Jéki László
KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet

Divatba jöttek a színpadokon a fizikusok és a fizika. 1999-ben írtam Michael Frayn “Copenhagen" című darabjáról és néhány korábbi darabról (Fizikai Szemle 1999/7 270. old.), de akkor nem gondoltam, hogy a témából hosszú sorozat kerekedik. Megismerkedtünk már Paul Mulin “Louis Slotin Sonata" című darabjával, a címszereplő atomfegyver-kísérlet során vesztette életét (Fizikai Szemle 2001/8 250. old.). Ezután Robin Hawdon “God és Stephen Hawking" című színművét (Fizikai Szemle 2001/9 282. old.), majd az irodalmi Nobel-díjas Dario Fo által elképzelt fizikai Nobel-díj jelöltet mutattam be. Említettük Rolf Hochhuth új darabját is, a “Hitler Dr. Faustja" a rakétatudós Hermann Oberthről szól (Fizikai Szemle 2001/11 363. old.).

A Hochuth-darab őszi berlini ősbemutatójának tragikus időszerűséget adott a szeptember 11-iki Amerika elleni terrortámadás, tudósított Dunai Péter a Népszabadságban (2001. október 30.). A sajtó ugyanis felelevenítette, hogy a hitleri Németországban az Empire State Building rakétákkal való elpusztítását tervezték.

Csak az Egyesült Államokban három új, fizikusokról szóló darabot mutattak be tavaly októberben-novemberben. San Franciscóban került színpadra a “Schrödinger barátnője: színdarab a szubatomi fizikáról azoknak, akik nem tudják egyensúlyban tartani a folyószámlájukat" című komédia, New Yorkban musical született “Csillag hírnökök" (Star Messengers) címmel, ennek Galilei és Kepler a főszereplői, a harmadik főhőse Feynman.

«»

Sikerrel indult New Yorkban a Lincoln Centerben a “QED" című darab, ahol a QED a kvantum-elektrodinamikára utal (Quantum Electrodynamics), a főszereplő pedig a Nobel-díjas Richard Feynman.

Feynmant a laikus nagyközönség is ismerte Amerikában. 1986-ban tagja volt a Challenger űrrepülőgép katasztrófáját vizsgáló bizottságnak. A televízióban személyesen magyarázta el a tragédia okát, bemutatta, hogyan keményedik meg egy gumigyűrű a hidegben. A rugalmatlan gyűrű pedig nem tömített kellőképpen, ez vezetett el a hajtóanyag robbanásához. Népszerűek voltak könyvei és a róla szóló könyvek. A darabban is szó esik Ralph Leightonról, aki együtt dobolt Feynmannal és aki “Surely you're joking, Mr. Feynman!" történeteit lejegyezte. (Az 1985-ben született kötet végre magyarul is megjelent!)¹

A színdarab megszületése annak a színésznek köszönhető, aki most New Yorkban Feynmant játssza a darabban. Alan Alda érdeklődését egy másik Leighton kötet keltette fel, ebben olvasott arról, hogy Feynman és Leighton Tuvába készült látogatni. Tuváról elsősorban a bélyeggyűjtők tudnak. A 170 ezer négyzetkilométeres, alig 300 ezer lakosú terület az 1921-1944 években formálisan független állam volt a Szovjetunió és Mongólia között, ma Oroszország egyik autonóm köztársasága. Gyerekkorában Feynman is gyűjtötte Tuva háromszög alakú bélyegeit. Aldát az fogta meg, hogy a világ egyik legokosabb embere, aki tudja, hogy rákbeteg és kevés van hátra az életéből, ilyen utazásra készül. Alda a Tuva könyvvel eljutott Peter Parnellhez, aki alapos irodalmi tanulmányok után néhány év alatt négy változatban is megírta a darabot, míg megszületett a színpadra került változat.

A darabban természetesen szó esik kvarkokról, elektronokról és fotonokról, de végül nem ezekről és nem kvantum-paradoxonokról szól. Önmagunk megismerése a központi kérdés, a gondolkodás még nehéz időkben is örömet és vigasztalást nyújt, írta Dennis Overbye a The New York Times-ban megjelent írásában. A darab lényegében egyszemélyes, csak egy tanítvány jelenik meg rövid időre. Egyetlen nap alatt játszódik 1986-ban Feynman egyetemi szobájában a Caltechen. A 68 éves főhős azon gondolkodik, vállaljon-e egy veszélyes műtétet. (1988-ban rákban halt meg.) Eközben egy előadás anyagát írja, dobolni készül egy darabban, és zenésztársával és barátjával (Ralph Leighton) a tuvai utazást tervezi. Telefonon vitatkozik orvosaival, a Challenger vizsgálóbizottság elnökével, és Leightonnal, aki ittas szovjet akadémikusokat kísér Los Angeles-i városnézésen, hogy azok segítsenek a tuvai látogatáshoz szükséges engedélyek megszerzésében. (Feynman végül nem jutott el Tuvába.)

A második felvonás közepén Feynman visszaemlékezik a II. világháború végét követő napokra, amikor feleségének és apjának halála, az atombomba bevetése után nem volt kedve az élethez, a tudományhoz. Azon gondolkodott, hogyan élhet normális életet azok után, hogy maga is hozzájárult a pusztító erő megalkotásához. Lehet-e szimfóniát írni, hidakat építeni, mintha Hirosima sohasem történt volna meg? New Yorkban novemberben lélegzetvisszafojtva hallgatta a közönség ezeket a szavakat. Mindenki érintett volt. Lehet-e ugyanúgy élni szeptember 11. után?

A darab szerint Feynman életkedvét egy éttermi jelenet hozta vissza 1946-ban. Egy elhajított tányér röppályája keltette fel az érdeklődését. Először csak szórakozásból állt neki számolni, végül ezek a számítások vezettek el a Nobel-díjjal elismert eredményekhez. A darabban a kacérkodó hallgatónőnek meséli a régí történéseket. A múlt felidézése után frizbit dobálnak és táncolnak. Elvállalja a műtétet is. A színész szerint azért, hogy megfigyelhessen valami korábban sohasem tanulmányozottat, a saját halálát. A színdarabot többen látták már olyanok is, akik jól ismerték Feynmant. A darabot jónak ítélték, “csodálatos volt megint Richarddal tölteni az időt", mondta egyikük.

«»

Charlotte Jones fiatal angol színpadi szerző “Humble Boy" (Humble fiú, a humble jelentése egyébként szerény, alázatos) című új darabjának világpremierje október közepén volt Londonban a National Theatre színpadán. Az angol lapokban olvasható kritikák szerint a darab és az előadás (színészi játék, rendezés, díszletek stb.) egyaránt nagy sikert aratott. A címszereplő 35 éves asztrofizikus Cambridge-ben, az egységes térelmélet megalkotásán dolgozik. Apja halála után hirtelen visszatér közép-angliai családi otthonába. Apja biológiatanár volt, méheket tartott. Anyja bonyolult személyiség és Felix Humble hamarosan rádöbben, nemcsak a fizikában, hanem kaotikussá vált családi életében is egységre kell törekednie. Félix csak hazatérve tudja meg, hogy elhagyott barátnője gyereket szült neki. A Guardian kritikusa úgy látta, hogy az ambiciózus szerző a Hamletet modernizálta, az emberi viszonyokra alkalmazta a fizika szuperhúr-elméletét, komédiát írt a vidéki életről. Felix Humble Hamletet visszhangozza, apja halála után azzal szembesül, hogy anyja házasságra készül szeretőjével. A fiú anyja mágneses vonzerejét a fekete lyukak mindent elpusztító vonzásához hasonlítja. Félix okos, intelligens, cinikus és akaratlan pusztító, mint Hamlet, de hiányzik belőle Hamlet nagylelkűsége, melegsége, gondolkodásának eleganciája, mások iránti érdeklődése. Az Observer kritikusa is a Hamletre gondol, a kritikus szerint Polonius nem tudná eldönteni, hogy komédia vagy tragédia-e a darab. Egyszerre mindkettő. A Times-ban Frayn (a Coppenhagen szerzője) és Stoppard tudomány és metafizika iránti érdeklődéséhez hasonlítják a Shakespeare-t is jól ismerő fiatal írónőt. A Telegraph szerzője is Stoppard tudomány iránti vonzódására emlékeztet. A Financial Times azt írja, hogy a darab a Hamlet modern, középosztályi, prózára adaptált változata. (Az interneten olvasható kritikában sokatmondó nyomdahiba akad: superstrand theory, a superstring helyett, szuperhúr helyett szuperstrand. Ez érthetőbbnek tűnhetett a kritikus és az olvasószerkesztő számára.) Charlotte Jones-t ma az egyik legkitűnőbb, legszórakoztatóbb ifjú színházi szerzőnek tartják.

____________________________