Fizikai Szemle 1999/8 - Göncz Árpád: Az első Tudományos Világkonferencia megnyitója

Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1999/8. 281.o.

AZ ELSŐ TUDOMÁNYOS VILÁGKONFERENCIA MEGNYITÓJA

Göncz Árpád
a Magyar Köztársaság elnöke

 

Tisztelt Mayor Főigazgató Úr, Tisztelt Arber Elnök Úr, a Tudomány Világkonferenciája Tisztelt Delegátusai és vendégei, Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm Önöket Magyarországon, köszöntöm Önöket Budapesten!

Különleges és felemelő érzés mindannyiunknak, hogy az évezred fordulójához érve Magyarország a házigazdája a Tudomány Világkonferenciájának és adhat otthont egy sokszínű, mégis egységes világnak.

Úgy hiszem, történelmi kihívás s szívet-lelket megpezsdítő érzés az Önök számára átfogó leltárt készíteni a tudomány 20. századi eredményeiről és hiányosságairól, s közös jövőképet fölvázolni a tudomány és társadalom 21. századi kapcsolatrendszeréről. E konferencia résztvevői különböző országokat, nyelveket, kultúrákat, vallásokat, szervezeteket, szakmákat, bőrszínt és nemeket képviselnek. Ugyanakkor, igen remélem, legkevesebb három dolog "közös nevezőként" egyesíti Önöket. Nevezetesen: Egy a Tudományunk, egy a Földünk, egy az Emberiségünk.

Az emberek sorsának és az emberiség történelmének minden pillanata egyszeri és megismételhetetlen, s ezért egyedi és értékes. Ugyanakkor, a történelemben vannak kivételesen egyedi és értékes dátumok, történések. Számos eseményről csak utólag derül ki, hogy történelmet írtak, néhányukról előre lehet tudni, hogy azok korszakosak. A Tudomány Világkonferenciáját én ilyen korszakos eseménynek tartom.

Ha csak az elmúlt évtized sodró eseményeire gondolunk, kijelenthetjük: még az is bátor vállalkozás és komoly kihívás, hogy ezt az egy évtizedet értékeljük. Magyarként szólva a világról: mintegy tíz évvel ezelőtt korábban nehezen elképzelhető, de mindig hitt és remélt politikai, társadalmi forradalom zajlott le országunkban és a régióban. Egyben véget ért a "Harmadik Világháború", a hidegháború. Mindezek az események új lehetőségeket nyitottak Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszerének gyökeres átalakításához, lehetőségeink és egyben felelősségünk újradefiniálásához.

Eközben, az elmúlt évtizedben robbanásszerűen ránk köszöntött a globalizáció és az információs forradalom. Mindannyiunknak fel kellett ismernie, hogy egy és ugyanazon "globális falu" lakói vagyunk, s mindannyian egyedként, kisebb közösségként, s országként felelősek vagyunk a sorsunkért és a Föld, az emberiség jövőjéért. Közösen vagyunk felelősek azért, amit csak együttesen tudunk megoldani, felelősek azért, hogy fenntartható fejlődési pályára állítsuk az emberiséget, harmóniát hozzunk létre az ember és a természet kapcsolatában, békét és jólétet teremtsünk bolygónk minden országa és lakója számára. Meggyőződésem, hogy a nagy globális egyensúly az ezer meg ezer "kis", lokális egyensúly összegeként, eredőjeként jön létre. A "globális falu" hosszú távon csak akkor lesz lakható, ha minden háza otthonos lesz, ha minden családja anyagilag, szellemileg és lelkileg napról-napra gyarapodik.

Ha tíz évet próbálunk meg befogni a múltból, s csak tíz évre szalad előre gondolatunk a jövőbe, a feladat nagysága már akkor is óriási. Önök e Világkonferencia résztvevőjeként pedig arra vállalkoztak, hogy összegezik a tudomány 20. századi fejlődését, a társadalom problémáinak megoldásához történő hozzájárulását, illetve a jövőbe tekintve felvázolják a tudomány és a társadalom kapcsolatrendszerét a 21. századra. Igen bátor vállalkozás! Bár Önök, tudósok, kutatók, a tudomány és a technika fejlődésének eredményeit gazdasági, társadalmi értékké alakító emberek talán mindenkinél jobban tudják, hogy újat teremtő kreativitás és merész cselekedetek nélkül nincs sem tudományos, sem társadalmi haladás.

Ha csak az én koromat nézem (nem az információs kort, hanem az életkort): amikor megszülettem, Albert Einstein relativitás-elmélete néhány tucat zseniális fizikus intellektuális "játéka" volt. A repülés gyerekcipőben járt, sőt az autózás is néhány tízezer ember luxusa volt csak. A nukleáris láncreakció, a televíziózás, az integrált áramkör, a személyi számítógép az emberi képzelet mélyén szunnyadva felfedezésre, megalkotásra vártak. Népbetegségek, járványok tizedelték a Föld lakóit, melyekre a tudományos kutatás eredményeképpen mára már orvosságokat lelt az emberiség. A biotechnológiai eljárások, a mezőgazdasági termelékenységet megsokszorozó, mára a mindennapok gyakorlatává vált tudományos-technológiai megoldások még fogalmilag is ismeretlenek voltak. Születésemkor, a 20-as években képzeletbeli műalkotások már születtek a világűrben "függő" Földgolyónkról, de még hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy elkészüljön a kultúrtörténeti értelemben is korszakváltónak tekinthető űrfotó planétánkról. E fotót, majd később fotókat szemlélve kellett rácsodálkoznunk és rádöbbennünk bolygónk szépségére és - egyidejűleg - törékenységére. Miközben a csillagászok űrteleszkópjai, földi megfigyelő állomásai térben fényévmilliónyi távolságra tekintenek szét az Univerzumban és időben évmilliárdokat fognak be a múltunkból, mi a jövőt faggatnánk: mit hoz a holnap, mit tehetünk azért, hogy a kétségtelenül nagy ívű 20. századi tudományos és technikai haladás társadalmilag megvont mérlege a korábbinál pozitívabb, mindannyiunk, s az egész emberiség javát szolgáló legyen?

Hidat verni múlt, jelen és jövő között, azt hiszem ez a mi nagy kihívásunk. Először hidat verni lelkileg, szellemileg, a "törvények" szintjéig hatolva, hogy e híd, hidak valósan is felépülhessenek, s nem csak időben, de térben is. Hidakat kell építenünk emberek és országok, kisebb és nagyobb közösségek között, az egyetértés, az egység hídjait kell létrehoznunk sokféle különbözéseink között.

Közép-Európa huzatos közepén, egy viharos sorsú ország lakójaként, saját sorsomon is megtapasztalva mondhatom: csak az együttesen létrehozott érték a közös érték, csak a mások, a másság szempontjait is figyelembe vevő megoldás a tartós megoldás, csak az egymást fel- és elismerő érdekek képesek alkotó kooperációra. Többek között, ezt üzeni nekem hazám, Magyarország történelme. Önök közül bizonyára sokan tudják: Magyarország, a magyarok államiságuk 1000. évfordulójának megünneplésére készülnek. 2000-ben lesz 1000 éve annak, hogy megkoronázták a magyarok első királyát, Szent Istvánt, aki távlatos gondolkodóként, gyakorlati szervezőként lerakta a magyar állam alapjait. Szent (I.) István eszmeisége, tanításai sok tekintetben még ma is érvényesek. Humanizmusa, országa szeretete, más népek iránti tisztelete a távoli múltból is üzen a mának, bölcsességre, toleranciára s kitartásra bátorítva magyart s nem magyart. Ha gondolatom végigfut az elmúlt ezer éven, amely bővelkedett kínban, szenvedésben, pusztításban és önpusztításban, néha fájón kérdezem: így kellett ennek történnie? De végül mindig felülkerekedik a derű, az optimizmus: túléltük, s a nehezén - reményeim szerint - már túl vagyunk. Mindaz, amit az ország az elmúlt 10 esztendőben a politikai demokrácia és a piacgazdaság kiépítése, a társadalmi Felemelkedés terén véghezvitt, elért, méltán érdemli ki a történelmi jelzőt.

A múltunkból tanulni mindannyiunknak kötelessége. Ugyanakkor, a jövő csapdáinak elkerüléséhez nem elég a történelem tanulságait levonni. Szükség van olyan fórumokra, mint ez a mostani, amely az emberiség globális problémáit "feltérképezi", és felelősen utat mutat nekünk az eljövendő évszázadba.

Ha végigtekintünk a 20. századon, nehéz annak lényegét egy jelzővel kifejezni. A világháborúk évszázada, az atomkorszak, a repülés és az űrhajózás évszázada, a biotechnológia, az információs forradalom időszaka? Mind együtt, szerintem. Ami félelmet keltő és figyelmeztető: az emberiség a 20. században jutott el a technikai fejlettség azon szintjére, hogy potenciálisan képessé vált önmaga és a Föld megsemmisítésére. Mi lesz majd a 21. század jelzője? Nem tudom, csak a reményeimet tudom elmondani. Reményeim szerint az eljövendő század a felelősségteljes tudás korszaka lesz, amelyben a tudomány eredményeit az emberiség javára, a béke megőrzésére, a prosperitás megteremtésére használják. Remélem, hogy a 21. század a bölcsesség korszaka lesz.

Az évszázad nagy tudósai egyben korunk legnagyobb gondolkodói is voltak, akik maradandót alkottak a tudomány és a társadalom viszonyának alakításában. Remélem nem részrehajlás, ha - befejezésül - egy magyar származású tudós-zseni néhány idevágó gondolatát idézem. Neumann János (John von Neumann), aki többek között a modern számítástechnika meghatározó alakja és a játékelmélet atyja volt, 1955-ben írta meg a "Túlélhetjük-e a technikát?" című tanulmányát: "A Földgolyó gyorsan érlelődő válságban van" ... "Az a technika, amely most van kifejlődőben és uralkodni fog a következő évtizedekben, teljes ellentétben van a hagyományos és főleg a most érvényes földrajzi és politikai egységekkel és koncepciókkal" ... "A fejlődés ellen nincs orvosság" - állapítja meg Neumann; majd ezt a végkövetkeztetést vonja le: "Előre kész receptet kérni nem lenne ésszerű. Csak a szükséges emberi tulajdonságokat határozhatjuk meg: tolerancia, rugalmasság, intelligencia". Majd máshol hozzáteszi: és kellő humorérzék. Hiszem, hogy e sorok, ajánlások ma is érvényesek.

Végezetül, szeretnék nagyon sikeres munkát, eredményekben gazdag tanácskozást kívánni Önöknek, olyan rendezvényt, amely a kemény munka mellett egyszersmind a tudomány, a tudás ünnepe, egyben a bölcsesség vidám fóruma lesz. Élvezzék legalább annyira magyarországi tartózkodásukat, mint amennyire mi örülünk annak, hogy vendégül láthatjuk Önöket. Külön-külön mindnyájukat, együtt pedig mint a Tudomány Világkonferenciáját.