Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2005/5. 168.o.

VERMES MIKLÓS ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY

Staar Gyula
a Természet Világa főszerkesztője

A rám osztott feladat szerint röviden szólnom kell Vermes Miklós kapcsolatáról egy tudományos ismeretterjesztő folyóirattal, a Természettudományi Közlönnyel, mai nevén a Természet Világával.

A gazdag múltból villanásszerűen három találkozást említek, melyek jól jellemzik Vermes Miklóst, és ezeket lehetőségem nyílik az ő szavaival is kommentálni.

Vermes Miklós először 24 évesen, 1929-ben írt cikket a Magyar Természettudományi Társulat folyóiratába, a Természettudományi Közlönybe az Elektromos hangszerekről. Az egy évvel későbbi írásai már igazi bestsellerek lettek. Az akkori újdonságról, a rádióról írt ötrészes sorozatot a folyóiratba, áttekintve a legfontosabb tudnivalókat.

Ötven évvel később, 1980-ban már e lap szerkesztőjeként kértem meg arra, hogy tekintsen vissza cikksorozata megszületésének körülményeire és annak fogadtatására. Többek között ezeket írta, illetve mondta:

Akkoriban a rádió világszenzáció volt, a sajtkereskedésben pult alól kondenzátorokat árultak, mindenki szupervevőt fabrikált odahaza, miközben a legtöbben azt sem tudták, mi az áram.

Ennek a lázas amatőr tevékenységnek egyik mozgatója az eredményes cselekvés nyomán érzett öröm volt. Hozzájárult ehhez a csodásnak tűnő újszerűség: hallani, amit száz kilométeres távolságban beszélnek, pedig nincs is drót közöttük? (Mintha akkor nem lett volna éppen annyira csodálatos.)

Staar Gyula előadás közben Ekkor történt, hogy a Természettudományi Társulatból Gombocz Endre felszólított, írjak a Természettudományi Közlönybe egy cikksorozatot, amelyben megmagyarázom a rádiót. Éppen pályámat kezdő egyetemi tanársegéd voltam a szemközti házban (Puskin utca). Írtam egy öt részből álló cikksorozatot. A harmadik cikkben megmagyaráztam a modulációt, a hang ráültetését az elektromágneses hullámra. Én magam akkor ezt a dolgot egy bécsi napilap, a Neues Wiener Tagblattnak egy Pfeiffer-Richtera által írt filléres mellékletfüzetéből tudtam meg; ez a ponyvának számító füzetke volt olyan tisztességes, hogy azt magyarázta meg, amit kell. (Természetesen komoly, nagy szakkönyvekben biztosan benne lett volna, de hát ..) Úgy látszik, a cikksorozatom akkoriban tényleg hiányt pótolt. Elmesélték, hogy Buchböck Gusztáv kémiaprofeszszor anynyira kíváncsi volt, mitől szól a rádió, hogy a következő cikket már a szerkesztőségben elolvasta.

Nekem személyesen az akkori rádiózással kapcsolatban két emlékem van. Az egyik: az audion-egyenirányítás matematikai leírásáról szólt a doktori disszertációm.

Doktori vizsgámra készültem, a két főtárgy, a fizika és a kémia mellé melléktantárgyként a matematikát választottam. Elmentem Fejér Lipóthoz és ünnepélyesen megkértem, hadd legyek matematikából a doktorandusza. "Természetesen boldogan vállalom" - mondta, aztán két dologra hívta föl a figyelmemet: 1. sajtóhiba van a disszertációm címlapján, 2. egy sokoldalas levezetést három sorban is elintézhettem volna, ha ismerem a perturbációelméletet. "De tudja mit," - mondta Fejér - "hagyjuk a maga unalmas témáját, inkább magyarázza el nekem, mitől szól a rádió."

A magyarázat sikerült. Emlékszem, hogyan faggatott Fejér Lipót: miért kell azt a gombot ide-oda csavarni, anélkül nem szólna? Elvben igen, mondottam, de hangolás nélkül százszor, ezerszer gyengébben. Végül is beletörődött abba, hogy egy kvantitatív körülmény a gyakorlati eredmény szempontjából lényeges lehet.

Egy Vermes ábra 1930-ból:.... A másik emlék: 1946 karácsonya előtt három nappal felhágtam az akkor újjáépült 300 méteres lakihegyi antennatorony legtetejére. Az akkori közlekedési viszonyok mellett odáig eljutni volt nehéz. A helyszínen egyszerűen el kellett indulni a beépített létrán egészen a tetejére. Senki sem mondta, hogy nem szabad, senki sem kérdezte, miért. Egyszerűen fel lehetett menni. Ez a második élmény számomra a tartalmasabb, mert az egyetemen folyamatosan sokan doktorálnak, de vajon ki ment vagy megy fel közülük az antenna tetejére?

Ugorjunk most csaknem egy évtizedet. A Természettudományi Közlöny 1939. szeptemberi száma Dr. Vermes Miklós tollából az alábbi címmel közöl írást: Lehetséges-e az atommag energiájának gyakorlati felhasználása?

A jelenlévők figyelmét nem kell különösebben felhívni arra, hogy az uránhasadás felfedezését Hahn és Strassmann munkájának a megjelenésétől számítják, 1939 januárjától, februárjától.

Vermes cikkében, a Természettudományi Közlönyben még ez év szeptemberében, a következő olvasható:

Közismert, hogy az atommagok energiája rendkívül nagy, de gyakorlati felhasználásra még nem nyílt alkalom. Ha ez lehetséges volna, akkor az emberiség életkörülményei gyökeresen megváltoznának.. Csak legújabban fedeztek fel Hahn és Strassmann olyan átalakulást, amely megérdemli az atomrombolás nevet.. A neutronokkal bombázott uránatom más atomokra és újabb neutronokra bomlik. Így megvan a lehetősége annak, hogy ezek a neutronok újabb uránatomok szétbomlását okozzák, amivel újabb neutronképződés jár és így tovább. Az egyetlen neutronnal megindított folyamat láncolatosan folytatódna tovább, mindig rohamosabban, amíg csak a közelben levő összes uránatom el nem fogyna. Ezáltal lehetségessé válna nagy mennyiségű urán átalakítása és sok energia termelése.

A cikk ezután konkrét számok tükrében megmutatja, miként alakítható ez a folyamat "végzetes" robbanássá vagy békés áramtermeléssé.

Muki bácsi eligazítja a filmrendezőt

Amikor ezt a részt a beszélgetésünk során felolvastam neki, kifakadt: Csak ne támadjon valakinek az a kényszerképzete, hogy én mutattam rá először az atomenergia gyakorlati felhasználásának lehetőségeire. Egyszerűen olvastam az ismert fizikus, Flügge cikkét a Naturwissenschaften 1939. júliusi számában és elég érdekesnek találtam ahhoz, hogy felhívjam rá mások figyelmét is. Nincs mit csodálkozni ezen.

Előkészületek a "mikromágiához"

Én azért tovább csodálkoztam, mondván: miért természetes az, hogy amikor Amerikában Nobel-díjasok győzködik nagy titokban az elnököt a maghasadás, a láncreakció jelentőségéről, akkor ezzel egy időben egy kis kelet-európai ország fizikatanára könnyed eleganciával a napnál világosabban elemzi az uránmaghasítás lehetőségeit? Igazi vermesi választ kaptam: - Mondtam már, olvastam Flügge cikkét és megértettem. A többi már stílus kérdése. Igen, ez volt rá jellemző: soha nem nagyította fel a saját érdemeit.

Jómagam 1974-ben lettem a Természet Világa munkatársa. Először Vermes Miklós évfolyamtársával és barátjával, Kunfalvi Rezsővel kerültem nagyon jó kapcsolatba, később Muki bácsival is volt néhány emlékezetes akciónk.

Rávettem arra, hogy újra írjon folyóiratunkba, hosszabb beszélgetéseinkből interjúkat készítettem. Még azt is vállalta, hogy filmrendező szakot végző barátom vizsgafilmjének főszereplője legyen egy emlékezetes hétvégén, itt a Jedlik Gimnáziumban. Kedvenc kísérleteivel brillírozott: bolognai üvegcseppel vízzel telt poharat robbantott szét, a fémoxid és alumíniumpor keverékének begyújtása után pedig a plafonig szikrázott fel a magas hőfokú termitje.. Muki bácsit nem kellett rendezni, a látottakat kommentáló fanyar humorú szövegével mindenkit levett a lábáról. (Kéri Gyuri barátomat pedig a legjobb vizsgafilmhez segítette hozzá!)

Tudtam, hogy felnézett Mikola Sándorra, tanítómesterének tartotta, ezért megkértem, írjon róla egy visszaemlékezést a Természet Világába. Az írása 1978-ban jelent meg, máig érvényes mondandóval.

Muki bácsi emlékezett egy Mikola-festményre. Ajánlotta, keressük meg, és azt tegyük a cikkéhez. Levélben mozgósított a feladatra:

A Mikola-festmény fekete-fehérben

Kedves Kollégám! Megtudtam, az az arcképfestmény, amely Mikolát eszközei között ábrázolja, jelenleg az evangélikus egyház levéltárában van, VIII. Üllői út 24. Ajánlom figyelmébe a képet, igen jellegzetes, még sehol sem közölték. Az Üllői u. 24. alatt igen szívesen állnának rendelkezésére, de lehetne hivatkozni Dr. Gyapay Gáborra (történettanár a Fazekas Gimn.-ban). Ô egyéb információra is képes, régi évkönyvei vannak stb.

Ugyebár majd, majd a mellékletként küldött iratok, képek visszakerülnek hozzám?

Amennyiben az a Mikola-cikk közlésre kerülne, szívesen beszúrnék egy félmondatot, akár ott maguk felé járva vagy megírnám levélben. Úgy tudom, ezt mélynyomásnál nem jó későre hagyni. Üdvözlettel: Vermes Miklós

A levél utolsó sorai mutatják, hogy a megvalósítás technikai részleteire is értőn figyelt.

Soha nem felejtem el, ahogyan kettesben nekiindultunk, hogy az evangélikus egyház Üllői úti levéltárában megtaláljuk a festményt. Muki bácsi vadászösztöne segített: csalhatatlan érzékkel talált rá az egyik poros szekrény mögé támasztott festményre. Kivittük a körfolyosóra, lefotóztuk, megjelent a lapban.

1991-ben szerkesztőségünk a lap alapítójáról elnevezett díjat alapított, melyet olyanok kaphatnak, akik már 50 éve szerzői folyóiratunknak. A Szily Kálmán-emlékérmet sajnos már nem adhattuk át Muki bácsinak, helyette diákjai és Zanati Béla, az iskola igazgatója vette át. Az ő posztumusz elismerése mellett akkor Kunfalvi Rezsőnek, Bay Zoltánnak és Szurovy Gézának adtuk át a Szily-emlékérmet.

Hozzájuk mérhető szenvedéllyel ma már egyre kevesebben élnek közöttünk.

Irodalom

VERMES MIKLÓS: Elektromos hangszerek - Természettudományi Közlöny, 1929. jan. 1. 20-24
VERMES MIKLÓS: A rádió. I. Elektromos rezgések és hullámok - Természettudományi Közlöny, 1930. ápr. 15. 234-241; II. A rádiólámpa működése - TTK, 1930. máj. 1. 273-281; III. A hang átvitele rádióhullámok segítségével - TTK, 1930. jún. 1-15. 356-367; IV. Az audionlámpás felvevőkészülék - TTK, 1930. aug. 1-15. 450-460; V. A felvevőkészülékek főbb típusai - TTK, 1930. szept. 1-15. 497-506
VERMES MIKLÓS: Lehetséges-e az atommag energiájának gyakorlati felhasználása - Természettudományi Közlöny, 1939. szept. 538-541
VERMES MIKLÓS: Emlékezés Mikola Sándorra - Természet Világa, 1978/10 574-577
VERMES MIKLÓS: A rádió (50 éve) - Természet Világa, 1980/9 409
STAAR GYULA: Az örökégő. Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral - Forrás, 1989/4 69-86