Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1997/5. 145.o.

MARX GYÖRGY HETVEN ÉVES

Berényi Dénes
társfőszerkesztő

Marx György hetven éves születésnapja számos közösségben ünnep, sőt túlzás nélkül: az egész magyar tudományosság és kultúra ünnepe is, tekintve szerteágazó, sikeres tevékenységét. Talán mégis leginkább, számunkra, folyóiratunkra igaz ez: szerkesztőségünkre, szerzőinkre és olvasóinkra. A Szemle, amelynek 1957 óta főszerkesztője, illetve szerkesztőbizottsági elnöke (de már szinte megindulása óta szerzői között szerepelt) egész tevékenységét, érdeklődését, kezdeményezéseit, törekvéseit, eredményeit hűen tükrözi. Kevés embernek adatott meg, hogy szinte egyformán nagyot alkosson a tudományos kutatásban, az oktatásban és a tudományos ismeretterjesztésben, pontosabban a tudományos gondolkodás terjesztésében, a széles értelemben vett kultúra formálásában, a humán kultúra, a művészetek képviselőivel kiépített kapcsolatai révén is. Arra is volt energiája, hogy évtizedekkel ezelőtt szinte elsőként kezdje a kapcsolatépítést a külföldre szakadt magyar fizikusokkal. Ez utóbbi törekvéseit is tükrözi a Szemle: akár régi számait, akár a legújabbakat lapozzuk fel.

Tudományos munkásságát tekintve, Marx György kiemelkedő, nemzetközileg elismert tudományos eredményeket ért el a részecske- és asztrofizika, valamint a relativitáselmélet területén. Ki kell emelnünk a leptonszám-megmaradására (Kossuth-díj, 1955), valamint a Nap neutrínó-sugárzására vonatkozó felismeréseit. Tudományos teljesítményét számszerűleg is demonstrálja, hogy a mintegy 200 idegen nyelvű folyóiratcikkére közel ezer hivatkozás található a szakirodalomban.

Tudományos eredményei mögött aligha maradnak el oktatási eredményei. Ebbe éppúgy beletartoznak magával ragadó egyetemi előadásai, mint tankönyvírói tevékenysége és a középiskolai tanárok továbbképzésében játszott szerepe. Az elmúlt fél évszázadban a fizikatanárok és fizikusok jelentős része, ilyen vagy olyan formában, tőle kapott indítást, akkor is, ha ezirányú erőfeszítéseivel nem mindenki értett mindig maradéktalanul egyet. Külön ki kell emelni a körülötte kialakult tudományos iskolát, amelynek tagjai között olyan nevek szerepelnek, mint például Kuti Gyula, Mezei Ferenc, Kiss Ádám, Kunszt Zoltán, Patkós András, Gnädig Péter, Szalay A. Sándor, Frei Zsolt és a sort nem lenne nehéz folytatni.

Ritkán párosul a tudományos eredetiség a tudománynépszerűsítő tehetséggel olyan fokban, ahogy ez Marx Györgynél megfigyelhető. Számos, több mint 30 ilyen jellegű könyve van, közülük többet idegen nyelvre is (japán, kínai és szinte az összes európai nyelvekre) lefordítottak. Több száz népszerűsítő cikke, TV-előadásai, tanfolyamokon, meghívásokra európai, ázsiai, afrikai, amerikai, ausztráliai egyetemeken tartott előadásai nagyban hozzájárultak az egész országban, sőt határainkon túl is az igazi természettudományos gondolkodás elterjesztéséhez. Neve, személyisége összeforrt az érdeklődő szélesebb tömegek, de a humán és reál elit szemében is nemcsak a fizikával, de általában a tudománnyal is.

Marx György tudományszervező tevékenysége messze az ötvenes évek elejére nyúlik vissza, amikor fiatalon az első magyar Fizikus Vándorgyűlés egyik főszervezője volt. Azóta számos sikeres nemzetközi konferenciát rendezett hazánkban és külföldön, de az Atomfizikai Tanszék csütörtöki teái - neves, gyakran külföldi előadóikkal - méltó utódai a korábbi Eötvös-, majd Ortvay-szemináriumoknak. Tudományszervező munkája azonban ezeken is túlmutat. Példa erre az évenkénti Középiskolai Fizikatanári Ankét, majd az Általános Iskolai Tanári Ankét beindítása és folyamatos segítése tematikák ajánlásával. Kezdeményezte 25 évvel ezelőtt a Nemzetközi Neutrínó Konferenciák azóta is folyamatos sorozatát.

Évtizedekkel ezelőtt kezdte meg a külföldön élő magyar származású fizikusokkal a kapcsolatfelvételt és ismertette meg őket a magyar fizikus közösséggel és viszont, felhasználva minden kínálkozó alkalmat (vándorgyűlések, szemináriumok, jubileumok stb.). Minden túlzás nélkül elmondható, hogy tevékenysége korszakalkotó volt az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban, de nem csak ott. Meg kell említenünk ebből a szempontból az ELTE Atomfizikai Tanszékét is, ahol 22 évig volt tanszékvezető. Ez a tanszék a mostoha anyagi körülménye ellenére Marx György áldozatos munkájával olyan szintre emelkedett, amelyik a tudomány művelése és oktatása terén példamutató lehet. Bebizonyította, hogy egy magas szintű egyetemi tanszéknek milyen fontos szerepe lehet az ország tudományos, kulturális és műszaki fellendülésében, valamint a nemzetközi tudományos és oktatási kapcsolatok fejlesztésében, a nemzetközi együttműködésében.

Külföldi kapcsolatai, kül- és belföldi tudományos elismerései méltón igen jelentősek. Csak megemlítjük, hogy elnöke volt az Európai Fizikai Társulat Részecskefizikai Bizottságának, a Nemzetközi Asztronómiai Unió Bioasztronómiai Bizottságának, elnöke a GIREP-nek, alelnöke volt a Nemzetközi Asztronautikai Szövetségnek, alelnöke a IUPAP Fizikatanítási Bizottságának, tagja Nemzetközi Csillagászati Uniónak. Az Európai Akadémia öt tagú bizottságának tagjaként jelentést készített az Európa Parlament részére a közoktatás kérdéseiről. Tiszteletbeli professzora a Bécsi Egyetemnek, Dudley Professor of Astronomy címe van az Union College-ban (Senectady, N.Y.). A pozsonyi Comenius Egyetem aranyéremmel tüntette ki. Hazai kitüntetései többek között Apáczai Csere János-díj, Bugát Pál-díj, továbbá Eötvös-érem, Szent-Györgyi Albert-díj, Osztrovszki György-díj, az Eötvös Egyetem ezüstérme, munka érdemrend arany fokozat stb. Ezen kívül számos külföldi meghívás, UNESCO, IAEA és Világbank szakértői megbízás is fémjelzi nemzetközi elismerését. Külföldi szakfolyóiratok szerkesztésében is részt vesz, de talán mindezeknél fontosabbak azok a személyes szakmai kapcsolatok, amelyeket Dirac-kal, Feynmannal, T.D. Lee-vel, Mössbauerrel, Pontecorvóval, Reinesszel, Weisskopffal, Wignerrel, Zeldoviccsal és másokkal tartott fenn. A balatonfüredi Rabindranath Tagore sétány fái őrzik a konferenciákon részt vevő tudósok emlékét.

Mit kívánhatunk Marx Györgynek születése napján? Kívánjuk, hogy fiatalos energiáját, munkakedvét, fáradhatatlanságát, lelkesedését őrizze meg továbbra is mindazokon a területeken, amelyeken eddig is nagyot alkotott, éspedig mindannyiunk: a fizika, a tudományos közösség, de az egész ország javára.