Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2001/2. 60.o.

JOHNS HOPKINS ELMÉLETI FIZIKAI MŰHELYEK

Domokosné Kövesy Zsuzsa a Johns Hopkins Egyetem professzora Baltimore, USA
Beszélgetés a budapesti Johns Hopkins Műhelyen, 2000. augusztus 21.

- Budapesten születtem, a Varga Katába jártam gimnáziumba. Egy évig mérnök akartam lenni, de azután úgy láttam, hogy ez nekem túl praktikus, ezért átjöttem az ELTE-re fizikusnak. 1963-ban végeztem, majd a KFKI-ban dolgoztam. A csehországi szovjet-magyar beavatkozás után, 1968-ban Domokos Gáborral elmentünk Amerikába. Azóta vagyok a Johns Hopkins Egyetemen. Kezdetben kutatói pozícióban voltam, majd az egyetemi létrán jutottam egyre feljebb. 18 éve vagyok professzor.

- Az 1960-as évek a magyar fizikusnevelés fénykora volt, nagyon sok tehetség indult pályájára.

- Így igaz. Csak ezen a konferencián is hárman vagyunk itt az én fizikusévfolyamomból: Kuti Gyuszi, Montvai Pista és én. Nagyon jó társaság volt együtt.

- Aki Magyarországról a Johns Hopkins Egyetemre látogat, otthonosan érzi magát, mert több professzorral magyarul beszélhet.

- Fulton Tamás professzor a 2. világháború alatt ment ki. Domokos Gábor és én a cseh események után érkeztünk. Szalay Sanyi egy évtizede nálunk is dolgozik. A titkos nyelv még mindig a magyar. Ha a kari ülésen valami nem nagyon odaillőt akarunk mondani, amin valaki esetleg megsértődhetne, akkor azonnal magyarra fordítjuk a szót. Szerencsénkre mindig nagyon sok látogató is van nálunk Magyarországról.

- A Johns Hopkins Műhelyeknek is van érdekes magyar zamata. Ezen a mostani Műhelyen, 2000-ben több magyar vesz részt külföldről, mint az óhazából. Hogyan indult ez a rangos nemzetközi elméleti fizikai műhelysorozat?

- A mai napon 9 előadás volt, abból hetet olyanok tartottak, akik Magyarországon születtek, itt is végeztek, de állandó állásuk most külföldön van. Az első Johns Hopkins Műhely 1974-ben volt Baltimore-ban, mi kezdeményeztük Domokos Gáborral. Lényegében egy véletlennek köszönhető a kezdeményezés. Az történt, hogy a tanszéki értekezletre besétált az akkori tanszékvezető és azt mondta: - Ha valamelyikőtöknek van valami hülye ötlete, amire el lehet költeni 2500 dollárt, akkor szóljon. Mert egy idős hölgy végrendeletében kifejezetten olyan célra hagyott pénzt, amire senki más nem adna. - Akkor azt mondtuk: - Nem sok ember lehet ezen a planétán, aki az  o k t ó n i u m  megtárgyalására adna pénzt. Az USA keleti partján azonban van vagy 25 ember, akit nagyon érdekelne, hogy az októnium-ideát nem lehetne-e fölhasználni a részecskék rendszerbetételére. - Szerveztünk egy háromnapos műhelyt, ahol az októnium tulajdonságait vizsgáltuk. Ezt tenni nagyon érdekes volt, noha végső soron nem vezetett tartós eredményre.

- A második ilyen műhelyt 1979-ben szerveztük. Erre senki nem akart pénzt adni, végül a Johns Hopkins Egyetem adott. A Műhelyen résztvett több olasz fizikus, akikkel együtt dolgoztunk, azok mondták, hogy ez a műhelyforma nagyon jó ötlet. Akkortájt csak óriási részecskefizikai konferenciák divatja volt, rajtuk nem jutott idő beszélgetésre. Akiket ugyanaz a téma érdekelt, nem gyűjtötték össze nyugodt alkotó találkozóra. Kezdeményezésünk tehát egy űrt töltött be, egy létező igényre felelt. Hát ezért mondták az olaszok, hogy egy idős hölgy egy villát hagyott rájuk Firenzében. Nagyon jó lenne, ha műhelyünkre egyik évben a Johns Hopkinson, a másik évben Firenzében kerülhetne sor. Az első időszakban tehát nagy szerepük volt bizonyos gazdag hölgyeknek. A harmadik (firenzei) műhelyen egy német fizikus mondta, hogy ő is szeretne egy műhelyt vendégül látni Bonnban. Mára a Johns Hopkins Műhely már hat egyetemhez tartozik, ezek közt van mostanra - Szalay Sanyi kezdeményezésére - az Eötvös Egyetem is. Volt Műhelyünk a kozmológiáról Debrecenben, majd kettő az Eötvös Graduális Iskolához csatlakozva Budapesten. 2000-ben ez Budapesten már a 24. Johns Hopkins Műhely.

- A műhelyeknek nagy szerepe van a tudományos kapcsolatokban. Nem kell mindenkinek öt perc alatt elmondani gondolatait és eredményeit. Sok résztvevő ismeri egymást. Elég sok idő jut eszmecserére, beszélgetésre.

- Nagyon fontos elvünk, hogy műhelysorozatunkkal a hullám taraján akarunk maradni. Mindig azzal a témával akarunk foglalkozni, ami a leginkább érdekli a részecskefizikusok társadalmát. Még egy dolgot csinálunk. Sokszor összehozunk két területet, melyek művelőinek jó lenne beszélgetniök egymással. Például amikor a rácselméletek divatba kezdtek jönni, szilárdtest-fizikusokat és részecskefizikusokat hívtunk össze, akiket ugyanaz a matematikai módszer érdekelt. Voltak olyan évek, amikor a Földet érő kozmikus sugárzás problémái kerültek terítékre, vegyes összetételű résztvevők előtt. Nagyon elméleti és nagyon gyakorlati kérdéseket vitattunk meg együtt.

- Mondj pár szót napjaink egyik legizgalmasabb megfigyeléséről, ami sokunkat fölizgatott: szupernagy-energiájú részecskék észleléséről a kozmikus sugárzásban. Ezeknek voltaképp nem is szabadna lenniök. Hát akkor honnan származnak?

- Bizony nem szabadna létezniök. Ha nagyon nagy energiájú barionra, például protonra gondolnánk, azok elkerülhetetlenül kölcsönhatnának a kozmikus háttérsugárzás mindenütt jelenlévő fotonjaival, nagyenergiájú ütközéseikben pionokat keltenének és így elvesztenék energiájukat. Szabad úthosszuk nem több, mint 20 millió fényév. A megfigyelt nagyon nagy energiájú részecske tehát nem érkezhet nagyon távolról, nem eredhet a régmúltból. De még 100 fényéves körzetben is csak 2-3 olyan objektum akad, amiről el volna képzelhető, hogy ilyen nagyenergiájú részecskéket kelt. Majdnem zérus a valószínűsége, hogy onnan származnak. Csak most kezdenek figyelmet, munkát és pénzt fordítani arra, hogy egészen magas energiájú kozmikus eseményeket mérjenek. Mégis az első 2-3 év alatt mintegy húsz ilyen eseményt figyeltek meg.

- Hát akkor honnan származhatnak?

- Gáborral van egy hipotézisünk, hogy ezek neutrínók. A neutrínóknak nem okoz problémát, hogy ideérjenek, mert más részecskékkel, pláne fotonokkal gyenge a kölcsönhatásuk. De ekkor jön a második probléma: miért van az, hogy a nagyenergiájú események mind az atmoszféra tetején következnek be. Hogyan tud a gyengén kölcsönható neutrínó ütközni már ott, ezen vékony levegőrétegben? A neutrínók kölcsönhatását azonban laboratóriumi mérésekből csak néhány GeV energiatartományig ismerjük. Ha feltesszük, hogy egy energiaérték fölött a standard modellen túleső hatás megnöveli azoknak a végállapotoknak a számát, amik nagyon magas energiájú neutrínófolyamatban kialakulhatnak, ez úgy lecsökkenti ezeknek a magasenergiájú neutrínók szabad úthosszát az atmoszférában, hogy már az atmoszféra tetején kölcsönhatnak az első levegőmolekulákkal (azaz nukleonokkal). Most ezek a légkör peremén megfigyelt váratlan szupermagas energiájú jelenségek foglalkoztatnak.

(M. Gy.)