-részecskék fémfólián?Fizikai Szemle nyitólap |
Tartalomjegyzék |
Fizikai Szemle 2001/5-6. 150.o.
Keve Tamás
London
Az utazás Manchesterbe nagyszerű volt. Ahogy a tavaszi angol tájak elsuhantak a vonat ablaka előtt; Hevesy Györgyöt az optimizmus és újjászületés érzése töltötte el. Frissnek érezte magát és készen arra, hogy új ideákat próbáljon ki laboratóriumában. Odahaza még egy kis súlytöbbletet is felszedett.
- Anglia arra jó, hogy az elmét táplálja. Magyarország arra, hogy a testet táplálja. - Elmosolyodott, és megpróbálkozott a gondolatsor folytatásával. - Németország kultúrát ad. És Ausztria? Schlamperei!
Megérkezve a laboratóriumba, táskáját az asztalra dobta és szívélyes “hello"-val üdvözölte a fiúkat, Rutherford papa “fiait".
- Sokkal jobban nézel ki - jegyezte meg Charlie Darwin (a híres biológus Darwin unokája).
- Remélem a lányok is így látják majd. Végülis az arisztokrácia a természetes kiválasztás eredménye. Kérdezd meg nagyapádat, ha nem hiszed. Lesz-e buli a héten?
- Nem hallottam, de biztosan lesz ha híre megy, hogy Casanova újra itt van a városban.
- És mi történt, amíg oda voltam?
- Van egy új srác. Még egy átkozott külföldi, egy másik briliáns fej, legalább is Papa így hiszi.
- De nem magyar?
- Nem, egy véres viking, Koppenhágából! Neve Bohr, de nem olyan csúszós, mint a bor. Te dolgoztál-e valamit, amíg oda voltál, vagy egész nap csak paprikát ettél? Azalatt én a szétválasztási problémán dolgoztam és kipróbáltam, mi a különbség a piros paprika és a zöld paprika közt. - Mert köztudott volt, hogy Rutherford feladatul kiadta Hevesynek, válassza el a radioaktív RaD-t a sok “haszontalan" ólomtól, de eddig minden szétválasztás látványos fiaskó volt.
- Papa bent van most az irodájában? Jobb, ha, fölkeresem és tiszteletemet teszem nála, mielőtt kijön ellenőrző körútjára. - Hevesy úgy is tett. Akkor bukkant fel újra, mikor elérkezett a szokásos intézeti tea ideje.
Niels Bohr, a fiatal dán nem érezte otthonosan magát. Odahaza sem volt erőssége a társasági élet, hát még itt; ahol csak halmozódtak a problémák. Egyik kezében csupán a látszat kedvéért - valódi angol puncsot tartott, miközben pontosan összegezte gondjait. Első sorban azon bosszankodott, miért hagyta, hogy új barátja, ez az egzotikus magyar eltérítse munkájától. Különösen azon mérgelődött, miként veszi le Hevesy könnyed bájjal lábukról az ellenkező nem legvonzóbb példányait, a “célpontokat", ahogyan a magyar emlegette őket. Úgy tűnt, a lányok szinte elolvadnak Hevesy mézes-mázos, elképesztő bókokkal fűszerezett szavaitól. Niels abban sem volt biztos, hogy a csábítás e fölöttébb sikeres nyelve vajon angol volt-e vagy magyar. És ekkor valaki vállára tette a kezét. Hevesy volt az.
- Holnap délutánra találkát beszéltem meg. Hála Önnek, ketten leszünk csupán, az égi tünemény, miss Norah Schuster, és az Ön alázatos szolgája, a tiszteletreméltó Hevesy György. Elválaszthatatlanok leszünk, mint az RaD és az ólom. - mondta széles karlendítéssel. Majd hirtelen elakadt. - Bár ki tudja, ez alkalommal nem túlzok-e. Lehet, hogy miss Schusterrel kissé alacsonyabb szinten leszünk elválaszthatatlanok, mint az RaD és az ólom.
- Az is megeshet, hogy nem is lehet elválasztani őket. Gondolt már erre?
- Szétválaszthatók, az biztos. Csupán a probléma kulcsát kell megtalálni. Átkozottul talányos feladat, ezt be kell látnom. - egy pillanatra megállt - Kíváncsi vagyok, lehet-e haszna annak, hogy ennyire megoldhatatlannak tűnik az ólom és a RaD elkülönítése.
- Hogy érti ezt?
- A kíváncsiságnak mindig van valami haszna is. Beszéltem már Önnek Mrs. Penrose-ról, a szállásadónőmről? - választ sem várt. Az effajta kérdések, amelyek számtalan történetét megelőzték, mindig szónokiak voltak. - Ebben az országban a koszt csapnivaló, ezzel Ön is nyilván egyetért. Mindennek tetejében azonban az én háziasszonyom igen takarékos, és ugyanazt az ételt tálalja egész héten. Valamit mindig csinál, hogy az étel másként nézzen ki, de nem tud becsapni. Egyszer szemrehányást tettem neki, de ő továbbra is ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy naponta frisset főz.
- Úgy. És aztán mi történt?
- Hazavittem a laborból egy csipetnyi radioaktív anyagot, és belekevertem a lábosba. Ezután néhány napig az előző vacsorából egy kanálnyit bevittem a laborba, hogy annak radioaktivitását ellenőrizzem. Fölösleges is mondanom, az eredmény pozitív volt.
- Mit tett Ön ezután?
- Semmit. Nem vádolhattam háziasszonyomat hazugsággal még tudományos bizonyítékok birtokában sem. Végső soron egy pap testvére.
- Hevesy, ezért Önt a mennyben megjutalmazzák. - Csak semmi tréfálkozás, ezt el is várom.
Hevesy sem, Bohr sem állhatta azt a módot, ahogy az angolok ragaszkodtak a teázáshoz. Viszont kötelességüknek érezték, hogy a délutáni laboratóriumi teázásokon részt vegyenek. Angliában a nap fénypontja a délutáni tea volt, amelynek már előre örült mindenki. Az exkluzív klub belépti díja azonban az volt, hogy mélyen elgondolkodó arckifejezéssel hörpölték a szörnyűséges főzetet. Legtöbbször Rutherford is csatlakozott a fiúkhoz, de függetlenül attól, jelen volt-e vagy sem, fizikáról, atomfizikáról, radioaktivitásról folyt a szó, más témát nem is érintettek. A csoport tagjai valamennyien kiválasztottaknak tekintették magukat, akik újabb felfedezés küszöbén állnak, részesei olyan fontos információknak, amelyek még nem értek meg a közlésre, és ha szerencsések, maguk válhatnak a legközelebbi áttörés kezdeményezőivé. Nem mintha a témák szükségszerűen magasröptűek lettek volna. Technikai részletkérdésekkel kapcsolatos tanácsok hangzottak el, mérések során felmerülő problémákat vitattak meg. Vég nélkül és épp annyi energiával - ha nem többel - vitatkoztak azon is, kié legyen egy berendezés megfelelő alkatrésze, mint az atommodell részletein.
A radioaktivitás hallgatói laboratóriumában a teázó asztalt székeken körülülve vagy a szomszédos padokhoz dőlve rágcsálták a kekszet, amit Rutherford hozott, és az anyag szerkezetén töprengtek. Az már nem volt kérdés, hogy az atom pozitív töltése az atom közepének elképzelhetetlenül kicsiny térfogatában foglal helyet. De az elképzelhetetlenség még nem jelentette azt, hogy ne lehetne gyanítani: az atom tömege egy, az atom térfogatánál százezerszer kisebb térfogatra korlátozódik. Mégis az atomnak ez a lehetetlenül kicsiny magja, amelynek méretét számításokkal megbecsülték, sokkal mélyebb valóságnak tűnt, mint a teáscsésze, amellyel kezüket melengették. Az újonnan jöttek körül ültek azok a férfiak, akik az atomot vizsgálva megtalálták ezt a csöppnyi pontot, valamint az az óriás, aki felérte ésszel, mit is találtak. Az egyik teát hörpölt, a másik kekszet majszolva morzsázott, a harmadik elgondolkozva pöfékelt hosszú pipájából. Az atommag, ahogyan azt Rutherford később elnevezte, az atom középpontjában helyezkedik el, mint egy csöppnyi nap, míg J.J. elektronjai a bolygókhoz hasonlóan körülötte keringenek. Ez a modell sokkal jobb volt valamennyi előzőnél, valami titokzatos szépséggel rendelkezett. Még is, ha az elektronok csöppnyi bolygóként a mag körül keringenek, miért nem bocsátanak ki sugárzást a fizika törvényeinek megfelelően? Ennek eredményeként miért nem lassulnak le, és esnek végül a magba?
Hevesy és Bohr magukkal vitték teájukat, és átmentek Bohr szerényen berendezett kis szobájába, amely azonban tiszta volt és kellemes Szokásának megfelelően Hevesy az íróasztalhoz lépve nézelődni kezdett. Az asztalon kínos rend volt, közepén nyitott jegyzetfüzet, mellette egyetlen könyv, Lord Rayleigh egyetemi könyvtárból kölcsönzött könyve, a Theory of Sound (A hang elmélete). A kettős tinta- és tolltartó két oldalán bekeretezett fényképek: Bohr családja balra és a sötét hajú, mosolygó Margrethe jobbra. Hevesyt Bohr a szoba egyetlen karosszékébe ültette, míg ő az ágy szélén foglalt helyet.
- Jó, hogy erre járt. Beszélgetőpartnerre van szükségem. - Elgondolkozva kortyolgatta teáját. - Lehetséges, hogy az atomok szerkezetével kapcsolatban támadt egy ötletem.
- Valami konkrétum, vagy csak filozofálás? - Hevesy tudatában volt annak, hogy megannyi, bizarrnál bizarrabb atommodell létezik. De melyik a helyes, ha egyáltalán van olyan?
- Voltaképpen mindkettő, de talán több, mint egyszerű ötlet. - Bohr fölállt, az íróasztalra tette csészéjét, megfogta Hevesy vállát, és komolyan mondta: - A többieknek egy szót sem. Most még nem.
- Természetesen hallgatok róla, persze. De mondja már, mire jött rá? Mit talált ki? - kérdezte türelmetlenül. Bohr azonban még nem volt képes további biztosítékok nélkül kifejteni nézeteit.
- Értse meg: könnyen lehet, hogy tévedek, - figyelmeztette - mégis az az érzésem, valami igazamnak lennie kell. - Bohr jegyzetfüzetébe pillantott, majd folytatta: Még nincs teljesen kidolgozva, ezért nem szeretném mindenkinek elmondani.
- Értem, - válaszolta Hevesy türelmet erőltetve magára - de mondja már, mire jött rá!
- Rendben. Ugye ismeri a problémát, azzal kapcsolatban, hogyan nyelődnek el az
-részecskék fémfólián?
- Persze, hogy ismerem. Ön azt mondta a Papának inkább ágyban marad, semmint ezzel a problémával foglalkozzon.
- Ne tréfáljon Hevesy, ez most komoly dolog. - Bohr fel s alá kezdett járkálni, de a kis helyen hosszú lábai miatt ez inkább csoszogásnak tűnt. - Ehhez a cikkhez Charlie Darwin révén jutottam. Ő
-részecskék és atomi elektronok ütközését vizsgálta, hiszen voltaképpen az atomi elektronok a szórás valódi okai. Charlie feltételezte, hogy az elektronok az ütközés pillanatában szabad részecskék, ekkor azonban a Rutherford-modellbeli pályasugarak lényegesen nagyobbnak adódnak. De hát az elektronok valójában nem lehetnek szabadok! Így olyan modellt próbáltam felépíteni, amelyben az elektronok rugalmasan kötődnek a maghoz.
- Természetesen kötött állapotban kell lenniök. - helyeselt Hevesy. - De ez mennyiben változtat az eredményen?
- Várjon, ez még nem minden. Ha az elektronokat rugalmas erők kötik a maghoz, akkor rezegniök kell. Így van? - Bohr megállt, várta barátja egyetértését. - Elgondolkoztam, hogyan lehetséges ez. Láthatja, a lényeg a rezgés stabilitása. Bármilyen eddigi javaslat instabilitásra, csillapodásra vezetett. Ezen azonban segíthet, ha feltesszük, hogy a rezgő elektronok úgy viselkednek, mint Planck atomi oszcillátorai a sugárzási törvényben. - ismét ellenőrizte, vajon Hevesy követi-e. Megnyugodott, és diadalmasan hozzátette: - A helyzetet Planck hatáskvantuma képes stabilizálni.
A kontinens többi fizikusához hasonlóan, Hevesy is a Planck-féle feketetest-sugárzási modellen nevelkedett, amelyet az angolok idegennek, és ennek megfelelően furcsának találtak.
- Hogyan? Hogyan vezeti be a hatáskvantumot az atomba? - kérdezte.
- Nem vagyok egészen biztos a dolgomban, de feltevésem szerint az elektronpálya energiája és keringési frekvenciája között kapcsolat van.
- Persze, hogy van.
- Azt hiszem, hogy az elektron pályaperdülete nem vehet fel tetszés szerinti értéket, csak a hatáskvantum egész számú többszöröse lehet. Ebből pedig közvetlenül adódik, hogy a pályáknak csak meghatározott sugara lehet, más értékek nem lehetségesek.
Hevesy meg volt döbbenve.
- De, kedves Bohr, itt nyilvánvalóan alapvető különbségnek kell lennie: a Planck-féle hatáskvantum a lineáris oszcillátor diszkrét energia-értékeivel van kapcsolatban, ön viszont keringésről beszél. Ez nem jelent különbséget?
- De jelent. A lényeget tekintve azonban ugyanarról van szó. Vagy legalábbis ugyannak az alapelvnek kiterjesztéséről. Az atomi szerkezet és atomi tulajdonságok nem folytonosak, azokat diszkrét számok jellemzik.
Egész számok. - Bohr szárazon elmosolyodott. - Úgy tűnik, a világ, amelyben élünk, nem folytonos.
- Lassabban barátom. Amit mondott, nem tréfa. Legalábbis úgy gondolom, nem tréfált. - elegendő volt egy pillantás Bohr izzó tekintetére, hogy megbizonyosodjék, nem tréfál. - Ön az atom szerkezetéről beszélt, az anyagi világ alapjának szerkezetéről, vagyis a lét eszerint nem folytonos. Ez lehetetlennek tűnik. Valószerűtlennek. Legalábbis kis időbe telik, mire felfogjuk.
- Vegyük például a hidrogént. Egy vegyész számára a hidrogén valósága és léte nem igényel magyarázatot. Mit jelent a hidrogén számomra? Egyetlen szóval megmondom: redukciót.
- Értem én. - Bohr felült az ágyon. Most rajta volt a sor, hogy gesztikuláljon, de ez az északi stílusú erőfeszítés meglehetősen gyengén sikerült Hevesy magyaros könnyedségéhez képest. - Ha Ön a misztikus szerepét öltötte magára, valóságfogalma különbözni fog a vegyészétől, még ha Ön a vegyész is.
- Pontosan így van. Most viszont felveszem a vegyész szemüvegét, és azon keresztül nézem, hogy mit csinál Ön. Mi az értelme egyetlen hidrogén-atomnak? - A hálószoba nem volt elég nagy gondolataik szenvedélyességéhez. - Valóságos? Ugyanaz a valóság-e, mint az a hidrogén, amelyet én ismerek? Hidrogéngáz? Talán az talán mégsem, hiszen az egyetlen atom pontosan a két tartomány határán fekszik. Másképp teszem fel a kérdést...- ezúttal begörbített mutatóujja Bohrra szegeződött. - Valóságos akár csak egy is az Ön mag körüli elektronpályái közül? Ugyanolyan értelemben valóságos, mint egy hidrogénnel teli edény? Meggyőződésem, hogy vegyészi értelemben nem valóságos.
- Az elektronok éppen eléggé valóságosak, hiszen ha órák hosszat kell sötét szobában ülnie, hogy adaptálódjon a szeme, megszámlálhatja a felvillanásokat. - Bohr behuppant az üres karosszékbe, és jegyzetfüzetének egy lapját simította le. - Vegye azonban észre a pályákat. Kíváncsi vagyok, azok akár egy fizikus szempontjából valóságosak-e. Talán egy matematikus szempontjából azok... Azt gondolom, ha a matematikájuk kijön, akkor valóságosak.
- Egyetértek, egyetértek. De nem látja be, hogy vegyész szempontból nem valóságosak?
- Egyszerűen azt próbálom megmagyarázni, amit már amúgy is tudunk. Az atomok stabilak! De egyáltalán nem nyilvánvaló, miért azok. A többiekkel is megvitatom majd; amint a matematikai megoldás konzisztenssé válik. Előbb azonban nem. Tudja, - folytatta a jegyzetfüzetet tapogatva - úgy tűnik, csupán egy meghatározott számú elektron fér egyetlen pályára, az újabbnak már egy új, nagyobb pályára kell állnia.
- De akkor minden bizonnyal mondania kell valamit az atomok méretével kapcsolatosan is, valamint a Periódusos Rendszerről: - Hevesy újra izgatott lett.
- Tudja, elég közel járok hozzá. - Bohr kis büszkeséget engedett meg magának. - Meg vagyok arról győződve, hogy Planck hatáskvantuma megadja, hogyan rendeződnek el az elektronok rögzített méretű pályákon. Ez aztán sorra meghatározza az atomok kémiai sajátságait, amely elvezet valamiféle periódusos struktúrához.
Manchesterben, a Lafayette
fotóműtermében
Hevesy barátjára nézett. Az ideges izgatottság ragályossá vált.
- Mondhatok valami szokatlant? Bohr meggyőződésem; hogy jó úton jár.
- Nagyon köszönöm, - mosolyodott el Bohr - nagyon kedves Öntől.
- Nem udvariasságból mondtam. - Hevesy barna szeme majd kiugrott helyéből - Az a benyomásom, hogy valami abszolút belső tudásról van szó. Meggyőződésről, ráérzésről, az Igazság megpillantásáról. Megérzésről van szó, egyenesen a Felső Tartományból. A számok alapvető szerepe az anyag felépítésében megfoghatatlan és elfogadhatatlan a vegyész számára, mégis realitás lehet, és ez a lényeg.
- Matematikáról beszél? - kérdezte Bohr, kissé kényelmetlenül szembesülve a lelkesedéssel. Hevesy fejét rázta. - Nem a matematikáról, mint olyanról. Nem az analízisről, hanem az egészek a számok szerepéről és hatalmáról. De ha a közvetlen kísérletekre gondolunk, eltűnik a hasonlóság. Nem látom, hogyan hasonlítható a Kabbala a RaD és az ólom szétválasztásához. Pontosabban szólva, a szétválasztás sikertelenségéhez.
- Eszerint rosszul halad? - kérdezte Bohr, együttérzéssel a hangjában.
- Egyáltalán nem megy, hacsak nem tekintjük haladásnak a sikertelen eljárások egész sorát.
- Természetesen az is haladás. - nyugtatta meg barátját, bár nem volt túlságosan meggyőzve. - Az ismeretek fejlődése.
- Nem vagyok róla meggyőződve, hogy Papa is annak ítéli. - jegyezte meg Hevesy.
Bohr nem tudta palástolni mosolyát.
- Biztos vagyok abban, hogy vagy sikerül a szétválasztás, vagy a sikertelenségből fog sikertörténetet kerekíteni. Kíváncsi vagyok, hogyan bizonyítható, hogy nem lehetséges az elválasztás.
- Én meg vagyok győződve róla, hogy menni, fog. - most Hevesyn volt a sor, hogy a dolog mulatságos oldalát lássa. - Csupán arról van szó, hogy komiszul nehéz a dolog.
Bohr felkapta a piszkos teáscsészéket és Hevesyt maga után vontatva kiballagott a konyhába. A csap alatt elöblítette az edényeket, és az elsőt egy meglehetősen elhasznált konyharuhával törölgetni kezdte. Dörgölte, dörgölte, mintha nem csupán szárazra, hanem fényesre akarná dörgölni.
- Figyeljen csak, Hevesy! Gondolkodott már azon, miért olyan nehéz szétválasztania a maga elemeit?
- Persze, hogy gondolkodtam. - válaszolta Hevesy kissé megbántva - Azért nehéz, mert kémiailag annyira hasonlók. Ez nyilvánvaló, nem?
- Jó, jó, de mit jelent az, hogy “kémiailag hasonlók"? Mi az, hogy hasonlók? Kérem, ne vegyészként válaszoljon, szálljon le az én szintemre!
- Értem, mire gondol. Az elektronok elrendeződésének hasonlósága. Talán...
- Nézze! - Bohr egy csillogó teáscsészével hadonászott - Az elektronok nem mind férnek el ugyanazon a pályán. A nehezebb atomokban több pálya van, de a legkülső, legnagyobb sugarú pálya a legfontosabb. Én magamat már meggyőztem erről.
Hevesy elvette Bohrtól a csészét, és fülét vékony ujjára fűzve pörgetni kezdte.
- Azt mondja tehát, hogy legkülső pályájukat tekintve hasonlók, míg a többi pályán különbözhetnek?
- Mi lenne, ha nemcsak a legkülső pálya lenne azonos, de az összes többi is? Azonos elektronok azonos pályákon. Ez nem azt jelentené-e, kémiailag teljesen szétválaszthatatlanok?
- De igen. Viszont ebben az esetben nem látom, mi különbség lenne a két elem között. - Fölkapta a másik csészét is, és mindkettőt egymás mellé a mosogató szélére tette.
- Ha minden azonos, - mondta a csészékre mutatva - mi különbözteti meg azokat egymástól?
- Nem minden egyezik! Mi van akkor, ha az elemek atomsúlya különbözik, de a töltések nagysága és elrendeződése azonos?
- Ez elméletileg megmagyarázná. Az a kérdés, hogy az atomsúlyok és a töltés arányosak-e egymással? - A csészéket elfeledte.
- Mi köze ennek az értéshez? A megértés csupán olyan fogalmakon alapul, amelyeken nevelkedtünk. Fogalmak, amelyek egymáshoz még régebbi fogalmakhoz illeszkednek. - Bohr olyan gonddal hajtogatta össze a konyharuhát, amilyenre az, állapotát tekintve, nem volt méltó.
- Ha Önnek igaza volna, nem lehetnénk képesek a radioaktív bomlások termékeinek megjóslására?
- Nyilván. Ha töltések szempontjából tekintjük a bomlást, nem pedig atomsúlyuk alapján, akkor az
-bomlás során a mag két töltést veszít, a
-bomlás során viszont egy töltés a nyereség.
- Más szóval az Ön hipotézise szerint: - A mutatóujj magasba lendült. - Egy: az atommagok tömegükben különbözhetnek, miközben töltésük azonos, így igen hasonlóak egymáshoz. - A hüvelykujj követte a mutatóujjat. Kettő: a radioaktív bomlás a Periódusos Rendszerben meghatározott, előre megjósolható módon zajlik.
- Igen. - bólintott Bohr:
- No, akkor velem kell jönnie. Most azonnal elmegyünk Rutherfordhoz, és elmondjuk neki. - Karon ragadta Bohrt, de az vonakodott.
- Várjon. Emlékezzen rá: megígérte, hogy addig nem beszélünk erről másnak, amíg nem vagyok biztos számításaimban. Ezek a számítások kapcsolatot sejtetnek Planck hatáskvantuma és a diszkrét elektronpályák között. Ezen múlik minden. Nekem nincs vegyész-valóságom, így el kell jutnom a matematikai valóság bizonyos fokára.
Hevesy még nem akarta feladni.
- Már eljutott: az atomok szeparálásának problémaköréről van szó. A teljes sikertelenség azért csak számít valamit!
- Persze, valamit. De ez még nem elég. Valófában igen kevés.
- És mi van a felsőbb igazsággal? - Hevesy utolsó érvét használta. - Modelljének szépsége? A misztikus harmónia?
- Tudja jól, hogy ez Rutherfordnál nem számít. Még nálam sem nyom sokat a latban.
- Rendben van. - adta meg magát Hevesy. - Egy hetet kap, azután elvonszolom Rutherfordhoz, akár vannak számításai, akár nincsenek.
Bohr elmosolyodott.
- Köszönöm Hevesy, Ön valóban jó barát. És nagy segítségemre volt.
- Akkor most el vagyok bocsátva?
- Ahhoz, hogy eljátsszam az ötletekkel, szükségem van a társaságára. De az egyenletekkel szívesebben játszadozom egyedül.
- Rendben. De ne feledje fenyegetésemet - intette Hevesy.
- Igen, igen. Informális feljegyzést fogok készíteni, és elküldöm Papának. Legalább lesz valami, amit megvitathatunk.
- És ne feledje az utolsó részt sem, a radioaktív bomlási sort, és az azonos töltésű atommagok kémiai hasonlóságát- sürgette Hevesy.
- Nem fogom elfelejteni - nyitotta ki az ajtót Bohr. - Ha hinni fog Önnek, talán abbahagyhatom terméketlen próbálkozásaimat a RaD leválasztásával kapcsolatban. - indult Hevesy az előszoba felé.
- Bátorság! - bíztatta Bohr, majd hozzátette - Elfelejtettem megkérdezni, hogyan sikerült a találka Schuster professzor lányával.
- Szörnyű volt. - grimaszolt Hevesy - Egész idő alatt azt az öreg Weizmannt dicsérte, aki a kémia tanszéken dolgozik. El nem tudom képzelni, mit eszik rajta. - Hevesy megfordult, és elballagott a folyosón.
- Talán, ha majd felnő, mégegyszer próbálkozhat. - kiáltott utána Bohr.
- Viszlát Bohr! - fordult vissza búcsúzóul mosolyogva.
______________________________________
Részlet a "Triad" című könyvből, amit a Fizikai Szemle 2001/2-es száma ismertetett. A szöveget a szerző bocsátotta a Fizikai Szemle rendelkezésére. Fordította Balázs Erzsébet.