Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/3. 92.o.

A TÁRSULAT 2002. ÉVI KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSE

Tájékoztatom az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tagjait, hogy az ELFT évi rendes küldöttközgyűlését 2002. május 25-én, szombaton 10.30 órai kezdettel tartjuk az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának épületében (Budapest XL, Pázmány P. sétány 1/A).

A Küldöttközgyűlés előzetes napirendjén szerepel a Társulat 2001. évi mérlegét és gazdálkodási beszámolóját is tartalmazó közhasznúsági jelentés, valamint a 2002. évre vonatkozó költségvetés megtárgyalása. Tekintettel a jövő évi küldöttközgyűlés tisztújító jellegére, a mostani küldöttközgyűlés keretében kerül sor a tisztújítást előkészítő jelölőbizottság megválasztására. Ugyancsak a küldöttközgyűlésen kívánjuk kiosztani a Társulat idei elismeréseit és szakmai díjait, a javaslatok előterjesztésére vonatkozó felhívás Társulat honlapján is hozzáférhető.

A Társulat Alapszabályának értelmében szavazati joggal csak az előzetesen megválasztott küldöttek rendelkeznek, de a Küldöttközgyűlésen bárki megjelenhet, és részt vehet a napirenden szereplő kérdések megvitatásában.

A határozatképesség biztosítása érdekében ezúton is kérem a szakcsoportok és a testületi szervezetek küldötteit, hogy a Küldöttközgyűlésen lehetőleg valamennyien jelenjenek meg. Közreműködésüket, javaslataikat, értékelő és kritikai megjegyzéseiket előre is köszönöm.

Tisztelettel:

Kovách Ádám, főtitkár