Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2002/3. 69.o.

BOLYAI-DÍJ 2002

Bendzsel Miklós
a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke

Az 1998-ban létesült Bolyai-díj Alapítvány kuratóriuma által felkért díjbizottság a 2002. évi Bolyai-díjat Roska Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete kutató professzorának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs-technológiai Kara dékánjának ítélte oda.

A díjazott az idegműködést is mintául vevő és a jelenségek tér-idő viszonyait leképező neurális sejthálókat is utánzó programozható analógiai számítógép magyar társalkotója. Roska Tamás 1940. szeptember 24-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán 1964-ben szerzett kitüntetéses diplomát. 1967-ben egyetemi doktori címet és 1973-ban a műszaki tudomány kandidátusa, majd 1982-ben a műszaki tudomány doktora fokozatot érte el. Az akadémia levelező tagjává 1993-ban, rendes tagjává 1993-ban választotta. Első jelentős munkái a Távközlési Kutató Intézetben Csurgay Árpád akadémikus tudományos iskolájához fűződnek az elektronikus áramkörök elméletének és számítógépes tervezésének kutatási és fejlesztési programjaiban, majd az MTA SZTAKI-ban 1991-ben vezetésével jött létre a duális és neurális számítórendszerek kutatólaboratóriuma. Itt és a kaliforniai Berkeley Egyetemen érte el a legfontosabb, őt díjra érdemesítő eredményeit. 1990 óta intenzív együttműködésben dolgozik Hámori József neurobiológus kutatócsoportjával. 1993 elején létrehozták a neuromorf információs technológia posztgraduális központot, amely egyben interdiszciplináris iskola is négy egyetem közreműködésével.

Kutatási területe az elektronika, a számítástechnika és az írj információtechnikai eszközök és módszerek alkalmazása, beleértve a neuromorf érzékelő-számítógépeket. Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője. Társfeltalálója az első programozható analogikai szuperszámítógép-elvnek, SCNN univerzális számítógép, illetve chipnek Chua professzorral, valamint az SNN Server Neural Network bionikus szemnek Werglin és Chua professzorokkal. A Roska és Chua professzorok találmányán alapuló processzor számítási sebessége több nagyságrenddel haladja meg az általános célú hagyományos processzorokét. Másodpercenként több tízezer képváltást is képes felismerni, így igen széleskörűek a kamera és a számítógép funkcióit egyesítő eszköz alkalmazási lehetőségei az orvosi diagnosztikától tárgyak, természeti lények Felismerésén keresztül, a gyártmányok műszaki ellenőrzésén át a robot- és haditechnikáig. Az SCNN intelligens érzékelőként és információ-feldolgozóként a jövő technikájának egyik ígéretes eszköze.

Az újtípusú mikroprocesszor forradalmian új számítógépes elven alapul. Ez az új elv a számítási algoritmusok egészen új osztályát teremtette meg. A digitális chipekkel ellentétben a folytonos jelekkel és logikai módszerrel operáló új processzor a tér-időbeli folyamatok analóg leírását és programozását oldja meg, azaz a Folyamatokat felismerés közben alkalmazkodó tanuló módon képes követni és értelmezni.

Roska Tamás tudományos eredményeit a szakterület legmagasabb hivatkozási indexű nemzetközi folyóirataiban tette közzé és azokat meghívott vendég előadóként ismertette külföldi egyetemeken és kutatóközpontokban Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Ausztráliában. Négy tankönyvet írt, egyet társszerzővel. Szakterületén nemzetközi rangú konferenciasorozatok tudományos szervezőbizottságának állandó tagja, folyóiratok szerkesztője és főszerkesztője. Több mint száz nemzetközi tudományos közleményére közel ezer hivatkozás történt.

Munkássága számos kiemelkedő hazai és nemzetközi elismerésben részesült. 1992-ben lett Gábor Dénes Díjas, 1994-ben Szent-Györgyi Albert-díjas és Széchenyi-díjas. 2000-ben tüntették ki a Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíjával. Ugyanebben az évben kapta meg az Institute of Electronic Engineersnek, a világ legnagyobb mérnökegyesületének Millennium Awardjét és Golden Jubilée Awardjét.

Roska Tamás indította el a Veszprémi Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikai oktatását, mindkét helyen a szűkebb szakterületét előbb biológiával, majd humán tudományokkal összekapcsoló filozófiával. Ezzel a műszaki egyetemi oktatásban is úttörő szerepet vállalt. Munkásságának elismeréseként a Veszprémi Egyetem 2001-ben díszdoktorrá választotta. Roska Tamás iskolateremtő tudományos személyiség. 12 tanítványa szerzett vezetésével PhD-fokozatot és további hat tanítványa készül e fokozat elnyerésére. Három tanítványa, illetőleg munkatársa érte el az akadémiai doktori fokozatot. Ilyen széleskörű tanítómesteri eredmény ritka a műszaki tudományok területén. Kiemelkedő teljesítmények biztos hátterét, az alkotás, az otthon harmóniáját felesége, Esztó Zsuzsanna zongoraművésznő teremti meg számára.

Roska Tamás munkásságának méltatása bartóki tárgyilagossággal összegezve: kezei között a jelenségfelismerő mechanizmusok mikrokozmosza általános jelentőségű modellé és eszköz-együttessé vált egy új tudományos korszak küszöbén.