Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2000/3. 102.o.

EURÓPA TÖMEGKÖZÉPPONTJA

Londoni beszélgetés Benedek Györggyel,
a Milano-Bicocca Egyetem Anyagtudományi Intézetének professzorával

Édesapám Erdélyben született Nagyvárad mellett. Onnan vándorolt ki Olaszországba. Én már Bolognában születtem, nem is beszélek magyarul, de felnőttként elkezdtem tanulmányozni a magyar nyelvet, főleg annak érdekes nyelvtanát. Talán eljutok addig a fokig, hogy egyszerű leveleket megértsek. Élnek rokonaim Budapesten, és mindig nagyon élvezem, ha Magyarországra látogatok.

Szilárdtest-fizikával foglalkozom, elsősorban a felületek fizikájával. Atomcsomók (clusterek) felületi lerakódása érdekel. Ilyen csomókból újszerű anyagokat lehet létrehozni. Elméleti fizikus vagyok, de van nálunk egy laboratórium is, ahol a szuperszonikus cluster-lerakódást tanulmányozzuk.

Az Európai Fizikai Társaságban (EPS) 1981 óta dolgozom, először a Felületkutató Csoportban, majd a Kondenzált Anyagok Fizikájának Divíziójában dolgoztam, mint alelnök. Tagja lettem az EPS Tanácsának, 5 éve az Elnökségnek.

Az EPS befolyása egyre növekszik. Már korábban fontos szerepe volt a kapcsolatok kialakításában a Vasfüggöny idején, most pedig teljessé kell tenni az európai fizika kapcsolatrendszerét. Ezek során Magyarországnak fontos szerepe volt és van ma is, nem csak azért, mert Európa tömegközéppontjában fekszik, hanem mert gyors átmenetet valósít meg a keleti gazdaságról nyugati típusú gazdaságra való áttérésben. Amikor az EPS központja elköltözött Svájcból, Genfből, nagyon-nagyon ajánlottam, hogy Budapest legyen a székhelye. De hát Mulhouse-ba költözött az EPS irodája.

Örülök, hogy az Európai Fizikai Társaság következő kongresszusa 2002-ben Budapesten lesz. Igen jó az a magyar javaslat, hogy ehhez több speciális konferencia csatlakozzon. Budapest biztosan alkalmas akár 2000 fizikus fogadására is, amint azt a Tudomány Világkonferenciáján láttuk.

M. Gy.