Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/7. 217.o.

AKI MEGTAPOGATTA A HOLDAT

Rádió-dokumentumműsor Bay Zoltánról

Vértessy Sándor
Hajdúszoboszló

Vértessy - Egyszer régen a Gyulavári református pap kisfia azt kérdezte az édesapjától: "...ha felmásznék a templomtorony tetejére, megérinthetnem a Holdat?" Évtizedek múltával 1946. február 6-án az egykori kisfiúnak megadatott, hogy gyermekkori álmát valóra váltsa: radarjeleket küldött a Holdra és sikerült észlelnie azok visszhangját, másodikként a világon. Ez az igaz történet Bay Zoltánról az atomfizika első hazai professzoráról szól. A 20. század tudománytörténetét gazdagító férfiú személyes tárgyi emlékeit kiállították a Nemzeti Múzeumban, a Magyar Nobel-díjasok és világhírit tudósaink pantheonjában. Egy látogatott washingtoni múzeumban becses eszközeit őrzik. Számomra nemrégen megadatott, hogy Bay Zoltán özvegye néhány órás beszélgetésre fogadott elcsöndesült washingtoni házukban. Meghatottan szólt majd fél évszázados közös életútjukról, majd megajándékozott néhány olyan kincset érő magnószalaggal, amelyek ennek a világszerte jobban ismert, mint idehaza közismert tudósunk szívbéli önvallomásait és naplójegyzeteit őrzik. A világhírű professzor először 1973-ban látogatott haza az Egyesült Államokból.

Bay1 - Szívesen jövök Magyarországra, mert hiszen hiába élek immár három évtizede külföldön, otthonomnak még mindig Magyarországot tekintem. Nekem erdélyi leány a feleségem, mi odahaza magyarul beszélünk, és amikor azt mondjuk, hogy otthon, akkor ez vagy Erdélyt jelenti, vagy pedig Magyarországot. Most azért jöttem Magyarországra, mert az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívott egy előadás tartására. Vándorgyűlésükön Debrecenben meg akartak emlékezni egy magyar kísérletről. Ez a kísérletsorozat az 1944-46-os években történt. Hosszú előkészítésekkel 1946-ban jutottunk el oda, hogy a kísérletet sikeresnek tudtuk minősíteni. Ennek a célja az volt, hogy a csillagászatban csináljunk valami újat. Én ugyan nem vagyok csillagász, de gyerekkoromtól kezdve engem az ég, a csillagok mindig érdekeltek, még azon is gondolkoztam, hogy vajon ha a kis falunknak a tornyára én fel tudnék mászni - ahol én születtem és laktam onnan talán meg is tudnám tapogatni a Holdat, és ez egy milyen nagy élmény volna. Persze a gyerek elgondolásai nagyon naivak voltak, de egyszer eljutunk oda, hogy még többet tudunk, akkor már nem is tűnnek annyira naivnak. Így történt az, hogy ha mikrohullámú kísérleteinkkel már eljutottunk odáig, hogy ha nem is a kezünkkel, de mikrohullámokkal meg tudjuk tapogatni a Holdat, akkor csináljuk ezt meg. Amikor Magyarország szerencsétlen elhatározások folytán belépett a második világháborúba, akkor a katonák hirtelen ráeszméltek, hogy bombatámadásokat fogunk kapni, amelyekre nem vagyunk felkészülve. Már lehetett hallani valamit harangozni arról, hogy a külföldieknek van valamilyen eszközük, amellyel repülőgépeket föl tudunk deríteni és távolságaikat is megmérni, akkor is, ha azok a gépek még nem láthatók. Az angolok már 1935-ben elkezdtek ilyen kísérleteket. A németek sok évvel később, a háború alatt eszméltek rá, hogy ilyen kísérletek vannak. Ugyanez volt a magyar hadvezetőség története. Mi fizikusok, rádió-technikusok akkor már valamivel többet tudtunk ezekről a kísérletekről, mert hiszen addig amíg amerikai folyóiratok jártak hozzánk, ezek megírták, hogy kifejlesztésben van egy rádió-lokátornak elnevezett berendezés, amivel repülőgépeket lehet felderíteni. Amerikai folyóiratok csillagászati számokat is közöltek arról, hogy mennyi dollárt fektetnek bele ezekbe a kísérletekbe. Például 1942. évre, csak az előkísérletek támogatására 118 millió dollárt. Persze magyarországi körülmények között erre gondolni sem lehetett. Magyarországon akkor az országnak egyetlen laboratóriuma volt, az Egyesült Izzó, ahova én néhány évvel azelőtt kerültem a szegedi egyetemről, ahol addig elméleti fizikát tanítottam. Az Egyesült Izzóba jöttem és ennek a kitűnő csoportnak a vezetésével voltam megbízva. Ezt a katonák is tudták, és az akkori háborús törvények értelmében kötelezhették az Egyesült Izzót, hogy ezeket a kísérleteket végezze. Az Izzónak mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül a kísérletek teljes finanszírozását vállalnia kellett, úgy hogy erről még a vezetőség sem tudhatott. Aschner Lipótot és engem fogadott a honvédelmi miniszter, elmondta Aschnernak, hogy erre ő kötelezve van. Erre Aschner azt mondta, hogy ez életében az első eset, hogy olyanra ad pénzt, amiről nem tudja, hogy micsoda. A katonák létesíteni akartak egy Bay-különítményt. Én azt mondtam, hogy ezt nem vállalom, így lettünk egyszerűen Bay-csoport. Összeállítottam egy listát, mintegy tíz egyetemi végzettségű ember és harminc műszerész, elektroműszerész, és így tovább voltak ebben a csoportban, a legnagyobb katonai titoktartás mellett, De óriási előny volt, hogy ők rögtön katonai felmentést kaptak. Így tehát ez egy nagyon jó mentség volt arra, hogy ez a csoport együtt maradjon. Azonkívül jó volt az anyagellátás is: ami volt akkor az országban mi mindent igénybe vehettünk, így például még a benzinszolgáltatásban is kivételezettek voltunk. Az én automobilomra még egy nagy "Ü"-betűt is ráfestettek, ami annyit jelentett, hogy ünnepnapokon is járhat ez a kocsi. Persze a pesti humor mindenből szeret valami viccet csinálni, és erre azt mondták, hogy ezt az kapja csak akinek nagyon kitűnő az összeköttetése. Hát ilyen körülmények között kezdtük el a munkát 1942-ben. Mivel kitűnő emberek állottak rendelkezésre, nagyon gyorsan haladtunk. Fél évvel később mi már dunai uszályokat tudtunk az Egyesült Izzó épületének tetejéről megfigyelni mikrohullámokkal, egészen 18 kilométer távolságig tudtuk követni őket. Ekkor történt az, hogy én kértem a katonáktól, hogy most már térjünk át repülőgép-kísérletekre.

Vértessy-1946. február 6-án a kísérletek eredménnyel jártak. Bay Zoltán vevőkészüléke fölfogta a Holdról visszavert jeleket, a radarvisszhangot. Valóra vált a gyermekkori ábránd, a Hold megtapogatása.

Levél - Kedves Professzor úr! Ma érkezett meg különlenyomata a Holdról visszavert mikrohullámokról. Azonnal elolvastam és sietek, hogy kifejezzem őszinte bámulatomat. Mint fizikai és technikai teljesítmény olyan színvonalon áll, amelyet Európában nagyon ritkán értek el. Ha hozzáveszi az ember, hogy a számításokat a háborút követő összeomlás alatt végezték el, a kísérleteket pedig a csaknem tönkretett országban, egyidejűleg az Egyesült Izzó újjáépítésével csaknem hihetetlen. Meleg üdvözlettel: Gábor Dénes.

Levél - Kedves Zoltán! Még egyszer meg szeretném mondani Neked, mennyire örültem, hogy elutazásom előtt találkozhattunk. És, hogy volt egy alkalmunk az elektronmultiplyer és a számítógép-problémakörről és ezek érintkezési pontjairól beszélgetnünk. Tisztán látom, hogy lényeges dolgokat tanultam Tőled. Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy az elektronmultiplyer a számítógépek terén a jövőben valószínűleg lényeges szerepet fog játszani. A viszonthallásig és viszontlátásig, sokszor üdvözöl kész híved: Neumann Jancsi. Los Alamos 1949. június 21, kedd.

Bay - Nagy öröm nekem, hogy Gyulaváros díszpolgári oklevelét a Magyarok Világszövetségének elnökétől, Pungor Ernő műegyetemi tanártól, jó barátomtól vehettem át Magyarország washingtoni nagykövetségén. Kérem Elnök urat, legyen szíves tolmácsolni köszönetemet Gyula város tanácsának és egyben Márki-Zay Lajos kollégámnak, Gyula város gimnáziuma fizikatanárának, kinek kezdeményezése juttatta nekem a városi tanács díszoklevelét. Mivel tudnám ezt az ajándékot viszonozni? Azt hiszem, azzal, hogy elmondom: mi fűz engem szülőfalumhoz, Gyulavárihoz, ami most Gyula város egy része. Igaz ugyan, hogy csak 11 éves voltam, mikor édesapánknak, Gyulavári református lelkészének halála után családom Debrecenbe költözött, mégis az örökre szépnek maradó gyermekkor emlékei kísértek el további életpályámon. Merem állítani, amit a későbbi életemben szépnek, jónak vagy eredményesnek tudok tartani, mind ott gyökerezett abban a gyermekkorban, amitől a sors eltávolított ugyan, de emlékeimben megőriztem és oda - vágyakozva gondolatban vissza-visszatértem. Életpályám a természettudományok jegyében folyt, de a gyermekkorom több volt. Először költőnek készültem kis primitív versikékkel, azután zenész akartam lenni, de mindez fokozatosa összeforrt a természettudományos érdeklődéssel. Innen ered, hogy mai napig azt tartom: tudomány és művészet között nincs különbség, mindkettő valami nagyobbra törekvés kifejezője. Az udvarunkban levő kacsaúsztató medence fölé lánchidat építettem, melynek papírszalagjai hasonlítani akartak a pesti Lánchídra, és melynek deszkapallóján át lehetett járni. Századunk első két évtizedében két nagy ipari előretörés foglalkoztatta az embereket, az autó és a repülőgép. Az automobil hamarosan megjelent Gyulavári országútján, mert arra ment el az egyik Erdélybe vivő főútunk. Órákra kiültem a nagy útra, hogy meglássak egy autót és hamarosan én is föltaláltam egyet. Ennek motorja hengerre csavart kötél volt, amit a benne ülő húzott, úgy forgatta a kerekeket. Egy falumbeli nagyobb gimnazista azt mondta, most még csak egy olyan gépet kell feltalálni, ami a kötelet húzza, hogy a kocsi "magánjáró" legyen.

Neumann János levele

Neumann János levele (Los Alamos, 1949. január 7.)

Kedves Zoltán,

nem tudom kellően megírni, milyen nagy örömmel tudtam meg a Kedves Újévi üdvözleteidből, hogy végre a veszélyeztetett zónán kívül vagy, és Amerikában telepedtél le. Indirekt híreket erről már hallottam, de az Újévi lapod volt a pozitív és autentikus értesítés. Bocsáss meg, hogy csak ilyen késve felelek, de december 15-ike óta el vagyok Princetonból, és így a leveled csak késéssel és kerülôvel jutott el. Január 20-ika körül megint Princetonban leszek.

Nagyon remélem, hogy hamarosan látni fogjuk egymást. Talán tudod, hogy én az utóbbi időkben legnagyobbrészt nagy sebességű, automatizált, számoló gépekkel foglalkoztam - jelenleg több munkatárssal együtt egy ilyen gépet konstruálunk az Institute for Advanced Study keretén belül, Princetonban. Az a téren használt és még inkább a jövőben használandó technikáknak sok érintkezési pontja van a Te nagy sebességű számlálási és erősítési eljárásaiddal. Nagyon örülnék, ha ezekről a dolgokról egyszer elbeszélgethetnénk.

Én február közepe felé alighanem Washingtonban leszek pár napig - de nem kerülsz Te esetleg korábban New York és Princeton környékére?

A mielőbbi viszontlátásig sokszor üdvözöl Neumann Jancsi.

Amikor Bleriot átrepülte a Csatornát, a képes újságokból mindjárt megértettem, hogy a gépet légcsavar előre húzza, a szárny pedig - mint sárkány - fenntartja. Ez vitt a sárkányépítésre, amiben nagy művészetre tettem szert. Persze a húzást a sárkány spárgája adja, de itt is elodáztam a feladatot azzal, hogy majd erre a célra is föltalálunk valamit. A sárkányok különféle alakúak voltak, sok közülük hasonlított Bleriot gépéhez. Egyszer viszont megtörtént, hogy a nagy tudományom visszafelé sült el és majdnem szégyenbe hozta a falut. A templom melletti udvarunkból engedtem fel a sárkányt, és az a jó szélben kétszer magasabbra ment fel, mint a torony. A spárga közepe a torony csillagjánál volt, és egy kis oldalszél a sárkányt addig-addig mozgatta, amíg a spárga beleakadt a villámhárító csillagjába. Én, hogy kiszabadítsam, rángattam a spárgát, mígnem az elszakadt kezem és a torony között, és a sárkány kikötve maradt a torony csúcsán. Nagy öröm volt ez mindaddig míg a szél el nem állt. Akkor a sárkány lebicegett a torony derekára. Még mindig nem vettem észre a veszélyt, amit ez rejtegetett, mert másnap, harmadnap a szél hol felemelte, hol visszaejtette a sárkányt a toronyra. Negyednap megjelent nálunk a kurátor és a bíró, a falu két legfontosabb hivatalának viselője, és előadták, hogy ez szégyenbe hozza a falut. Én az ez utáni napokban mindig nagy bűntudattal mentem aludni és próbáltam vigasztalni magamat Arany János szavaival a Toldiból, hogy "kinek az ég alatt már senkije nincsen, ne féljen, felfogja ügyét a Jóisten". De azután elkezdtem gondolkodni: hát hogy fogja fel az én ügyemet, mikor én éppen az ő házát csúfoltam meg. Szerencsére az égben nem ilyen gyermeklogikával dolgoznak. Az egyik következő nap reggelén, a harangozó széles mosollyal jött be a parókiára és elújságolta, hogy az éjszaka egy nagy szélvihar elvitte a toronyról a sárkányt. Hozzátette: megszabadultunk a szégyentől.
 
 

Bay Z. gimn. érettségi bizonyítványa

De van a toronyról nekem maradandóbb emlékem is! A mi udvarunkból nézve ott sétált el mögötte a Hold. Olyan közel látszott a toronyhoz, hogy azt kérdeztem a nagyoktó1, ha felmásznék a toronyra, meg tudnám-e tapogatni a Holdat? A felnőttek mosolyogtak rajtam, de nem lekicsinylően, és ez nagy tanulság volt nekem, mert jóindulatúan nézték el naivságomat. Később, mikor Újpestről csakugyan megtapogattuk a Holdat mikrohullámokkal, sokszor eszembe jutott a régi kép: a Hold a torony mögött. A gyermekkorom emlékei a leginkább megmaradók, a legértékesebbek, a legszebbek. Mikor 11 éves koromban elköltöztünk Gyulaváriból, a szülőfalumtól fájdalmas búcsút vettem, mert azt hittem, hogy örökre szól. Ugyanezt hittem 48 éves koromban, mikor elhagytam Magyarországot, és Amerikába jöttem. Akkor is elmentem előbb örök búcsút venni a szülőfalumtól. A sors kegyes volt hozzám, mindkét búcsú után meghozta, hogy szülőföldemet újra, és újra láthassam... (Washington, 1990.)

Vértessy - Marx György Kossuth-díjas egyetemi tanárnak megadatott, hogy annakidején hallgatója lehetett Bay Zoltánnak, amikor ő volt itt egyetemi tanár, amikor az első atomfizikai tanszék létesült a Műegyetemen. Milyen is volt az a régi előadás? Talán nem túlzok, ha azt vélem, befolyással lehetett arra, hogy Ön is atomfizikus lett?

Marx - Én a Tudományegyetemre jártam, mint fizikushallgató. Bay Zoltán a Műegyetemen volt az atomfizika professzora, de az ő óráira nagyszámban áramoltunk át a Műegyetemre, és nagy élvezettel hallgattuk őt...

Vértessy - Ez vadonatúj dolog volt akkor itt Magyarországon!

Marx - Hát az volt. Akkor a fiatal huszonéves egyetemi hallgatók az új iránt, az atomfizika iránt érdeklődtek. Azt a Tudományegyetemen mi elméletileg hallgathattuk, táblaképletek formájában. Bay Zoltán viszont élményszerűen, mint valóságot mondta el nekünk. Kísérleti jelleggel adta elő az atomfizikát, néha kísérleteket is mutatott be, de főleg az volt szuggesztív, ahogyan sugárzott belőle, hogy ő ezzel dolgozik, az atomok a kezeiben vannak épp olyan természetes módon, mint a régebbi vágású professzoroknak a lejtő, az inga, a csavar és így tovább...

Vértessy - Ő maga is fiatalember volt még, úton a negyven felé.

Marx - Jóképű fiatalember volt. A fizikushallgató lányok különösen szívesen jártak az óráira. Énnekem megadatott, hogy atomfizikát, magfizikát hallgathattam tőle. De mikor kollokváltam, elhagyta Magyarországot, indexemből hiányolom Bay Zoltán aláírását. De utána sokszor találkoztunk, amikor látogatóba jött vissza Magyarországra, és találkoztunk, amikor én látogattam meg őt a lakásán, Amerikában. Tehát kicsit szerénytelenül úgy mondhatom, hogy barátság alakult ki közöttünk.

Vértessy - Az index végül aláíratott a későbbi találkozások alkalmával?

Marx - Hát nem, bár leveleket sűrűn váltottunk egymással. Talán említésre méltó, hogy Szent-Györgyi Albertet is Ő hozta magával, mikor először hazajött az emigrációs évek során. Bay Zoltán itthon azzal tett sokat, hogy ezt a realista, tárgyszerű atomfizikát bemutatta, amit lényegében Berlinben tanult meg. Közismert, hogy Berlin volt az első világháború után a fizika fővárosa, ott született meg a kvantummechanika, száz esztendővel ezelőtt, ezerkilencszázban. Oda jártak a leghíresebb magyar elmék, mintegy zarándokolni, Szilárd Leó, Neumann János, Wigner Jenő, Kürti Miklós, Gábor Dénes és Bay Zoltán is.

Volt akkortájt egy nagyszerű oktatási miniszter Klebersberg Kunó, aki nagyon fontosnak érezte, hogy modern fejekkel erősítse meg a magyar felsőoktatást. Az ő hívására jött haza külföldről Szent-Györgyi Albert és Bay Zoltán is, mind a ketten a frissen létesült, pontosabban Kolozsvárról áttelepített szegedi egyetemre. Csodák csodájára Bay Zoltán, aki az elméleti fizikai tanszéket kapta meg, csodálatos atomfizikai kísérleteket csinált Szegeden. Utána az Egyesült Izzó nagyon progresszió-érzékeny vezetője, Aschner Lipót hívta a Tungsram kutatóoldali tömbjének vezetőjéül, Újpestre. Aschner szeretett volna utánpótlást a Tungsram számára, ezért a Műegyetemnek felajánlotta egy tanszék létesítését. Ő eredetileg elméleti villamosságtanra vagy valami hasonló dologra gondolt, de Bay Zoltán rábeszélte, hogy Atomfizika Tanszéket alapítson, ami akkor unikum volt Európának ezen a részén. Ennek lett a professzora Bay Zoltán. Nagy hatást váltott ki a fiatalokra, akkori diáktársaim közül többen mára a Magyar Tudományos Akadémia tagjai lettek, és én azt hiszem, mindnyájukon érződik Bay Zoltán hatása. Utána a történelem vihara őt elfújta Amerikába, de előtte Szent-Györgyi Alberttel együtt a Második Világháború után megpróbálták föléleszteni a magyar tudományt: a modern tapasztalati természettudományokat támogatták. Megszerveztek egy külön természettudományi akadémiát, mert az úgynevezett Magyar Királyi Tudományos Akadémia tele volt konzervatív filoszokkal és voltak olyan időszakok, amikor a politika nagyon beleszólt a társadalomtudományokba. Akik azokban az években társadalomtudományra mentek, nem feltétlenül a független gondolkodásukról voltak híresek.

Vértessy - Szent-Györgyi Albert ebben nagy súlyt képviselhetett, hiszen ő már Nobel-díjas volt, és - amint az Ön tollából olvastam - az első években a hatalom udvarolt ennek a két embernek. Később megromlott a viszony, természetesen Szent-Györgyinek is gondjai támadtak. (Ő a háború vége felé Kállay miniszterelnök megbízásából angol kapcsolatot keresett és ezt a németek megtudták.)

Marx - Az volt a baj, hogy nem orosz kapcsolatokat keresett, mert így sem a németeknél, sem az oroszoknál nem állt jól, de Nyugat felé jól állt. Bay Zoltánnak is gondja volt, az Egyesült Izzó részben amerikai részvénytársaság volt, a részvények jelentős része amerikai tulajdonban volt, de államosítani kellett a vállalatokat. Ám hogyan vegyék el az amerikaiaktól a vállalatot, hiszen Amerika a nyertes hatalmak között volt. Rá kellett bizonyítani az Egyesült Izzóra, hogy csalnak, a jövedelmüket dollár formájában kimentik Nyugatra. Jöttek a kihallgatások. Az Egyesült Izzó igazgatója már börtönben ült, Bay Zoltán is átélte, hogy milyen az, amikor egész éjszakán át kihallgatják. Annyira jó fizikus volt, hogy látta, mi következik mindebből. Mondhatjuk, hogy a politika kényszerítette őt elmenetelre. Hazalátogatásakor hangoztatta, hogy ő egész világéletében magyar volt és végig magyar marad. Nem véletlen volt végső akarata: szülőfalujában Gyula mellett, Gyulaváriban temessék el. És hamvait akarata szerint hazahozták. Engem ért a megtiszteltetés, mint Bay Zoltán barátját, hogy búcsúztassam.

Vértessy - Visszatérnék az elején elmondott kérdésemre: hogyan érzi a professzor úr, volt-a szerepe azoknak az egykori egyetemi előadásoknak abban, hogy Ön most az atomfizika professzora. A szobája sarkában Wigner Jenő és Szilárd Leó bronzszobrát látom.

Marx - Tény, hogy most már a Tudományegyetemen is van Atomfizikai Tanszék, én hosszú időn keresztül ennek voltam a vezetője, fejlesztője. Mindig arra törekedtem, hogy az elmélet, a kísérlet és az alkalmazás kiegyensúlyozott tudásanyaggá váljék, mondjuk úgy, hogy a kultúra részévé. Diákkoromban Bay Zoltán volt a példaképem. Abban a hőskorban, a késői negyvenes években a kvantummechanika volt a nagy divat. Azt nehéz volt megérteni a klasszikus mechanikán iskolázott elméknek, akik csak a golyók röppályáját látták, hogy az elektron olyan furcsán viselkedik: ingadozik, hullámzik és két elektronnyaláb kioltja egymást. Erre adtak egy valószínűségi értelmezést, a buzgó elméleti fizikusok már azt jósolták, hogy a legfontosabb fizikai alaptörvények is, mint az energiamegmaradás, csak úgy hozzávetőleg érvényesek, nagy átlagban, nagyvonalúan. Bay Zoltán célul tűzte ki, hogy ennek alaposan utánajár. Ez azt jelentette, hogy olyan technikát kellett kifejleszteni, ami milliomod másodpercekre ellenőrzi, hogy atomi folyamatokban teljesül-a az energiamegmaradás. Kifejlesztette a megfelelő technikát, a fotoelektron-sokszorozót, és igazolta, hogy az energia és a lendület megmaradása a tűzön-vízen keresztül minden pillanatban érvényes, csak az elektronról és az anyagot alkotó más részecskékből a fejünkben felépített golyócska- vagy kockakép nem kielégítő, a valóság ennél sokkal gazdagabb!

Nagyon érdekes volt Bay Zoltánnak ezt az egész civilizációs távot átfogó gondolkodása. A relativitáselmélet volt a másik nagy elmélet. A relativitáselmélet azt mondta, hogy nincs külön tér, nincs külön idő, hanem egy egységes valami van. Hát ezt mi a táblánál tanultuk, de Bay Zoltán komolyan vette! Azt mondta, hogy nincs értelme a hosszúságra a métert, az időegységre a másodpercet használni, ha ezek összefüggő dolgok. Az a kérdés, melyiket lehet pontosabban mérni? Az időt, a másodpercet lehet pontosabban mérni atomórával. Ő azután úgy definiálta a métert, a hosszúságegységet, hogy a fény egy másodperc alatt a háromszázmillió métert fusson be, tehát a másodperc háromszáz-milliomod része az, ami a fénynek egy méter befutásához kell, és ez a méter hiteles definíciója. Ma már hivatalosan az egész világon ez a méter-definíció. Nem az a platinarúd, amit Párizsban múzeumban őriznek, hanem a Bay Zoltán féle értelmezés, ami órával méri a távolságot. A radar éppen ezt használja: a rádióhullám elindul, a repülőgépről visszaverődik és amennyi késéssel érkezik meg, az jelzi, hogy milyen messze van a repülő. Ezt nem mi találtuk ki, a delfinek régóta tudják, mert ők a hangvisszaverődés késési idejéből mérik meg, hogy a halacska, amit be akarnak kapni, milyen messze van. Ezzel azt akartam elmondani, hogy Bay Zoltán benne élt a 20. század gondolatvilágában, de számára ez nem csupán agytorna, bűvészkedés volt, hanem a valóság, és valósággá tette az egész világ számára. Nekünk, egyetemi hallgatóknak is ezt tanította.

Vértessy - Mi magyarok sem igen tudunk erről, hogy Magyarországon is Bay Zoltán munkásságának eredménye a hivatalos méter. Ha az utcán megkérdeznénk száz embert, kilencvenkilenc nem tudná, avagy kilencvenkilenc és fél. Jómagam sem tudtam addig, ameddig Washingtonban rá nem jöttem, amikor Bay Zoltán özvegyével beszélgethettem.

Marx - Ezen is dolgozunk, hogy amikor a fiatalok az iskolában tanulják a mértékegységeket, Bay Zoltán szellemében tanulják. Hiszen jó régen tudjuk azt, hogy merev testek, teljesen merev méterrudak csak képzeletünkben léteznek. Kissé merev. Attól függ, hogy milyen súlyt teszünk rá, hogy behajlik-e vagy sem, azután megkophat a hossza és így tovább. De a fény viselkedése mindenütt reprodukálható. Hogyha a marslakókkal érintkeznénk, akkor hogyan magyarázzuk meg, hogy mi a méter? Mondjuk nekik azt, hogy jöjjenek el Párizsba és mérjék meg azt a régi platinarudat? Ezt nem lehet! A másodperc úgy van értelmezve, hogy egy bizonyos atom hányat rezeg egy másodperc alatt, ugyanilyen atom akárhol fellelhető a világon, és erre a másodpercre vissza lehet vezetni a métert. És ez is Bay Zoltán érdeme...

Bay (Washingtoni naplójegyzet, 1990.) - A nyilas időkben való bujkálások után most újra összetalálkoztam Szent-Györgyi Alberttel. Nagy öröm volt mikor megtudtam, hogy ő most már ezután Budapesten lesz az itteni Élettani Intézetben, ezért siettem felkeresni. Ez még akkor volt, mielőtt a Tungsramot az oroszok leszerelték. Albit nagy lelkesedésben találtam. Egyre jobban elragadta a lendület, amint mondta: "Zoltán, ez a legnagyobb fordulat az ország életében. Fel fogunk állítani egy köznevelési tanácsot, mely fölötte lesz a kultuszminiszternek. Amilyenek a jövő emberei, olyan az ország. Nem engedjük, hogy politikusok és katonák megmérgezzék a jövő generációit. Tisztes életre, igazságszeretetre, demokráciára nevelünk. A tanácsban olyan emberek lesznek, akik szeretik a tudományokat és művészeteket. Aki szereti az igazságot a tudományban, az szereti az életben is. Aki szereti a szépet a művészetben, az szereti az életben is. Kodály Zoltán, Veres Péter, Baranyai Lipót már megígérték, hogy együttműködnek velem. Örülök, hogy eljöttél, mert téged akarlak kérni, hogy a természettudományi rész vezetését vállald. Első lépés a nevelés, második a tudomány megszervezése lesz... "- "Albert, szeretnék tőled valamit kérdezni - mondtam én neki. - Te Debrecenből jöttél és a legnagyobb örömmel látom, hogy optimista vagy. Azt jelenti ez, hogy az oroszok. független életet fognak biztosítani Magyarországnak? Olyan lesz az életünk, ahogy azt magunk berendezzük?" - "Az oroszok és a magyar kormány arra kértek engem Debrecenben - válaszolta -, hogy szervezzek meg egy Magyar-Szovjet Művelődési Társaságot. A célja ennek, hogy a két ország kulturálisan is együttműködjék. Elvállaltam, mert jó jelnek tartom, hogy az oroszoknak. fontos a kulturális közeledés. Aki hódítani akar, az fegyverekre támaszkodik, megelégedve azzal, hogy katonailag ma teljesen a kezében vagyunk." - "Ha barátokká akar tenni bennünket, miért tűri, hogy a katonái zabráljanak - mondtam - és erőszakoskodjanak a nőkkel!"- "Amit te kérdezel tőlem, azt kérdeztem én Vorosilovtól - mondta ő. - Legutóbb határozott hangú levelet írtam hozzá. Megírtam, hogy nem fogom vállalni a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság elnöklését, ha az erőszakosságok nem szűnnek meg." A beszélgetésünk, azzal maradt abba, hogy ő optimista, próbáljak meg én is az lenni. Kétszáz milliós nép árnyékában nem lehet barátságtalanul élni - ezt én is elismerem. "De kérdés, hogy fog viselkedni ez a kétszáz milliós nép. Az oroszok - mondtam én Albertnek - egy nagy kérdőjel." Ez a kérdőjel most a magyar élet egére van feltéve - gondoltam magamban - mialatt hazafelé mentem. Az ostrom éjszakája elmúlt, a romváros ébredezik, az emberek élete veszélyben, fáznak, éheznek és lelkesednek. Még eddig senkivel sem találkoztam, aki nem lelkesedik. Mindnyájunkat húz valami egy meghatározott cél irányába. Most ne jöjjön senki, aki ostobaságában azt hiszi, hogy okosabb, mint az élet. Aki rendszert hoz és abba akarja belekényszeríteni az élet csodálatos folyását, fog ilyen valaki jönni? A kérdőjel ott van a magyar égen...

Másodszor akkor találkoztam Szent-Györgyivel, mikor ő megszervezni készült a Magyar-Szovjet Művelődési Társaságot. Ez már akkor történt, amikor már folyt a Tungsram leszerelése, tehát én az Albi hívására, már nagyon szkeptikus érzelmekkel jelentem meg. - "Mi lenne itt az én szerepem" - kérdeztem Alberttől. - Te leszed, aki a fizikai szakosztályt irányítod, és felveszed a kapcsolatot az orosz fizikusokkal. De a lényeg az, hogy, amint látod az ország szellemi életének vezetői itt vannak. A jóindulatunkat akarjuk megmutatni, az oroszokkal való barátkozást" - mondta. - "Albert, én hazamegyek, én ebben nem tudok részt venni" - mondtam neki. Elbeszéltem néhány szóval az ötszáz fegyveres katonát, hogy már több száz vagon gép gurult ki a Tungsram telepéről. Albert nagyon meglepődött, de kisvártatva ezt mondta: "Zoltán, még ezek után is azt mondom, ülj be közénk. Tételezzük fel a legjobbat, számítsuk még ezt is a háború zűrzavarai közé. Mit tudom én ki lehetett az a szamár ember Moszkvában, aki ezt elrendelte. A jövő héten Moszkvába megyek, várjuk meg, mit látok ott." - "Jó én várok - feleltem -, ha lesz időnk várni, most azt számlálgatjuk. magunkban, hogy nem kell-e a végén nekünk visszajönniük a vagonokban. Ahogy ezek az emberek a leszerelést csinálják, abból minden rossz kiderülhet. Ezek a Holdról jöttek, ezek nem emberi aggyal gondolkodnak."

Az ülésen Szent-Györgyi elnökölt és Zilahy Lajost, a világszerte ismert írót választották meg ügyvezető elnöknek. A Társaság, később egyre bővült, vidéki városokban fiókok alakultak, a magyar nép megmutatta a jóindulatát. Szent-Györgyi és Zilahy Lajos mindent elkövettek, hogy a magyarokon ne múljék a barátkozás sikere. És mi lett? Ma mindkettő az Egyesült Államokban él, és az alakuló ülés résztvevői közül szintén sokakat találnánk, akik külföldön vannak, mint reakciósok, és mint a szovjet állam ellenségei. Alig néhány hete Szent-Györgyi házában, Woods Hallban, a gyönyörű kék padon Zilahy Lajossal is találkoztam. "Te Albi - mondom egy este a kandalló mellett -, nyisd meg a magyar-szovjet társaság ülését. Két elnök van itt és egy osztályelnök. Mindhárman aktív igazgatósági tagok, még egyikük sem mondott le. Most elmondhatnám azt a beszédet, amit akkor nem mondtam el. " - "Én is elmondhatnék olyanokat, amit akkor még nektek sem mondtam el - felelte. - Emlékeztek a beszámolóra a moszkvai utam után, abból hiányzott egy részlet. Moszkvában kihallgatást kértem Sztálintól - s nem kaptam! A kihallgatást igen udvariasan készítették elő a különböző fórumon, de valahol már közel Sztálin magasságához egy tábornok megkérdezte tőlem, hogy miről fogok Sztálinnal beszélni. Mondtam neki, hogy arról, hogy a magyar hadifoglyokat ne éheztessék, és lehetőleg hamar engedjék őket haza. Elmondtam, hogy szerintem ezt a kérdést valószínűleg Sztálin körüli emberek intézik, akik nem látják, hogy a Szovjetuniónak kevesebb haszna van, mint amennyire kára lesz abból, ha nem bontakozik ki a szovjet-magyar barátság. A tiszt piros lett a méregtől és elkezdett ordítani, hogy a legyőzött mióta írja elő a győztesnek, hogy mit csináljon. Csak néztem, hogy vajon hogyan jutok ki a szobájából, vagy talán egyenesen a vesztőhelyre visznek. Jobb volt akkor ezt nem elmondani senkinek, de én akkor már láttam, hogy a magyar-szovjet társaságnak már csak egy szerepe lehet, hogy segítsen embereket menteni. Sok embert szabadítottunk ki börtönökből, és sok kegyetlenséget akadályoztunk meg azzal, hogy voltak telefonszámaink, melyeket felhívhattunk. 1945 nyarán elértük, hogy szigorú büntetéseket alkalmaztak fosztogató katonákkal szemben. De furcsa módon a nőkkel szembeni erőszakoskodást nem tekintették bűnnek, és nem büntették. És hiábavaló volt minden rábeszélés és érvelés. Sok csalódásban volt részünk, de mindig újra kezdtük a barátkozást. Hogy ma Magyarországon az embere nagy többsége gyűlöli a Szovjetuniót, annak a Szovjetunió maga az oka. Amit nem értettünk, az volt, hogy amikor oly könnyű lett volna népszerűvé lennie, miért választotta a népszerűtlenséget." - "Ma már azt is világosan látjuk -mondtam én -, a szovjet-rendszer eleve tudja, hogy nem lesz népszerű. Az elnyomó diktatúrát nem lehet népszerűségre alakítani, az ilyen rendszernek sokkal erősebb alapozásra van szüksége és ez a rendőrség..."

Szent-Györgyi elhagyta Magyarországot és üzenetet küldött nekem Amerikából, hogy nem fog hazajönni, már elhelyezkedett Amerikában, Magyarországon, az ottani körülmények között nem tudná a kutatását folytatni. Ezáltal megdőlt az én legutolsó reményem, amibe még kapaszkodtam, ami arra irányult, hogy Szent-Györgyi vezetésével gyűjtsük össze a magyar tudományos és művészi élet legkitűnőbb képviselőit, és ezekkel együtt próbáljunk meg egy olyan frontot képezni, ami a kommunisták mindent felőrlő propagandáján át tud törni. Ha már nem volt meg ez a remény, nagyon keserves dolog, ami történt abban állt, hogy Jankovics letartóztatásával kapcsolatban fölkerestem Pálffy tábornokot. Pálffy valamikor az Egyesült Izzó könyvelője volt. Kijárta a vezérkari iskolát, de zsidó felesége miatt nem tudott elhelyezkedni, nem tudott megfelelő szolgálatot kapni. Ezért otthagyta a katonaságot és az Egyesült Izzó könyvelője lett. Mint ilyen, nagyon kitűnő viszonyban volt Jankoviccsal, aki őt ezalatt állandóan támogatta. Mikor elmentem hozzá, hogy segítsen Jankovicson, kitérő választ adott, ellenben más témára tért át mondva, hogy a katonaságnak, amelynek ő mostan tábornoka, szüksége van egy nagyon nagy képességekkel felruházott vezetőre és haditechnikai intézetre. Arra gondolt, hogy én vegyem át az új haditechnikai intézet vezetését. Ez volt az a végső lökés, ami elpusztította utolsó reményemet, már nem tehettem mást elmentem az amerikai követségre, Aislon Louis kereskedelmi attaséval fölvettem a kapcsolatot és kértem adjon választ arra, hogy kaphatok-e a családommal együtt kvótán felüli bevándorlási vízumot az Egyesült Államokba. Louis megígérte, hogy gyorsan fog választ kérni és kapni. A válasz megérkezett: nekem és családomnak jelentkeznem kell akármelyik külföldi állam amerikai konzulátusán és ott kapom meg a bevándorlási vízumot. Ez azt jelentette, hogy valamilyen csellel ki kellett jutnom Ausztriába, feleségemnek és lányomnak pedig valószínűleg szöknie kell. Ezt készítettük elő a még rendelkezésre álló idő alatt. Elmentem Bécsbe előadásokat tartani a Bécsi Egyetemen, és közben Júlia feleségem és Márta lányom egy embercsempész segítségével, akit az amerikai és bécsi követség fizetett, átszöktek. Négy napig tartott az az idő, amikor én már Bécsben megtartottam az előadásokat és róluk még mindig nem tudtam semmit. A félreértés nagyon kicsike volt, ahelyett, hogy Heiligenkreuzba mentek volna, a kísérő Güssingbe vitte őket, mert az előre megbeszélt rövidebb úton határrendőrség cirkált. Güssingből azonnal értesítést küldött, Heiligenkreuzba egy Fräuleinhez. De szerencsétlenségünkre ott három Fräulein is lakott és a küldönc nem a jó Fräuleinnek adta át az üzenetet. Ezért volt a négy nap késés, amire az amerikaiak segítségével végül is megtudtam, hogy Júlia és Márta már megérkeztek Salzburgba. Engem az amerikaiak kis futárgépen vittek át Bécsből Salzburgba, így oldódtak meg ezek az események. Amikor végül Salzburgban összetalálkoztunk, attól kezdve az utunk egyenesen folyt tovább. Kiderült, hogy én a Washingtonban lévő George Washington Egyetemre kaptam meghívást, több egyéb lehetőség között ez futott be legelőször, ott fogok egy kutatólaboratóriumot felépíteni. De meg kellett várni amíg a fiúnk megszületik. Az elutazás előtt júliustól szeptember elejéig kellett várni. Ott Salzburgban született meg a fiam, Zolika. Szeptember közepén szálltunk fel a Queen Mary hajóra, ahol régi ismerőssel találkoztam össze, Pasadi Béla volt debreceni teológiai tanárral. Őt megkértem, hogy keresztelje meg a fiúnkat. Amíg a hajókabinban folyt a keresztelési szertartás, arra gondoltam, mi lesz ebből a kis magyar gyerekből, aki Ausztriában született, két világrész között az óceán közepén kapja a keresztséget, az amerikai boyok fogják megtanítani indiánosdit játszani. Elfogja-e tudni olvasni azt a magyar keresztelési bizonyítványt, melyet Pasadi Béla a Queen Mary hajó levélpapírjára írt. El fog-e jutni valaha abba az országba, melyből az anyja éjszakának idején lopta ki a méhében, hogy szabad ember legyen belőle. És mi lesz a sorsunk? Közeledtünk New Yorkhoz, másnap partra szállunk. Este sokáig ültünk a fedélzeten. Azt kérdeztem Júliától: "Tudod-e, hogy az az ország, ahová megérkezünk, a legbecsületesebb, melyet ember eddig alkotott. De csak a munkát tiszteli, és a munkában nem tűr válogatást. Meghívtak ugyan a George Washington Egyetemre, de ez nem azt jelenti, hogy sorsunk véglegesen megoldódott." Júlia határozottan felelt: "Nem lehet rosszabb a sorsunk, mint, amit otthagytunk. Ott előbb-utóbb börtön várt volna rád, itt pedig szabad emberek leszünk." - "Jó kislány vagy - mondtam -, mert az élet beszél belőled, az élet megoldja a mi sorsunkat, meg fogja oldani az emberiség sorsát is, mert kiküszöböli a kisebbségek hatalmát." - A mi történetünk kis része a mai idők történetének, ezt a történetet Hitler kezdte el írni, Sztálin folytatta, de az élet fogja befejezni. A totális államok harcot kezdtek az élettel, de az élet legyőzi őket, mert az élet erősebb. Másnap egy vidám kis család szállt partra és átlépett régi összetört életéből az új életbe.

Németh László levele

Németh László levele (Budapest, 1969. január 10.)

Kedves Zotyi!

Úgy számítottam, hogy Svájcból válaszolok a kellő részletességgel leveledre. A Széchenyi-bemutató, próbák izgalmai elől mentem ki Magdához - de vőm halálhíre nem engedte ott tölteni a tervbevett hónapot s a levél is elmaradt. (Egy ritka betegség vitte el, az egész családot megrendítő szenvedések után; egy hónappal halála előtt Csilla halott gyereket szült; a köldökzsinór fojtotta meg s két hétig hordta bomlófélben.)

Tudd be ennek s pályám megszokott viszontagságainak, hogy most csak boldog újévet kívánok mindkettőtöknek s a gyönyörű tanulmányt köszönöm meg, amely kettôs öröm volt számomra: nem igen kaptam még a fizika érdeklődésemből lassan kicsúszó kérdéseiről ilyen tömör, világos áttekintést - s külön meglepetés, hogy ezzel egy debreceni diák, Szabó Lőrinc és Gulyás Pál osztálytársa tért vissza a magyar esszéírók tán nem egész méltatlan családjába.

Meleg barátsággal ölel, feleségednek kézcsókját küldi: Laci.

Vértessy (Washington, 1999 novembere) - Szépen süt a nap ma délelőtt, amikor meglátogattuk Bay Zoltánnét, aki szívesen fogadott. Mióta él Ön ebben a házban?

Bayné -1950. november 9-a óta...

Vértessy - Hát bizony akkor lassan 50 esztendő telt el ebben a házban.

Bayné - Életem nagy részét itt töltöttem, férjem is. Egy helyen sem lakott annyit, mint itt. Nagyon szerette, mert a csendes kertek összenőnek, a hálószobák hátul vannak, így nagyon csendesek. Csak a mókusokat hallottuk néha éjszaka játszadozni, reggel meg a madarakat, ez volt a nagy zaj.

Vértessy - Emlékidéző beszélgetésre jöttünk. Kezdhetjük-e ott, hogy amikor emigráltak, 1948-ban idejöttek Washingtonba. Hogyan sikerült elfészkelni? Bay Zoltán neve akkor már fényesen csengett a tudomány világában. 1947 óta már Szent-Györgyi Albert is itt volt, tehát volt egy fogódzkodó, egy igaz barát, azon kívül, hogy valami újat el kell kezdeni az új világban.

Bayné - Megérkeztünk. Hotelben laktunk egy hétig, amíg házat néztünk, mert itt mindenki szeret kertes házat venni. Férjem talált egy lakást barátunknál. Szent-Györgyi rögtön meg is látogatott. Ők itt laktak, ahol most mi lakunk, ide nem messze. Mi még bent voltunk Washington szívében. Ők csak egy évig maradtak itt, sajnos. Azt mondta, hogy nem szeret itt kutatni, mert az embernek itt rögtön kell adni egy írást arról, hogy mit akar kutatni és mi lesz az eredmény. Hát ha tudná, mi lesz, akkor nem kutatna, hanem leírná a sikert. Nagyon beteg is lett, egyszer tüdőgyulladást kapott. Itt hagyta Washingtont. Azt mondta, hogy egyetemre nem megy, mert Amerikában kutyamosóval egy nívójú a tanár. Igaz, mert nem fizették meg jól, és nem volt semmi érdekes benne. Akkor csinálta meg a saját biológiai intézetét. Mi itt maradtunk Washingtonban. Allingtonban béreltünk egy kis házat és két hét múlva már saját otthonunkban vártuk a vendégeket. Az első fizetést előre megkapta férjem a George Washington Egyetemről, ez futott be leghamarabb. Három helyre mehetett volna, de ez központi helynek hangzott és ő azt gondolta, hogy ezt fogadja el.

Akkor ez még nem volt otthon, nekünk kicsit új volt. De hát ez a kapitalizmus előnye. Saját otthonunkban voltunk, anélkül, hogy kifizettük volna. A házat sok évig fizettük. Az egyetemen tényleg sokan ismerték a férjemet. Csábította a General Electric, meg egy pár hasonló nagy cég, a gyáripar. Sylvania akkor például konkurense volt (azóta már megfullasztották) és irtózatos nagy fizetéseket ígértek neki. Egy dologban tévedtek, mert hát képzelje el, reggel itt kezd, akkor külön repülőgépe lesz délben, vacsorázni máshol kell. Ez volt a riasztó. Újpesten a férjem nem azért csinálta a gyárat, mert a gyár lévén akart nagy lenni, ő csak átvette annak idején az Izzót, hogy segítse Magyarországot. Ő a magyarokon akart segíteni. Legboldogabb a laboratóriumban volt, ő fizikusnak született. Mindig azt hittem, hogy belém szerelmes, de két szerelme volt, az egyik a fizika, azután jöttem én. De ez engem sose' zavart...

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós írta a Bay Zoltánról: "Miután nekem nincs tudományos képzettségem a fizikában, én lehetnék az utolsó aki arra hivatott, hogy Bay Zoltánról, mint fizikusról írjak. De mivel több, mint fél évszázada szívbéli belső kapcsolat fűz hozzá, kétlem, hogy lehetne nálam alkalmasabbat találni, aki arra hivatott, hogy Bayról mint barátról írjon. Bay nem csak jó barát volt, hanem jó hazafi és humanista eszmék harcosa is."

__________________________

Bay Zoltán halálának 10. évfordulójára emlékezve a Bartók Rádió (május 27.), majd a Petőfi Rádió (július 3.) sugározta. Dramaturg: Borenich Péter

1 Az eredeti hangfelvételekről leírt szöveg.