Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 1995/11. 371.o.

KÖZLEKEDÉS AZ ELEKTRONIKUS SZUPERSZTRÁDÁN

Frei Zsolt
ELTE Atomfizikai Tanszék

Néhány nappal ezelőtt szükségem volt egy régebben olvasott cikkre, amely a Scientific American folyóiratban jelent meg, de nem volt sok kedvem az ezévi számokat mind végiglapozni. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a nagyobb könyvtárak katalógusainak mintájára a saját könyveim, újságaim, sőt az azokban megjelent cikkek külön-külön is számítógépes nyilvántartásba lennének véve. Miközben ez a gondolat átfutott a fejemen, hirtelen rádöbbentem, hogy a számítógép-hálózatok ma már olyan fejlettek, hogy amit szeretnék, valójában már a rendelkezésemre is áll. Bekapcsoltam a személyi számítógépemet, telefonvonalon egy modem segítségével rákapcsolódtam egy távoli könyvtár számítógépére, majd azon a katalógus programot futtattam. Néhány másodperc alatt sikerült leszűkítenem a kereső funkciót a Scientific American folyóiratra, annak is csak a legutóbbi 3 évben megjelent számaira (hiszen azóta vagyok előfizető, ezek a számok vannak a polcomon). Beírtam a keresett témát jellemző kulcsszót, és a másodperc törtrésze alatt ott állt a képernyőn, hogy melyik szám, hányadik oldalán, milyen címmel jelent meg a kérdéses cikk.

Az eset elgondolkodtató: a számítógépes szolgáltatások már oly mértékben váltak a mindennapi élet részévé, hogy gyakorlatilag átalakítják azt. A nagyobb számítógépek (egyetemek, kutatóintézetek, vállalatok, hivatalok gépei) különböző hálózatokban vannak összekapcsolva. Ezek a hálózatok is egymáshoz csatlakoznak, és egy magasabb szintű (hálózatokból álló) hálózatot alkotnak. Így egyre többen részesei ugyanannak a szuperhálózatnak, kihasználva annak minden előnyét. A legelső említésre méltó dolog a levelezés. A képernyőn megszerkesztett szöveg néhány másodperc alatt elküldhető bármely olyan felhasználóhoz, akinek a rendszerbe tartozó valamelyik gépen érvényes felhasználói számlája (és az ezzel járó számítógépes “címe") van. Nemcsak az Egyesült Államokban, de már Magyarországon is működnek olyan cégek, amelyek személyi számítógéppel és telefonnal rendelkező magánszemélyeknek nyújtják a hálózathoz való hozzáférést szolgáltatásként. Igaz, hogy Bill Clinton vagy Al Gore fehér házi számítógépes címe régen közismert, de ma már a magyar kormánynak is küldhetünk másodpercek alatt “kézbesített" üzenetet.

Nemcsak a magánlevelek mennek így lassan ki a divatból. Legutóbb egy tudományos konferencia szervezői fordultak a potenciális résztvevőkhöz - természetesen számítógépen küldött levélben - azzal a kéréssel, hogy a konferencián előadni kívánt munka kivonatát számítógépen küldjék a rendezőség címére. Pontosabban a rendezők által speciálisan beállított számítógép címére, amely a kötött formátumhoz igazodó elektronikus üzenetekből automatikusan nyomdakész konferenciaműsort állít össze. A dologban csak az a bosszantó, hogy a műsorfüzet soha nem kerül a nyomdába. Nem azért, mert a program által készített példány bármilyen minőségi kívánnivalót hagyna maga után, hanem azért, mert a kipostázás költségét és fáradalmát is megspórolják. Akit érdekel a teljes program, az megkapja számítógépen!

A telefonvonalakon, üvegszálakon és műholdakon szaladgáló üzenetek, levelek és adathalmazok mennyisége meg sem közelíti a rendszer teljesítőképességének határát. Így a telefonálás helyett a hálózaton folytatott “beszélgetés" sem veszélyeztet túlterheléssel. A világ bármely pontján lévő két felhasználó a hálózaton keresztül kapcsolatot teremthet, és a képernyőre mindketten egyszerre gépelve, kölcsönösen a másik fél sorait is olvasva, órákon keresztül cseveghetnek, ingyenesen. A rendszer fenntartása azért pénzbe kerül, de ezt jelenleg még az üzemeltető egyetemek, tudományos és közérdekű alapítványok, állami szervek fedezik.

Vannak azonban olyan szolgáltatások, amelyekért már most is fizetni kell. Egyes központi könyvtárak folyóiratok ezreit figyelik és katalogizálják cikkenként! Az előbb említett példánál maradva, ha valaki egy olyan cikkre bukkan a monitor előtt üldögélve, amely egy helyben nem elérhető újságban volt publikálva, akkor sem kell pánikba esnie. A gép azonnal közli, hogy földrajzilag melyik az a legközelebbi könyvtár, ahol a cikk elolvasható. Ha ez túl messze lenne, akkor választhatjuk a kényelmesebb, de költségesebb opciót: begépelhetjük hitelkártyánk és faxgépünk számát, és miután a központi komputer egy kicsit megnövelte a bank velünk szemben fennálló követelését, faxon perceken belül érkezik a cikk.

Az üzenet természetesen csak egyik formája az adathalmaznak, amely a számítógépek között átvihető. A rendszer alkalmas bármilyen fajta adat átvitelére, nem tesz különbséget. Sok szervezet szakosodott olyan adatbázisok létrehozására, amely csakis a hálózaton keresztül érhető el. A NASA például a műholdak és űrszondák által készített képeket tárolja számítógépén mindenki számára elérhető formában (címképünk). Az amerikai hadsereg egyik gépét is a köz szolgálatának szentelték. Az IBM személyi számítógépekre írt és szerzői joggal nem védett programokat tárolják nagy mennyiségben, ugyancsak mindenki számára szabadon és ingyenesen elérhető formában. Nemcsak “vételezni" lehet a készletből, de bárki beküldheti hasznosnak tartott alkotását. Megint máshonnan híreket (például a AP teljes anyagát), esetleg műholdas időjárás-térképet vagy akár repülőgép-szárnyprofil-adatokat kérhetünk. A lehetőségek - és mára már a szolgáltatások is - korlátlanok.

Pedig mennyivel jobb volt telefonon “személyesen" beszélgetni, ahol nem lett esetleg sértődés egy viccnek szánt megjegyzésből, hiszen a hangsúlyból erre a szándékra az adott esetben lehet következtetni. Nem úgy a képernyőn, ahol csak a szavak olvashatók egymás mellett, nem áll mögötte az ember hangja, személye. Igaz, ezen is próbálnak segíteni. Elterjedtek írásjelek, amelyek az érzelmek kifejezésére hivatottak. A kettőspont, gondolatjel és bezáró-zárójel hármasa például balról nézve mosolygó arcot formál. Akinek még ez sem elég, az nemsokára valódi mosolyt is láthat a grafikus munkaállomásának képernyőjén. A Silicon Graphics cég legújabb gépén a monitor felett pici kamera és mikrofon foglal helyet. A digitalizált, majd megfelelően tömörített kép és hang is csak egy nagy halmaz adat, amely a hálózaton továbbítva, hasonló teljesítményre képes gépen mint képes-hangos videoüzenet “élvezhető".

Természetesen nemcsak levelezésre és programok cseréjére használható a hálózat. Sőt, létrejöttének eredeti célja nem is ez volt. A kutatóintézeti, egyetemi gépek hálózatából kifejlődött Internet a tudományos kutatást volt hivatott szolgálni. Talán nem szükségtelen felsorolni, hogy ma például egy fizikus mire használhatja a hálózatot. Nemcsak a fent említett konferenciakiadvány készül a hálózaton, de a cikkek jelentős része is számítógépes formában ér a folyóiratokhoz. A bírálók véleményét az elmúlt 5 évben már csak számítógépen kaptam, akkor is, ha a korral nem kellőképpen haladva még papíron, nyomtatott formában küldtem el magát a cikket.

Az Amerikai Csillagászati Társaság, amelynek 3 éve vagyok a tagja, a '90-es évek elején még nyomtatott formában küldte a havi értesítőket, és az álláspályázatokat. Ma mindezek már csakis elektronikus formában érhetőek el. A legfontosabb asztrofizikai folyóirat két hónapja, szeptember 1-je óta már számítógépen is publikál. A számítógépes számok egy hónappal előbb olvashatók, mint a papír-változat, félelmem szerint nem sokáig. Merthogy a papírváltozatnak előbb-utóbb vége szakad majd...

Az információ ilyen hatalmas mennyiségben természetesen már nem személyre szóló levelek formájában terjed. Létrejött a World Wide Web (WWW), ami nagykapacitású számítógépeken elhelyezett információból, és kisebb számítógépeken működő kereső és olvasó programokból áll. Az Astrophysical Journal szeptemberi száma például nem számítógépes levél formájában ér el az olvasókhoz, hanem az olvasóknak kell a Washingtonban lévő számítógépről az általuk érdekesnek tartott oldalakat lehívniuk. A Csillagászati Társaság sem küldi szét az álláspályázatokat a tagoknak, hanem azok böngészhetnek közöttük a központi számítógépen.

A folyóiratokban megjelenő cikkek csak egy részét alkotják a tudományos eredmények, információk. Vannak olyan, például mérésekből származó adathalmazok, amelyek újságokban nem közölhetők, illetve hatalmas táblázatokban kinyomtatva nem könnyen használhatók. A hálózaton elektronikus formában közzétett adatok viszont “felhasználásra kész állapotban", gépek által azonnal olvasható, feldolgozható formában terjeszthetők az érdeklődők körében. Nem ritkaság, hogy nagyobb mérések eredményeit azonnal nyilvánosan elérhető gépekre rakják. Az Egyesült Államokban tavaly bocsátották Hold körüli pályára a Clementine nevű űrszondát, amely elsősorban arra volt hívatva, hogy a legújabb technikai lehetőségeket demonstrálja. Feladata egyszerű volt, CCD kamerákkal folyamatosan fotózta a Hold felszínét. Az eredményt, a képeket viszont automatikusan egy olyan földi számítógépre küldte, ahol azokat bárki azonnal megnézhette.

ábra

Három hónappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy hálózaton közzéteszem az elmúlt években a Princeton Egyetemen készített galaxis-katalógusomat, amely 113 közeli galaxis CCD képet tartalmazza. A tanszéki gépen létrehoztam egy nyilvánosan elérhető “oldalt", ahová a galaxisok rövid leírását raktam, azzal a lehetőséggel, hogy bárki, bármelyik képet a saját gépére lehívhassa. Három hónap alatt 3000-en nézték meg a képeket. Naponta több (természetesen számítógépes) levelet kapok, a világ legtávolabbi pontjairól, boldog felhasználóktól. Az USA-ban egyetemi laborgyakorlathoz, Ausztráliában tudományos kutatáshoz használják őket, hogy csak a ma érkezett üzeneteket említsem.

Elképzelhetetlenül sok információ halmozódott máris fel a hálózaton. Szinte nincsen olyan téma, amiről ne lehetne valamit tanulni, valamit megtudni. Az előző mondat igazságtartalmát teszteltem is. Kipróbáltam, hogy például az atombomba pontos leírása mekkora nehézség árán szerezhető be. Köztudott ugyanis, hogy ennek a bombának a teljes mérnöki rajza már publikus.

A számítógép-hálózaton szörfözve pontosan (mértem) 11 perc kellett ahhoz, hogy a teljes technikai leírás a kezemben legyen. A hosszú szöveg részletesen tárgyalja a bomba történetét, rövid bevezetőt ad a láncreakciók elméletébe, majd rátér a lényegre: ismerteti a bombákban alkalmazott detonátorokat, neutron-deflektorokat, ólompajzsokat stb. A dolgot elég egy példával illusztrálni. Ismerteti, hogy egy atombombát a célpont fölött milyen magasságban célszerű felrobbantani, majd leírja, hogy a legelső bombákban milyen magasságmérő berendezés működött. Ezek után viszont bemutatja, hogy az USA-ban sokfelé kapható radar-detektorok hogyan alakíthatók át olcsó, és nagyon pontos magasságmérővé.

A számítógépes információk között tovább kutatva hamar sikerült részletesebb információt is találni. Olyanokat például, amelyek amerikai laboratóriumokból származnak, és a bombák elméletét és gyakorlatát legmagasabb szinten tárgyalják. Találtam olyan képet is amelyen a bomba robbanásakor végbemenő folyamatok elemezhetők pontosan. A kép készítéséhez kifejlesztettek egy olyan kamera-zárszerkezetet, amely magneto-optikai úton képes a másodperc egymilliomod részének század részére kinyitni a blendét. Az ehhez hasonló felvételek mellett előkerült egy 641 olyan könyv felsorolását tartalmazó könyvlista, amelyekből valami megtudható a bombákról. Csodálkozni csak akkor kezdtem igazán, amikor megtaláltam a Teller-Ulam konstrukció - igaz rövid, találgatásokon alapuló - leírását. A hidrogénbomba részletes leírása ugyanis még titkos...