Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/9. hátlap

Jorge Volpi: KLINGSOR NYOMÁBAN
Európa, 2001. 601 oldal.

Szabad-e a talmud tanulmányozása közben dohányozni? Nyilván nem. Ámde dohányzás közben is helyénvaló tanulmányozni a talmudot. Talán így lehet közeledni Jorge Volpi mexikói író terjedelmes könyvéhez, amely a fülszöveg szerint "a szerelmes lektűr, a kémregény, a tudománytörténeti tanulmány, a filozófiai töprengések és a játékelméleti spekulációk különleges ötvözete". Tehát mi az eredményesebb: fizikatörténet tanulása közben kémregényt olvasni vagy természetfilozófiai töprengések közben egy kémtörténettel élénkíteni lankadó figyelmünket?

Egy kritikusa szerint Volpi könyvét joggal állíthatjuk Umberto Eco "A rózsa neve" című regénye mellé. A módszert tekintve indokolt ez az összevetés, mert a "Klingsor nyomában" is azok közé a nagyigényű vállalkozások közé tartozik, amelyek szokatlanul nagy speciális ismeretanyagra építenek, de a sémát egy jól eladható, közismert műfajú váz - Econál a hagyományos krimi, Volpinál a kémregény - hordozza. A kiadó szempontjából a jól eladhatóság a lényeg, és valóban nevezetes bestsellerekről van szó. Ugyanakkor a szerzőnek kettős védelmet jelent, hogy anyaggyűjtés közben sok érdekes dolgot összeolvashatott, és munkája mögött nem az egyszerű fikció esetlegessége a történet egyetlen mentsége, hanem a történelem és egyes tudományok nagyon is bonyolult összefüggései. Econál a sokágú történet egységes kezelését segíti az irónia - Volpinál ez hiányzik. Eco szerint "A rózsa neve" egy "XIV század végi német szerzetes latin nyelven írott művének XVII. századi latin kiadása alapján készített bizonytalan, neogótikus francia változatából született olasz változat ".

Volpi meséje huszadik századi történet, ám a címadó figura rendelkezik a szükséges homállyal, amennyiben a mondabeli Klingsor Parsifal körül foglalkozik gonosz varázslatokkal. Azonban ez csupán a szimbolikus legenda - az a Klingsor, akit ebben a történetben keresnek, a náci atom(bomba)-program kulcsfigurája. Hogy létezett-e ilyen személy, az végül is nem derül ki, noha a történet elbeszélője azzal megvádolva tölt el 42 évet a szovjetek foglyaként egy lipcsei elmegyógyintézetben, hogy ő volt Klingsor.

A könyvnek az a vonala, aminek során a német matematikus az amerikai fizikus szerelmi indíttatású árulása folytán a szovjet kémelhárítás kezébe kerül, önmagában átlagosnak mondható. A szerelmi motívumok enyhe pornográfiája is csupán az 1999-es megjelenési év eladási mutatóit kívánja növelni. A kitűzött célhoz a huszadik század első felének fizikáján, ezen belül pedig ennek a fizikának a hitleri Németországban maradt nagy alakjain keresztül vezet az út. Klingsor nyomára akarnak jutni, megkeresik hát a vezető fizikusokat: Planckot, Lauét, Starkot, Heisenberget és olyanokat is, akik hosszú ideig elszenvedték a náci uralmat, amíg sikerült elmenekülniük: Schrödigert és Bohrt. Jók ezek a portrék, plasztikusan állítják az olvasó elé a 88 éves Planckot, vagy a kimért, még mindig elegáns von Lauét. Csakhát féloldalasak a fizika nélkül. Nem mintha fizikáról nem esne szó, de nehéz egyszerre bestsellert írni és a fizikát is elmagyarázni. Lehet, hogy megalapozott a kérdés: "Hány nővel sikerült ágyba bújnia Erwinnek. Képes leszek-e úgy, mint Leporello, összeállítani hódításai hiánytalan jegyzékét? Ez a vézna férfi, aki inkább csúnya volt, mint szép, s akinek fél arcát hatalmas kerek szemüveg takarta, a tudomány latin loverjévé vált! Aki nem látta, nem hitte el. Erwin sohasem tudta pontosan, mi hozza jobban tűzbe: a nők vagy a fizika." Volpi érzékletesen számol be Schrödinger nőügyeiről - a fizikája már nehezebben magyarázható el: "... az első, akinek derengeni kezdett valami, Louis de Broglie herceg volt. Neki köszönhető az a zseniális ötlet, hogy az anyagot úgy is lehetne vizsgálni, mintha fénysugár lenne, vagyis egy, a hullámoptikához (amit optikusok alkalmaznak, amikor lencséiket csiszolják) hasonlatos módszer segítségével."

Volpi könyvéből kiderül, hogy a tudomány a tudósok ellentétei mentén fejlődik. Azt is kimutatja, hogy amennyiben Klingsor létezett és tekintélyes fizikus volt, úgy csakis Heisenberg lehetett. Igaz, ennek érdekében túlzott jelentőséget tulajdonít a haigerlochi laboratóriumban 1945 tavaszán elért neutronsokszorozásnak; mintha a kísérleti összeállítást, megfelelő tartályba csomagolva, atombombaként lehetne használni.

Kisebb tévedésektől eltekintve Volpi tájékozottságát nem kifogásol hatjuk. A könyv végén felsorolt majd félszáz monográfia jó színvonalú alapmunkákat is tartalmaz, egyebek közt a fizikus főszereplők köteteit, amelyek ismeretét a szerző bizonyítja - szövegében gyakran oldalakat lehet felismerni Heisenberg vagy Schrödinger munkáiból. Ügyesen szövi a Hitler-ellenes összeesküvés szálaiból a hurkot, hogy a megtorlás puszta túlélése bizonyíték legyen Heisenberg különleges szerepére.

Egyedül a fizika nem akar összeállni értelmes keretté, mert csak idézetekben, utalásokban van jelen. Valóban nem remélhető, hogy egy kémregény történetébe beleágyazható lenne a kvantumfizika lényeges kérdéseinek ismertetése. Marad a minden relatív relativitásselmélet összefoglalásaként, kiegészítve a minden bizonytalan heisenbergi tanításával. Közelebbről szemügyre véve sok pontos és helyes megállapításról olvashatunk, de egy valamire való fizika-kurzus nélkül csak üres állításokként hátráltatják a történet kibontakozását. És ennyiben példaértékű a történet: a fizikusok által hiányosnak és felületesnek ítélt háttér az emberiség nagyobb részét alkotó nem-fizikusok részére bizonytalan és homályos.

Ezzel együtt sikerkönyvről van szó, amely már megjelenése évében díjat nyert. Ez pedig jelentheti azt, hogy a sárkányok és földönkívüliek mellett jut még érdeklődés egyéb misztikus lényeknek, például fizikusoknak is.

Füstöss László