Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1997/11.

AZ ELEKTRON, AMI MEGVÁLTOZTATTA ÉLETÜNKET


40. Orszáegos Középiskolai Fizikatanári Ankét

Plósz Katalin
ELFT Középiskolai Oktatási Szakcsoport titkára

A 40. Ankétot tartottuk 1997. április 2-4. között. Az Ankétnak Békéscsabán az Iskolacentrumban a két Szakközépiskola adott otthont: a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola és a Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola. A vendéglátók jóvoltából a két iskolában TV-n is lehetett követni az előadásokat. Szállást és étkezést is az Iskolacentrumban kaptunk a Kossuth Zsuzsa Középiskolai Leánykollégiumban, illetve a Gyermekélelmezési Intézmény ebédlőjében. A szakmai "töltekezés" mellett a helyi szervezők jóvoltából játékos vetélkedőre is jutott idő az első nap estéjén. A második nap estéjét a Kőrösparti Junior Fúvósok műsora tette emlékezetessé.

A 200 résztvevő közül 23 tanár a szomszédos országokból érkezett. Költségeiket az Ankét, a Vermes Miklós Tehetséggondozó Alapítvány, megyei szervezetek és néhány iskola fedezte. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a szervezés nehéz munkájában segítették az ELFT Középiskolai Szakcsoportjának vezetőségét: Békéscsaba Város Önkormányzatának, Pap János polgármester úrnak; Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójának Hursán György úrnak, és Németh Lajos úrnak, aki a Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola igazgatója; mindazoknak a tanároknak és az intézmények dolgozóinak, akik sokat fáradtak a szervezésben azért, hogy az Ankét zökkenőmentes legyen, különösképpen Zátonyi Sándornak, a Békéscsabai Szlovák Gimnázium tanárának (ELFT Békés megyei Szervezete).

Az Ankétot Pap János polgármester és Nagy Dénes Lajos, az ELFT főtitkára nyitotta meg. Beszédében "nehezményezte" azt a politikát, amely szembeállítja a humán- és reálszakembereket.

Sokszor hallják, hogy a 20. század a fizika évszázada volt, míg a 21. a társadalomtudományoké és a környezetvédőké lesz. A fizikusok megértik a nehéz gazdasági helyzetet, azt azonban nem, hogy egyre kevesebb pénz jut a kutatásra és az oktatásra. Ez a mentalitás a laikusok álláspontját tükrözi: "minek nekünk erőmű, hisz nálunk a konnektorból jön az áram!" írja a beszámolójában a Békés Megyei Nap napilap.

Mikola-díjjal már nyolcvanhatan büszkélkedhetnek. Ezt a díjat az idén a korszerű, módszeres, kísérletezésen alapuló eredményes fizikatanítás eredményeiért Görbe László piarista fizikatanár kapta. (A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd belépett a Piarista rendbe. Az ELTE-n matematika-fizika szakos diplomát szerzett,1975-79-ig a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban tanított és lett a Társulat tagja.1995-ig a Budapesti Piarista Gimnáziumban oktatott, majd a veszprémi Padányi Biró Márton Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskola igazgatója.

A Vermes Miklós-díjat (melyet a Vermes Miklós Fizika Tehetségápoló Alapítvány alapított a MATÁV támogatásával) az idén békéscsabai pedagógus, Varga István, a Tevan Andor Gimnázium tanára vehette át Hollndonner Lászlótól, a MATÁV Soproni Igazgatóságának igazgatóhelyettesétől.

A Vándorplakettet - melyet első ízben Marx György kapott meg 1989-ben -, tavalyi tulajdonosa, Bartos-Elekes István, a nagyváradi Ady Endre Líceum pedagógusa nyújtotta át az idei tulajdonosnak, a Békéscsabai Szlovák Gimnázium fizika tanárának, Zátonyi Sándornak.

Ezt követően bemutatkoztak a műhelyvezetők: húsz műhely közül lehetett választani.

A tanári ankéton általában 30-40 percet kaptak előadóink. A plenáris előadások főszereplője a mindenütt jelenlévő elektron volt. Kovács László (Szombathely, BDTF Fizika Tanszék): "Az elektron története" címmel tartott előadást. Ezután az elektronok különböző jelenségekben játszott szerepével és a technikai alkalmazásokkal ismerkedhettünk meg. Bor Zsolt (Szeged, JATE TTK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék): "Hullámoptikai jelenségek"; Beleznay Ferenc (KFKI SZKI) "Félvezetőeszközök - a modern elektronika alapjai"; Mihály György (BME Elméleti Fizikai Tanszék): "A szupravezetés újabb irányzatai"; Keszei Ernő (ELTE TTK Fizikai-Kémiai Tanszék): "Az elektron a kémiában"; Vesztergombi György (KFKI RMKI - CERN): "A bölcsek kavicsa - az irracionális elektron"; Barna Péter (MFKI); "Anyagok szerkezetének és kémiájának megismerése atomi szinten: az elektronmikroszkópia"; Fekete Jenő (BME Analitikai Tanszék): "Környezetvédelem-analitika"; Csík Gabriella (SOTE Biofizikai Tanszék): "Ingerületi folyamatok". Marx György (ELTE Atomfizikai Tanszék): "Az elektron, ami megváltoztatta az életünket" című előadások hangzottak el.

Köszönjük előadóinknak, hogy elfogadták meghívásunkat és előadásukkal nemcsak új ismeretekhez jutottunk - igazi továbbképzés volt -, hanem méltó "köszöntése" a ma is fiatal 100 éves elektronnak.

Az Ankétoknak kezdettől fogva része az eszközkiállítás. Az eszközbíráló bizottság elnökének, Zsúdel Lászlónak a beszámolója: A kiállításon 16 tanár, illetve tanárcsoport vett részt. Oklevelet kaptak a részt vevő cégek: Nemzeti Tankönyvkiadó; Trefort Ágoston Szakközépiskola Rádiós Klubja (Békéscsaba); Taneszköz Kft. (Debrecen); Szalay Tibor (Békéscsaba); EduPrim Bt. (Miskolc).

Az Ankét témájához több kiállító anyaga is kapcsolódott, de leginkább Bartha Zsolté (Kézdivásárhely), aki az "Elektronok mindenütt" címmel I. díjat nyert, sőt a közönségdíjat is elnyerte. Szintén I. díjat nyert a Bigus Imre, Szeder László (Sárospatak) kiállítása. II. díjas kiállítók: Bérczi Enikő, Piláth Károly (Budapest) és Jurisits József(Bonyhád és Szekszárd); III. díjas Biró Tibor(Marosvásárhely). Tárgyjutalomban részesült: Martin Otter (Stuttgart, Németország); Nagy Zsolt (Debrecen); Mészáros Sándor (Budapest); Szabó János (Békéscsaba); Kaluha Zoltán (Kisújszállás); Pálmai Róbert (Esztergom); Hadas Tamás(Budapest); Domokos Imre(Békéscsaba). A díjakat és a tárgyjutalmakat a Békés Megyei Önkormányzat, a Békés Megye Műszaki Haladásért Alapítvány, a KNER Nyomda, a DÉMÁSZ, az OHMEG, az Akadémiai Kiadó és Szalay Tibor ásványgyűjtő ajánlotta fel. Külön meg kell említeni a
PS elnevezésű különdíjat, amelyet Lehoczky Pál és Zátonyi Sándor békéscsabai kollegák alapítottak. Ezt a díjat a közönségszavazatok alapján Bartha Zsolt kapta.

Oklevelet kapott: Kelemen Sándor (Békéscsaba); Ujvári Sándor (Székesfehérvár); Piriti János (Nagykanizsa).

A Műhelyfoglalkozásokról a Bíráló bizottság véleményét MascherJenő elnök foglalja össze: Az ankétok műhelyfoglalkozásainak célja, hogy a működő pedagógusok és a munkájukat közvetlenül segítő szakemberek bemutathassák tevékenységüket, lehetőséget teremtve tapasztalat szerzésre és cserére, amit a mindennapok oktató-nevelő rnunkájában hasznosíthat minden résztvevő. Éppen ezért az Ankétok egyik legfontosabb részét jelentik ezek a foglalkozások, s megbecsülést érdemelnek mindazok, akik ezt elvállalják. Örvendetes, hogy továbbra is megvan a fizikatanárokban a törekvés, hogy az oktatást jobbító szándékukat és annak eredményeit megosszák a szakma jelenlévő képviselőivel. 20 műhelyfoglalkozásra került sor.

Az elektron centenáriumához kötődő foglalkozások közül kilenc, kísérleteket vonultatott fel. Ezeket legjobban a Kosztyu János választotta címmel lehet jellemezni: "Nem szokványos kísérletek fizikaórán", (Németh Gyula, Piláth Károly, Varga-Umbrich Károly, Vastagh György). Témaként szerepeltek: kísérletek röntgensugarakkal, számítógéppel vezérelt kísérletek, számítógéphez csatolható mérőműszerek, a c mérése TV-vel/rádióval. Találkoztunk elméleti megközelítéssel is (Fekete Attila Ignác). Kísérletek is szerepeltek feladatok megoldásával úgy, hogy a méréseket a foglalkozás közönsége személyesen is elvégezhette (Molnár Miklós, Bartos-Elekes István, Juhász András, Tasnádi Péter). A centenárium jegyében a gyakorlati alkalmazás több területével foglalkozó, jövőbe is mutató műhelyeket is láthattunk-hallhattunk, a színes televíziótól a digitalizált távközlés műszaki hátterén keresztül a biofizikáig (Mészáros Sándor, Hollndonner László, Görbe László és diákjai). Radnai Gyula a múltba tekintett vissza: "Kortárs magyar kutatók a katódsugarak »mágnesi« hatásáról". Fizikatörténeti CD-ROM-ot mutatott be Hodák Sándor. A Mikola-verseny díjazottjai (Baur Edina, Katona Gergely, Pál András, Sipos András) beszámoltak a CERN-ben szerzett tapasztalataikról.

Ketten is foglalkoztak a folyadékok tulajdonságaival, modellezésükkel (Rajkovits Zsuzsa, Szánthó Gyula). Visszatérően feszegetett elméleti kérdéseket Inczeffy Szabolcs Zsombor, Kovács Kálmánné, Király László.

Jutalmazásra lehetőséget adott itt is a KNER Nyomda, Elektronikai Kft., OHMEG Kft. Pénzjutalmat kaptak: Juhász András, Tasnádi Péter: "Kísérletekkel illusztrált feladatok"; Kosztyu János: "Nem szokványos kísérletek fizikaórán"; Mészáros Sándor: "Az elektron szerepe a színes képcsőben"; Szánthó Gyula: "Örvénymezők modellezése a középiskolában" című foglalkozások.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy a kollegák közreadják azt, amit munkásságukban fontosnak tartanak és ehhez megfelelő befogadó közeget találnak. Szükség van egyre újabb, a tanulók érdeklődését felkeltő, fenntartó megoldásokra, azok továbbadására. Csak így lehet, hogy a tantárgyunk az egyre éleződő jogszabályok diktálta versenyhelyzetben megtarthassa az őt megillető helyét és szerepét a fiatalok kreatív természettudományos gondolkozású emberekké való nevelésében.

A Szakcsoport elnöke, Kopcsa József pedig kérte a kartársak közreműködését, hogy a Mikola-díjas és Vermes-díjas tanárok részletes szakmai életrajza - most már 1997 végéig megírva - és fényképe az ELFT titkárságára eljusson. Az elhunytakról kérjük az iskolájukban tanító tanárokat, írják meg az életrajzát és küldjenek fényképet is. Megköszönte a szervezők, különösen a helyi közreműködők áldozatos munkáját. Viszontlátásra 1998-ban Székesfehérvárott, a Szilárd Leó születési centenáriumának szentelt Tanári Ankéton!