásba ütközött, de mint vizsgatárgyat elképzelhetőnek tartotta az ankét hallgatósága. Ennek vitájára az este folyamán kerítettünk sort, amikor is a következő megállapodásra jutottunk:

Az 51. Országos Középiskolai Fizikatanári Ankét résztvevőinek állásfoglalása

Békéscsaba, 2008. március 28.

A rendhagyó műhely után ismét két-két műhelyfoglalkozást nézhettek meg a résztvevők, majd a vacsora következett.

Vacsora után Sükösd Csaba (BME) Magfizikai kísérletekről és a chicagói fél wattról beszélt. Itt hallhattunk a neutron felfedezéséről és felhasználásáról.

Az előadás után a tavalyi szegedi ankéton kitalált "Egyperces kísérletek" következtek. Itt többek között a hajszálcsövességről, a hőtágulásról hallottunk-láttunk kísérletet, majd egy filterrakétát láttunk elröpülni.

A szombati előadások sorát Härtlein Károly (BME) kezdte Kísérletek - ahogy a Műegyetemen csináljuk címmel.

Másodiknak újból Sükösd Csaba lépett a képzeletbeli pódiumra, ahol az induló LHC (Nagy Hadron Ütköztető) apropóján az óriás kísérleti eszközökről, a gyorsítókról és a detektorokról hallhattunk sok érdekeset.

A szünet után Juhász András (ELTE) az emelt szintű érettségin felhasználható kísérletekről és az idei évben történt változásokról beszélt.

Őt Farkas Illés (MTA-ELTE) követte, aki a hálózatokról beszélt fizikus szemmel. Az előadásból kiderült, hogy szinte az élet minden területe leírható a hálózatok segítségével.

A kiadós ebéd után ismét a műhelyek vették birtokba a terepet, és ezen a napon három-három műhelyt láthattak az érdeklődők.

A vacsora után Härtlein Károly kedvenc kísérletei következtek, köztük meglepő és frappáns kísérleteket is láthattunk.

Vasárnap reggel az órák előre állítása miatt egy órával "hamarabb" kezdődött a program. Elsőként Pálfalvi László (PTE) beszélt a fizikai mennyiségek méréséről a harmonikus mozgásegyenlet alapján.

Őt Almási Gábor (PTE) követte, aki a számítógépes mérésekről beszélt a hallgatóságnak.

Mielőtt a díjakról és a zárásról beszámolnék, térjünk vissza a műhelyekhez. A közel 150 főnyi tanári társaság a három nap alatt 19 műhely között válogathatott. Minden műhelyvezető kétszer mutatta be műhelyét, így a választás kicsit könnyebb volt. A műhelyek témái nagyon széles skálán mozogtak. A teljesség igénye nélkül néhányat megemlítek. (a teljes lista a FizKapu Műhelyek rovatában megtalálható)

OK avagy otthoni kísérletek
Modern fizikai problémákról egyszerűen
Fizika a szabadban
Kísérletezzünk hétköznapi eszközökkel
Digitális fényképezőgép a fizikaoktatásban
Szeresd a fizikát!
(Bemutatkozik egy új fizikatankönyv)
Ez is fizika?

A műhelyek többsége igényesen összeállított és a mindennapi tanári munka szempontjából hasznos volt, sokat tanulhattunk belőlük.

Az ankét zárására visszatérve: elsőként a kiállítók értékelése történt meg. Farkas László az eszközbemutató bíráló bizottságának elnöke kapott szót. Dicsérte a kiállítók ötletességét és azt, hogy ebben a rohanó világban van türelmük, elszánásuk újat alkotni. Az alábbi helyezések születtek: Piláth Károly (I. díj), Nyerges Gyula (II. díj), Kopasz Katalin (III. díj), Mészáros Sándor és Márki-Zay János (IV. díjasok).

Hétköznapi sugárzó anyagok a kiállításon

A házigazdák (versenyen kívül) két kiállítást is bemutattak. Az egyiken a Békéscsabán három évente megrendezett Játsszunk fizikát! kiállítások eszközeiből válogattak össze néhányat. Ezeket az eszközöket, kísérleteket Lehoczki Pál, Varga István és Zátonyi Sándor készítették, és a házigazda iskola tanulói mutatták be az érdeklődőknek. Emellett Lehoczki Pál visszavitt bennünket 25 évvel korábbra, abba az időbe, amikor is megjelentek az iskolákban a számítógépek. Az első gépekből láthattunk néhányat, amelyek ma is működőképesek. Nekik dicsérő oklevél jutott.

A kiállítók után a műhelybizottság vezetője, Ujvári Sándor értékelte a műhelyeket. Az elcsépelt közhely, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt, itt is érvényesnek bizonyult. A korábban már említett magas színvonalú műhelyek közül nagyon nehéz volt kiválasztani a legjobbakat. Végül is az alábbi eredmények születtek: Jaloveczki József és Nagy Anett (I. díjasok), Jendrék Miklós (II. díj), Elblinger Ferenc, Szakmány Tibor és Baranyai Klára (III. díjasok). Kiemelt dicséretben részesült Papp Katalin és Gallai Ditta. A házigazdaként versenyen kívül műhelyt tartó Zátonyi Sándor a zsűri különdíjában részesült.

A díjak átadása után Kádár György főtitkár zárszava következett, aki szerint dicséret illeti azokat a tanárokat, akik hajlandók szabadidejüket és erejüket feláldozni arra, hogy egy ilyen összejövetelen részt vehessenek. Arra kéri a tanárokat, hogy ne veszítsék el türelmüket, tenni akarásukat az elkövetkező időben sem.

Az ankét utolsó felszólalója, Pákó Gyula, a Középiskolai Oktatási Szakcsoport elnöke bejelentette, hogy a következő évi ankét helyszíne előreláthatóan Kaposvár lesz, a téma a csillagászat. Reméli, ott is sokunkkal találkozik majd.

Kapcsolódó internetes honlapok:

http://www.fizkapu.hu
http://www.elft.hu
http://www.kfki.hu/~elftkisk/