Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2001/01. 4. o.

TALÁLKOZÁSAIM TELEGDI BÁLINTTAL

Vesztergombi György
KFKI RMKI

Első találkozásom Telegdi Bálinttal arról nevezetes, hogy a KGB éberségének jóvoltából igazából nem is került rá sor, vagy mai kifejezéssel élve csak "virtuálisra" sikerült. Mivel napjainkban egyre inkább a feledés homályába merül, hogy mit jelentett a hidegháború korszakában a tudományos és kulturális információk "szabad" áramlása, ezért úgy érzem, hogy a 80-ik születésnapi megemlékezések során érdemes néhány szót szólni arról a korszakról, amelyben mindketten életünk javát eltöltöttük.

Az eset 1970-ben Kijevben nem történt meg, ahol az úgynevezett Rochester-konferenciát tartották, amely a részecskefizikusok kétévenként megrendezett legreprezentatívabb világtalálkozója volt akkor és ma is az. A Szovjetunió a szuperhatalmi státuszának csúcspontján volt és az űrkutatási kiválóság mellett részecskefizikában is az élre tört, mert Szerpuhovban 1969-re elkészült a világ akkori legnagyobb, 70 GeV-os gyorsítója. Ekkor Amerikában és Nyugat-Európában 30 GeV volt a csúcsenergia. Bár már itt is mutatkoztak a szovjet rendszer strukturális problémái, a gyorsító valóban kiválóan működött, de óriási lemaradás volt a részecskedetektáló műszerek és a számítástechnika tekintetében. Én személyesen úgy kerültem az üggyel kapcsolatba, hogy a dubnai Atommagkutató Intézetbeli 1969. őszi látogatásom során megtudtam, hogy az a csoport, amely a szerpuhovi K0-regenerációs kísérletet végzi, a kísérleti adatok számítógépes analíziséhez kétségbeesetten keres segítséget. Mivel a csúcsenergiás gyorsítón való kutatás lehetősége megragadta a fantáziámat és honi főnökeimnek is jól jött az önkéntes ajánlkozó, ezért 1970 áprilisában 3 hónapra kiküldtek Dubnába. Bár áprilisban még nem volt semmi működő analízis-program, júniusra sikerült egy olyan rendszert elkészítenem, amely egy hónap alatt lehetővé tette az összes mérési eredmény feldolgozását a kijevi konferenciára. Természetesen ezzel a dubnai kollégák maximális elismerését sikerült kivívnom, akik ezt azzal is készek voltak honorálni, hogy be akartak vonni a kijevi konferencián szereplő dubnai küldöttségbe a magyar kvóta keretén belül. Ez sajnos bürokratikus akadályokba ütközött, mert a konferencián elvileg csak meghívással lehetett résztvenni, amelyet már januárban el kellett intézni, amikor ilyen szándékról nekem még halvány fogalmam sem volt. Mivel ez ésszerű ellenérvnek tűnt, ezért orosz kollégáim úgy próbáltak segíteni, hogy telexen meghívólevelet írattak a kijevi Intézetbe való látogatásra, amely véletlenül épp a konferencia idejére esett. Ez ugyan a hivatalos részvételt nem tette volna lehetővé, de gyakorlatban mégis jelen lehettem volna a nevezetes eseményen. A dubnai Intézet részéről szintén nem lett volna akadálya egy ilyen "kommangyirovkának", de útvonalengedélyt kellett hozzá kérnem a belügyi szervektől. Bár térdig jártam a lábam Moszkvában, de ilyen engedélyt akkorra nem lehetett szerezni, egyik hivatalból a másikba küldözgettek, mert egyik sem merte hivatalosan kijelenteni, hogy Kijevet a néhány száz külföldi miatt a konferencia idejére zárt várossá nyilvánították.

Így Telegdi Bálinttal csak Nagy Elemér közvetítésével kerültem kapcsolatba. Ő rendkívüli érdeklődést mutatott a kísérletünk iránt, hiszen a Chicago mellett akkor épülő 500 GeV-es gyorsítón éppen a K0-regeneráció vizsgálatára készült még nagyobb energiákon. Ezek a mérések számomra sem lettek volna közömbösek. Valószínűleg másképp alakult volna személyes sorsom, ha akkor sikerült volna közvetlen személyes kapcsolatba kerülni egymással. Ő ugyan többször próbálkozott a dubnaiakkal való közvetlen kapcsolatfelvételre, de nem találkozott különösebb fogadókészséggel, mivel riválisnak tartották.

A második találkozásra így több évet kellett várni. Mivel a Föld gömbölyű, ezért bármely nyugat felé eső pontra úgy is el lehet jutni, ha keletre indulunk el. Úgy hozta a sors, hogy végül is 1975-ben Carlo Rubbia szobájában találkozhattunk személyesen, ahol véletlenül még másik 3 magyar is összefutott, Zsemberi János, Grenács László és Baksay László. Telegdi rögtön a társaság középpontjába került. Abban az időben még elég valószínűtlen volt, hogy egy CERN-i szobában egyszerre 5 magyar fusson össze a világ legkülönbözőbb pontjairól, így az identitás kérdése mindjárt szóba került és Telegdi rögtön bebizonyította, hogy egyikünk sem igazi magyar, mert nem ismerjük eléggé a magyar nyelv finomságait, amelyet persze megfelelő (közben általam elfelejtett) példákkal demonstrált. Ezen túlmenően különlegesen lenyűgöző volt, hogy a magyar mellett hasonló otthonossággal mozgott a helyi nyelveken is. Más szempontból, de rám a legnagyobb benyomást azok a más alkalommal a félfüllel meghallott mondatok tették, amelyek az S. Ting Nobel-díjának odaítélési procedúrájával voltak kapcsolatban. Ilyenkor az ember tapinthatóan érzékelte, hogy a CERN valóban a fizikusi világ közepe és Telegdi Bálint abban az egyik nagymenő.

Az utóbbi 10 évet egyben tekinthetném harmadik találkozásként, ahol - ha közvetetten is - folyamatos kapcsolatban voltunk. Ennek lényegét Rubbiától vett idézettel szeretném illusztrálni, aki ezt írta róla 65-ik születésnapjára: "Azt hiszem nincs nála jobb tanú arra, hogy milyen jelentős szerepet játszik a kísérleti érzék a tudományos haladásban, ahogy egy okos ötlet ugrásszerűen felgyorsítja és eredményesebbé teszi a Természet megismerésének folyamatát. Erről nagyon gyakran megfeledkeznek manapság, Val tevékenysége éppen ennek az ellenkezőjéről próbál meggyőzni."

Számomra revelációként hatott Telegdi Bálint 1990-es cikke ("Mind over matter: The intellectual content of experimental physics"), amit a Fizikai Szemle jelen száma közöl. Saját tapasztalatomból azt szeretném megjegyezni, hogy tanácsait igyekeztem megfogadni az elmúlt 10 évben egyetemi előadásaim során, igazi eredményt azonban csak úgy lehetett elérni, ha egy harmadik tanácsot is figyelembe vettünk: A kísérleti kutatómunkát csak úgy lehet megszeretni, ha azt az ember maga csinálja, ahogyan úszni is csak vízben lehet megtanulni, ezért kell minél előbb kijuttatni a fiatalokat a CERN-i kísérletek közelébe.

Örök élmény marad azonban számomra, ahogy nekem Telegdi Bálint privát elmagyarázta azt a bizonyos "Lamb-shift"-et és ezt az alkalmat is szeretném megragadni arra, hogy megkérjem, hogy ezen emlékeit rögzítse le írásban is, hogy a későbbi fizikus nemzedékeket ne fossza meg ettől az intellektuális élménytől.